Magyar Ifjúság, 1982. május-augusztus (26. évfolyam, 19-35. szám)

1982-06-25 / 26. szám

Nem véletlen, hogy Jó­zsef Attila-vers — a Ma­gyarország messzire van ... című — vezette be a Fekete korall kötet szer­zőinek, hét cigány költőnek kö­zös műsorát. Jogosan érzik ma­gukénak József Attilát, jogosan mindazok nevében, akiket ver­seikben képviselnek: a magyar­­országi cigányokéban, akik kö­zül sokan a pokol magasabb­­mélyebb bugyrait kényszerültek megjárni mindennapi életükben. Sokuktól messzire van még egy szép és boldog élet lehetősége. Messzire van Magyarország. Ha hazájuknak is mondhatják ezt a földet, otthonuknak még nem mindig érezhetik. Történelmük során kiemelke­désre, áthasonulásra csak keve­seknek volt lehetőségük. Legna­gyobb részük megmaradt a tár­sadalom alsóbb rétegeiben, s ez a helyzet lényegében a legutób­bi időkig nem változott. Kisebbrendűségi érzéssel küzd ez a nép mindmáig. Eredetmon­dása szerint egy szegény asz­­szonyhoz, akinek tizenhét gyer­meke volt, betért az Isten. Az asszony nagyon szégyellte, hogy sok gyereke van, hetet elrejtett, őket hát nem áldotta meg az Úr, nem tudtak később gazdag­ságot szerezni. Az ő leszárma­zottaik a cigányok. A mai , magyarországi cigány­ság természetesen nem egysé­ges, sem asszimilálódottsági fo­ka, sem társadalmi rétegződött­­sége szempontjából. Az azonban tény, hogy legtöbbjük azok közé tartozik, akiket a szociológia halmozottan hátrányos helyze­tűeknek nevez. 1971-ben kéthar­mad részük cigánytelepen élt, s jócskán találni még ma is köz­tük emberalatti körülmények közt vegetálókat. Igaz, politikai intézkedések, könyvek, cikkek sora mutatja a törődést. De tudnunk kell, hogy egyrészt az évszázadok alatt ki­alakult helyzet nem számolható föl egyik napról a másikra, más­részt a helyes politika érvénye­sülését a mindennapokban több tényező gátolja. Egyet emeljünk ki: a türelmetlenséget. Társadalmunkból sokszor fá­­jóan hiányzik a tolerancia, a másiknak és a másságnak a megértése, megérteni akarása, elfogadása. Alig van jelen a „nem ismerem, de szeretném megismerni”, a „nem értem, de szeretném megérteni” szándéka, az „én nem így tennék, de így is lehet” együttélést könnyítő nézete. Helyette elutasítást, szembenállást tapasztalni in­kább a mindennapokban. Ez a türelmetlenség különösen káros lehet faji vonatkozásban. A nacionalizmus ma nálunk sze­rencsére csak gyengén és szór­ványosan van jelen. De jelen van. S a cigányoknak gyakran kell konok előítéletek kemény fa­laiba ütközniük. Szörnyű lehet például úgy belépni egy boltba, hogy rögtön érezni a figyelő szemeket, hisz „a cigányok lop­nak”. Természetes, hogy ezek az előítéletek a másik oldalon el­zárkózást, bizalmatlanságot, oly­kor indulatos szembenállást szülnek. A Fekete korall költői a köl­csönös bizalmatlanság oldására is vállalkoznak. Szándékuk ön­maguk és népük megmutatása. S szándékuk — verseik és csele­kedeteik szerint - e nép ember­hez méltó, szép és boldog életre segítése. Nehezebb dologra aligha vállalkozhattak volna. S szebbre is alig. Noha érett már erre az idő, ők maguk írják le a tényt: „a magyarországi cigánylakosság eljutott arra a fokra, hogy a ma­gyar társadalom közösségébe be­­illeszkedhessék, illetve megkezd­je a beilleszkedés folyamatát. De ez a folyamat nem lesz köny­nyű. Nem, mert például annak, aki e népet a maga valóságá­ban akarja felmutatni, legalább három torzképpel kell számolnia. Szembe kell néznie az egzo­tikus képpel, amely a cigányo­kat vad, tüzes, szélsőséges ér­zelmekkel élő embereknek mu­tatja, akiknek világában szigorú és kegyetlen törvények uralkod­nak, s akik úgy tudnak szeretni és mulatni, mint senki más. Ez a kép él például Puskin Cigá­­nyokjában, Lenau verseiben, ez Verdi operájában, A trubadúr­ban. E romantikus