Magyar Ifjúság, 1982. január-április (26. évfolyam, 1-18. szám)
1982-04-23 / 17. szám
Barócsi Zoltán üzembe helyező mérnök egész éjjel dolgozott, főnöke, Pelle Gábor pedig kiküldött érte egy kocsit délután kettőkor, hogy jöjjön, mert az újságírókat kell kalauzolnia. Barócsi Zoltán szakértő, „otthon” van a reaktortéren. Fiatal, de itt Pakson nagyon sok fiatalember található felelős, vezető beosztásban, vagy olyan a munkája, ami tiszteletet parancsol. Barócsi Zoltán mosolyog, mikor találkozunk. Megszokta már, hogy a nap huszonnégy órájából 10—15 órát az erőműben tölt. Megfizetik érte, mondja, de egyszer már jó lenne egy igazit, egy egész napot átaludni ... Karikagyűrű és a reaktortér A Paksi Atomerőműnek ha törik, ha szakad — ezt Pakson mondják —, még ebben az évben 300 millió kilowattóra áramot kell adnia! És ma már az üzembe helyezőké a terep, rajtuk függ, teljesül-e, vagy mehetnek kuncsorogni határidő-módosításért. Az utóbbi nem valószínű, mert nincs ember, aki erre vállalkozna! Tehát az alvás majd ezután jön, valamikor a második félévben. Nem is olyan egyszerű bejutni a reaktortérbe! Engedélyek kellenek! A biztonsági követelmények, meg a különleges munkaelőírások szigorúak, a megkötések jogosak, mert olyan fázisba érkezett az építkezés, amikor már el kell határolni: ki, hova és miért mehet! Fehér kezeslábasba bújunk. Indulhatunk. Felmegyünk az átrakógéphez. Idős bácsi ellenőrzi az engedélyeket. — Csak két személy tartózkodhat itt! — mondja. Némi vita után szabad az út. A reaktorpódiumon vagyunk. Kísérőnk még egyszer ellenőrzi ruházatunkat. Aztán gyűrűellenőrzés következik — nem szabad behozni. Ha csak egyetlen gyűrű is beleesne a reaktortérbe, szedhetnék szét az egészet, addig, míg meg nem találják azt az „átkozott” gyűrűt. Magyar gép: világszínvonalon! Az átrakógép olyan, mint egy lomha vasdarab, így kívülről semmi érdekeset nem látunk rajta. Felmászunk a hídra, kis fülkébe jutunk. S bent már érzékeljük, komoly műszerrel ismerkedünk. Egy érzékeny géppel, amelyet a Ganz-MÁVAG és az ÉVIG készített világszínvonalon! Ez azért is fontos, mert a KGST-szakosodás keretében Magyarország gyártja a különféle atomerőművi mozgatóeszközöket. S ehhez követelmény a világszínvonal. A kezelőfülkében vagyunk. Finta István átrakó csoportvezető irányítja a gépet, s Gyetvai Gábor villamosmérnök, az ÉVIG munkatársa segít meghatározni a koordinátákat. Egyelőre csak figyelünk. Monitort látunk, számunkra érthetetlen ábrákkal. Finta Istvánnal szemben, a kezelőpulton kis tárcsák pörögnek, előtte az asztalon egy papírcetlin számok, a szükséges koordinátákkal. Rádió-összeköttetés van a fülke és a lentiek között. Lovászi Zoltán átrakógépkezelő lent, a reaktortartály főosztósíkján irányítja a munkálatokat. Közben Barócsi Zoltán magyaráz, alattunk pedig ide-oda mozog a gép. Kazettáért megy, felemeli, áthalad a pihentető medencén, felveszi a megfelelő koordinátát, lassan a helyére tolja a kazettát, s kezdődik minden elölről.Az erőmű működését 312 darab üzemi kazetta, 37 szabályozó üzemi kazetta és szabályozó elnyelő kazetta biztosítja. A kazetták három méter hosszúak, hatszögletűek. Az üzemelés alatt ezekben a hatszögletű rudakban van a dúsított urán, az üzemanyag. A kazetták anyaga cirkónium ötvözet, az elnyelő rész pedig bóracélból készült. Úgy helyezkednek el egymás mellett, mint a méhsejtek. A mostani munka célja: üzemi körülményeket teremteni a melegindításhoz. Ezt szolgálják a most berakott, NDK-ból kölcsönkért imitátor kazetták. Lemászunk az átrakó medencébe, s nyomon követünk egy manővert. A tiszteletet parancsoló manipulátor bebizonyítja tudását. Lassan átkocsizik az egyes számú akna fölé, a kazettákhoz, majd a pihentető medencén áthaladva a fejünk fölé ér. Csak centimétereket moccan jobbra, majd balra. Lovászi Zoltán rádión keresztül irányítja a csoportvezető Finta Istvánt, a kazetta pedig lassan ereszkedik lefelé, a számára megjelölt méhsejtbe. A karbantartóké a főszerep Kővári István irányítja a darut. Karjeleire ereszkedik, vagy megtorpan a tizenkét méter hosszú szabályozó rúd. Kővári mellett árgus szemekkel figyel