Magyar Ifjúság, 1982. január-április (26. évfolyam, 1-18. szám)

1982-04-02 / 14. szám

ZALA MEGYE Ifjúsági nap Tavaszi fények, a városi úttörőzenekar ritmusos fú­­vós zenéje köszöntötte 20-án reggel a megye min­den részéből a zalaegersze­gi városi sportcsarnokba igyekvőket. A zalai ifjúsági nap nyitányát jelentő nagygyűlés kétezres közön­ségét Óvári Ibolya, a KISZ megyei bizottságának első titkára üdvözölte, s rövid beszédben emlékezett meg az ifjúsági szövetség jubi­leumáról. Lőrincz Kálmán zalaegerszegi tanár és pol­­beat-együttese mindezt da­lokkal juttatta kifejezésre. A felszólalásokat követően a szintén 25 éves fennállá­sát ünneplő zalai tánc­­együttes aratott nagy si­kert, majd a továbbiakban rockkoncertra került sor, a GM 49 és a Karthago együttes felléptével. Ezalatt 14 gyermek és ifjúsági amatőr művészeti csoport bemutatójának tap­solhatott a megyei műve­lődési és ifjúsági központ közönsége. Délután két órától hat helyszínen foly­tatódott az érdekes-válto­zatos program. Amíg a sportcsarnokban a jubileu­mi Szuper Kupa megyei teremfocidöntő, asztalite­­nisz-tömegverseny és Fló­rián­ Tibor nemzetközi nagymester 12 táblás sakk­szimultánja zajlott — ez­alatt a legjobb diákcsapa­tok az évfordulós játék döntőjét kezdték meg a városi művelődési központ­ban. A városi művelődési köz­pont rendezvényei sorában tornász világnagyságunk Magyar Zoltán, a mai dal­műfaj egyik jelensége, Molnár Sándor, Feyér Zol­tán „táskarádiós” műsora és popvetélkedő várta a közönséget. Az ifjúsági központ játszóháza derűs délutánt nyújtott a gyere­kek számára, az Ady-film­­központ pedig maradandó élményeket a Koncert Bangladesért és a Balla­gás képsoraival. Telt ház volt a megyei KISZ-iskolában is. Emléke­ket idéző és pályázat útján összeállított mozgalomtör­téneti kiállítás az ifjúsági szövetségről, a munkásőr­ségről és az Ifjú Gárdáról szóló vetélkedő, diaporá­­ma műsor és külpolitikai fórum egyaránt vonzotta a fiatalokat. Az élménygaz-­­­dag napot ifjúsági diszkó zárta. Munkatársaink, tudósítóink Baranyától Zaláig járták az országot, s összeállításunkban diákok, ifjúmunkások, parasztfiatalok, pályakezdő értelmiségiek rendezvényeiről adunk hírt, beszámolva a KISZ zászlóbontása 25. évfordulójának helyi megemlékezéseiről, valamint kiállításokról és vetélkedőkről, társadalmi munkáról és vidám mókázásról — egyszóval mindenről, ami jellegzetesen hozzátartozik mai ifjúságunk mindennapjaihoz.­ ­ SZOLNOK MEGYE Társadalmi munka A március huszadiki eső és sár nem kedvezett a Szolnoki Papírgyárnál meg­rendezett társadalmi munkának. A há­romnapos megyei ifjúsági fesztivál száz résztvevője ennek ellenére derekas mun­kát végzett a KISZ-védnökséggel épülő, több mint hatmilliárd forint értékű re­konstrukciónál. A rossz időjárás miatt el­maradt a hulladékanyag-gyűjtés, a beto­nozás. A fiatalok helyette jelentős meny­­nyiségű építőanyagot készítettek elő a to­vábbi munkához. Zsíros Magdolna, a papírgyár KISZ-véd­­nökség operatív bizottságának titkára úgy értékelte a szombat délelőtti munkát, hogy az nemcsak anyagi, de erkölcsi ha­szonnal is járt, hiszen a megye legkülön­bözőbb településéről érkező KISZ-esek megismerkedhettek e nagyszabású re­konstrukció feladataival, eddigi eredmé­nyeivel. Hírét vihetik, hogy több mint negyven vállalat ifjú szakembereinek köz­reműködésével épülnek az új üzemrészek. Az 1984. szeptember 30-án üzembe he­lyezésre kerülő egységek megkétszerezik majd a gyár évi termelését. A védnökség résztvevőinek napi helytállásán múlik a tervek, elképzelések maradéktalan végre­hajtása. Ez idáig elismerésre méltóan dol­goztak. Bizonyság erre, hogy a napokban hat vállalati kollektíva és hét fiatal dol­gozó vette át a Kiváló Védnökségi Mun­káért kitüntetést. TOLNA MEGYE Petőfi útjain Vonattal, gyalog, kerékpáron és autóbusszal több mint száz diák és tanár jött össze a Tolna megyei Borjádon, a híres Petőfi-méhesnél. A már hagyományos márciusi emléktúrán ezúttal hat középiskola képviseletében vittek koszorút Petőfi méhesének falára. A paksi, a dombóvári és a tolnai csoport Kajdacsig vonattal utazott, onnan pedig a forradalmár költő „járművével”, gyalog érkezett Borjodra. A gyönkiek, mint minden évben hegyen-völgyön keresztül szintén gyalog tették meg az utat. A szekszárdiak kerékpárral. Először vettek részt a tú­rán a Lengyel­ Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző tanulói. A méhes előtt pár percnyi néma csendben, megilletődötten álltak az örök diák kedves tartózkodási helyén. Sass Károly emlékkönyveibe írt so­rai a következők: „Vén épület már a világ, ,/ Le, alacsonyra süllyedt / Ha egyenesen jársz, beütöd / A gerendába fejedet. — Hajolj meg, ha a fejtörő / Gerenda ellenedre van ... / Én inkább betöröm fejem, / Semhogy meghajtsam derekam!” A nyolcsoros vers meghatározója a forradalmár költő életének. Ilyen volt, ilyennek kell látnunk, örök lázadónak. Pedig a méhes szemöldökfája igencsak kemény volt! A paksi gimnazisták kedves műsorral emlékeztek meg a költőről. Az emléktúra egyik kezdeményezője és szervezője, Mittler József paksi tanár szép emlékérmet adott át a találkozó részvevőinek. Kiss Magdolna, a me­gyei KISZ-bizottság első titkára köszöntötte őket, beszélt az ünnepi év­fordulóról, a forradalmi örökség megbecsüléséről. ♦ A szekszárdi Garay Gimnázium kétnapos rendezvénysorozatot tartott. Megemlékeztek Kodály Zoltánról, a gimnázium történetéről, régészek tar­tottak előadásokat, vetélkedő a Szovjetunióról és sportversenyek színesí­tették a műsort. Az iskola színjátszó csoportja pedig utcaszínház keretében — lovaskocsin épített színpadról — szórakoztatta a város lakosságát. Vérbő, harsány, vidám műsoruk nagy tetszést aratott a város több pontján.

Next