Magyar Ifjúság, 1983. szeptember-december (27. évfolyam, 35-52. szám)

1983-10-28 / 43. szám

LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Hagyjuk nyitva a „szerelmi szótárt”! (Vitazáró) A Magyar Ifjúság 23. számá­ban lapoztam fel az olvasók előtt jelenlegi „szerelmi szótá­runkat”. (Előtte ugyanezt tettem a rádió Magyarán szólva című műsorában.) Az­t állapítottam meg, hogy ez a szókészlet — a választékos stílusrétegben, az ár­nyalt kifejezésmódban — na­gyon szegényes. Ezért felhívás­sal fordultam az olvasókhoz: „Alkossunk szerelmi szótárt!” Önmagában már az is szép ered­mény, hogy négy hónapig folyt a vita e hasábokon, s a legtöbben az anyanyelv szeretetétől és az ifjúság nevelésének felelősségé­től vezérelve fogtak tollat. A hozzászólók többsége egyet­értett abban, hogy szükséges er­ről a témáról beszélni, nagyon időszerű volt a nyílt szóért szól­ni. A levelekből kiderült, hogy három ellentmondás szorításá­ban szenvedünk. Az első (erkölcsi) tényező: az egyik legmeghittebb, legérzelem­­gazdagabb emberi témáról nem tudunk (nem merünk) meghit­ten, érzelemgazdagon beszélget­ni, társalogni a nyilvánosság előtt. Találóan fogalmazta ezt meg Varsányi Péter a 37. szám­ban: „Miközben szeretünk és szeretkezünk — szólé­k­kal: sze­retve' szeretkezünk! —, »Kiterme­lődik egy sor olyan megnevezés, szókép, amiely durva, bántó”. Humanizálni, árnyaltabbá kell tehát tenni a szerelem szókin­csét. A második (nyelvi) tényező: anyanyelvünk kimerít­hetet­len­ül termékeny, örökvirágzású hu­musz, csak éppen ezen a terü­leten lenne a szikes szűkös? A harmadik (nevelési) ténye­ző: a fiatalok szexuális felvilágo­sítása tartalmilag, tudományosan egyre korszerűbbé válik, az is­meretek hatásosabb közvetítését azonban gátolja a nyelvi alkal­matlanság, a szavakkal való küszködés. Mert mi a helyzet jelenleg? Két stílusrétegben, azaz két kö­zösségi érintkezési formában nem okoz gondot a szexuális té­ma előadása. A szexológia tu­dományának megvannak a maga egzakt terminus technicusai. Ezek zömmel idegen (főleg latin) szavak, kifejezések. A szakiroda­­lomban, az orvosi előadásokon általában elegendő ez a szókész­let. A „haveri”, argó stílusréteg „nemi szókincse” is elég változa­tos, gazdag. De­­kik és hol beszél­nek így egymással? Férfiak vagy nők egymás közt a zuhanyozóban, kamaszok a tornatermi öltöző­ben. Két hozzászóló szerint (Virágos Mihály 33. szám, Fodor László 36. szám) azért nincs szükség er­re a szókincsgyarapító törekvés­re, mert a szexualitás két ember ügye, minek erről mások előtt beszélni, vagy mert a „pásztor­óra” résztvevőinek nem kell nyelvtanóra, hiszen ők szavak nélkül is megértik egymást. Ez így igaz. Érzelmeinket, üzenetet adó vágyainkat a nem verbális kommunikáció (a „metanyelv”) eszközeivel is közölhetjük egy­mással. (Ilyen például az arcjá­ték, a tekintet, a kézmozdulat, a sóhaj, a testmozgás „beszéde”.) No de a mi nem az „édes ket­tes” szereplőinek akarunk segí­teni ... A művelt társalgás, a fé­lig közéleti, félig baráti (tehát amolyan „félhivatalos”) közös­ség közvetlen, nyílt, jó hangula­tú beszédéért szóltunk. Ez a nyelvi probléma nemcsak a közvetlen élőszóban zavaró. A szerelmi kultúra és a nemi felvi­lágosítás fejlődésével egyre több a szexuális téma a tömegkommu­nikációban is. (Persze, sokan til­takoznak ez ellen ...) Az írott sajtó egyre nyíltabban meri ma­gát — magyarul — kifejezni. (Ezért a természetes emberi han­gért dicséri a Magyar Ifjúságot dr. Illés Zsuzsanna a. 34. szám­ban, s én megemelem jelképes kalapomat az Új Tükör és az Ádám magazin humánus „szex­stílusa” előtt is.) A rádió és a