Magyar Ifjúság, 1984. május-augusztus (28. évfolyam, 18-35. szám)

1984-06-01 / 22. szám

Készülünk a VIT-re Megtartotta alakuló ülését a VIT magyar előkészítő bizottsága. A testület tag­jait Fejti György, a­­KISZ KB első titkára, a nemzeti előkészítő bizottság elnöke köszöntötte. Ezután Szűrös Mátyás, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titká­ra tartott tájékoztatót idő­szerű nemzetközi kérdé­sekről. A VTT jelentőségé­ről szólva elmondta, hogy az hagyományosan a de­mokratikus békét szerető ifjúság seregszemléje. A fiatalok természetes igé­nye a barátságra való tö­rekvés más népek fiaival. Az MSZMP KB titkára végül szót ejtett azokról a nemzetközi körülmények­ről, melyek között a moszkvai VTT megrende­zésre kerül. A külpolitikai tájékoztatót követően Em­ődi Péter, a KISZ .KB titkára, a VIT Iroda vezetője szólt az elő­készületekről. Mint mon­dotta, még alig jelentek meg a sajtóban az első híradások arról, hogy 1985 nyarán Moszkvában meg­rendezésre kerül a VIT, a KISZ-szervezetek máris számos kezdeményezést tettek; több felajánlás ér­kezett a KISZ Központi Bizottságához, jelezve, hogy a fiatalok nemcsak egyetértenek a VIT meg­rendezésével, hanem lehe­tőségeikkel összhangban részt is kívánnak vállalni a fesztiválmozgalom célki­tűzéseinek megvalósításá­ban. A Zrínyi Nyomda KISZ-bizottsága például védnökséget vállalt a VIT- re készülő kiadványaink gyártása felett; a Kner Nyomda kiszesei orszá­gos politiikaipla­kát-pályázat meghirdetését tervezik; s a díjnyertes alkotások társa­dalmi munkában történő megjelentetésével kíván­nak hozzájárulni a VIT-re való hazai felkészülésünk és a Moszkvában folyta­tandó propagandamun­kánk színvonalasabbá téte­léhez. A Kecskeméti Ba­romfifeldolgozó Vállalat KISZ-szervezete VIT-mű­­szakok szervezését kezde­ményezte a fesztivál és a hazai előkészületek anyagi fedezetének megteremtésé­hez. Hasonló célból a bé­késcsabai BÍÉKÖT és FÉKON gyárak fiataljai felajánlották, hogy társa­dalmi munkában elkészítik a VIT-re­­utazó magyar delegációtagok ingeit, blú­zait. A moszkvai fesztivál híre mozgósította a VIT- mozgalom „veteránjait”, mindenekelőtt az 1957-es moszkvai fesztivál résztve­vőit: közülük sokan jelez­ték már eddig is, hogy ta­pasztalataikkal, javasla­taikkal szívesen segítik de­legációink eredményes fel­készítését, a hagyomá­nyokhoz méltó szereplését a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozón. E felaján­lások konkrét tartalmukon túl azért is értékesek szá­munkra, mert jelzik: a fel­hívás, melynek kiadását javasoljuk a nemzeti elő­készítő bizottságnak, szé­les körű egyetértésre, cse­lekvő támogatásra számít­hat. Em­őd Péter rámutatott ar­ra, hogy a VIT hazai elő­készületei olyan időszak­ban zajlanak majd, amikor az ország politikai ese­ménynaptára amúgy is rendkívül gazdag. Ez a fesztivál előkészületeihez kedvező feltételeket te­remt. Mindenekelőtt azért, mert a közéleti-társadalmi ■aktivitás intenzív szaka­szával számolhatunk, s azért is, mivel a küszöbön­álló egyéb évfordulók, ese­mények mondanivalója, tartalmi hangsúlyai egybe­esnek a VIT-ével, vagy nagyon jól kiegészítik azt. Így pl. a VIT-re és a ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulójára való felké­szülés­­programjai kölcsö­nösen jó alkalmat biztosí­tanak arra, hogy bemutas­suk a Szovjetunió szerepét a hitleri fasizmus és a ja­pán militarizmus felett aratott győzelemben, a magyar—szovjet kapcsola­tok fejlődését a felszaba­dulás utáni négy évtized­ben. Mindkét