Magyar Ifjúság, 1983. január-április (27. évfolyam, 1-17. szám)

1983-02-04 / 5. szám

LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ (Megjelent a Magyar Ifjúság 53. számában, 1982. december 31-én) Tisztelt Szerkesztő Elvtárs! Olvastam a „Becsukódik az ajtó?” című cikkét a labdarúgó­­válogatottról, amelyben arról van szó, hogy 1983-ban óriási feladatai lesznek a csapatnak, de az előjelek olyanok, amelyek a sikert nem engedik feltételez­ni. Én is ezt mondom, de mit kell ezen problémázni? Nincs elegendő pénz, és kész. Nekem az a véleményem a labdarúgás­ról, hogy az a pénz, amit most kapnak a játékosok a mai fut­ballért, az nagyon sok, de ha utol­ szeretnénk érni a világ él­vonalát, akkor kevés. Ezt viszont a labdarúgók is tudják és ennek megfelelően (nem) edzenek és (nem) készülnek a mérkőzések­re. Nincs az az edző, aki a ke­mény edzéseket meg tudná va­lósítani, mert a játékosok erre nem hajlandók. Kész. Nincs to­vább. Heti 6—8 edzés mellett, ha ilyen gyenge a teljesítmény, akkor le kellene vonni­ a követ­keztetést, és valami ésszerű megoldást találni. Egy biztos: csak adminisztra­tív intézkedésekkel nem megy. Sporttársi üdvözlettel: Takács Tibor countryklub.” (Hírturmix — Borzák T.) 1 S végül a Magyar Ifjúság 1981. március 20.: „Különösen büsz­kék vagyunk a countryklubra, amely azt hiszem, az országban egyedül nálunk működik. Házi­gazda a Bluegrass Pilgrims Band.” (A DIK c. cikk — Ke­mény György) Ezenkívül működött még countryklub a Bojtorján veze­tésével az Eötvös Klubban, emel­lett, ha jól tudom, Szombathe­lyen is van egy. Csak csodálni tudom azt a lendületet, amellyel a már régóta a pályán, igazi profiként dolgozó jelenlegi Ro­deo együttes tagjai igyekeznek magukat elfogadtatni ebben az új formációban. Mégis, talán szakmai berkeken belül is, szim­­patikusabb lenne, ha valóban sa­ját tehetségük kiapadhatatlan tárára támaszkodnának egy-egy eredeti ötlet megvalósítása kap­csán. Ami számomra mégis az igazi felháborodást okozta, az az, hogy a Rodeo fellépett nálunk, a countryklubban, és ez a tény valószínűleg döntő hatást gyako­rolt rájuk az I. Magyar Country Club ötletének megszületésében. A klubunk harmadik éve, nem óriási tömegeket vonzva, de fo­lyamatosan, sőt hivatalosan mű­ködik. Itt jegyzem meg, hogy a múlt évben a klub keretein be­lül működő countrykör munka­terve elnyerte a KISZ KB ama­tőr művészeti ösztöndíját. De működését fémjelzik olyan neves előadók koncertjei is, mint a Bojtorján, a 100 Folk Celsius, az Interfolk, a Spirit, a Muszty— Dobai duó, Muzsay András, a Komlói Spirituálé és más együt­tesek emlékezetes műsora. Igaz, hogy ez csak egy kis szegedi klub, amely nem tud olyan lát­ványosan port kavarni maga kö­rül, de attól még létezik. Talán a fogalmazás egy kicsit nyersre sikeredett, de legalább annyit hadd kérjek, hogy ha va­lamiről írni akarnak, akkor előt­te ellenőrizzék, hogy igaz vagy sem. Ha másért nem, hát azért, hogy legalább önmagukkal ne kerüljenek ellentmondásba. Savanya István, a Bonanza együttes vezetője Kedves K. J.! A Magyar Ifjúság Szerkesztő­ségéhez címzett vadászati témá­jú levelét a szerkesztőség ille­tékességből megküldte szövetsé­günknek. A levelében felvetett problémákra az alábbiakat ho­zom szíves tudomására: A hatályos miniszteri rendelet előírásai szerint a