Magyar Ifjúság, 1985. január-április (29. évfolyam, 1-17. szám)

1985-03-15 / 11. szám

fórum A MAGYAR IFJÚSÁG OLVASÓSZOLGÁLATA: BUDAPEST Vili., SOMOGYI BÉLA UTCA 6. 1983 AZ ORVOS VÁLASZOL 0 KINEK HIGGYEK? — kér­dezi S. János, budapesti XVIII. kerületi olvasóm, aki úgy véli, hogy az idei 8. számban megje­lent Szex helyett gyengédséget cimű tallózás ellentétben áll az Üzenet fiataloknak kezdetű írá­som tartalmával. Az ellentét csupán látszólagos, a két írásnak csak a feldolgozá­si módja más, bár olykor a tá­lalás a levont tanulságokat is el­térítheti egymástól. A tallózás mondanivalójához kapcsolódó akt illusztrációjával, könnyed hangvételével elsősor­ban az érzelmekre kívánt hatni. Jómagam a szavak érveivel in­kább az értelem egyetértését igé­nyeltem. De a kérdés, amit mind­két írás felvetett, fontos társa­dalmi probléma és elgondolkoz­tató, ha az azonos állapotot az értelmes olvasó különféleképpen értékeli. A tallózásból tudhattuk meg, hogy az amerikai Ann Landers, „a szerelembe esettek 66 éves (!) papnője” közvélemény-kutatásá­nak az eredménye az, hogy a megkérdezett nők háromnegyede egy kia gyengédségért cserébe szívesen felhagyna á közösülés­sel. Amerikában is akadtak, akik házastársi szolgáltatások effajta cseréjének felvetését tudomány­talannak minősítették, mások viszont — tapasztalataikra ala­pozva — indokoltnak tartották a következtetést. A hasonló meg­állapítások vezettek oda, hogy hazai újságcikkek egy része azt harsogja, hogy a szexuális forra­dalom leáldozóban van. (Annak magyarázatával azonban adósak maradtak, hogy mit értenek a szexuális forradalom fogalmán. És ez egyáltalán nem mellékes szóelemzés!) Dr. Bágyoni Attila Üzenet a férfiaknak című tanulmánya ha­zai felmérések alapján Ann Landershez hasonló következte­tésekhez jutott, kiderült, hogy a megkérdezett magyar nők 40 százaléknál kisebb része talált maradéktalan örömöt a nemi életben. Hogy-miért? Erre csupán egy nagyon jel­legzetes választ idézek (a könyv­ből), amit egy 38 éves, közép­iskolát végzett háziasszony írt: „Én 18 éves voltam, ő 24. Két héttel a házasságkötésünk előtt, hosszas rábeszélés után végül is engedtem az erőszakosságának. Kapzsi és durva volt, ráadásul dolga végeztével megjegyezte »nem is nagyon véreztél«. Ez a pár szó egész életemben elkí­sér ... Nagyon rosszul esett és sohasem tudtam megbocsátani neki. Odaadtam érintetlen teste­met egy bitorlónak, aki nem tudja azt értékelni. Már lassan 20 éve bitorol, akkor vesz elő, amikor neki jólesik. Ha nem en­gedelmeskedem, durváskodik, trágár szavakat használ. Nagyon ritkán elégülök ki, és csak úgy, ha közben másra gondolok. Egy gyermekkori osztálytársamra, akit vagy húsz éve nem is lát­tam. Ügy érzem néha, ha talál­koznék vele, biztosan a karjába omlanék. Nagyon szerelmesek voltunk egymásba, de csak néz­tük egymást, fogtuk egymás ke­zét, perzselt a tekintetünk és ennyi volt az egész. Egyszer meg­csókolt az arcomon és elszaladt. Elment tanulni, és én azóta is várom a szép, tiszta szerelmet, de hiába ...” A közölt levél írója is gyen­gédségre vágyik, de ezt nem testi szerelem nélkül igényli. Az emberi szexualitás bonyo­lult pszichés tevékenység, ami egy másik emberhez való testi­lelki alkalmazkodás szükségessé­gét is tartalmazza. De észre kel­lene venni, hogy a férfi és a nő szexuális kapcsolata spontán mó­don nem jár egyforma