Magyar Ifjúság, 1984. május-augusztus (28. évfolyam, 18-35. szám)

1984-05-04 / 18. szám

Sadli Bendzsedid magyarországi látogatása Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága első titkárának és Loson­­czi Pálnak, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására áp­rilis 24. és 26. között hi­vatalos, baráti látogatást tett hazánkban Sadli Bend­zsedid, az Algériai Demok­ratikus és Népi Köztársa­ság elnöke, a Nemzeti Fel­­szabadítási Front (FLN) Pártjának főtitkára. Kádár János és Losonczi Pál megbeszéléseket foly­tatott Sadli Bendzsedid el­nökkel. A szívélyes és ba­ráti légkörű tárgyalásokon áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat és a nemzet­közi helyzet időszerű kér­déseit, különös tekintettel a közel-keleti térség és az afrikai földrész problémái­ra. Megállapították, hogy a két ország közötti együtt­működés fejlesztése előtt tág lehetőségek vannak, és ezek kihasználása közös érdek. A műszaki-gazdasá­gi, kulturális, tudományos és tájékoztatási együttmű­ködés továbbfejlesztéséről az illetékes szaktárcák ve­zetői tárgyaltak, megálla­podva a hosszabb távú program kimunkálásáról.­­A világpolitikai helyzet időszerű kérdéseiről szólva a tárgyalásokon mind a magyar, mind az algériai fél kiemelte, hogy a poli­tikai légkör javításának fontos feltétele az elfoga­dott nemzetközi normák tiszteletben tartása, a né­pek szabadságának és szu­verenitásának biztosítása, a be nem avatkozás, az erőszakról való lemondás. Angyalföldi látogatás Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, ahogy ez már hagyomány­nak tekinthető, a munkásosztály nem­zetközi, májusi ünnepe előtt Budapest XIII. kerületébe­­látogatott. Megtekin­tette az Árpád-hídi közlekedési rend­szer építkezését, tájékoztatót hallgatott meg a kerület fejlődéséről, majd részt vett az Akkumulátor- és Szárazelem­gyárban megtartott ünnepi üzemi mun­kásgyűlésen. * * * A televízió híradója beszámolt az an­gyalföldi látogatásról. Hangképekben tudósított Kádár János beszédének részleteiről. Milliók látták, hogy bár a „sajtózsargon” fölszólalásnak, beszéd­nek minősítette a délutáni eseményt, valójában beszélgetés, társalgás volt ez a párt első titkára, az üzemcsarnok hallgatói, az ország lakossága között. Tanúi voltunk, milyen érdekes élmény a személyiségből közvetlenül áradó ha­tás, milyen meggyőzőek a megalapozott eszmerendszer érvei, ha ott, egyidejű­leg, a szemünk láttán, fülünk hallatán születnek meg. Milyen erő rejlik a sza­vakban, ha közérthetően, személyesen hozzánk szólnak. Volt egy pillanat, amikor Kádár János elfordult a mikro­­fontól-kamerától és annak a munkás­nőnek beszélt, aki — föltehetően, ezt nem láthattuk a híradóban — a témá­hoz előzőleg hozzászólt. "Nem láthattuk az arcát, halkabban hallhattu­k ezek­ben a pillanatokban a hangját. Vagyis technikailag nem volt tökéletes az adás. Csak emberileg. Közelebb húzód­tunk a képernyőhöz, jobban hegyeztük a fülünket, hogy világosa­n értsük azo­kat a mondatokat, amelyeket Kádár János a mögötte álló munkásasszony­nak mondott, de ami mégis (vagy ép­pen ezért is) eljutott hozzánk. Huszonöt éves a felsőfokú tanítóképzés A felsőfokú óvónő- és ta­nítóképzés 25. évfordulója alkalmából tudományos emlékülést rendeztek Deb­recenben, az ország legna­gyobb tanítóképző főisko­láján. Az ünnepélyes meg­nyitón részt vett Benke Valéria, a Politikai Bizott­ság tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottsá­gának elnöke. Köpeczi Bé­la művelődési miniszter ünnepi beszédében egye­bek között szólt a magyar­­országi tanítóképzés kiala­kulásáról, az elmúlt ne­gyedszázadban bekövetke­zett változásokról és ered­ményekről. A miniszter ki­emelte, hogy az óvodai és az általános iskolai oktatást össze kell hangolni, mert enélkül nem tudjuk az ál­talános iskolában az új módszereket elterjeszteni, a pedagógiai légkört, a gyer­mekszemléletet formálni. A tanító- és óvónőképzés fej­lesztéséről szólva hangsú­lyozta: az egység megte­remtése a pedagóguskép­zés korszerűsítésének egyik fontos feladata. A megnyitó beszéd után a miniszter ötven pedagógus­nak emlékplakettet adott át. Az emlékülés másnapján tudományos előadások hangzottak el, a sötétség ellen Éjszaka volt, Berlinre