Magyar Ifjúság, 1982. január-április (26. évfolyam, 1-18. szám)

1982-03-05 / 10. szám

rohambajnokságg” Tavaszi nyitány — másod­szor. Mivel már decem­­berben elkezdődött a ta­vaszi rajt a magyar lab­darúgó-bajnokságban, ez­zel is szorgalmazva azt a törekvést, hogy minél nyugodtabb körülménye­ket biztosítsanak a labda­rúgó-világbajnokságra tör­ténő felkészítésben. A tö­rekvés derék és helyén­való, a pályák ráadásul közel azonos állapotban várták mindkét rajtot: de­cemberben és most is csúszkáltak, birkóztak a mély talajjal a labdarú­gók. A pontvadászat tehát „nagyobb megrázkódtatá­sok” nélkül folytatódik, különösebb események, történések még nem bor­zolják a szurkolók hangu­latát. Pillanatnyilag ez a leglényegesebb, hiszen a sportág vezetése az összes érdekelt szakemberrel ép­pen a felkészülés körüli nyugodt légkört szeretné biztosítani, nem minden erőfeszítés nélkül. Talán ez utóbbit segítheti az is,­­ hogy a sportág hosszútávú „menetrend­jét” is elkészítették a szö­vetségben, s ezzel együtt a különböző terminus­­meghatározások mellett az is nyilvánosságra került, hogy a­ válogatott gárda az ősz folyamán a bolgár, ju­goszláv és svéd nemzeti tizeneggyel is (a negye­dik ellenfél, még nem is­mert) találkozik. Mindezt azért is üdvözli örömmel a sportág lelkes­­tábora, mivel az „élet nem áll meg” a labdarúgó-világ­bajnokságot követően, s bár a válogatott az Euró­­pa-bajnoki sorozatban — az ellenfelek ismertek: an­golok, dánok, görögök, lu­­­­xemburgiak — csak jövő­re lép pályára, azért ezek­re a találkozókra már idejében kell készülgetni, tervezni, csapatot (lehet, hogy újat?) építeni. A mostani „rohambajnok­ság” eseményei — tizen­négy forduló, s közben MNK-kötelezettségek, sőt, más egyebek is — persze nem mindegyik egyesület­ben okoznak örömünne­pet, berzenkednek is szá­mosan a sorozatos terhe­lés, a túlzsúfolt program miatt, de hát ez legyen most a legnagyobb gond. Sőt, éppen az ellenkezője lenne káros, hiszen mi ta­gadás, ezen a tavaszon és nyárelőn bajnokság ide, bajnokság oda, a magyar labdarúgósport legégetőbb teendője a tisztes helytál­lás Spanyolországban. Eh­hez pedig a túlzsúfolt program is szükséges, mi több, az ezzel járó soro­­zatmegrendelés sem olyan nagy baj, hiszen a VB-n sem lesz lehetőség pihenő­heteket tartani egy-két mérkőzés között. Viszont kétségtelen tény, hogy ezt a tavaszi sorozatot csak azok lesznek képesek el­fogadható teljesítménnyel végigrukkolni, akik (s amely egyesületek) szakít­va az évtizedes rossz ha­gyományokkal, ezúttal va­lamivel nagyobb vehemen­ciával készültek a téli hó­napok alatt. Hogy ez mennyire sikerült, kiderül néhány hét alatt. S­­vele együtt sok más is kiderül. Többek között az, hogy a magyar labdarúgó­bajnokság­­ képes lesz-e színvonalával, terhelésé­vel, formában tartással szolgálni a válogatott so­ron következő csatáit. Mind ez idáig nem volt rá képes. Mi tagadás, most sincs sok esély az ellenke­­­­zőjére, de hát a szurkoló az mindig is derűlátó... Mészölyök is annak tűn­nek, ámbár a tengerentúli portyázás elemzésekor a kapitány keményen elma­rasztalta a gárda egy-két sztáregyéniségét. Talán még időben tette. És el­mondta azt is, hogy a