Magyar Ifjúság, 1985. január-április (29. évfolyam, 1-17. szám)
1985-03-15 / 11. szám
fórum A MAGYAR IFJÚSÁG OLVASÓSZOLGÁLATA, BUDAPEST VIl., SOMOGYI BÉLA UTCA 6. 1983 AZ ORVOS VÁLASZOL : KINEK HIGGYEK? — kérdezi S. János, budapesti XVIII. kerületi olvasóm, aki úgy véli, hogy az idei 8. számban megjelent Szex helyett gyengédséget című tallózás ellentétben áll az Üzenet fiataloknak kezdetű írásom tartalmával. Az ellentét csupán látszólagos, a két írásnak csak a feldolgozási módja más, bár olykor a tálalás a levont tanulságokat is eltérítheti egymástól. A tallózás mondanivalójához kapcsolódó akt illusztrációjával, könnyed hangvételével elsősorban az érzelmekre kívánt hatni. Jómagam a szavak érveivel inkább az értelem egyetértését igényeltem. De a kérdés, amit mindkét írás felvetett, fontos társadalmi probléma és elgondolkoztató, ha az azonos állapotot az értelmes olvasó különféleképpen értékeli. A tallózásból tudhattuk meg, hogy az amerikai Ann Sanders, „a szerelembe esettek 66 éves (!) papnője” közvélemény-kutatásának az eredménye az, hogy a megkérdezett nők háromnegyede egy kis gyengédségért cserébe szívesen felhagyna a közösüléssel. Amerikában is akadtak, akik házastársi szolgáltatások effajta cseréjének felvetését tudománytalannak minősítették, mások viszont — tapasztalataikra alapozva — indokoltnak tartották a következtetést. A hasonló megállapítások vezettek oda, hogy hazai újságcikkek egy része azt harsogja, hogy a szexuális forradalom leáldozóban van. (Annak magyarázatával azonban adósak maradtak, hogy mit értenek a szexuális forradalom fogalmán. És ez egyáltalán nem mellékes szóelemzés!) Dr. Bágyoni Attila Üzenet a férfiaknak című tanulmánya hazai felmérések alapján Ann Sandershez hasonló következtetésekhez jutott, kiderült, hogy a megkérdezett magyar nők 40 százaléknál kisebb része talált maradéktalan örömöt a nemi életben. Hogy miért? Erre csupán egy nagyon jellegzetes választ idézek (a könyvből), amit egy 38 éves, középiskolát végzett háziasszony írt: „Én 18 éves voltam, ő 24. Két héttel a házasságkötésünk előtt, hosszas rábeszélés után végül is engedtem az erőszakosságának. Kapzsi és durva volt, ráadásul dolga végeztével megjegyezte »nem is nagyon véreztél«. Ez a pár szó egész életemben elkísér ... Nagyon rosszul esett és sohasem tudtam megbocsátani neki. Odaadtam érintetlen testemet egy bitorlónak, aki nem tudja azt értékelni. Már lassan 20 éve bitorol, akkor vesz elő, amikor neki jólesik. Ha nem engedelmeskedem, durváskodik, trágár szavakat használ. Nagyon ritkán elégülök ki, és csak úgy, ha közben másra gondolok. Egy gyermekkori osztálytársamra, akit vagy húsz éve nem is láttam. Úgy érzem néha, ha találkoznék vele, biztosan a karjába omlanék. Nagyon szerelmesek voltunk egymásba, de csak néztük egymást, fogtuk egymás kezét, perzselt a tekintetünk és ennyi volt az egész. Egyszer megcsókolt az arcomon és elszaladt. Elment tanulni, és én azóta is várom a szép, tiszta szerelmet, de hiába ...” A közölt levél írója is gyengédségre vágyik, de ezt nem testi szerelem nélkül igényli. Az emberi szexualitás bonyolult pszichés tevékenység, ami egy másik emberhez való testilelki alkalmazkodás szükségességét is tartalmazza. De észre kellene venni, hogy a férfi és a nő szexuális kapcsolata spontán módon