Magyar Ifjúság, 1983. január-április (27. évfolyam, 1-17. szám)

1983-01-14 / 2. szám

A­ büntetés letöltése előtt 4,5 hónappal szabadlábra he­lyezték jó magaviselete miatt. S akkor elindult a szomszéd faluba (1979. de­cember 1.), hogy kislányát — aki akkor már elmúlt egyesztendős — először lás­sa. — Kiszóltak a házból, hogy menjek onnan, mert nem mutatják meg. Volt apósomra a csárdában ta­láltam rá. Kérleltem, hogy legyen szíve, segítsen. Elő­ször nem akart, aztán bi­ciklire ült és előrehajtott. Mire odaértem, az ajtóban állt, karján a kicsivel. A kapuból engedték nézni, két percig... Elmentem a gyámügyre, de amikor megtudták, ki vagyok, majd’ kirúgtak. Mit akar az ilyen? Sok hiábavaló pró­bálkozás után a megyéhez fordultam. Négy hónap múlva határozat született. Minden hónap második va­sárnapján Joliéknál 3 órát a gyerekemmel lehetek .. . ők azt mondták, oda be nem teszem a lábam. Egy idős­ nő, mert kijavítottam a kéményét, a kerítését, megengedte, hogy az ő la­kásába hozza az apósom a lányomat. De amint elhoz­ta, azonnal sírt, csak szen­vedett szegénykém. Mond­tam, ne kínozzuk, ifjabb könyörgés után és három hónappal később beenged­tek Joliék, de sokszor tí­zen is ott álltak fölöttünk. Elcsalták tőlem, rám pedig célzásokat tettek. Amikor a kislány betöl­tötte harmadik életévét, újabb szabályozás történt. Azóta minden hónap máso­dik vasárnapján a volt fe­leség lakásán látogathatja meg apja a lányát, és min­den hónap negyedik vasár­napján, délután fél kettőtől hat óráig elviheti. — Elvihetnél­, de sok­szor kijön az anyja a ka­puba és közli, a gyerek be­teg, máskor szédül, és én mehetek, amerre látok, egyedül. Sajnos ennél is borzasztóbb, hogy teljesen ellenem nevelik. Tavaly mentem feléjük, az egyik kollégámnak segítettem építkezni. A kislányom kint játszott az utcán. Ami­„Csak be kell nézni az udvar­ba” kor meglátott, elkezdett re­megni, sírni és azt kiabál­ta: — Itt van apád, bánt! Nem megyek Paksra! — s berohant az egyik kertbe, elbújt a farakás mögé. Ezek után két hónapig ke­zeltek szívinfarktussal. Az idén ugyanez megismétlő­dött, és megint a kórház­ban kötöttem ki. Elmentem a gyámügyre, de ott azt mondták, ne ugráljak a szívemmel, mert megvon­ják tőlem még azt is, amit eddig engedtek. Menjek ahová ,akarok. A lányom úgysem ad nekem, ha fel­nő, még egy pohár vizet sem .. . Lehet — néz maga elé —■, mert meg sem élem. Tavaly Kovács József pert indított a gyerekért. Indoka: ellene nevelik és ,, nem megfelelően gondozzák * a lányát. — Azt is elvesztettem. Ott tartunk, hogy Joli ki­jelentette: az óvodából sem hozhatom el a gyereket. Néhány hete kértem, en­gedje el velem a falusi bú­csúba, de nem. Egy nyaláb játékot vittem neki, még akkor sem akartak been­gedni. Most vettem neki bundát meg csizmát, de az anyjának is adtam már pénzt csak azért, hogy el­­vihessem a kislányt a ván­dorcirkuszba. Ennek ellené­re minden kezdődik elölről. Anyósom, ha meglát az ut­cán, letrógerez, híreszteli, hogy rájuk verem az abla­kot... Ez egyszer már be­vált. • A kislány édesanyjával is szerettem volna beszélni. Munkahelyén azonban kö­zölték, betegszabadságon van, otthon találom. De hiába kerestem. Érdeklőd­tem viszont néhány közeli szomszédban. — „Csak be kell nézni az udvariba, ami­lyen rendet lát, olyanok a gazdák is!” „Eleinte kellett a Jóska, mert hajtós gye­rek, mindent megcsi­nált ...” „Hálából most le­hetetlenné teszik az éle­tét... ” „Azért, amit tett, szerintem nemcsak Jóska felelős ...” i­s Kovács József a paksi építőipari szövetkezetben gépkocsivezető. Főnöke Pék István a következőket mondta: — Jóska három eszten­deje dolgozik nálunk, a munkája kiváló. Tudjuk, mit követett el, s azt is, hogy mennyit költ a gye­rekre. Csendesen viseli a sorsát, a megaláztatást és néha a kórházban köt ki. Kollégái őszintén aggódnak­­ érte, de a munkahelyétől még soha nem kérdezték meg, milyen ember Kovács József. Maga­ az első. * A paksi gyámügy mun­katársa, dr. Gera Judit: — Én megmondom, mi­lyen ember. Idegi állapota eléggé labilis, már csak ezért sem volt veszélytelen, amikor határozatban enge­délyeztük a gyerek látoga­tását. Sajnos, túlságosan érzelmes, mindent megél lelkileg is. Szereti a gye­reket, az biztos, ezt én is tapasztalom. A volt feleség nagyon befolyásolható, az anyja orientálja. Ebbe vi­szont ki szólhat bele? Ha ki lenne zárva az anyai nagyszülő, sok minden más­ként történt volna az éle­tükben. M­agam is hallot­tam az autóbuszon, amikor a volt anyós hangosan azt mondta Kovács Józsefnek: — Te rohadt! Most én mit tehetek? — Végigjárhatná az ér­dekelteket, a munkahelye­ket, meggyőződhetne a kör­nyezet véleményéről. — Szépen hangzik, de nekem legalább nyolcvan ügyfelem van. Ha vala­mennyi elküldi a sérelmeit, akkor egész évben kivizs­gálok meg jegyzőkönyveket gyártok. Sűrűn bejárnak ők így is, egymásra panasz­kodni. Hiába, a láthatási ügyek az egyik félre nézve mindig hátrányosak. — Kovács József szeret­ne többet együtt lenni sa­ját gyermekével. Úgy tu­dom, erre van mód. — Igen, de azt kérnie kell. — Hát nem azért jár ide? — Mondogatja, de nem elég határozott... Meg az­tán, én is félek a láthatási idő bővítésétől, mégiscsak börtönben volt, gyújtoga­tott ... Igen, ez is érthető. A tisztánlátáshoz feltétle­­k­nül szükséges a paksi gyámügyön található sten­­cilezett tájékoztatóból idéz­nem: „A láthatás azt a célt szolgálja, hogy a különélő egyik szülő kapcsolata rendszeresen és lehetőség szerint folyamatosan meg­legyen a gyermekkel, mert a gyermek elsőrendű érde­ke, hogy mindkét szülőjét ismerje, mindkettővel meg­legyen az egészséges szülő és gyermek közötti viszony, a szülők különélése ne okozzon erkölcsi és testi, szellemi töréseket, hátrá­nyokat. A gyermekkel való kap­csolattartásnál elsősorban ki kell emelni, hogy a kü­lönélő szülők a hatóság igénybevétele nélkül is, egymás között megegyez­hetnek kölcsönösen ebben a kérdésben. A hatósághoz tehát csak akkor kell for­dulni, ha a két szülő kö­zött nem jön létre megegye­zés. A szabályozással kap­csolatban a jogszabály rendkívüli és rendszeres láthatást különböztet meg. A rendszeres láthatás ke­retén belül, mely folyama­tosan történik, az időtartam havonta a 48 órát nem ha­ladhatja meg. Rendkívüli (időszakos) láthatásra ak­kor kerül sor, ha a szülő a gyermek lakóhelyétől na­gyobb távolságra él, vagy­­ egyébként (munkahely, el­foglaltság, a gyermek érde­ke) a kapcsolattartás folya­matosan nem biztosítható. Külön ki kell emelni, hogy a láthatás szabályozá­sánál a gyámhatóság első­sorban a gyermek érdekeit veszi figyelembe, tehát nincs lehetőség a szülők el­lentéteit a gyermek rovásá­ra kihasználni az eljárás­ban. A gyámhatóság tekin­tettel van a gyermek korá­ra, nemére, egészségi álla­potára, a láthatási joggal élni kívánó szülő erkölcsi életére, egészségi állapotá­ra, valamint arra, hogy a szülő a biztosított joga gya­korlásával szülői kötelessé­gét is teljesíti.” — Én nagyon szeretem a kislányomat, nekem csak ő maradt. Ha nem lettem volna elítélt, akkor én is 48 órát tölthetnék vele havon­ta és ünnepen vagy a nyá­ri szünetben is elhozhat­nám. Ezzel szemben, mióta kiszabadultam, csak 7,5 órát láthatom havonta, a gyermek és én is idegileg kikészülünk. Imádom a kislányomat, apa vagyok, törődni akarok vele, gon­doskodni róla ... Ehelyett kórházban fekszem vagy menekülök a szégyen, a megalázás, a gyötrelem elől. » Minden ballépés, amit az ember élete során elkövet, újabb nehéz hátizsák a múlt elől való futásban. S tulajdonosa egyedül — a környezet segítsége nélkül — képtelen megszabadulni tőle. Félő, hogy Kovács Jó­zsefet, ha sorsa nem válto­zik, hamarosan ismét a földre kényszeríti. Franka Tibor­Fotó: Ginák László A szomszédasszony szívesen nyilatkozott Pék István (elöl), akit még senki nem kérdezett meg 11

Next