Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)
1984-03-09 / 10. szám
Könyörgés: Szántó Annáért! Ennek az írásnak a szereplői létező személyek. Nevüket megváltoztattam. Hátha egyszer mint egy rossz álmot, elfelejtik az egészet. 1. A LÁNY: Anyám volt a legszebb nő, akit valaha, az életben ismertem. Gyönyörű, vámig érő, barna haja, zöld szeme, és piszok nagy intellektusa volt. Az anyám iskoláiban, tanított, ahol ő volt a legjobb tanár és a tanítványok rajongtak érte. Anyám minden tekintetben sikeres ember volt. Hárman vagyunk testvérek, a bátyám, a húgom és én. Az apu imádta őt és mindent megtett érte. Vettek egy házat és apu minden szabad idejét beleölte, hogy lakható és modern legyen. Anyu a legszebb fehér ezüstróka bundájában volt, amikor beszállt a sötétkék Opeljébe. Ennek vége. Az anyu csak volt, az apu és én nem léphetünk be többé a házunkba. Mert az anyu megtért. 2. A FÉRFI A feleségem húszévi házassága után úgy döntött, hogy belép egy illegális vallási gyülekezetbe. Bevitte a három gyerekünket, és azt akarta, hogy én is megtérjek. Nem tértem meg. Ezt három, keserves veszekedésekkel teli év követte. Nem tértem meg, mert nem érdekel semmiféle biblikus kizsákmányolás, ellenben elvesztettem a feleségemet és két gyemlékemet. 3 3. MAGYARÁZAT: Magyarország a szabad vallásgyakorlás és a vallási türelem országa. A közönséges halandóik által ismert nagy egyházak között, ott vannak a teljes legali-tást élvező szabadegyházak is, mind a tízen. A gomba mód szaporodó illegális, gyülekezetek között pedig egyre többen szeretnének hivatalos „működési engedélyt” szerezni. Ennek azonban számos tartalmi és formai követelménye van. Ezek mellőzésével is élnek és virulnak. Elég bemenni egy gyógyszertárba, elsétálni nyáron a sötétedő szigetre, megállni egy kórház folyosóján, sírni egy temetőkapuban, szomorkodni egy SZTK-padon, rendkívül hamar odasodródik egy kedves és megértő lény, aki problémáinakra megoldást, bánatunkra feledést ígér. És megszabadít a magánytól. Nem erőszakos térítés ez, ó dehogy. Inkább célirányos, rendszeres ügyelet az aluljárókban. Keresik a megfelelő alanyokat, a részeg csavargókat, a kábítószertől üveges tekintetű tinédzsereket. Eltámogatják őket gyülekezeti házaikba, testvéri jobbot, ételt és pénzt nyújtanak nekik. Mindezeken felül pedig egy új élet lehetőségét is megcsillantják ... Ezen illegális gyülekezetek vezetői gyakran kerülnek ki a teológiát be nem fejezett papjelöltek közül. Közülük néhányan könnyű szívvel úgy döntenek, hogy ők új feleskezetet, új egyházat is képesek alapítani. Nem érdemes a neveket sorolni. Vannak. Megtalálni könnyű őket, megszabadulni tőlünk annál nehezebb. Természetesen mindegyik gyülekezet különbnek tartja magát a másiknál. Ha másban nem, hát az elnevezésiben. 4. A LÁNY: Három évig bírtam az elszigeteltséget és a gyülekezet légkörét. Fel kellett számolnom minden külső kapcsolatomat, csak velük barátkozhattam. A reggel imával kezdődött, az este ugyanúgy fejeződött be. Hetente kétszer közös „alkalmakon” találkoztunk a „testvérekkel”. Biibliamagyarázat volt, meg közös éneklés: néger spirituáléik, „megtért” világi énekesek dalait zengtük. Abba kellett hagynom a versenysportot, pedig az edzőm nagyra tartott, mint hosszútávfutót. A gyülekezet azonban nem tűrte a versengést. Nem tanulhattam zenét, mert a világi zeneszerzők démonikus emberek, tehát anyám eladta a zongorát. Nem járhattam moziba, csak mesefilmekhez, nem olvashattam könyveket, mert azokban is ott rejtekezett a démon. Nem hordhattam nadrágot, mert a vezető nem tűrte. Még a rejtett gondolatokat is köteles voltam meggyónni a nyilvánosság előtt. Hogy miket? Rengeteg démon „kerülgetett” akkoriban: kevélység, irigység, parázna gondolatok, önteltség, szófogadatlanság. Sorolhatnám holnapig. Ilyen démonűzések alkalmával a kedves testvérek maximálisra kapcsolták az erősítőket, hogy az utcai járókelők ne hallják azt az iszonyú, artikulátlan ordítást, üvöltést, visítást, ahogy „szabadultunk” a démonoktól. Sokan öklendentek őrjöngtek egészen az önkívületig. Ezután jött az általános tisztulás: ilyen alkalomkor láttam többek között anyámat, aki elárulta élete legnagyobb irodalmi rajongását és megszabadult az egyik legnagyobb magyar költő „démonikus” hatásától. 