nem jár egyforma örömélménnyel. A férfinak orgazmussal járó magömlése nélkül a nő nem eshet teherbe, ugyanakkor a nő orgazmusa nem feltétele a megtermékenyülésnek. A megerőszakolt nők is teherbe eshetnek! Ha a nő elvárt orgazmusa elmarad, az nemcsak lelki hiányérzettel jár együtt, de testi fájdalmat is okozhat, aminek ismétlődése idegességhez, neurózishoz, frigiditáshoz vezethet. Ez a magyarázata annak, hogy ilyen „élményről” szívesen lemondanak nemcsak Amerikában, hanem nálunk is. A tömeges válások mögött gyakran rejtőzik a be nem vallott szexuális diszharmónia. Pedig nagy volt a szerelem az esetek többségében, de ez önmagában nemhogy kevés, olykor éppen ez a bajok oka. Minél jobban szeret egy férfi egy nőt, annál kevésbé tudja visszatartani a magömlését. Minél jobban kíván egy nő egy férfit, annál fájdalmasabbá válhat számára a férfi gyorsasága. Mit kellene tenniük? Honnan tudhatnák? Miért csak érett korban tudják meg a férfiak, amit már tizenéves korukban tudniuk kellene? A szexről nálunk nem szabad nyíltan beszélni. Ha például a rádióban elhangzik egy, nemcsak a felületességet érintő adás a nemi életről, máris megindul a levelek és a telefonok áradata és álljt követel. A prüdéria sok százados folyamatosan megmaradt hatalma nem szakadt meg. És az is elgondolkoztató, hogy a gyermekeik nemi nevelése ellen hadakozó szülők úgyszólván kivétel nélkül a felszabadulás után kezdték meg iskolai tanulmányaikat, s változatlanul azt hiszik, hogy a szexualitás valamiféle sajnálatos állati késztetés, amit egymás iránti gyengédséggel pótolni lehet. Írásaim (és előadásaim) is gyakori céltáblái a többnyire névtelenül gyalázkodó, olykor nyíltan is jelentkező támadásoknak. Nem csodálkozom azon sem, hogy egy kétgyermekes, felsőfokú végzettségű, 38 éves családanya úgy vélekedik írásaimról, hogy abból az élet szennye árad, ami belőle undorral vegyes felháborodást vált ki. De vajon ki igazíthatta volna el olyan kérdésekben, amelyeket ma egyetemeinken, főiskoláinkon sem oktatnak? Leáldozóban van a szexuális forradalom? Hogyan lehetne, amikor a múltból örökölt szexuális ellenforradalom irányítja a közvéleményt? Mert szexuális ellenforradalom az, ha a nőknek betegséghez, frigiditáshoz vezető szexuális nyomorának ismeretében sokan a felvilágosításnak a szándékát is helytelenítik! Ahhoz, hogy a szexualitásról méltó módon, eredményesen vitatkozhassunk, mindenekelőtt tisztázni kellene az alapfogalmakat, meg kellene határozni, hogy mit is jelent a szexhullám, és hogy az nem azonos a pornográfia szennyének terjedésével, és érvényt kellene szerezni a több mint egy évtizeddel ezelőtt hozott minisztertanácsi határozatnak, megfelelő szintre kell emelni az iskolai családi életre nevelést, mert nem elegendő annak szükségességét hangsúlyozni, de konkrétan meg is kell határozni, hogy mit kellene oktatni. Dr. Veres Pál A JOGÁSZ VÁLASZOL Tartásdíj — utólag Hat évvel ezelőtt váltam el a férjemtől — írja Molnár Károlyné. — A bírósági döntés alapján négyéves kislányunk nálam maradt. Nem tartottam igényt a tartásdíj fizetésére. Megtehettem, bár kis fizetésű voltam — és vagyok —, mert válásunk után szüleimhez költöztem. Édesapám, aki kisiparos volt, biztosítani tudta gondtalan megélhetésünket. Édesapám sajnos másfél éve meghalt, azóta kínlódás