ma­gyar csapat játéka még most sem volt elég gyors és célratörő, mi több, üt­közésben és fejjátékban többször alulmaradtak. Ezt eddig is jól tudtuk, ami viszont meglepő, hogy a mostani ellenfelek ellen voltak azok­... Igaz, ott volt a világ másik végén egy jugoszláv klubcsapat is, viszont az ausztrálokat és az új-zélandiakat mind ez idáig nem éppen kiváló labdarúgósportjuk miatt tiszteltük elsősorban. Ez van, s ebből kiderül, hogy sok más egyéb gondja is akad Mészöly Kálmánék­­nak. Viszont — úgy tűnik — egy gond mintha megoldó­dott volna a rajt pillana­tában. Nyilasi Tibor ját­szott a Volán ellen (nyert a Ferencváros 4-3 arány­ban), igaz teljesítményén érezhető volt a hosszú lá­badozás, de­­ a pályán volt. Az utóbbi hetekben jószerivel ez volt az egyet­len olyan megválaszolat­lan kérdés (azaz, mennyi­re sérült Nyilasi) a sport­ágban, mely csinos kis in­dulatokat kavart. Mit mondtak az orvosok, miért kellett­­úgy elvinni túráz­ni,­­ hogy a közvéleményt — fogalmazzunk tapinta­tosan — nem kellően tá­jékoztatták, miért kellett a Ferencvárosnak kevésbé fontos találkozókon szere­peltetnie válogatottját és így tovább. Nos, hogy miért szerepeltették egye­sületi színekben, az végső soron az­­FTC magánügye, s­­hogy miért utazott el a túraküldöttséggel, az pe­dig kizárólag a kapitány ügye. Mi több, Nyilasi a csoportelsőség kiharcolá­sában nyújtott olyan tel­jesítményt, hogy elvigyék egy tengerentúli túrára akár játszani, pihenni, gyógyulni, vagy már elné­zést, pusztán csak nyaral­ni. Lelkünk rajta, egyet­len labdarúgóbarátnak, -szurkolónak nem jutott volna eszébe gyanakvó keresztkérdéseket megfo­galmazni, ha­­ a tényt köztik velük. Ez azonban nem történt meg: nem mondták az utazás előtt, hogy sérülése lényegesen komolyabb, mint hitték(?), nem mondták, hogy szere­peltetésének konvertábilis okai vannak (manapság valóban rendkívül fontos a gazdasági érdekeltség, no de nem egy ember egészségének kockáztatá­sa árán). Tehát, nem Nyi­lasi Tibor utazása el­len berzenkedtünk (sőt!), hanem a tények homályos körülírása miatt... És azért is, mert ehhez ha­sonló dolgok már megtör­téntek négy évvel koráb­ban is, Váradi Béla eseté­ben, s mivel a múlt min­dig idegesítően kísért, hát nyomban az is az eszünk­be jut, hogy akkoriban az az utolsó néhány hónapos felkészülés igencsak nem sikerült. No, de túl va­gyunk rajta, s ami ennél is sokkal lényegesebb, re­mélhetően Nyilasi Tibor is egészségesen­­ készülhet társaival a soron következő csatákra. Ez utóbbiból szerencsére nem lesz hiány. A hét végi tavaszi idény folytatódását megelőzően a csapatok már MNK-mérkőzéseken is szerepeltek. Ugyanúgy, mint korábban ... Akad­tak, akik komolyan vet­ték, akadtak, akik az egé­szen minél hamarabb túl akartak jutni. A „kiscsa­patok” küzdöttek, a „na­gyok” — tisztelet a kivétel­nek — időnként unottan szórakoztak. Miért, illetve mitől képes mondjuk egy elsőosztálybeli együttes de­rűs nyugalommal tudomá­sul venni, hogy egy lénye­gesen szerényebb együt­tes elnáspángolja? Va­jon ennyire teher ez az MNK-sorozat a jobbak számára?... Egyik-másik csapat szá­mára mintha a bajnokság is annak tűnne. De ne le­gyünk igazságtalanok, idényesen minden, ami a pályán és a környékén történik, kicsinykét for­mán kívüli, így hát sem­mi értelme a mostani ér­tékítéletnek a pályán nyújtott teljesítményekről, melyek remélhetően lesz­nek ennél sokkal jobbak is (rosszabbak már nem­igen lehetnek). Az újpes­tiek mindenesetre kis lé­péselőnybe kerültek, nem is annyira a fővárosiak ellen, hanem a bajnok­­aspiráns vidékiek ellen. Ez utóbbiak foglalják el pillanatnyilag a tabella második, harmadik és ne­gyedik helyét, következés­képpen ez a bajnokság még izgalmas is lehet. Hogy színvonalas is lesz, az többnyire az egyesületi edzők téli­­felkészítésben végzett munkáján múlik ■majd. Ígéretekben, saját munkát jónak értékelő nyilatkozatokban most sincs hiány. Régebben sem volt. Csak a színvo­nal romlott. Miért ne len­ne most másként... (a) A HÉT VÉGE SPORTJA Nem sikerült az ismétlés A Magyarországi NDK válogatott viadal után is­mét az atlétáké volt az új sportcsarnok: fedett­pályás országos bajnokságot rendeztek, amely többeknek egyben utolsó lehetőség volt a milánói Európa-bajnokságra szóló repülőjegy megszerzé­sére. Az eredmény: az előző heti közönségsiker (6000 néző) és hét országos csúcs után most főként az első napon érthetetlen (vagy talán nem is érthe­tetlen?) érdektelenség mindössze hatszáz nézővel és meglehetősen „szerény” eredményekkel. Bakai József vezető edzőt idézzük: „Az NDK el­len­­elért eredmények alapján már kialakult az EB-csapat. Ez megkönnyítette az utazó verseny­zők dolgát­, hiszen ezen a héten erősebben tudtak edzeni, nyugodtabban készülhettek az EB-re. Ez a többletmunka meglátszott a bajnokság eredmé­nyein ...” Nem szeretnénk vitába szállni a vezető edzővel, a szakmai szempontok és remélhetően a hét végi Európa-bajnokság eredményei őt igazolják. Csu­pán egy szemléletet állítanánk reflektorfénybe, jóllehet ezt más sportágakban is jó ideje ered­ménytelenül tesszük. Nem hiszünk abban, hogy a legrangosabb hazai viadalok ily módon való „feláldozásai” jelentenék az ezeket követő nem­zetközi versenyeken való sikeres szereplés kul­csát. Először is: ha már a több mint, tízezres be­fogadóképességű nagyszerű új sportcsarnokban rendezünk egy országos viadalt, lehetőleg olyan időpontban rendezzük, amikor — mindenféle szak­mai szempont figyelembevételével is — legjobb­jaink képesek kiemelkedő eredmény elérésére. Egyik rövidtávfutónk — kitekintve a bajnokság első napján szinte üresen tátongó nézőtérre — legyintett: „Minek hajtsuk magunkat?” Csakhogy a közönséget sem lehet becsapni. Mert amíg az előzetes hírverésből, a nézők „beszervezéséből” és sok egyéb jelből nyilvánvaló volt, hogy a Ma­gyarországi NDK viadalon jó eredmények szület­nek, az új sportcsarnok első rangos sportesemé­nyét „illik” megünnepelni —­ addig az országos bajnokság propagandája meg sem közelítette a válogatott viadalét. A versenyzők nem azért nem tettek ki magukért, mert nem jött össze a kö­zönség, ellenkezőleg: a szurkolók mintha meg­érezték volna, hogy — nem érdemes „összejönni”. És ez — szakmai szempontok ide, közelgő Euró­pa-bajnokság oda — azért nem egészen mindegy. (b) Szalma László négy belépett kísérlet után utolsóra ugrotta a legnagyobbat: 787 centimétert 47

Next