sötétség borult­­ az utolsó sötét nap Európában, ha kontinensünk huszadik századi történelmét nézzük. A naptár 1945. május 9-ét mutatott, amikor Berlin keleti negyedében, Karlshorstban, egy épségben maradt katonai épü­letben gyülekeztek a német tábornokok, Keitel és társai, hogy a szövetségesek képviselői előtt alá­írják a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt. 0 óra 1 perckor érkeztek a terembe a Vörös Had­seregnek azok a tábornokai, akik Berlinnél az utol­só csatákban vezették katonáikat, valamint az ame­rikai, az angol és a francia főparancsnokság kép­viselői. Zsukov marsall felszólítására Keitel lépett először az asztalhoz, s monokliját leejtve aláírta a megadásról szóló okmányt s ezzel, 0 óra 43 perckor hivatalosan befejeződött Európában a második világ­háború. Helyenként ugyan még lövöldöztek a hitle­rista hadsereg katonái, a Távol-Keleten pedig még négy hónapig dörögtek a fegyverek, amíg Japán is megadta magát, de a háború már eldőlt. Sztá­lingrád után a Szovjetunió és szövetségesei sorra nyerték a csatákat és május 25-én Moszkvában, a Vörös téren a földre hullottak a zsákmányolt né­met hadilobogók. Május 9. így lett a Győzelem Napja, s erre emlé­kezünk immáron 39 éve. Európa és a világ fel­idézi a pokolnak azokat az éveit, amelyeket Hit­ler Németországa és csatlósai zúdítottak az emberi­ségre, az 50 millió halottat és a mérhetetlen szen­vedést, az eszméletlen pusztítást. S azt, hogy a győzelemért a legnagyobb áldozatot a szovjet nép hozta, az első szocialista ország viselte a háború legnagyobb terhét, hiszen Európában csak 1944 jú­niusában nyitották meg a második frontot a szö­vetségesek a franciaországi partraszállással. Az el­múlt négy évtized alatt mégis hányan és hányszor írták át a történelmet, próbálták meghamisítani a tényeket é­s ezzel a tanulságokat, a figyelmezteté­seket is! A Pentagon rendezte például sajtó alá azt a 85 kötetes (!) munkát, amely az Egyesült Államok hadseregének a második világháborúban betöltött szerepét igyekszik átértékelni. Angliában a kormány mellett működő történelmi szekció 80 kötetes műben tette közzé A második világháború hivatalos története című értékelést, a japánok 96 kötetben próbálták fehérre mosni a feketét... És hányféle „népszerű” kiadvány igyekezett eltorzítani a háború okait (a háború szerintük csak néhány államférfi balga, szubjektív döntése miatt robbant ki), de mindenekelőtt azt a szerepet igyekeznek kisebbíteni, amit a Szovjetunió vállalt a fasizmus szétzúzásában. Mindezt, s az évfordulót is meg­próbálják kihasználni a „szovjet katonai fenyege­tésről” szóló dajkamesékre, vagyis a fegyverkezési hajsza igazolására, a nyugati országok közvélemé­nyének befolyásolására. Pedig 1945. május 9-e figyelmeztetése napjaink­ban is érvényes és aktuális: minden eddiginél szé­lesebb összefogásra van szükség a háború elkerü­lése, elhárítása érdekében. Ez minden nép érde­ke, ezért kell küzdeni a fegyverkezés ellen, az atomfegyverek eltiltásáért, az új amerikai atomra­kéták Nyugat-Európába telepítése ellen, az atom­fegyvermentes övezetek létrehozásáért, a békés egymás mellett élés elveinek érvényesítéséért. Leg­utóbb Budapesten a Varsói Szerződés külügymi­niszterei ismét megfogalmazták és megerősítették azokat a javaslatokat, amelyek hozzásegíthetnek az enyhüléshez való visszatéréshez, a megegyezéshez vezető valódi tárgyalásokhoz , a Helsinkiben és legutóbb Madridban megfogalmazott, az egyenlő biztonságon alapuló erőegyensúly elveinek figye­lembe vételével. Népköztársaságunk kormánya a maga lehetőségeivel igyekszik elősegíteni ezeknek a céloknak a megvalósítását, mint azt az elmúlt hónapok tárgyalásai is bizonyították. A májusi békehónap rendezvényein, találkozóin sok szó esik majd ezekről a kérdésekről, ifjúsági szö­vetségünk aktivistái is kifejtik nézeteiket korunk sorsdöntő kérdéséről, arról, mit tehetünk a béke megőrzése érdekében. Mert a béke a legfontosabb kérdés, ebben kell egyetérteni mindenkivel, a töb­bi problémát is csak békében oldhatjuk meg. A Győzelem Napján nemcsak Magyarországon vélik így, hanem százmilliók vallják ezt szerte Európá­ban és kontinensünk határain túl is. Nehogy újra sötétség legyen Európában. S. T. 3

Next