az életünk, a fizetésemből nem tudunk kijönni. Szeretnék utólag tartásdíjat kapni a férjemtől, aki jól jövedelmező szakmával rendelkezik. Arra volnék kíváncsi, van-e reményem arra, hogy tartásdíjat kaphassak, anélkül, hogy elvegyék tőlem a gyermekem? Igaz-e, hogy az igény csak öt éven belül érvényesíthető? Az ötéves határidőt jól tudja, valóban van ilyen jogszabály. De ezt kiegészíti egy másik intézkedés, miszerint, ha az igény bizonyíthatóan öt éven belül merül fel, akkor is fennáll a követelés joga, ha ezt később jelentették be. Levele szerint hat évvel ezelőtt váltak el, édesapja pedig másfél esztendeje halt meg. Ezek szerint a tartásdíjra időben még jogosult. Azt, hogy visszamenőleg is megítélik-e, a bíróság dönti el. A tartásdíj későbbi megítélése nem változtatja meg kislánya helyzetét, mert azt a bíróság annak idején helyzetük felmérése alapján fogadta így el, figyelembe véve, hogy a gyermek nevelése szempontjából mi a legmegfelelőbb. Ilyen vonatkozásban az anyagi helyzet gyengülése nem tekinthető a kislánya nevelésére károsítóan ható tényezőnek. Kötelező-e óvodába járni? Zentai Ferencné tette fel ezt a kérdést, mert — mint a továbbiakból kiderül —, problémái keletkeztek emiatt. Mielőtt a konkrét kérdésre válaszolok, szeretném leszögezni, hogy óvodába járni nem kötelező. Óvodába viszont felvehető — ha erre lehetőség van — minden három évet betöltött, testileg és szellemileg egészséges gyermek, és óvodai nevelésben részesülhet hatodik évének betöltését követő szeptember 1. napjáig. A „túlkorosság” az általános iskolába felvehetőségéhez igazodik. Itt jegyzem meg, hogy az óvodai felvételre jelentkezés helyéről és idejéről, valamint a jelentkezéshez szükséges iratokról június 1. és augusztus 20. között tájékoztatják a szülőket. Amennyiben a jelentkezők száma az óvodai férőhelyek számát meghaladja, úgy a felvételi kérelmeket bizottság dönti el. A felvett gyereket a tájékoztatásban megadott időben kell beíratni. De ha a gyereket felvették az óvodába, akkor viszont rendszeresen kell járnia"! A váltó műszakban dolgozó levélíróm gyermekét felvették az óvodába, de amikor éjszakás és nappal otthon van, olyankor a gyermeket nem viszi az óvodába, ő gondoskodik a neveléséről. Az óvó néni eljött és azt mondta, hogy a gyermeknek óvodában a helye! Közölte, hogy kizárja, ha rendszeresen nem jár oda. Az óvónő teljesen szabályszerűen járt el, azt tette, amire őt a miniszteri rendelet kötelezi. Az óvodába rendszertelenül járó, igazolatlanul hiányzó gyermeket az óvónő meglátogatja és felhívja a szülő figyelmét a mulasztás következményeire. Ha a gyermek a családlátogatást követően is igazolatlanul mulaszt, nyolc nap elteltével az óvodából kizárják. Erről a vezető óvónő a szülőt írásban értesíti. A kizárás ellen a szülő a határozat kézhezvételétől számított nyolc napon belül fellebbezhet a tanács vb művelődési szakigazgatási szervéhez. A fellebbezést a vezető óvónőhöz kell benyújtani. Nem lehet kizárni a gyermeket az óvodából, ha a mulasztást a szülő igazolja. A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, amennyiben az a gyermek betegsége miatt történt és ezt az orvos igazolja, illetőleg a távolmaradást a szülő kérésére a vezető óvónő engedélyezte. A közölt esetben azonban nem erről volt szó. Dr. Tar Mária 40