Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)

1984-03-09 / 10. szám

Könyörgés: Szántó Annáért! Ennek az írásnak a szereplői létező személyek. Nevüket megváltoztattam. Hátha egy­szer mint egy rossz álmot, el­felejtik az egészet. 1. A LÁNY: Anyám volt a legszebb nő, akit valaha, az életben ismertem. Gyönyörű, vámig érő, barna ha­ja, zöld szeme, és piszok nagy intellektusa volt. Az anyám is­koláiban, tanított, ahol ő volt a legjobb tanár és a tanítványok rajongtak érte. Anyám minden tekintetben sikeres ember volt. Hárman vagyunk testvérek, a bátyám, a húgom és én. Az apu imádta őt és mindent megtett ér­te. Vettek egy házat és apu minden szabad idejét beleölte, hogy lakható és modern legyen. Anyu a legszebb fehér ezüstró­ka bundájában volt, amikor be­­szállt a sötétkék Opeljébe. Ennek vége. Az anyu csak volt, az apu és én nem léphetünk be többé a házunkba. Mert az anyu megtért. 2. A FÉRFI A feleségem húszévi házasság­a után úgy döntött, hogy belép egy illegális vallási gyülekezetbe. Bevitte a három gyerekünket, és azt akarta, hogy én is megtér­jek. Nem tértem meg. Ezt há­rom, keserves veszekedésekkel teli év követte. Nem tértem meg, mert nem érdekel semmiféle biblikus kizsákmányolás, ellen­ben elvesztettem a feleségemet és két gyemlékemet. 3­ 3. MAGYARÁZAT: Magyarország a szabad vallás­­gyakorlás és a vallási türelem országa. A közönséges halandóik által ismert nagy egyházak kö­zött, ott vannak a teljes legali-­­­tást élvező szabadegyházak is, mind a tízen. A gomba mód sza­porodó illegális, gyülekezetek kö­zött pedig egyre többen szeret­nének hivatalos „működési en­gedélyt” szerezni. Ennek azon­ban számos tartalmi és formai követelménye van. Ezek mellő­zésével is élnek és virulnak. Elég bemenni egy gyógyszertár­ba, elsétálni nyáron a sötétedő szigetre, megállni egy kórház fo­lyosóján, sírni egy temetőkapu­ban, szomorkodni egy SZTK-pa­­don, rendkívül hamar odasodró­dik egy kedves és megértő lény, aki problémái­nakra megoldást, bánatunkra feledést ígér. És megszabadít a magánytól. Nem erőszakos térítés ez, ó dehogy. Inkább célirányos, rendszeres ügyelet az aluljárókban. Keresik a megfelelő alanyokat, a részeg csavargókat, a kábítószertől üve­ges tekintetű tinédzsereket. El­támogatják őket gyülekezeti há­zaikba, testvéri jobbot, ételt és pénzt nyújtanak nekik. Mindeze­ken fel­ül pedig egy új élet lehe­tőségét is megcsillantják ... Ezen illegális gyülekezetek ve­zetői gyakran kerülnek ki a teo­lógiát be nem fejezett pap­jelöl­tek közül. Közül­ük néhányan könnyű szívvel úgy döntenek, hogy ők új feleskezetet, új egyhá­zat is képesek alapítani. Nem ér­demes a neveket sorolni. Van­nak. Megtalálni könnyű őket, megszabadulni tőlünk annál ne­hezebb. Természetesen mind­egyik gyülekezet különbnek tart­ja ma­gát a másiknál. Ha más­ban nem, hát az elnevezésiben. 