örömél­ménnyel. A férfinak orgazmus­sal járó magömlése nélkül a nő nem eshet teherbe, ugyanakkor a nő orgazmusa nem feltétele a megtermékenyülésnek. A meg­erőszakolt nők is teherbe eshet­nek! Ha a nő elvárt orgazmusa el­marad, az nemcsak lelki hiány­érzettel jár együtt, de testi fáj­dalmat is ökozhat, aminek is­métlődése idegességhez, neuró­zishoz, frigiditáshoz vezethet. Ez a magyarázata annak, hogy ilyen „élményről” szívesen lemonda­nak nemcsak Amerikában, ha­nem nálunk is. A tömeges válások mögött gyakran rejtőzik a be nem val­lott szexuális diszharmónia. Pe­dig nagy volt a szerelem az ese­tek többségében, de ez önmagá­ban nemhogy kevés, olykor ép­pen ez a bajok oka. Minél job­ban szeret egy férfi egy nőt, annál kevésbé tudja visszatar­tani a magömlését. Minél job­ban kíván egy nő egy férfit, an­nál fájdalmasabbá válhat szá­mára a férfi gyorsasága. Mit kellene tenniük? Honnan tud­hatnák? Miért csak érett korban tudják meg a férfiak, amit már tizenéves korukban tudniuk kel­lene? A szexről nálunk nem szabad nyíltan beszélni. Ha például a rádióban elhangzik egy, nemcsak a felületességet érintő adás a nemi életről, máris megindul a levelek és a telefonok áradata és álljt követel. A prüdéria sok százados folyamatosan megma­radt hatalma nem szakadt meg. És az is elgondolkoztató, hogy a gyermekeik nemi nevelése ellen hadakozó szülők úgyszólván ki­vétel nélkül a felszabadulás után kezdték meg iskolai • tanulmá­nyaikat, s változatlanul azt hi­szik, hogy a szexualitás valami­féle sajnálatos állati késztetés, amit egymás iránti gyengédség­gel pótolni lehet. írásaim (és elő­adásaim) is gyakori céltáblái a többnyire névtelenül gyalázkodó, olykor nyíltan is jelentkező tá­madásoknak. Nem csodálkozom azon sem, hogy egy kétgyerme­kes, felsőfokú végzettségű, 38 éves családanya úgy vélekedik írásaimról, hogy abból az élet szennye árad, ami belőle undor­ral vegyes felháborodást vált ki. De vajon ki igazíthatta volna el olyan kérdésekben, amelyeket ma egyetemeinken, főiskoláinkon sem oktatnak? Leáldozóban van a szexuális forradalom? Hogyan lehetne, amikor a múltból örökölt sze­xuális ellenforradalom irányítja a közvéleményt? Mert szexuális ellenforradalom az, ha a nőknek betegséghez, frigiditáshoz vezető szexuális nyomorának ismereté­ben sokan a felvilágosításnak a szándékát is helytelenítik! Ahhoz, hogy a szexualitásról méltó módon, eredményesen vi­tatkozhassunk, mindenekelőtt tisztázni kellene az alapfogalma­kat, meg kellene határozni, hogy mit is jelent a szexhullám, és hogy az nem azonos a pornográ­fia szennyének terjedésével, és érvényt kellene szerezni a több mint egy évtizeddel ezelőtt ho­zott minisztertanácsi határozat­nak: megfelelő szintre kell emel­ni az iskolai családi életre ne­velést, mert nem elegendő an­nak szükségességét hangsúlyozni, de konkrétan meg is kell hatá­rozni, hogy mit kellene Oktatni. Dr. Veres Pál A JOGASZ VÁLASZOL Tartásdíj — utólag Hat évvel ezelőtt váltam el a férjemtől — írja Molnár Károly- né. — A bírósági döntés alap­ján négyéves kislányunk nálam maradt. Nem tartottam igényt a tartásdíj fizetésére. Megtehettem, bár kis fizetésű voltam — és vagyok —, mert válásunk után szüléimhez költöztem. Édesapám, aki kisiparos volt, biztosítani tudta gondtalan megélhetésünket. Édesapám sajnos másfél éve meghalt, azóta kínlódás az éle­tünk, a fizetésemből