látomásban át­­poetizálódik a nyomor, a kive­­tettség a szabadság jelképe lesz. Ennek a kétségkívül szép víziónak elsilányosodott változa­ta a csiricsárés, „cigánydalos” művilág, ahol a Hopp, te Zsi­gák délcegeskednek részeges lovak hátán. Nem tagadható, hogy a cigányok egy része ma­ga is megmákonyosodik ettől a képtől, s hasonulni is igyekszik hozzá. Figyelembe kell venni a ko­mikus képet is, ahol a cigány ártalmatlan vicclapfigura csu­pán, nevetséges, csetlő-botló bu­gyuta, falubolondja. „Elindultak a cigányok..." - szokták éne­kelni kapatos társaságok a trá­gár dalocskát, átélve közben a nagy felszabadulás élményét... Eszünkbe juthat Sárközi is az Egri csillagokból, s megannyi társa, a viccekből. Említhetjük a Magyar szólások és közmondó­­dások kötet cigányokkal kapcso­latos nagyszámú idiómáját is, amelyek legtöbbje komikus-pejo­­ratív árnyalatú (Hallotta hírét,­­ mint a cigány lelke a menny­országnak). A komikus kép vál­tozata a jópofa, odamondogató cigány is. A következő klisé a negatív előítéletekből áll össze. Ez a leg­makacsabb és legveszélyesebb típus. Eszerint a cigány lop, ha­zudik, megbízhatatlan, nem sze­ret dolgozni — valahogy nem is ember igazán, örök faji sajá­tossággá lép elő mindaz, ami - ha előfordul - konkrét körül­ményekből fakad. A bűnözők közt valóban magas a cigányok aránya­. De természetesen nem azért, mert ez a vérükben van, hanem mert — csak egy okot említve — olyan körülmények kö­zött élnek, amelyek szinte deter­minálják őket a törvényszegés­re. Sokakban ott élnek ezek az előítéletek, néhányan megpró­bálják kompenzálni őket, jóté­konykodással. Esetleg valóban érdemben segítenek, de valahol érezni bennük a grófnőt, aki ka­rácsonykor kis ajándékcsomagot nyújtott át a béresnek: „Ez a­­maguké, János, jó szívvel adjuk” — s utána megkönnyebbülten lé­legzett egy nagyot a friss leve­gőn. Nem könnyű szabadulni az előítéletektől, szelük még a leg­nagyobbakat is meglegyintheti. Mutatja ezt Arany Jánosnál A nagyidai cigányok története, vagy József Attila egyik legmeg­­rendítőbb versének, a Kései si­­ratónak két vádoló sora: „Ci­gány vagy! Amit adtál hízelegve, / mind visszafoptad az utolsó óránt” S ha a legtisztábban, gondolkodóknál is tetten érni ilyen pillanatokat, hogy ne mér­geznék az előítéletek minden­napjainkat! Egy cigány értelmiséginek persze nemcsak a mások előíté­leteivel kell megküzdenie. Úr­rá kell lennie a saját előítéle­tein is! Le kell győznie a sérel­mekből fakadó indulatosságot! S nagyon körültekintőnek kell lennie az ideológia kialakításá­nál, a módszerek megválasztá­sánál. Elég nagy még a zavar ezen a téren, sajnos. * Sikerült-e elkerülni a veszé­lyeket a Fekete korall költőinek? 40 KULTURÁLIS MELLÉKLET ■H BALOGH ATTILA Numero XXII Orgonabokrok sípjai muzsikálnak, tenor­ vajúdásaikat a szél végémbe lihegi, de én sírni nem fogok soha, pedig Vera kilépett fehérneműjéből és átugrott a mindenségbe, Éva ebédelni siet, Magda férjhez ment, József Attila pedig ... ? Csak én vagyok itt, a tejfogaimmal farkasokat táplálva, a bizonytalan jövőt ringató babakocsikhoz, kardvirágok csatáitól én vérzem, a Botticelli-tavaszt, anyám meséiben én vagyok az első kívánság, szegénységben a király, a verslábak futkosásaiban én menekülök, a lap szamárfülébe suttogom énekem, az én bőröm alatt mocorog a sötét, de én világosan látom a helyemet: anyám szoknyája a hüllők közt libben. CHOLI DARÓCZI JÓZSEF Ars poetica helyett Koponyát szorító vaspánt, sötétség glóriája letéplek fejemről! S ha bőröm ragaszkodik hozzád, lenyúzom, a vályoggödör sarkába dobom. Szemem csak új sugarakban fürdik. Csontom visszaver minden színtelen színt. Tenyeremen a Nap parazsa ég. Árnyainkra visító átkot mondok, és kész fenek megmaradt nyomorunkra. Tocsik János rajza

Next