4. A LÁNY: Három évig bírtam az elszige­teltséget és a gyülekezet légkö­rét. Fel kellett számolnom min­den külső kapcsolatomat, csak velük barátkozhattam. A reggel imával kezdődött, az este ugyan­úgy fejeződött be. Hetente két­szer közös „alkalmakon” talál­koztunk a „testvérekkel”. Biiblia­­magyarázat volt, meg közös éneklés: néger spirituáléik, „meg­tért” világi énekesek dalait zeng­tük. Abba kellett hagynom a versenysportot, pedig az edzőm nagyra tartott, mint hosszútáv­futót. A gyülekezet azonban nem tűrte a versengést. Nem tanul­hattam zenét, mert a világi ze­neszerzők démonikus emberek, tehát anyám eladta a zongorát. Nem járhattam moziba, csak me­­sefilmekhez, nem olvashattam könyveket, mert azokban is ott rejtekezett a démon. Nem hord­hattam nadrágot, mert a vezető nem tűrte. Még a rejtett gondo­latokat is köteles voltam meg­gyónni a nyilvánosság előtt. Hogy miket? Rengeteg démon „kerülgetett” akkoriban: kevély­ség, irigység, parázna gondola­tok, önteltség, szófogadatlanság. Sorolhatnám holnapig. Ilyen dé­­monűzések alkalmával a kedves testvérek maximálisra kapcsol­ták az erősítőket, hogy az utcai járókelők ne hallják azt az iszo­nyú, artikulátlan ordítást, üvöl­tést, visítást, ahogy „szabadul­tunk” a démonoktól. Sokan ök­­lendentek őrjöngtek egészen az önkívületig. Ezután jött az álta­lános tisztulás: ilyen alkalomkor láttam többek között anyámat, aki elárulta élete legnagyobb irodalmi rajongását és megsza­badult az egyik legnagyobb ma­gyar költő „démonikus” hatásá­tól. 5. A FÉRFI: Eleinte megpróbáltam múló hóbortnak tekinteni az egészet. Hazamegyek a munkából hulla fáradtan, és a feleségem nem enni ad, hanem órákig űzi belő­lem a démonokat: Távozz! Tá­vozz! — hadarja kétszázszor egy­más után. Aztán a napi lelki ter­ror: — Térj meg! Elmentem né­hányszor ezekre az alkalmakra, de gyerekesnek és értelmetlen­nek találtam az egészet. Úgy éreztem, hogy a gyülekezet­­ ve­zetője meglepően jó­ pszicholó­giai érzékkel tartja a kezében ezeket az enyhém neurotikus egyéneket. Sőt, a finoman szer­zett, mindenre kiterjedő infor­mációival, szinte uralkodik" felet­tük. Később jöttek a baljósabb jelek: bontatlanul dobták a ku­kába az anyám által küldött, vi­déki elemózsiás csomagokat, mert anyám démonikus. Dara­bokra akarták törni a családi porcelánt, egy barátom menekí­tette magához. Elzárták előlem a tv-t, mert tele van, démonnal, ki­dobálták a könyveimet, majd a feleségem megtiltotta, hogy be­lépjek a szobájába, amikor a testvérek is ott vannak. Kezdett a dolog vérre menni. "A gyereke­ket fanatizálta ellenem, éreztem, ha azt a parancsot kapják egy­szer, hogy lincseljenek meg, reg­gelre megölnek. 6. AZ ASSZONY: Kérem, tiltakozom, hogy mint újságíró a magánéletemben váj­­káljon. Boldog és elégedett em­ber vagyok, a férjem pedig bru­tális házasságtörő, aki minden fórumon megrágalmaz. Ha nem hagy fel a szaglászással, én az ENSZ Emberi Jogok Bizottságá­hoz fordulok védelemért, mert engem ezekkel az aljas rágal­makkal kiüldöztek még az állá­somból is. 7. HIVATALOS SZEMÉLY: Ismertem Szántó Annát, sze­rettem és igen nagyra tartottam. Való igaz, hogy egy nap bejelen­tés érkezett ellene, hogy illegá­lis gyülekezetbe jár. Felelősség­re vontam, de felháborodva uta­sított vissza. Boldog voltam, mert a legnagyszerűbb kollégát tisztel­tem benne. Néhány hónappal ké­sőbb, egy hivatali felettesem ba­­rátilag figyelmeztetett, hogy — finoman fogalmazva —­­ tapasz­talta, Szántóiéknál gyakran for­dulnak meg ama bizonyos gyüle­kezet tagjai, a vezetője, sőt már