5. A FÉRFI: Eleinte megpróbáltam múló hóbortnak tekinteni az egészet. Hazamegyek a munkából hulla fáradtan, és a feleségem nem enni ad, hanem órákig űzi belőlem a démonokat: Távozz! Távozz! — hadarja kétszázszor egymás után. Aztán a napi lelki terror: — Térj meg! Elmentem néhányszor ezekre az alkalmakra, de gyerekesnek és értelmetlennek találtam az egészet. Úgy éreztem, hogy a gyülekezet vezetője meglepően jó pszichológiai érzékkel tartja a kezében ezeket az enyhém neurotikus egyéneket. Sőt, a finoman szerzett, mindenre kiterjedő információival, szinte uralkodik" felettük. Később jöttek a baljósabb jelek: bontatlanul dobták a kukába az anyám által küldött, vidéki elemózsiás csomagokat, mert anyám démonikus. Darabokra akarták törni a családi porcelánt, egy barátom menekítette magához. Elzárták előlem a tv-t, mert tele van, démonnal, kidobálták a könyveimet, majd a feleségem megtiltotta, hogy belépjek a szobájába, amikor a testvérek is ott vannak. Kezdett a dolog vérre menni. "A gyerekeket fanatizálta ellenem, éreztem, ha azt a parancsot kapják egyszer, hogy lincseljenek meg, reggelre megölnek. 6. AZ ASSZONY: Kérem, tiltakozom, hogy mint újságíró a magánéletemben vájkáljon. Boldog és elégedett ember vagyok, a férjem pedig brutális házasságtörő, aki minden fórumon megrágalmaz. Ha nem hagy fel a szaglászással, én az ENSZ Emberi Jogok Bizottságához fordulok védelemért, mert engem ezekkel az aljas rágalmakkal kiüldöztek még az állásomból is. 7. HIVATALOS SZEMÉLY: Ismertem Szántó Annát, szerettem és igen nagyra tartottam. Való igaz, hogy egy nap bejelentés érkezett ellene, hogy illegális gyülekezetbe jár. Felelősségre vontam, de felháborodva utasított vissza. Boldog voltam, mert a legnagyszerűbb kollégát tiszteltem benne. Néhány hónappal később, egy hivatali felettesem barátilag figyelmeztetett, hogy — finoman fogalmazva — tapasztalta, Szántóiéknál gyakran fordulnak meg ama bizonyos gyülekezet tagjai, a vezetője, sőt már Anna sem csinál titkot belőle. Újra behívtam és a lelkére beszéltem. Még szövetséget is ajánlottam, hogy ha neki mindenképpen a vallás kell, hát menjen el egy peremkerületi gyülekezetbe, ahol senki sem ismeri és imádkozzon ott. De ezt állami intézményben, ahol gyerekek ideológiai jövője van a kezébe téve, nem lehet nyilvánosan vállalni. ő megsimogatta az arcomat és azt mondta: sajnál engem, mert én ezt nem értem. Öt megérintette az Úr kegyelme, jelt kapott tőle, és ha választani kell, nem habozik. Néhány hónap múlva beadta a felmondását és elment. Szívemből sajnáltam és eltettem életem megfejthetetlen talányai közé Szántó Annát. 8. A LÁNY: A Bibliában írva van, hogy a szülő a gyerek fölé rendelt személy, tehát a gyerek testileg is fenyíthető. Anyám különböző méretű vesszőket tartott a szekrény tetején és rendszeresen vert bennünket. — Azért verték meg, mert szeretlek — mondogatta gyakran. Hasra kellett feküdni és anyám megcsuhogtatta a pálcát. Legtöbbet a húgom kapott, mert nem akarta a gyülekezeti énekeket énekelni, de kapott a bátyám is. Engem egyszer úgy megvert, hogy a másnapi tornaórán tiszta kék és piros hurka voltaim. Vert akkor is, amikor el akartam menni egy iskolai rendezvényre, de akkor is, amikor legelőször mondtam meg neki, hogy ott akarom hagyni a gyülekezetét. Szétvert rajtam egy pálcát. Utoljára apu szedett ki a kezéből, és akkor ők is összeverekedtek. Nem lehetett már a légkört kibírni. A gyülekezet vezetőjének felesége mondta egyszer félig tréfásan — vagy panaszosan —, hogy ma nem verem már tovább a gyerekeimet, mert csupa zöldek. (A Pásztor mások gyerekét is készséggel „megnevelte” ily módon, ha megkérték rá.) 9. A FÉRFI: Toldalékot akartunk építeni a házhoz, ehhez OTP-kölcsönt akartunk fölvenni. A Pásztor lebeszélte a feleségemet, mert mi lesz, ha közben jön az „elragadtatás” és neki földi tartozása lesz. (Az elragadtatás a világ vége, ahol a gyülekezeti tagok, mint kiválasztottak felmennek a mennyibe, vagy másvilágra, isteni jutalomként. Többen közölték a hozzátartozóikkal, hogy ha hirtelen tömegesen eltűnnek a gyülekezetből, akkor értesítsék a sajtót és a tv-t, mert megtörtént a csoda.) A feleségem tehát nem egyezett bele a kölcsönbe, hanem kihívott egy becsüst és eladta a nagyanyjától örökölt, muzeális értékű bútorokat. Eladta a családi ékszereket, mert azok is teli voltak az ősök démonával, eladta a perzsaszőnyegeket, elajándékozta és eladta a festményeket. Eladta a sötétkék Opelt, és túladott démonikus megszállottsága miatt a háromezer kötetes közös könyvtárunkon. A pénzből természetesen a tizedet befizette a gyülekezeti pénztárba, és az adományokról sem feledkezett meg. 10. MAGYARÁZAT: A Biblia nem tiltja az önkéntes adakozást, ezek a gyülekezetek tehát teljesen szabad akaratukból fizetnek. Azaz, amikor valaki megtér, finoman rekáderezik, megmutatja a fizetési szalagját és annak a 10 százalékát leadja. Ezen felül vannak még adományok. Ezt is önként ajánlják fel: Szántó Anna 10 000 forinttal támogatta egy testvérét abban, hogy maszek órásüzletet nyisson, később 5—5000 forintot adott gyülekezeti esküvőre. Né- MARIONETT