Magyar Ifjúság, 1982. május-augusztus (26. évfolyam, 19-35. szám)

1982-05-21 / 21. szám

ideig Pege Aladár együtte­séből ismerni lehetett, de Schnéberger Ferenc tehet­sége reveláció. A még tan­szakra járó fiú virtuózán, egyéni ízekkel és sallang­mentes ívelésekkel, díszíté­sekkel játszik mind elekt­romos, mind klasszikus gi­táron. A salgótarjáni fia­talembert Babos Gyula fe­dezte fel egy hangszerbe­mutatón, ahol felfigyelt ar­ra, hogy milyen ügyesen szólaltat meg egy kiállítási tárgyat. A kvartett stílusa is őrá épül; latinos afro­­cuban muzsika, amelyet nagyszerűen irányít koráb­bi, látványos „virgáinak” hátat fordítva Jávori sok hangszínt intonáló dobjáté­ka. Bizony, ez a produkció megérett már a lemezfel­vételre. Viszont a Binder-kvin­­tetté túl is érett, vétek, hogy nem rögzítik egyre szaporodó értékes szerze­ményeiket. A külön utakat járó és a hazai dzsesszélet margójára szorult zenekar kitartása és egyre kiteljese­dő fejlődése a mostoha kö­rülmények között (vagy épp ezektől sarkallva) bámulat­ra méltó. A még csak 27 éves Dresch Mihály nem­csak kiváló szólista, zene­szerző, de olyan átütő, prog­ramadó személyiség (ez a fajta muzsikus fehér hol­ló), aki a jövőben megha­tározó szerepet jelenthet nemcsak itthon, de akár a kelet-európai dzsesszéletben is. A Nagykanizsán bemu­tatott két új kompozíciója (Vasvirág, Idegen) erről ta­núskodik. A technikailag rendkívül precízen kidolgo­zott katartikus művek tar­talmilag a kelet-európai népi és műzene szenvedé­­lyes-szorongásos-ironikus szintézisével e térség köz­érzetét ragadják meg. Hasonló törekvéseket mu­tatott Kemenczky Judit költői estje a Bacilus zene­kar, valamint Babos Gyula és Cony Bauer szólisták kí­séretében. Az „irodalmi jam sessionban” a költőnő misz­tikumba hajló verseihez re­mekül alkalmazkodtak a fiatal muzsikusok. Babos Gyula fantasztikus ráérző­képességgel vette fel és fűz­­te-ragozta tovább a mon­dott szöveg dialógusfonalát. A fesztivál, tradícióihoz híven, az „európai iskola” teljes színskálájának bemu­tatására törekedett, ezúttal sajnos csonkán, kelet­európai résztvevők nélkül. A Harry Beckett—Harry Miller—Luis Moholo trió az atavisztikus őserő és a mo­dern, intellektualizmus fel­emelő szintézisét nyújtotta. Valóságos zenei kubizmus­­nak is nevezhetnénk a per­manensen változó ritmu­­sok-hangképek-színek dü­hödt szétbontásából építke­ző folyamatot, amelyet át- és átszőttek Beckett lebegő trombita- és szárnykürtszó­­lói. Michael Sagmeister gi­tárosban robbanékony, sod­ró erejű, kifogástalan tech­nikájú muzsikust ismer­tünk meg, az európai dzsessz új hullám egyik feljövőben levő képviselő­jét. Triója dzsessz-rockos indíttatású programjában épp azokat a még kezdetei­nél tartó kísérleteket mu­tatja be, amelyek igyekez­nek meghaladva új minő­séget létrehozni az elektro­nikus, rockos dzsesszből. A legnagyobb érdeklődés Didier Lockwood, Yosko Seffer és Pege Aladár kö­zös fellépését előzte meg, s nem kellett csalódni, bár a rövid próbaidő nem adott lehetőséget kiérlelt, egyéni törekvéseket tükröző mű­vek eljátszására. (Kivéve egy még Párizsban össze­próbált Bartókos hangvé­telű, zongorára és hegedűre írt Seffer-darabot.) De a ja­varészt standardok keretei közt kibomló improvizációk spontán összeszikrázásnak adtak teret. Lélegzetelállító volt annak a párbajnak a tüze, ami Lockwood és Sef­fer közt folyt, s amelybe később Pege is beszállt (kü­lönösen, amikor vonóval „vágott vissza” Lockwood kihívására), messze maguk mögött hagyták a kullogó osztrák dobost és zongoris­tát, akiknél jobb partne­rek itthon is akadtak vol­na. Ilyen gyorspörgésű, szárnyaló erőt alig láttunk még magyar színpadokon. A már klasszikusnak szá­mító Szabados György rendkívüli hatására jellem­ző, hogy Lockwoodék óriá­si sikerét — közvetlenül utánuk — képes volt meg­ismételni. (Három éve ugyanitt Eddie Gomez és Jeremy Steig sikerére dup­lázott rá triójával.) Ezúttal sextett formációban lépett színpadra. Egy évtizede hű társait, Vajda Sándor bő­gőst és Faragó „Kázmér" Antal dobost fiatalok mű­helyével bővítette ki (Kör­mendi Ferenc hegedű, Dresch Mihály szaxofon, Fekete István trombita). A tavaly Debrecenben már be­mutatott Adyton után most új mű, az Eszékiána első bemutatójára került sor. A darab témája a törökellenes függetlenségi harc egyik fényes pillanatához nyúl vissza, amikor a mieinknek sikerült felégetni az eszéki hidat, s így az utánpótlást elvágva, viszonylagos sza­badságot, fellélegzést bizto­sítottak az országnak. Az Eszékiána nemcsak a ma­gyar dzsessz, de egész ze­nei életünk jelentős esemé­nye, amely Bartók vonzásá­ban, az ő nyelvét aktuali­zálva igyekszik­ reagálni a magyar és kelet-európai nemzeti, társadalmi sors­problémákra. A tizedik nagykanizsai dzsesszfesztiválon a rendező Magyar Rádió nagyszerű hanganyagokhoz jutott. (Csupán a helyi rendfenn­tartás túlbiztosítása és az ezúttal ügyetlenül rende­zett sörgyári jam-session hagyott némi rossz szájízt). Kép és szöveg: Kőbányai János Kemenczky Judit­ ék reményei rését is kivívtuk, mivel sokak vá­gyát, álmát valósítottuk meg ön­erőből, két és fél év kemény munkájával. Nem állt mögöttünk apparátus, szervező, menedzser. — Most hány tagja van a tár­sulatnak? — Tizennégy különböző társu­latban szerepelnek az együttes tagjai. Mégis nagy az összetartás, maguk fizetik az ének- és tánc­tanárokat, hogy megszerezzék azokat az ismereteket, készsége­ket, amelyek munkánkhoz feltét­lenül szükségesek. Ez nehéz szín­házi műfaj; a színészi játék, az ének, a tánc hármas követelmé­nyének kell eleget tenni. — Mi a továbblépés útja? — Az MHV stúdiójában felvet­tük már a Sztárcsinálók nagyle­mezt. Júliusban a televízióban forgattunk Szolnoki Tibor fősze­replésével egy showműsort, melynek­­címe Egy nap én is sztár leszek. Augusztus 4-én lesz az új premierünk. — Külföldön is felhívtátok magatokra a figyelmet? — Igen, már az Evitát is elő­adhattuk volna öt országban, ha rendelkezünk bemutatási joggal. A Sztárcsinálókat az Interkoncert, a Zeneműkiadó Vállalat és a Szerzői Jogvédő Hivatal közösen menedzseli külföldön. Együtte­sünk iránt érdeklődtek már Ausztriából, Hollandiából, Finn­országból és az Egyesült Államok­ból is. Lapzártakor érkezett a hír, hogy a KISZ KB, a Művelődési Minisztérium és az Állami Ifjú­sági Bizottság megállapodása alapján megalakult a Rockszín­ház. A társulat 1983. december 31-ig ideiglenes jelleggel műkö­dik a KISZ Központi Művész­­együttes mellett, további jövője később dől el. A KISZ-díjas alko­tóközösség előreláthatólag a XXII. kerület új művelődési há­zában kap próbahelyet, fővárosi bemutatói a MOM Művelődési Házban, s a közeljövőben elké­szülő VII. kerületi ifjúsági köz­pontban lesznek. (regéci) SLÁGER­LISTA A MAGYAR RADIO ÉS A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖS MŰSORA SZÓLISTÁK: 1. Borosi—Bradányi: EL FOGJUK FELEJTENI EGYMÁST (Horváth Attila) 2. Presser-Sztevanovity D.: JÁTSSZ MEG! (Kovács Kati és Sztevanovity Dusán) 3. Tolcsvay—Bródy: AZ ELSŐ 80 ÉV (Koncz Zsuzsa) 4. Wolf­ Fülöp: MÉG NEM TUDOM (Máté Péter) 5. Máté—S. Nagy: REPTÉR (Korda György) 6. Soltész—S. Nagy: SZÓLJON HANGOSAN AZ ÉNEK (Soltész Rezső) 7. Bródy: NE VÁRD A MÁJUST (Sztevanovity Zorán) 8. Fenyő-Novai: MAMI, ÉN VALAMIT LÁTTAM (Kristály Kriszta) 9. Bródy: SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY (Bródy János) 10. Nagy—Komár: TÁNCOLÓ FEKETE LAKKCIPŐ (Komár László) EGYÜTTESEK: 1. Balázs-Horváth: AMIKOR MELLETTEM VAGY (Korál) 2. Bokor fivérek: ARRÓL JÖTTEM ÉN (Color) 3. Solaris együtes: A LEGYŐZHETETLEN (Solaris) 4. Németh—Rátái: FÉNY AZ ARCODON (Apostol) 5. Pataki—Zselenc: A HŰTLEN (Edda) 4. Novai-Fenyő: HOTEL MENTHOL (Hungária) 7. óceán— S. Nagy: ŐSZINTE, KŐKEMÉNY VALCER (Óceán) 8. Závodi-Som: A BECSÜLET (Piramis) 9. Dinamit együttes: TANULJ MEG SÍRNI (Dinamit) 10. Papp: A FOLYÓPARTON ÜLVE (Új­ Skorpió) A Magyar Rádióval közösen készített Slágerlistánkra minden héten szerdán 12 óráig lehet szavazni. A címek: Magyar Rádió Könnyűzenei Rovata, Budapest 1800 Magyar Ifjúság szerkesztősége, Budapest, Somogyi Béla u. 6. * 1983 Kérjük, a borítékra írják rá: SLÁGERLISTA 9Q V__________/

Next