Magyar Ifjúság, 1983. szeptember-december (27. évfolyam, 35-52. szám)
1983-10-28 / 43. szám
LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Hagyjuk nyitva a „szerelmi szótárt”! (Vitazáró) A Magyar Ifjúság 23. számában lapoztam fel az olvasók előtt jelenlegi „szerelmi szótárunkat”. (Előtte ugyanezt tettem a rádió Magyarán szólva című műsorában.) Azt állapítottam meg, hogy ez a szókészlet — a választékos stílusrétegben, az árnyalt kifejezésmódban — nagyon szegényes. Ezért felhívással fordultam az olvasókhoz: „Alkossunk szerelmi szótárt!” Önmagában már az is szép eredmény, hogy négy hónapig folyt a vita e hasábokon, s a legtöbben az anyanyelv szeretetétől és az ifjúság nevelésének felelősségétől vezérelve fogtak tollat. A hozzászólók többsége egyetértett abban, hogy szükséges erről a témáról beszélni, nagyon időszerű volt a nyílt szóért szólni. A levelekből kiderült, hogy három ellentmondás szorításában szenvedünk. Az első (erkölcsi) tényező: az egyik legmeghittebb, legérzelemgazdagabb emberi témáról nem tudunk (nem merünk) meghitten, érzelemgazdagon beszélgetni, társalogni a nyilvánosság előtt. Találóan fogalmazta ezt meg Varsányi Péter a 37. számban: „Miközben szeretünk és szeretkezünk — szólékkal: szeretve' szeretkezünk! —, »Kitermelődik egy sor olyan megnevezés, szókép, amiely durva, bántó”. Humanizálni, árnyaltabbá kell tehát tenni a szerelem szókincsét. A második (nyelvi) tényező: anyanyelvünk kimeríthetetlenül termékeny, örökvirágzású humusz, csak éppen ezen a területen lenne a szikes szűkös? A harmadik (nevelési) tényező: a fiatalok szexuális felvilágosítása tartalmilag, tudományosan egyre korszerűbbé válik, az ismeretek hatásosabb közvetítését azonban gátolja a nyelvi alkalmatlanság, a szavakkal való küszködés. Mert mi a helyzet jelenleg? Két stílusrétegben, azaz két közösségi érintkezési formában nem okoz gondot a szexuális téma előadása. A szexológia tudományának megvannak a maga egzakt terminus technicusai. Ezek zömmel idegen (főleg latin) szavak, kifejezések. A szakirodalomban, az orvosi előadásokon általában elegendő ez a szókészlet. A „haveri”, argó stílusréteg „nemi szókincse” is elég változatos, gazdag. Dekik és hol beszélnek így egymással? Férfiak vagy nők egymás közt a zuhanyozóban, kamaszok a tornatermi öltözőben. Két hozzászóló szerint (Virágos Mihály 33. szám, Fodor László 36. szám) azért nincs szükség erre a szókincsgyarapító törekvésre, mert a szexualitás két ember ügye, minek erről mások előtt beszélni, vagy mert a „pásztoróra” résztvevőinek nem kell nyelvtanóra, hiszen ők szavak nélkül is megértik egymást. Ez így igaz. Érzelmeinket, üzenetet adó vágyainkat a nem verbális kommunikáció (a „metanyelv”) eszközeivel is közölhetjük egymással. (Ilyen például az arcjáték, a tekintet, a kézmozdulat, a sóhaj, a testmozgás „beszéde”.) No de a mi nem az „édes kettes” szereplőinek akarunk segíteni ... A művelt társalgás, a félig közéleti, félig baráti (tehát amolyan „félhivatalos”) közösség közvetlen, nyílt, jó hangulatú beszédéért szóltunk. Ez a nyelvi probléma nemcsak a közvetlen élőszóban zavaró. A szerelmi kultúra és a nemi felvilágosítás fejlődésével egyre több a szexuális téma a tömegkommunikációban is. (Persze, sokan tiltakoznak ez ellen ...) Az írott sajtó egyre nyíltabban meri magát — magyarul — kifejezni. (Ezért a természetes emberi hangért dicséri a Magyar Ifjúságot dr. Illés Zsuzsanna a. 34. számban, s én megemelem jelképes kalapomat az Új Tükör és az Ádám magazin humánus „szexstílusa” előtt is.) A rádió és a televízió (most nem a rádiójátékokra vagy a filmekre, hanem a publicisztikai műsorokra gondolok) azonban még eléggé szemérmes. (Ezért értek egyet Kádas János javaslatával — 36. szám —, az újságok szavait használjuk élőszóban is.) Alig hallani — nyilván a nyelvi gátlások miatt szexuális témájú rádiós ismeretterjesztést, televíziós stúdióbeszélgetést. Pedig mennyire hiányzik az ifjúság korszerű nevelésében egy tiszta szavú előadás — vagy filmsorozat a szexuális életről! Szóval, mindezekért kezdeményeztem a vitát. Hogy olyan őszintén és szépen tudjunk és merjünk szólni a nyilvánosság előtt a szerelem örömeiről, mint egy műalkotás nagy élményű hatásáról. Végig az a tudat és tisztelet vezetett, hogy a nyelv fejlődésébe nem lehet „akarata” ellenére beavatkozni. Az emberek szóhasználatát nem lehet társadalmi rendelettel vagy grammatikai törvénnyel egységesen, egyszerre megváltoztatni. Végül is hogyan lehetne a különböző véleményeket rendszerezni, „táborokba” sorakoztatni? A szerelmi szótár ügye — erre egyébként számítottam — nem maradt a nyelvészet határain belül. (Mily tágak a határok, hiszen a nyelv, a stílus — az ember maga!) Ez a nyelvi „szóbányászat” kemény erkölcsi és nevelési konfliktusokat is a felszínre hozott. Ez így természetes. A nyelv nem „független”, a nyelvi jelenség nem „zártkörű”: mint érzékeny műszer jelzi a társadalom és a morál konkrét viszonyait, változásait. Elválaszthatatlan a nyelv és a gondolkodás, a nyelv és a magatartás. Tehát a nyelvfejlesztés — emberformálás. Ez viszont szükségszerűen magával hozza az ízlések és ítéletek összeütközését. Ezt igazolták a beérkező levelek is. A szerelmi szótár legerősebb hangú elutasítói az erkölcs oldaláról támadtak, s nem a nyelv „pártjáról”. Szerintük a szexuális téma minden újabb megjelenése — még az ilyen ártatlanul csak nyelvészen indíttatású is — bűn, mert „akceleráció, modernség, felszabadultság, egyenjogúság címén sikerült felkorbácsolni a fiatalok amúgy sem szunnyadó ösztönéletét”— írta dr. Janny Géza a 30. számban. Határozott, érzelmeiben és gondolatmenetében elfogulatlan ellenvéleményt olvashattunk a 34. számban. Dr. Illés Zsuzsanna szerint a fiatalok iránti szeretetünk és kötelességünk határozza meg a feladatot: ......időben felkészíteni őket arra, ha már eljut hozzájuk, megfelelőkontrollal fogadják az információkat. A szexuális életre vonatkozókat is!” Minden vitában alapszabály: tisztelni kell mások véleményét is. De nem cinizmusát, rosszindulatát ... Szerintem Dalos Kornél (37. szám) hangvétele ízléstelen és sértő. Ezt írta az idősebb hozzászólókról: „Talán azért teszik mindezt, mert ha már nem képesek a szerelem aktív művelésére, ... jólesik nekik, hogy legalább maguk is beszélhetnek az ilyen dolgokról.” A vitaindító cikket szerinte az „unaloműzés” szülte. S ami nagyon megdöbbentett: mindezt egy pedagógus, egy nyugalmazott általános iskolai igazgató írta! Hadd állítsam ezzel szembe a közvetlenül „érintettek” véleményét. Dr. Jeneyné P. N. Sára nyugdíjas pedagógus ezt írta a szerelmi szótárról (31. szám): „... a fiatalok szemszögéből egyenesen hasznos kezdeményezésnek tartom”. Török Zsuzsanna középiskolás diák véleménye (28. szám): „A téma érdekes, hiszen szűkebb közösségünkben, osztályban, baráti körben is sokszor felmerül, amiről a cikk szól”. S ne tűnjék szerénytelenségnek, ha „magamat” is ideírom : nyelvészkedő pedagógus vagyok, szeretem és tisztelem anyanyelvemet és diákjaimat, az ő érdekükben szólok, s nem az „unaloműzés” vagy a „kukkolás” (ugyancsak Dallos értékelése) sunyi