esemény előkészítésében fontos a szocialista országok össze­fogása szükségességének tudatosítása, alapvető ér­dekeink azonosságának be­mutatása. A fesztivál és a felszaba­dulás 40. évfordulója mel­lett az MSZMP XIII. kongresszusára való felké­szülést is szolgálják majd azok a programok, melyek elősegítik, hogy a fiatalok még jobban megismerjék négy évtizedes szocialista fejlődésünk eredményeit, a társadalmunk előtt álló feladatokat, felismerjék az ifjúság részvételének lehe­tőségeit e feladatok meg­oldásában. A fesztivál és a nemzetkö­zi ifjúsági év egyaránt jó lehetőség arra, hogy még jobban a figyelem közép­pontjába kerüljön az ifjú­ság társadalmi helyzete, a politikai és gazdasági élet­ben betöltött szerepe. 1985 valamennyi évfor­dulója, kiemelkedő esemé­nye jó alkalom a békéért és a társadalmi haladásért vívott harc elválaszthatat­­lanságának demonstrálásá­ra is. Az ülés végén a XII. VIT magyar nemzeti előkészítő bizottságának tagjai felhí­vással fordultak hazánk ifjúságához. Az előkészítő bizottság tagjai 1. Fejti György 2. Szandtner Iván 3. Em­őd Péter 4. Bajsz József 9. Bakonyi József 6. Bárd P. András 7. Boros Imre 9. Brachnóné Kapcár Rozália 9. Csendes Margit 10. Cservény Vilmos 11. Csiba Ak­os 12. Édes Zoltán 11. Fari­as Bertalan ales. 14. György Károly 19. György Sándor 16. Haraszti István 17. Hegedűsné Fekete Mária 18. dr. Kas Rita 19. Kelédi Gábor 20. Koltay Gábor 21. Markó Iván 22. Molnári Sándor 23. dr. Nagy Sándor 24. Nemes Péter 25. Páva Imre 26. Pitti Katalin 27. Rákóczi András 28. Ribánszki Róbert 29. Sólyom Ferenc 30. Somosné Papp Anna 31. Szabó Imre 32. Szabó Tibor ales. 33. Szekeres Imre 34. dr. Tarcsi Gyula 35. Tóth Auguszta 36. Thuróczy István 37. Valentinyi Andrea 38. Várnai Ferenc 39. Vigh Sándor a KISZ KB alsó titkára, a NEB elnöke a KISZ KB titkára, a NEB alelnöke a KISZ KB titkára, a VIT Iroda veze­tője a KISZ KB IB tagja (KISZ-díjas) a Paksi Atomerőmű ügyeletes mérnöke római katolikus lelkész az OBT Ifjúsági Bizottságának elnöke a MTA Szegedi Biológiai Központi tu­dományos munkatársa országgyűlési képviselő, múzeumigaz­gató a Győri Rábatex technikusa a DÍVSZ főtitkára a Lajta-hansági ÁG KISZ-bizottság tit­kára az ORSZAK koordinátora, a kambod­zsai gyermekváros építésén dolgozott magyar brigád vezetője űrhajós, a KISZ KB tagja az NDSZ titkára az MSZBT titkára a Magyar Úttörők Szövetsége titkára a pécsi kisegítő iskola tanára, a KISZ Pécs városi pedagógus bizottsága tit­kára olimpiai ezüstérmes sakkozó a Nicaraguában dolgozott gyógypeda­gógus-csoport tagja filmrendező (KISZ-díjas) balettművész (Kossuth- és KISZ-díjas) a CIMEA főtitkára az Állami Ifjúsági Bizottság titkára, az Elnöki Tanács tagja, a KISZ KB IB tagja az MSZMP KB PTO munkatársa, az MSZMP KB Ifjúsági Bizottsága titkára a SZOTE KISZ Bizottságának titkára operaénekes (KISZ-díjas) a KISZ KB tagja, a MÁV Záhonyi Üzemigazgatóság KISZ-bizottságának titkára a Hazafias Népfront OT titkára a SZOT titkára az MSZMP KB külügyi osztályának al­osztályvezetője hogy, a Kossuth­­ Katonai Főiskola KISZ-bizottsága titkára a KISZ KB Intéző Bizottsága tagja, a Honvédelmi Minisztérium ifjúsági osz­tálya vezetője a KISZ Veszprém megyei bizottsága első titkára a KISZ Budapesti bizottsága első tit­kára a szeghalmi Péter András Gimnázium tanulója, az iskolai KISZ-bizottság tagja református lelkész a KISZ KB tagja, az ELTE ÁJK hall­gatója az 1957-es moszkvai VIT résztvevője, a Népszabadság Szerkesztő Bizottságá­nak tagja a Magyar Hajó- és Darugyár KISZ-bi­­zottságának titkára “5 Felhívás Magyar Fiatalok! A világ haladó ifjúsága az Antiim­peria­lista szol­ida­ritás, béke és barátság jelszó­he­­lyében újabb találkozóra észül. A Lenini Komszomol, szovjet fiatalok kezdemé­­yezésére, 1985. július 27. és ugusztus 3. között, Moszkva­d otthont a XII. Világifjúság­i és Diáktalálkozónak, hazánk ifjúsága örömmel fo­­adja annak az országnak m­eghívását, amelynek népei egy évtizeddel ezelőtt ki­­melkedő módon járultak hzzá a fasizmus felett ara­­­tt győzelemhez, s amely svetkezetes békepolitikájá­­us a többi szocialista pr­­oggal együtt napjainkban meghatározó szerepet jőt­­ik a béke védelmében. A világifjúsági és diáktalál­kozók eddigi története azt bizonyítja, hogy a fesztivál­mozgalom léte és fejlődése elválaszthatatlanul összefo­nódott a haladó ifjúságnak az imperializmus, a fasizmus, a faji megkülönböztetés, a gyarmatosítás és újgyarma­tosítás elleni harcával. Az el­múlt közel négy évtized so­rán rendezett tizenegy VIT-en sok százezer különböző vi­lágnézetű fiatal kereste és találta­­meg a béke, a barát­ság, a szolidaritás közös nyelvét, segítette egymás ér­tékeinek, gondolatainak jobb megismerését, megbecsülé­sét, szolgálta a népek közöt­ti jobb megértést. Az utóbbi években a nem­zetközi helyzetben kedvezőt­len változások mentek vég­be. Fokozódott a feszültség, felgyorsult az egyre pusztí­tóbb fegyverkészletek felhal­mozása, megnövekedett a háborús veszély. Mindez megköveteli a béke és a tár­sadalmi haladás ügyéért, a leszerelésért harcolni kész erők minden korábbinál szé­lesebb körű összefogását, közös fellépését az imperia­lista erők reakciós, militaris­ta politikája ellen. A XII. VIT megrendezésének gondolata ezért váltott ki vi­lágszerte egyetértő visszhan­got, lelkes támogatást. Biztosak vagyunk abban, hogy a fesztivál jelentős lé­pés lesz a világ haladó ifjú­sága korunk kulcskérdésére adandó közös válaszának ki­munkálásában, jól szolgálja a különböző ideológiai, poli­tikai orientációjú ifjúsági szervezetek konstruktív pár­beszédét, a béke megőrzését szolgáló együttműködésének elmélyítését. A fesztivál­­jó le­hetőséget biztosít arra is, hogy áttekintsük az ifjúság társadalmi, szociális helyze­tét, a politikai és gazdasági életben betöltött szerepét; ezzel megkülönböztetett mó­don járulhat hozzá a Nem­zetközi Ifjúsági Év sikeréhez is. Fiatalok! Támogassátok a fesztivál­­mozgalom célkitűzéseit! Cse­lekedjünk együtt a világ ha­ladó ifjúsága seregszemléjé­nek sikeréért! Ismerjük meg a fesztiválmozgalom történe­tét, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzet­közi Diákszövetség tevé­kenységét, a szocialista or­szágokban dolgozó testvér­­szervezeteink, a tőkés és fej­lődő országokban tevékeny­kedő kommunista és más ha­ladó ifjúsági és diákszerve­zetek harcát. Ismerjük meg még jobban a szovjet nép országépítő munkáját, a Szovjetunió következetes, bé­keszerető külpolitikáját, ba­rátainkat, a szovjet fiatalo­kat. Közös cselekvésre, közös él­ményekre hívunk Benneteket! A munkában, a tanulásban elért eredményekkel, a haza védelmében való helytállás­sal, aktív közéleti tevékeny­séggel, színvonalas kulturális és sportprogramokkal készül­jünk a világ haladó ifjúságá­nak seregszemléjére. Közös erővel járuljunk hozzá ahhoz, hogy a legjobbjaink közül ki­kerülő küldöttek méltó mó­don képviseljék ifjúságunkat a moszkvai Világifjúsági és Diáktalálkozón! A XII. VIT magyar nemzeti előkészítő bizottsága

Next