Anna sem csinál titkot belőle. Újra behívtam és a lelkére be­széltem. Még szövetséget is aján­lottam, hogy ha neki minden­képpen a vallás kell, hát men­jen el egy peremkerületi gyüle­kezetbe, ahol senki sem ismeri és imádkozzon ott. De ezt állami intézményben, ahol gyerekek ideológiai jövője van a kezébe téve, nem lehet nyilvánosan vál­lalni. ő megsimogatta az arco­mat és azt mondta: sajnál en­gem, mert én ezt nem értem. Öt megérintette az Úr kegyelme, jelt kapott tőle, és ha választa­ni kell, nem habozik. Néhány hónap múlva beadta a felmon­dását és elment. Szívemből saj­náltam és eltettem életem meg­fejthetetlen talányai közé Szán­tó Annát. 8. A LÁNY: A Bibliában írva van, hogy a szülő a gyerek fölé rendelt sze­mély, tehát a gyerek testileg is fenyíthető. Anyám különböző méretű vesszőket tartott a szek­rény tetején és rendszeresen vert bennünket. — Azért verték meg, mert szeretlek — mondogatta gyakran. Hasra kellett feküdni és anyám megcsuhogtatta a pál­cát. Legtöbbet a húgom kapott, mert nem akarta a gyülekezeti énekeket énekelni, de kapott a bátyám is. Engem egyszer úgy megvert, hogy a másnapi torna­órán tiszta kék és piros hurka voltaim. Vert akkor is, amikor el akartam menni egy iskolai ren­dezvényre, de akkor is, amikor legelőször mondtam meg neki, hogy ott akarom hagyni a gyü­lekezetét. Szétvert rajtam egy pálcát. Utoljára apu szedett ki a kezéből, és akkor ő­k is összeve­rekedtek. Nem lehetett már a légkört kibírni. A gyülekezet ve­zetőjének felesége mondta egy­szer félig tréfásan — vagy pa­naszosan —, hogy ma nem ve­rem már tovább a gyerekeimet, mert csupa zöldek. (A Pásztor mások gyerekét is készséggel „megnevelte” ily módon, ha meg­kérték rá.) 9. A FÉRFI: Toldalékot akartunk építeni a házhoz, ehhez OTP-kölcsönt akartunk fölvenni. A Pásztor le­beszélte a feleségemet, mert mi lesz, ha közben jön az „elragad­tatás” és neki földi tartozása lesz. (Az elragadtatás a világ vé­ge, ahol a gyülekezeti tagok, mint kiválasztottak felmennek a mennyibe, vagy másvilágra, iste­ni jutalomként. Többen közölték a hozzátartozóikkal, hogy ha hirtelen tömegesen eltűnnek a gyülekezetből, akkor értesítsék a sajtót és a tv-t, mert megtörtént a csoda.) A feleségem tehát nem egyezett bele a kölcsönbe, ha­nem kihívott egy becsüst és el­adta a nagyanyjától örökölt, mu­zeális értékű bútorokat. Eladta a családi ékszereket, mert azok is teli voltak az ősök démonával, eladta a perzsaszőnyegeket, el­ajándékozta és eladta a festmé­nyeket. Eladta a sötétkék Opelt, és túladott démonikus megszál­lottsága miatt a háromezer kö­tetes közös könyvtárunkon. A pénzből természetesen a tizedet befizette a gyülekezeti pénztár­ba, és az adományokról sem fe­ledkezett meg. 10. MAGYARÁZAT: A Biblia nem tiltja az önkén­tes adakozást, ezek a gyülekeze­tek tehát teljesen szabad akara­tukból fizetnek. Azaz, amikor valaki megtér, finoman rekáde­­rezik, megmutatja a fizetési sza­lagját és annak a 10 százalékát leadja. Ezen felül vannak még adományok. Ezt is önként ajánl­ják fel: Szántó Anna 10 000 fo­rinttal támogatta egy testvérét abban, hogy maszek órásüzl­etet nyisson, később 5—5000 forintot adott gyülekezeti esküvőre. Né- MARIONETT

Next