élvezete hajtott. Néhányan nem látják világosan, hogy az anyanyelvi kultúra szerves része az általános műveltségnek. Fodor László felém hajított bumerángja a 36. számban röpült fel: a fiatalok társalgása „tudásuk emelkedettségével szépüljön meg”. De e tudás megteremtője, hordozója és kifejezője — a nyelv! Mindennél — az eredeti szándékot tekintve — izgalmasabb az a kérdés: vajon mi a hozzászólók véleménye a szerelmi szótárról mint nyelvi kezdeményezésről? Örvendetes, hogy mindenki, aki az anyanyelv érdeke felől tekintett a témára, szükségesnek és időszerűnek tartotta ezt a próbálkozást. A levélírók többsége („elsöprő véleménygyőzelem”!) szerint nem az a feladat elsősorban, hogy új szavakat alkossunk, hanem az, hogy új életre keltsük, „aktivizáljuk és humanizáljuk”, használva terjesszük a meglévő köznyelvi, tájnyelvi és kisközösségi szavakat. Ezáltal kifejezésünk pontosabbá és gazdagabbá, stílusunk árnyaltabbá és színesebbé válik (Balogh László 31., dr. Jeneyné P. N. Sára 31., Kádas János 36., Varsányi Péter 37. szám). Dr. Kováts Zsolt szerint (34. szám) meg kellene szabadulnunk a társadalmi viszonyainkhoz már nem méltó konvencióktól, prüdériától, kerteléstől a szóhasználatban is. Sokan hívei az új szavak alkotásának is (Hanzel Gabriella, Palásti Éva 27. szám, dr. Kováts Zsolt 34. szám). Varsányi Péter (37. szám) az egyelőre csak képzeletben létező szerelmi szótárba több oldalnyikifejezést írt. (Gazdag szójegyzéket küldött a rádióhoz, illetve a televízióhoz Keresztessy Attila Debrecenből, Széll Zsófi Jánoshalmáról, dr. Lehner János Marcaliból.) A líraizáló, szépítő metaforikus kifejezésmód, a „virágnyelv” (virágzás, bimbózás, kehely, porzó) ellentétes fogadtatásra talált. Balogh László (31. szám) „émelygősnek” érzi, viszont Hanzel Gabriellának és Palásti Évának tetszik a kehely és a porzó (27. szám), Varsányi Péternek a kehely (37. szám). Négy hónapig tárgyaltuk, vitattuk a szerelmi szótár ügyét itt, a Magyar Ifjúságban, szóltunk róla a rádió Magyarán szólva, a televízió A nyelv világa című műsorában. S mi az eredmény? Nem az, nem is lehet az, hogy nyomdakész a szerelmi szótár, vagy az, hogy mostantól kezdve országszerte használják a javasolt szavakat. Elértük azt, amit elérhettünk: felhívtuk a figyelmet erre a nyelvi-erkölcsi (morállingvisztikai” ?) problémára, kifejeztük igényünket a szexuális élettel összefüggő témák emberközelibb előadására, s talán elindítottunk valami folyamatot; a többi az anyanyelv és az idő dolga. A szerelmi szótár jövőjére nézve biztató Varsányi Péter javaslata a 37. számban: „... egy 100—120 oldalas könyvecskére esetleg futná. Természetesen magyarázó szöveggel ellátva.” Ennek szükségességéről beszélt dr. Veres Pál is televíziós nyilatkozatában. Visszatér e témára még a rádióban a Magyarén szólva is. Ha a vitát befejezzük is, hagyjuk még nyitva a szerelmi szótárt. S használjuk szavait két nagy szerelmünk, kedvesünk és anyanyelvünk iránti érzelmünk erősítésére. Köszönöm a Magyar Ifjúságnak buzgólkodásom támogatását, a hozzászólóknak az együttgondolkodás izgalmát és eredményét, az olvasóknak a türelmet. Dr. Költői Ádám : Mi is tisztelettel köszönjük dr. Költői Ádám tiszta szándékú, nemes buzgólkodását, s nem utolsósorban tanulmányértékű vitazáróját, amit felkérésünkre alkotott. Hisszük, hogy beérik munkálkodásának a gyümölcse. Ez a hit bátorított bennünket arra, hogy fórumot biztosítsunk a vitának, s ha ilyen szerény módon is, de támogassuk kiteljesedését. Ezúttal köszönjük meg olvasóink együttműködését is! A szerk. 55