Benedeczky Ferenc szuperellenőr. A csillogó acélszerkezet felületét nézi, szemét egy pillanatra sem veszi le a munkadarabról. Néha mond valamit, közelebb hajol a szerkezethez, Kővári int a darusnak. Megáll a munka, tanakodnak, majd kezdik elölről. Lent a „gödörben” Bankos Sándor és Bese László szerelők dolgoznak. A négy szakember kezén glasszékesztyű, testükön fehér kezeslábas, lábukon tornacipő, vagy vadonatúj munkavédelmi lábbeli. Azt mondják, a reaktor „lelkén” állunk. Varga Zoltán, a tmk-reaktorüzem vezetője jellemzi így a felsőblokkot. A két glasszókesztyűs, Bankos Sándor és Bese László végzett az egyik egyik szabályozó rúd beállításával. (Az előbbiekben említettük: a felsőblokk a reaktor lelke. Ez annyit jelent, hogy a felsőblokkban lévő 37 szabályozó rúd biztosítja a reaktor működését. Ezekkel lehet szabályozni a láncreakciót, lehet a teljesítményt növelni vagy csökkenteni.) Kővári Istvánnal, a folyamatirányítás karbantartó részlegének csoportvezetőjével, és Benedeczky Ferenccel, a nukleáris főosztály szuperellenőrével beszélgettünk. Benedeczky Ferenc a szuperellenőr, s csak akkor kész egy munka, ha ő azt átveszi. Tehát Kővári István és munkatársai a ,,szuperkontrollra” figyelnek. — Megértitek egymást? — kérdezem, összemosolyognak. — Természetesen — jön az egyhangú válasz. — „Érdekellentét” van köztetek! — Az igaz, de együttes érdekünk, hogy dolgozzon az erőmű! — mondja Kővári István, s erre Benedeczky Ferenc is sűrűn bólogat. — Nekem az a véleményem —mondja Benedeczky Ferenc —, hogy az a fiatal szakember, aki a szakmájában előre akar jutni, annak Paksot kell választania. Itt mindent megtanulhat. Azt mondják, több fiatal műszaki jöhetett volna, annak ellenére, hogy mindenütt fiatalokba botlunk. Az viszont biztos, aki az első években idejött, az az életéből öt kemény évet dolgozott végig, s nincs az országban olyan munkahely, ahol ezeket a fiatalokat ne fogadnák szívesen. Az előbbiekkel ért egyet a reaktor berendezésének szovjet technikai vezetője, Mihail Faljevics Rogov is, utána pedig a paksiak munkáját minősíti. A paksi üzembe helyezők, a karbantartók felelősségteljesen végzik munkájukat. Az előre kidolgozott ütemterv szerint dolgoznak. Több atomerőműben szereztek tapasztalatot, amit most nagyon jól hasznosítanak. Hlavati Józsefnek, a karbantartási főosztály vezetőjének természetesen jólesik a dicséret, s ő is hozzáfűzi a magáét: — Az egyes revíziót január 19-én kezdtük. Ezek a munkák az üzembe helyezésnek egy-egy szakaszát jelentik. Az egyes revízió célja, hogy ellenőrizzük a cirkulációs mosatás hatékonyságát, s a nyomáspróba után újból megvizsgáljuk a berendezéseket, valamint előkészítjük a primerköri berendezéseket és a reaktort a melegfáradásra. Többszörös szigorúságok! Még egyszer körbejárjuk a reaktorteret. Megnézünk mindent, mert pár hónap múlva ide újságírót semmilyen engedéllyel sem engedhetnek be, akkor már az üzemeléssel foglalkoznak. Veszélyes hellyé válik a reaktor környéke az idegenek számára. Hlavati József az elégedett gazda örömével kísérget bennünket. Mutat egy 10 méter magas csövet, amit jó vastagon kibéleltek ólommal. A karbantartások során ezt a védőberendezést emelik a reaktor fölé, és egy ügyes, megfogó szerkezettel belehúzzák a reaktor belső berendezéseit, míg a „kazán” vizsgálata tart. A következő munkahelyen a csavarhúzógépen dolgozik három szerelő. A csavarhúzógép 12 méter átmérőjű pneumatikus szerkezet, ritkán használják majd, de mégis a legfontosabbak közé tartozik. Ezzel a géppel húzzák meg a reaktort lezáró csavarokat. A sikeres melegjáratás után már teljes üzemmódban dolgoztatják meg a reaktort, egyelőre üzemanyag nélkül. Azt követően pedig a kettes revízió következik. Ebben a fázisban újból szétszedik a reaktort és berendezéseit, újból megvizsgálják, s kijavítják az esetleges hibákat. Végül az év közepe táján lesz az indítás, a párhuzamos kapcsolás, amikor a paksi generátort rákapcsolják az ország villamosenergiahálózatára. Még ebben az évben 300 millió kilowattóra áramot kell adniuk az országnak. Hazafi József az idén már Áramot ad a paksi atomerőmű Reaktorközelben .