Magyar Ifjúság, 1983. január-április (27. évfolyam, 1-17. szám)

1983-04-22 / 16. szám

A pletykákról Városszerte hallani, hogy a Macskák előadására 1000, azaz ezer forint egy belépőjegy a feketepiacon. (Pedig a Madách Színház pénztáránál kint a tábla: az I—IX. sortba a föld­szinten százötven forint egy jegy.) A pesti benn­fentesek azt is tudni vé­lik, hogy a Really Useful Company Limited-del tör­tént megállapodás alapján mindössze ötven előadás lesz — ennyire, telik a színháznak! Mások sze­rint ez az a produkció, amit még unokáink is lát­ni fognak! " A különböző találgatásoknak és képte­lenségeknek se szeri se száma. Budapest színház­ba járó közönsége foko­zott figyelemmel kísérte a londoni és a New York-i siker után a Macskák bé­rmutatóját. Az íróról . Az 1965-­ben elhunyt No­­bel-díjas Thomas Stearns Eliot macskákról szóló verseinek — többek­ kö­zött az „öreg Possum­­könyve ügyes macskákról” című kötete — alapján készült a musical szövege. Ezek a versek részben magyarul is megjelentek Weöres Sándor, Nemes- Nagy Ágnes és­­ Tandori Dezső fordításában. A gyermekeknek íródott macskaverseken is érző­dik az Eliotra oly jellem­ző, matematikai pontos­sággal kiszámított ironi­kus és szürreális hangvé­tel. A Madách Színház­ban most Romhányi Jó­zsef virtuóz fordítását él­vezhetjük. Romhányi né­hol nagyon frappánsan aktualizálta a szöveget mai színházi életünk ano­máliáira. A zeneszerzőről kevés olyan mai muzsi­kus van, akinek a neve annyira eggyé forrt volna műveivel, mint Andrew Lloyd Webber-ré, aki töb­bek között az Evita és a Jézus Krisztus Szuper­sztár szerzője. S úgy tű­nik, Webber a Cats sike­re után tovább aratja ba­bérjait, ugyanis a londoni Palace Theatre-ban kitű­nő szórakozást nyújt je­lenleg a Dali és tánc (Song and Dance) című revüje. De maradjunk , még a Macskák zenéjénél: tulaj­donképpen zeneileg igé­nyesebb munk­a, mint az említett korábbi művei. Némely szám nagyon is fülbemászó, s lehet belőle sláger is. Az előadásról Sokan már fél esztendő­vel ezelőtt (akkor kezdőd­tek meg a próbák) két­kedve fogadták a hírt: a világhírű musicalt miért épp egy prózai színház társulata készül bemutat­ni? Nos, a­­példátlanul hosszú próbaidőszak letel­tével azt kell mondanunk: minden szempontból jó volt a választás és ebben nem kis része v­an Szirtes Tamás rendező mellett Seregi Lászlónak, az Ope­ra­ház balettigazgatójának, aki nagyon is látható mó­don rátette kézjegyét az elő­adásra. De nemcsak a kézjegyét (értve ezalatt szakmai tehetségét és pá­ratlan koreográfiáját), ha­nem tö­bb kitűnő táncosát és énekesét is magával hozta. A látottak alapján nehéz kideríteni, hogy ki­nek a dramaturgiai ötlete volt — de nagy ötlet! —, hogy bizonyos mértékig szakítottak a londoni elő­adással, amelyben (a New Haumann Péter és Kishonti Ildikó Macskák London Theatre-ben) a la­za szövésű cselekmény egy modern szeméttelepen játszódik. Nálunk, a Le­­­nin körúti színpadon egy elhagyott, még inkább el­hagyatott színházépület­ben táncolják, éneklik el a macskák az életüket. És épp ez a helyszín adja a musical külön, magyar pikantériáját, tudniillik (a már említett Romihányi­­féle fordítás által) a mos­tanában annyira vitatott színházi életünk egy-egy kürtölhetik. Mindehhez Götz Béla igen szellemes, látványos és szemet gyö­­­­nyörködtető díszletet­ szol­gáltatott. A sok ötlet kö­zül csak­­egyet említünk: minden tárgy (például egy cilinder is) óriásinak tűnik, mert ezeket a macskák szemével látjuk mi, nézők is. Amikor az előadás kezdetén megje­lennek a színház nézőte­rén, s közben az erkély­­szegletekben is a foszfo­­reszkáló macskaszemek, már érezzük: ez az elő­macska saj­át k­is világgá. V 28 A Bacilus­z sem lehet próféta? Az 1982 elején született dzsessz­­együttest négy fiatal, de már is­mert muzsikus keresztelte erre az újhullámosan meghökkentő, vi­szont nemzetközileg is érthető névre. A nagykanizsai bemutat­kozás után alig egy év allatt meg­fordultak a lipcsei, belgrádi, zág­rábi, prágai fesztiválokon, meg­hívták őket finnországi és görög­­országi turnéra, sikerrel léptek föl az NSZK-ban. A felsorolásból kitűnik, miért is hangzik nevük itthon egyelőre ismeretlenül. Pe­dig azt, hogy igényes, egyéni hangzású muzsikát játszanak, azt annak a két hanglemezfelvételnek a ténye is bizonyítja, amit görög és nyugatnémet cégek adtak ki. Sajnos sem a Toto Blanke és Joachim Kühn nevével fémjelzett Alizo-nál,­ sem az athéni Colum­­bia-EMI-nél készült felvételbe nem tudtunk belehallgatni. Kár, mert az általunk hallott koncer­tek után szívesen megtettük vol­na. Görögországban, úgy látszik, egyre népszerűbb a magyar dzsessz, hiszen a Bacilus már a második együttes is Supertrió után, melynek k előbb jelenik meg kirit nagylemeze, mint idehaza. Tényleg senki sem lehet prófé­ta...? Milyen zene is az, amellyel az együttes Gárdonyi László, a zon­gorista szerint „fertőzni” szeret­né? A combo stílusában leginkább az a jó arányérzék tűnik fel, amellyel a mai modern dzsessz­­ben élő szinte valamennyi irány­zatot elegyítik saját elképzelé­seikkel. A kedvező nyugat-euró­pai fogadtatás egyik magyarázata az az „amerikai hangzás”, ami ma az európai zenészek között jófor­mán egyértelműen pejoratív foga­lom. — Hiányzik is a pódiumról! Az, hogy ez az „amerikai hang” keletről jön, külön pikantéria. Az együttes legismertebb és ta­lán legnépszerűbb tagja a szaxo­fonos Lakatos Antal. Az eddig sok-sok formációban játszott La­katosnak ezúttal a koncerteken szemmel láthatóan örömet okoz, hogy magával egyírású, hasonló gondolkodású társaival saját el­képzeléseiket valósítják meg. A már említett Gárdonyi Lászlónak session-zenészi múltja nagy segít­ségére van szűk kézzel mért szólói és a jó értelemben vett kí­séret váltogatásában. A nagykö­zönség a dobos Szende Gábort a Supergroupból ismerheti, ám té­ved, aki pusztán az ott hallottak alapján ítéli meg. A Supergroup­­beli „alapzaj”-biztosítássa­l szem­ben a Bacilusban zenésztársaival egyenlő érdemei vannak a közös hangzás létrehozásában. A jelen­leg hazafiúi kötelességét teljesítő Vasvári Pál helyén Lattman Béla bőgőzik, akiről éppúgy el lehet mondani, hogy korábbi önmagá­hoz képest játéka sokoldalúbb, invenciózusabb lett. A Bacillus­­ együttes. Nem La­katos Antal és egy trió, hanem négy zenész, négy egyenrangú hangszer jól kimunkált egysége. Az egyéni improvizáció gazdag lehetőségeit meghagyva túlléptek a hagyományos témabemutatásra szorítkozó közös játékon. Tudato­san eltávolodtak a nálunk eddig

Next