Magyar Ifjúság, 1985. január-április (29. évfolyam, 1-17. szám)
1985-04-26 / 17. szám
szem adósságomat, rendszerezzem törökországi élményeimet. Erről azonban már szó volt az elején. Most olvassuk tovább a naplórészletet! „Az egyik falon hatalmas kép: fehér arab ménen földig hajló alattvalók előtt elléptető szultán. Hozzá a díszlet: a palota körvonalai a jellegzetes kis kupolákkal, még távolabb a kert sejtelmes fái borulnak össze, hogy keretet adjanak a jelenethez. Vajon ki lehet ő? — nézem a messziségbe tévedő, fehér turbános alakot, aki szinte figyelemre sem méltatja környezetét. Úgy ül ott vigyázva lépő lova nyergében, mintha nem is a való világ része lenne. S ha jól meggondolom, hite szerint okkal érezhette ezt. Hiszen bárki is volt ő — akár a Bizáncot elfoglaló II. Mehmed, akár a Szigetvárnál halált halt Szulejmán, akár a Kossuthéknak menedéket adó Abdul Medsid — Allah helytartójának számított idelenn, ami árnyékbirodalmunkban. S mint ilyen, lelkének, szellemének egyik része mindig fenséges magasságokban járhatott. Álmodozásomból akkor zökkenek ki, mikor a nyitott erkélyajtón hirtelen támadt légáram zúdul be. Egyszeriben a tenger illatával, zsenge növények fűszeres szagával telik meg a szoba. Az erkélyről lenézve először a szálloda uszodájának fekete tükrét pillantom meg, aztán ahogy szemem kezd hozzászokni a sötéthez, a kert bokrainak, pálmafáinak körvonalai is felsejlenek. A tenger felől fújó szél ismerős dalt sodor felém. Egy közeli mulatóból kiszűrődő Beatles-dallamok. Hallgatom a zenét, de egy idő után ellenérzés csomósodik bennem. Itt és most zavarnak ezek a melódiák. Szívesebben hallgatnék török muzsikát.” De hát a Kelet rá se hederít a letűnt idők varázsa után áhítozó idegenre — fűzöm tovább a gondolatot most már itthon, az íróasztal mellett. Éli a maga huszadik századi, idegen hatások alatt változó életét. Az idegen hatás — az általunk nyugatinak nevezett civilizáció befolyása. Legalábbis az ide nyugatabbról érkező utazó elsősorban ezt érzékeli. S ha erre gondolok, meg kell állapítanom: erősen uniformizálja a világot ez a kultúra. Törökországban például jelzik ezt az előkelő izmiri, isztambuli, ankarai negyedek üzleteinek kirakatai, amelyek akár Londonban, Párizsban, Münchenben is lehetnének. De még inkább tükröződik ez az újságokban és a televízióban. Képzeletünkben Törökország még mindig a kiszolgáltatott, itt-ott talán még le is fátyolozott aszszonyok világaként él. Olyan országként, ahol mindazt, ami a nemi élettel összefügg vastag falak, s megcsontosodott előítéletek mögé rejtik. Van is ebben igazság. De az is látnivaló, hogy elképesztő méreteket ölt a szép nem bájaival való nyilvános izgatás. A pornográfia még a legtekintélyesebb lapoktól sem idegen, amitől persze a nők még lehetnek kiszolgáltatottak. Sőt! Információs kör Maradva az újságoknál. A legismertebb nyugati cigarettákat, italokat, légitársaságokat, autócsodákat hirdetik, vagyis a fogyasztói társadalom — itt persze csak a kiváltságos keveseknek elérhető — világát reklámozzák. A mérce sok más tekintetben is a nyugati magatartás, a nyugati életvitel, a nyugati gondolkodásmód. Szerelmespár(?) Persze nagy a különbség a gazdagok és a szegények, a városok előkelő negyedeiben és az isten háta mögötti falvakban élők felfogása között. Az egyik este papírral, ceruzával ültem a televízió elé, hogy leírjam, mit látok. Nos, akkor a nálunk is jól ismert Pepitafülű nyúl szórakoztatta a török gyerekeket. A híradó előtti időszak ott is a reklámé volt. A híradó belföldi részében igen rövidre fogott hírek tömege sorjázott, köztük egy törökországi specialitás: az aznapra rendelt képes beszámoló arról, melyik anarchista csoport tagjait ítélték el, börtönözték be, végezték ki. Noha 1983 novemberében már polgári kormány váltotta fel a katonai juntát, ezekből a híradásokból az a benyomása támadt az embernek, hogy a „rendcsinálás” még nem fejeződött be. Ami a külföldi képanyagot illeti, azt nyilvánvalóan az Eurovíziótól vették át. A török néző ugyanazt, ugyanúgy fényképezve látja a nagyvilágból, mint a magyar. A híradó után a BBC angol tévétársaság nálunk is vetített Shakespeare-sorozatából a Machbetet láthattuk ... Döbbenetes mennyire egy kulturális, mennyire egy információs körben él a világ! Vagy ez csak a látszat? Izmirbe érkezésünk után néhán nappal arra lettem figyelmes, hogy éjfél körül nem halkul el a város moraja, ahogyan máskor. Épp ellenkezőleg: az autók zúgása, a kürtök innen is, onnan is felhangzó zaja ütemes dobolással, tapssal, énekszóval egészült ki. Kíváncsiságom leűzött a tengerparti sétányra, ahol valósággal hömpölygött a tömeg. A sétálók, a táncolók, a keleti dobok virtuóz mesterei között léggömb-, uborka-, zöldszilva-, tökmag-, mogyoró-, mandula- és csalamádéárusok cikáztak. Még a járőröző katonák arca sem volt most olyan zord. Cipős tánc Egyik új ismerősöm szerint a nyárkezdetet ünnepelték. De alig váltottunk pár szót, fiatalok sodortak el egymástól. Az idősebbek inkább csak szemlélték a táncosok, a dobosok attrakcióit. Talán éppen ezért fogadott üdvrivalgás egy középkorú férfit, aki rövid időre beállt a görögösen, délszlávosan, de nyilvánvalóan leginkább törökösen mozgó fiatal fiúk közé. A néhány — láthatóan a rosszabb hírű negyedekből való — lánynak, akik ugyancsak perdültek egyet-kettőt, szintén kijárt az ováció. A táncoknak leplezetlenül szexuális töltésük volt. A fiúk a dobok őrjítő ütemére mozogva derekukkal, felső testükkel a szerelmi játékokat jelenítették meg. Nagy sikere volt egy lányos arcú, vékony hangú sihedernek, aki már-már révületbe esve alakította a nőt. Mint ahogy kitörő éljenzés fogadta azt a legényt is, aki övében egy fallosznak kinevezett cipővel járta táncát. Mikor másnap kezembe vettem a helyi lapnak az éjszakáról is tudósító számát,s megpillantottam benne egy fényképet, amelyen hatalmas máglyarakást ugranak át a felhevült ifjak, már kétségem nem volt az ünnep pogány eredetét illetően. Arra gondoltam, átvonulhattak ezen a földön a perzsák, városokat alapíthattak a partvidéken a görögök, arénákat építhettek a rómaiak, megtelepedhettek itt az ókeresztények, végigcsörtethettek ezen a tájon a keresztes hadak, új rendet, új vallást hozhattak ide a szeldzsuk törökök, de a legősibb pogány érzések még ma is tartják magukat. Lehet, hogy az a bizonyos nyugati kultúra sem fogja maradéktalanul uniformizálni ezt a világot? Domokos Lajos (Vége) A szultáni palota árkádjai alatt 22