nem tudunk kijönni. Szeretnék utólag tartás­díjat kapni a férjemtől, aki jól jövedelmező szakmával rendel­kezik. Arra volnék kíváncsi, van-e reményem arra, hogy tar­tásdíjat kaphassak, anélkül, hogy elvegyék tőlem a gyermekem? Igaz-e, hogy az igény csak öt éven belül érvényesíthető? Az ötéves határidőt jól tudja, valóban van ilyen jogszabály. De ezt kiegészíti egy másik intézke­dés, miszerint, Jia az igény bizo­nyíthatóan öt éven belül merül fel, akkor is fennáll a követelés joga, ha ezt később jelentették be. 40 Levele szerint hat évvel ez­előtt váltak el, édesapja pedig másfél esztendeje halt meg. Ezek szerint a tartásdíjra időben inég jogosult. Azt, hogy vissza­menőleg is megítélik-e, a bíró­ság dönti el. A tartásdíj későbbi megítélése nem változtatja meg kislánya helyzetét, mert azt a bíróság an­nak idején helyzetük felmérése alapján fogadta így el, figyelem­be véve, hogy a gyermek nevelé­se szempontjából mi a legmegfe­lelőbb. Ilyen vonatkozásban az anyagi helyzet gyengülése nem tekinthető a kislánya nevelésére károsítóan ható tényezőnek. Kötelező-e óvodába járni? Zentai Ferencné tette fel ezt a kérdést, mert — mint a to­vábbiakból kiderül —, problémái keletkeztek emiatt. Mielőtt a konkrét kérdésre válaszolok, sze­retném leszögezni, hogy óvodá­ba járni nem kötelező. Óvodá­ba viszont felvehető — ha erre lehetőség van — minden három évet betöltött, testileg és szelle­mileg egészséges gyermek, és óvodai nevelésben részesülhet hatodik évének betöltését köve­tő szeptember 1. napjáig. A „túl­korosság”' az általános iskolába felvehetőségéhez igazodik. Itt jegyzem meg, hogy az óvodai fel­vételre jelentkezés helyéről és idejéről, valamint a jelentkezés­hez szükséges iratokról június 1. és augusztus 20. között tájékoz­tatják a szülőket. Amennyiben a jelentkezők száma az óvodai fé­rőhelyek számát meghaladja, úgy a felvételi kérelmeket bizottság dönti el. A felvett gyereket a tá­jékoztatásban megadott időben kell beíratni. De ha a gyereket felvették az óvodába, akkor vi­szont rendszeresen kell járnia"! A váltó műszakban dolgozó levélíróm gyermekét felvették az óvodába, de amikor éjszakás és nappal otthon van, olyankor a gyermeket nem viszi az óvodá­ba, ő gondoskodik a neveléséről. Az óvó néni eljött és azt mond­ta, hogy a gyermeknek óvodá­ban a helye! Közölte, hogy ki­zárja, ha rendszeresen nem jár oda. Az óvónő teljesen szabálysze­rűen járt el, azt tette, amire őt a miniszteri rendelet kötelezi. Az óvodába rendszertelenül járó, igazolatlanul hiányzó gyer­meket az óvónő meglátogatja és felhívja a szülő figyelmét a mu­lasztás következményeire. Ha a gyermek a családlátogatást kö­vetően is igazolatlanul mulaszt, nyolc nap elteltével az óvodából kizárják. Erről a vezető óvónő a szülőt írásban értesíti. A kizárás ellen a szülő a ha­tározat kézhezvételétől számított nyolc napon belül fellebbezhet a tanács vb művelődési szakigaz­gatási szervéhez. A fellebbezést a vezető óvónőhöz kell benyúj­tani. Nem lehet kizárni a gyerme­ket az óvodából, ha a mulasz­tást a szülő igazolja. A mulasz­tást igazoltnak kell tekinteni, amennyiben az a gyermek be­tegsége miatt történt és ezt az orvos igazolja, illetőleg a távol- maradást a szülő kérésére a ve­zető óvónő engedélyezte. A közölt esetben azonban nem erről volt szó. Dr. Tar Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék