Magyar Ifjúság, 1982. május-augusztus (26. évfolyam, 19-35. szám)
1982-05-14 / 20. szám
Nem tagadom, utálok cipőt pucolni. Ezért aztán mindig irigyeltem azokat a tehetős embereket, akik olyan előkelő szállodákban lakhatnak, ahol csak ki kell tenni a cipőket az ajtó elé, és azok reggel ragyogó tisztán várják tulajdonosaikat. Igaz, már egy éve némi gyanakvás vegyült az ajtók elé helyezett lábbelik öntisztulásának csodálatába. Egyik kedves barátom ugyanis népes családjával együtt elegáns akart lenni egy drága külföldi szállodában. Tettetett hanyagsággal kirakták cipőiket az ajtó elé és reggel a hűlt helyüket találták. Udvarias érdeklődés. Csodálkozó portás. Kérem, nálunk nincs cipőtisztítás ... Egyszóval ellopták mindet, még a túrabakancsot is. Szobalány, aki fiú Ezért aztán könnyű bakancsomat és magasszárú tornacipőmet minden este gondosan az ágy alá helyeztem. Véletlenül sem tettem volna az ajtó elé. Alapjában véve nem gyanúsítottam én senkit házigazdánk vendégházában, de biztos, ami biztos! Mert hogyan tipornám a kígyóveszélyes őserdőt és a bozót ötvenfokos homokját mezítláb?! Harmadnap reggelre aztán mégis eltűnt — az előző nap alaposan összesározott — tornacipőm. Idegesen kémleltem az ágy alját és a szoba különböző sarkait, majd gyanakodva pislogtam békésen olvasgató barátomra. — Sanyi, nem te dugtad el a tornacipőm? — Értetlenül bámult rám. — Akkor biztosan ellopták. — És mesélni kezdtem nagy családos ismerősöm történetét, de Sanyi közbevágott: — Te az enyém is eltűnt... Ekkor lépett be Dzsuma, kissé félszeg, szolgálatkész mosollyal, kezében a két tisztára pucolt lábbelivel. Tizenhat év körüli, jóvágású, fekete szemű és pattanásos, de igyekvő szobafiúnk volt három héten keresztül. Kitakarított, bevetette ágyainkat, mosni vitte és rendbe rakta ruháinkat, hideg vizet készített, feltöltötte az éjszakai „szúnyogágyúkat” és kipucolta a cipőinket. Afrikai utam egyik nagy élménye volt, hogy más tisztította helyettem a cipőt. Ezt bevallom, még akkor is, ha megszólnak igen komoly bivalyölő vadászkollégáim. És még azt is hozzá vallom, hogy néha azért kaptam magam: kevésbé kerülöm azokat a helyeket, amelyek bepiszkítják a cipőt. Dzsuma, persze apránként, megkapta az összes velünk hozott csokoládét és zacskós cukrot, melyet minden alkalommal tágra kerekedett, csillogó szemekkel köszönt meg. A hangját nemigen hallottuk, három hét alatt csak annyit mondott: Jambó! (Dzsambónak ejtik, a jó napot jelent.) Jambó volt reggel, jambó este, jambó délben és a csokoládé osztáskor is, de többet aztán egy szót sem .Jó afrikai szokás szerint el is neveztük Dzsambó- Dzsumának. Tanzániában egyébként majdnem mindent fiúk, illetve férfiak csinálnak, pontosabban minden olyan munkát, ami konkrét pénzkereseti lehetőséget biztosít, így aztán nálunk is fiú volt a mosónő, a szakácsnő, fiúk szolgáltak fel, ők voltak a mosogatólányok, a szobalányok. S mindezt Viziontilopok 11 m . gikpjr B s M* v m' ' 1 É k r' d i 'iSb 46