magyar állam­polgár vadásztársasági tagként — mint sportvadász — a vadá­­­szatot érvényes vadászjegy bir­tokában gyakorolhatja. Vadász­jegyet az válthat, aki a 18. élet­évét betöltötte, nem áll, gond­nokság alatt, vadásztársaság tag­ja, az állami vadászvizsgát le­tette, vadászfegyver tartására szóló érvényes engedélye van, baleseti felelősség (szavatossági) biztosítást kötött és vadászjegyét két éven belül nem vonták visz­­sza. Miként a fentiekből megálla­pítható, az ön sajnálatos beteg­sége nem kizáró tényező, tehát tagfelvételi kérelmét eljuttathat­ja ahhoz a vadásztársasághoz, amelynek életében már 3 éve rendszeresen részt vesz. A fentieken túlmenően azon­ban szeretném felhívni figyelmét arra — kizárólag az ön érde­kében —, hogy a vadászat gya­korlása komoly fizikai megter­helést jelent a szervezetre, így tanácsolnám, hogy kezelőorvo­sának véleményét feltétlenül szerezze be. Amennyiben kezelő­orvosa nem látja akadályát an­nak, hogy ön vadásszon, célsze­rű lenne, ha erről orvosi igazo­lást bocsátana az ön rendelke­zésére. Javasolom továbbá, hogy be­tegségéről tájékoztassa azon va­dásztársaság vezetőségét, mely társaságnál felvételt szeretne nyerni, úgyszintén mutassa be az orvosi javaslatot is. A rendőrhatóságnak, amely fegyvertartási engedélyét kiadja, jogában áll egészségromlás ese­tén — amennyiben tudomására jut — orvosi vizsgálatra beren­delni a vadászt, de megítélésem szerint betegsége nem olyan jel­legű, amely az egyszer már meg­szerzett fegyvertartási engedély visszavonására okul szolgálhat­na. Egyébként, ha megtartja a vadászatra vonatkozó szabályo­kat, élete végéig vadász lehet, ezt a jogát károsodás vagy a va­dászatot nem érintő betegség miatt nem fogják öntől vissza­vonni. Dr. Székely István jogtanácsos Magyar Vadászok Országos Szövetsége vol válaszol a testi problémákat orvosló rovathoz mérhető fon­tosságú lelki panaszokon segítő pár sor megjelentetésére. Ezek a számos fiatalt érintő aktuális gondok megérdemelnének egyet­len oldalt. Bírálatomat arra merem ala­pozni, hogy már pár éve lapjuk olvasója vagyok, s ezt az oly kellemes meglepetésként megje­lent, majd ok nélkül eltűnt ro­vatot nagyon régi hiánypótlónak tartottam. Gondolom nem állok egyedül akkor, amikor azzal a­ kéréssel fordulok önökhöz, hogy újra hozzák létre ezt az értékes oldalt, ha nem ütközik elhárít­hatatlan akadályba, s ha egyál­talán beleszólhat egy olvasó a lap szerkesztésébe. Müller László egyetemi hallgató IV., Árpád út 16/c * Köszönjük az­­aggódó és mélta­tó sorokat, s reméljük, valóban jogos igényt elégítünk ki a to­vábbi Nyújtsd­­a kezed! folyta­tásokkal, amelyekről nem mond­tunk le. A szerk. (Megjelent a Magyar Ifjúság 2. számában, 1983. január 14-én) A felháborodás és a megdöb­benés késztet arra, hogy írjak Önöknek! A kiváltó ok az 1983. január 14-i számuk könnyűzenei rovatában az újonnan és első­ként megalakult countryklubról szóló cikk tartalma. Mikor erről először a Pajtás című újságban, majd azt köve­tően az Ifjúsági Magazinban ol­vastam, azt gondoltam, hogy nem használ a hazai country ügyének, ha a zenészek tyúkper­nek látszó dolgokon vitatkoznak nyílt színen, de a mostani cikk olyannyira felkavart, hogy ír­nom kell! Arról van szó, hogy a Budapesten megnyílt country­klub még csak véletlenül sem az első, de főleg