Magyar Ifjúság, 1982. május-augusztus (26. évfolyam, 19-35. szám)

1982-06-25 / 26. szám

panoráma ESEMÉNYEK, hírek, TUDÓSÍTÁSOK 2 Paks: indításra várva Ebben az esztendőben bekapcsolják a hazai villa­­mosenergia-rendszerbe a Paksi Atomerőmű reak­torának első blokkját — mondta sajtótájékoztatóján Kapolyi László ipari államtitkár. — A 440 mega­wattos reaktor várhatóan év végéig 300 millió kilo­wattóra áramot termel. Minden berendezés készen áll az indulásra. A hátralévő hetekben már csak a biztonságos üzemeléshez szükséges próbákat végzik el. Az­ évtized végére, amikor a tervek szerint be­fejeződik az atomerőmű megépítése, a teljes hazai villamosenergia-igénynek mintegy 22 százalékát adja Paks. Ezzel lehetővé válik, hogy például a nagyvárosok távfűtésében is szerepet kapjon az atomenergia. Vajda György, az atomenergia bizottság elnökhe­lyettese azokról a különleges biztonsági intézkedé­sekről szólt, melyek elengedhetetlenek az atom­erőmű működtetéséhez. Különleges védőgátrendszer szolgálja a környezet, az ember védelmét. A su­gárveszély megelőzésére az erőmű 33 kilométeres körzetében 22 különféle mérőállomást állítottak fel, több mint száz helyen folyik állandó mintavétel. A világon jelenleg húsz országban találni működő atomreaktort, és vizsgálatok bizonyítják: a nuk­leáris környezetszennyezés — még üzemzavar ese­tén is — olyan csekély, hogy legtöbb esetben ki sem mutatható. MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Rajtra kész az űrtrojka Elutazott a bajkonuri űrrepülőtérre a francia—szovjet közös expedíció le­génysége. Az űrtrojka — ahogyan a most készülődő háromtagú legénységet a nemzetközi sajtó szívesen emlegeti — indulásra kész. Letették az utolsó vizsgákat, kiállították róluk az orvosi bizonyítványokat, s most már csak a bajkonuri „záróvizsga” maradt hátra, hogy a legénység megkaphassa a fel­szálláshoz szükséges dokumentumokat. A Moszkvában eltöltött utolsó nap délutánján a nemzetközi sajtóközpont­ban találkoztak a kozmonauták a szov­jet és külföldi sajtó munkatársaival. Jean-Loup Chrétien és Patrick Baudry jókedvűen és szívesen válaszolt a kér­désekre. Ott voltak szovjet parancsno­kaik és fedélzeti mérnökeik is: Vlagyi­mir Dzsanibekov, Alekszej Ivancsen­­ko, illetve Leonyid Kizim és Vlagyimir Szelevjev. Elsőként Beregovoj altábor­nagy, az űrhajós kiképzőközpont pa­rancsnoka tájékoztatta az újságírókat a lassan három esztendeje tartó felké­szülés eredményeiről, majd az első számú legénység nevében Dzinibekov szólt néhány szót. Jean-Loup Chrétien, az „első számú” francia kozmonauta, a felkészülés em­lékezetes perceiről beszélt. Elmondta, hogy eddig több mint ezer órát töltöt­tek az űrhajó és az űrlaboratórium föl­di makettjében, alaposan megismerték a berendezéseket. Nehéz lesz elfelejte­ni a Fekete-tenger partján eltöltött három napot, a tengeri gyakorlatokat, az IL 76-os fedélzetén gyakorolt súly­talansági „repülést”, a víz alatti edzé­seket. A kísérletekről szólva elmondta: — Mindenekelőtt orvosi, biológiai vizs­gálatokra készülünk. Francia tudó­sok dolgozták ki azokat a műszereket és vizsgálati módokat, amelyekkel­­a súlytalanságnak az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgáljuk; elemez­ni szeretnénk a gravitációs viszonyok alakulását a repülés során, s termé­szetesen szeretnénk fényképfelvétele­ket készíteni a föld, a légkör állapotá­ról. A programban meteorológiai vizs­gálatok is helyet kaptak. Érdekes kí­sérletnek ígérkezik az antibiotikumok és a kozmikus körülmények vizsgálata. A sajtótájékoztatón bejelentették: az első szovjet—francia legénységgel jú­nius 24-én, moszkvai idő szerint 19 óra 29 perckor indul útjára az űrhajó. Másnap este 21 órakor tervezik az „űrrandevút” a már 300 kilométer ma­gasságban keringő űrlaboratóriummal. Június 26-án kerül sor az átszállásra. A tervek szerint július 2-án indul vissza a földre az űrtrojka is Nyugat- Kazahsztán térségében lesz a földre­­szállás. Somfai Péter A két francia ű­rhajósjelölt, Chrétien és Baudry ET'82 Megkezdődött a szezon Ha nyár, akkor építőtábor. Megszoktuk ezt már az el­múlt 25 év alatt. És hozzá­szoktak a gazdaságok is. Igencsak jól jön nekik a nyári munkákban, a gyü­mölcsszedésben a szorgos diáksereg. Olyannyira, hogy szinte versenyeznek értük. Szigorú előírások szabá­lyozzák, melyik gazdaság nyithat építőtábort. Van­nak rutinos táboroztatók, olyan gazdaságok, amelyek sok-sok éves ÉT-s „múlt­tal” rendelkeznek. És van­nak, akik csak egy-két éve kóstolgatják a dolgot.... Ilyen a November 7. Ter­melőszövetkezet Balaton­­szabadiban. Tavaly, óvato­san, mindössze ötven lányt hívta­k turnusonként. Be­vált. Ettől aztán megjött az „étvágyuk”. Az idén már négyszer száz fiatalt várnak, fiúkat, lányokat vegyesen. Ottjártunkor még javában folytak az előkészületek: festés, bútorszállítás, taka­rítás. Három és fél millió forintos költséggel az egyik régi munkásszállásukat bő­vítették, korszerűsítették. Mellette épül a négyszáz személyes üzemi konyha, étteremmel. Szóval, taka­ros helyszín és kétszázhet­ven hektár szőlő várja a diákokat. Lesz mit kötözni, kacsolni, szüretelni az if­­júgárdistáknak, ugyanis az idén nyáron IG-sek jönnek a téesztbe. Fridrich György ágazatvezető abban bízik, hogy „vendégeik” majd jó munkát végeznek.­­­­ Elsősorban szőlőt kötöz­nek a fiatalok, de augusz­tusban, ha olyan lesz az időjárás, elcsíphetik a szü­ret elejét is. A szőlőkötö­zés nem túl bonyolult munka, tíz perc alatt meg­tanulható. De fegyelmet, odafigyelést kíván. Van egy régi mondás: „Aki a szőlőnek nem tud a rab­szolgája lenni, az nem lesz ura sem.” Vagyis, meg kell hajolni a szőlőtőke előtt, és akkor élvezhetjük a ter­mést is. A jó munkáért cserébe változatos szórakozási le­hetőséget, kikapcsolódást kínál a téesz. A fiatalokat mindennap autóbusz viszi a Balaton-partra — remé­lik, a fürdéshez jó idő lesz. Egy este zenés sétahajózást szerveznek a diákoknak, vasárnap egész napos hajó­­kirándulást Füredre és Ti­hanyba. S persze lesz a tá­borban sportolási lehető­ség, no meg diszkó is. A téesz vezetői ígérik, hogy kielégítik az ifjúgárdisták „speciális” igényeit is: ha kívánják, használhatják az MHSZ helyi létesítményeit. Egyszóval minden a he­lyén. A rajt e hónap 20-án volt, megkezdődött a 25. építőtábori szezon ... (­ N. T.) Ifjúság A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapja Főszerkesztő: Szabó János Főszerkesztő-helyettes: T. András Emil, Kocsis­­ Mihály Felelős kiadó: dr. Petrus György Szerkesztőség: Budapest Vill., Somogyi Béla utca 6. Telefon: 130-460. Telex: 226423. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Buda­pest VI., Révay utca 16. Telefon: 116-660. Készült a Zrínyi Nyom­dában, rotációs ofszetnyomással. Felelős vezető: Vágó Sándorné (82.2309 2-26) Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodában (KHI Buda­pest V., József nádor tér 1. 1909) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: havonta 17 Ft, negyed évre 51 Ft, fél évre 102 Ft, egy évre 204 Ft. Postai irányítószám: 1983 Index: 25 538 ISSN 0460-5551 Szigetközi ifjúsági napok A közelmúltban tartották meg Mosonmagyaróváron a szigetközi ifjúsági napok rendezvénysorozatát. Az egyhetes programban érdekesebbnél érdekesebb műsorok közül válogathattak a fiatalok. Művészeti csoportok, zenekarok, író-olvasó találkozók, előadá­sok színesítették, követték egymást. Az ifjúsági na­pok legizgalmasabb rendezvénye a magyar írók — mosonmagyaróvári öregfiúk válogatott labdarúgó­mérkőzés volt. Van hol hálni... Régi bosszúság: ha jó az idő, nincs hol hálni. Ha mégis akad szálláshely, borsos az ára, amit nem bír el egy diák pénztárcá­ja. Az áldatlan állapot szerencsére valóban a múl­té. Idén, immár nem az első alkalommal, az Exp­ress Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda szervezésében a középiskolák és felsőokta­tási intézmények kollégiu­mai is tárt kapukkal vár­ják a nyári túrázókat, üdülőket. A Budapesti Mű­szaki Egyetem új, Schön­­herz kolesza is kedvezmé­nyes áron fogadja „szállo­dájában” a fiatalokat. A legtöbb diákotthont Bara­nya megye bocsátotta az Express rendelkezésére. Csongrádban a szobák el­osztásakor elsőbbséget él­vez az ifjúsági turizmus. Továbbra is van gond vi­szont a Balaton környé­kén. Jövőre javul a hely­zet, mert megnyílik az Express 640 ágyas ifjúsági szállodája Földváron.

Next