televízió (most nem a rádiójáté­kokra vagy a filmekre, hanem a publicisztikai műsorokra gondo­lok) azonban még eléggé sze­mérmes. (Ezért értek egyet Ká­das János javaslatával — 36. szám —, az újságok szavait hasz­náljuk élőszóban is.) Alig hallani — nyilván a nyelvi gátlások miatt szexuális témájú rádiós ismeretterjesztést, televíziós stú­dióbeszélgetést. Pedig mennyire hiányzik az ifjúság korszerű ne­velésében egy tiszta szavú elő­adás — vagy filmsorozat a sze­xuális életről! Szóval, mindezekért kezdemé­nyeztem a vitát. Hogy olyan őszintén és szépen tudjunk és merjünk szólni a nyilvánosság előtt a szerelem örömeiről, mint egy műalkotás nagy élményű ha­tásáról. Végig az a tudat és tisztelet vezetett, hogy a nyelv fejlődésé­be nem lehet „akarata” ellenére beavatkozni. Az emberek szó­­használatát nem lehet társadal­mi rendelettel vagy grammatikai törvénnyel egységesen, egyszerre megváltoztatni. Végül is hogyan lehetne a kü­lönböző véleményeket rendsze­rezni, „táborokba” sorakoztatni? A szerelmi szótár ügye — erre egyébként számítottam — nem maradt a nyelvészet határain be­lül. (Mily tágak a határok, hi­szen a nyelv, a stílus — az em­ber maga!) Ez a nyelvi „szóbá­nyászat” kemény erkölcsi és ne­velési konfliktusokat is a felszín­re hozott. Ez így természetes. A nyelv nem „független”, a nyelvi jelenség nem „zártkörű”: mint érzékeny műszer jelzi a társada­lom és a morál konkrét viszo­nyait, változásait. Elválasztha­tatlan a nyelv és a gondolkodás, a nyelv és a magatartás. Tehát a nyelvfejlesztés — emberformá­lás. Ez viszont szükségszerűen magával hozza az ízlések és íté­letek összeütközését. Ezt­ igazol­ták a beérkező levelek is. A szerelmi szótár legerősebb hangú elutasítói az erkölcs olda­láról támadtak, s nem a nyelv „pártjáról”. Szerintük a szexuá­lis téma minden újabb megjele­nése — még az ilyen ártatlanul csak nyelvészen indíttatású is — bűn, mert „akceleráció, modern­ség, felszabadultság, egyenjogú­ság címén sikerült felkorbácsolni a fiatalok amúgy sem szunnya­dó ösztönéletét”­­— írta dr. Janny Géza a 30. számban. Határozott, érzelmeiben és gondolatmeneté­ben elfogulatlan ellenvéleményt olvashattunk a 34. számban. Dr. Illés Zsuzsanna szerint a fiata­lok iránti szeretetünk és köteles­ségünk határozza meg a felada­tot: ......időben felkészíteni őket arra, ha már eljut hozzájuk, megfelelő­­kontrollal fogadják az információkat. A szexuális élet­re vonatkozókat is!” Minden vitában alapszabály: tisztelni kell mások véleményét is. De nem cinizmusát, rosszin­dulatát ... Szerintem Dalos Kor­nél (37. szám) hangvétele ízléste­len és sértő. Ezt írta az idősebb hozzászólókról: „Talán azért te­szik mindezt, mert ha már nem képesek a szerelem aktív műve­lésére, ... jólesik nekik, hogy legalább maguk is beszélhetnek az ilyen dolgokról.” A vitaindító cikket szerinte az „unaloműzés” szülte. S ami nagyon megdöb­bentett: mindezt egy pedagógus, egy nyugalmazott általános isko­lai igazgató írta! Hadd állítsam ezzel szembe a közvetlenül „érintettek” vélemé­nyét. Dr. Jeneyné P. N. Sára nyugdíjas pedagógus ezt írta a szerelmi szótárról (31. szám): „... a fiatalok szemszögéből egyenesen hasznos kezdeménye­zésnek tartom”. Török Zsuzsanna középiskolás diák véleménye (28. szám): „A téma érdekes, hiszen szűkebb közösségünkben, osz­tályban, baráti körben is sok­szor felmerül, amiről a ci­kk szól”. S ne tűnjék szerénytelen­ségnek, ha „magamat” is ide­írom : nyelvészkedő pedagógus vagyok, szeretem és tisztelem anyanyelvemet és diákjaimat, az ő érdekükben szólok, s nem az „unaloműzés” vagy a „kukkolás” (ugyancsak Dallos értékelése) sunyi élvezete hajtott. Néhányan nem látják világo­san, hogy az anyanyelvi kultúra szerves része az általános mű­veltségnek. Fodor László felém hajított bumerángja a 36. szám­ban röpült fel: a fiatalok társal­gása „tudásuk emelkedettségé­vel szépüljön meg”. De e tudás megteremtője, hordozója és ki­fejezője — a nyelv! Mindennél — az eredeti szán­dékot tekintve — izgalmasabb az a kérdés: vajon mi a hozzá­szólók véleménye a szerelmi szótárról mint nyelvi kezdemé­nyezésről? Örvendetes, hogy mindenki, aki az anyanyelv ér­deke felől tekintett a témára, szükségesnek és időszerűnek tartotta ezt a próbálkozást. A levélírók többsége („elsöprő véleménygyőzelem”!) szerint nem az a feladat elsősorban, hogy új szavakat alkossunk, hanem az, hogy új életre keltsük, „aktivi­záljuk és humanizáljuk”, hasz­nálva terjesszük a meglévő köz­nyelvi, tájnyelvi és kisközösségi szavakat. Ezáltal kifejezésünk pontosabbá és gazdagabbá, stílu­sunk árnyaltabbá és színesebbé válik (Balogh László 31., dr. Je­neyné P. N. Sára 31., Kádas Já­nos 36., Varsányi Péter 37. szám). Dr. Kováts Zsolt szerint (34. szám) meg kellene szaba­dulnunk a társadalmi viszo­nyainkhoz már nem méltó kon­vencióktól, prüdériától,­ kertelés­től a szóhasználatban is. Sokan hívei az új szavak al­kotásának is (Hanzel Gabriella, Palásti Éva 27. szám, dr. Kováts Zsolt 34. szám). Varsányi Péter (37. szám) az egyelőre csak kép­zeletben létező szerelmi szótár­ba több oldalnyi­­kifejezést írt. (Gazdag szójegyzéket küldött a rádióhoz, illetve a televízióhoz Keresztessy Attila Debrecenből, Széll Zsófi Jánoshalmáról, dr. Lehner János Marcaliból.) A líraizáló, szépítő metafori­kus kifejezésmód, a „virágnyelv” (virágzás, bimbózás, kehely, por­zó) ellentétes fogadtatásra talált. Balogh László (31. szám) „émely­gősnek” érzi, viszont Hanzel Gabriellának és Palásti Évának tetszik a kehely és a porzó (27. szám), Varsányi Péternek a ke­hely (37. szám). Négy hónapig tárgyaltuk, vi­tattuk a szerelmi szótár ügyét itt, a Magyar Ifjúságban, szól­tunk róla a rádió Magyarán szól­va, a televízió A nyelv világa című műsorában. S mi az ered­mény? Nem az, nem is lehet az, hogy nyomdakész a szerelmi szó­tár, vagy az, hogy mostantól kezdve országszerte használják a javasolt szavakat. Elértük azt, amit elérhettünk: felhívtuk a fi­gyelmet erre a nyelvi-erkölcsi (morállingvisztikai” ?) problémá­ra, kifejeztük igényünket a sze­xuális élettel összefüggő témák emberközelibb előadására, s ta­lán elindítottunk valami folya­matot; a többi az anyanyelv és az idő dolga. A szerelmi szótár jövőjére nézve biztató Varsányi Péter javaslata a 37. számban: „... egy 100—120 oldalas köny­vecskére esetleg futná. Termé­szetesen magyarázó szöveggel el­látva.” Ennek szükségességéről beszélt dr. Veres Pál is televí­ziós nyilatkozatában. Visszatér e témára még a rádióban a Ma­gyarén szólva is. Ha a vitát befejezzük is, hagy­juk még nyitva a szerelmi szó­tárt. S használjuk szavait két nagy szerelmünk, kedvesünk és anyanyelvünk­ iránti érzelmünk erősítésére. Köszönöm a Magyar Ifjúság­nak buzgólkodásom támogatását, a hozzászólóknak az együttgon­dolkodás izgalmát és eredmé­nyét, az olvasóknak a türelmet. Dr. Költői Ádám : M­­i is tisztelettel köszönjük dr. Költői Ádám­ tiszta szándékú, nemes buzgólkodását, s nem utolsósorban tanulmányértékű vitazáróját, amit felkérésünkre alkotott. Hisszük, hogy beérik munkálkodásának a gyümölcse. Ez a hit bátorított bennünket arra, hogy fórumot biztosítsunk a vitának, s ha ilyen szerény módon is, de támogassuk kitel­jesedését. Ezúttal köszönjük meg olvasóink együttműködését is! A szerk. 55

Next