nem az egyetlen. Ezt egyébként minden kétséget kizáróan bizonyítani is tudom. Együttesünk Szegeden működik. Régen The Bluegrass Pilgrims Band néven, jelenleg Bonanza együttesként. Ennek ismeretében tehát néhány idézet: Füles, XXV. évf. 11. szám (1981. márc. 13.): „Az országban elszórtan működő countryzene­karok közül jó néhánnyal tartják a kapcsolatot, de eddig kevés al­kalom nyílt a találkozásra. Ezen kíván segíteni a Szegeden nyíló countryklub, amelynek házigaz­dája a Bluegrass Pilgrims lesz.” (A Country és a Kék fű c. cikk — Kende László) IM, 1982. január: „A nevük The Bluegrass Pilgrims Band. Állandó klubjuk: Szeged, DÉL­­ÉP-klub, azon belül is az or­szágban elsőként létrehozott Tisztelt Olvasószolgálat! Sajátos kéréssel fordulok önökhöz. 1976 májusában fedez­ték fel cukorbetegségemet, és inzulinra vagyok beállítva. Mió­ta cukorbeteg vagyok, sohasem lettem rosszul, semmiféle pana­szom nincs, és nem is volt. Na­gyon szeretem a természetet, és sportvadász szeretnék lenni. Több mint három éve rendszere­sen eljárok vadászatra, mindig nagyon jól érzem magam, és sze­retem csinálni. Most felvenné­nek vadásznak, de nem tudom, hogy mint sportvadász betegsé­gem miatt kap­hatok-e fegyver­tartási engedélyt? Sokat próbál­tam utánajárni, eddig pontos választ senki sem tudott adni. Ezért fordulok önökhöz. Szeret­ném pontosan tudni, mi határoz­za meg, hogy kaphatok-e fegy­vertartási engedélyt? K. J. Nyújtsd a kezed ! Tisztában vagyok vele, hogy bíráló hangvételű soraim nem fognak megjelenni lapjukban, de nem is ez az elsődleges célom. Egyszerűen érthetetlennek tar­tom, hogy egy ilyen nagyszerű kezdeményezés, mint a „Nyújtsd a kezed”, hogyan tűnhet el egyik hétről a másikra. Nem hiszem el, hogy a Magyar Ifjúság c. lap­nál lenne alkalmasabb fórum ilyen sokakat érintő, s az „Ör­kedves Ifjú társam! Nevem Kertész Ágnes, de Te egyszerűen szólíts csak Ágisznak. Négy éve mentem férjhez, vi­szonylag fiatalon. Akkor 19 éves voltam. Mint Te is már annyi­szor (én még nem olyan sok­szor), szerelmes lettem, de na­gyon! Ez a fiú más volt, izga­tott, egyszerűen ellenállhatatlan volt. Egy évig udvarolt, hozzá­mentem. (Azóta is csak őt tud­nám elképzelni férjemnek.) Mint ilyenkor szokásos — már­mint esküvő után, az idő múlá­sával egyre inkább „belemélyed­tünk” egymás rokonságába. Ké­nyelmetlen (rokoni) összejövete­lek, érdektelen érdeklődések ... A rokonságban azonban talál­koztam egy fiúval (aki férjem távoli rokona, de ennek ellené­re nagyon szeretik egymást). Mióta ránéztem — nem hagy nyugodni. Azt ne kérdezd, tet­szik-e vagy sem —, mert nem tudom. Amit tudok, az az, hogy beleszerettem (talán már akkor), és ami tény, hogy most itt állok megfürödve. Mert: szeretem a férjem. Szerelmes vagyok Péter­be (most figyelj: legalább három éve és egyre jobban!). Nem me­rek még indirekt jelzéseket sem­­adni. ő kedves engem, de ho­gyan, azt nem tudom. Ha meg­mondanám, lehet, hogy kedvesen elküldene, lehet, hogy... ha az­­anyja megtudná (akit egyébként szeretek, de ilyen témában olyan, mint a vadkan), „agyon­csapna”, a férjem pedig megad­ná a „kegyelemdöfést” stb., stb. (A rokonság miatt, sajnos (?), bi­zonyos időnként állandóan talál­koznunk kell. Hogy mikor szó­lok, vagy szólok-e egyáltalán, nem tudom ... Mit tanácsolsz? Mit tegyek? Ágisz 35

Next