Magyar Ifjúság, 1985. május-augusztus (29. évfolyam, 18-35. szám)
1985-07-12 / 28. szám
os gyilkos manilai verziója ártanának az ügynek, amelyet képviselnek.” Vernek és társainak helyzete csakugyan nem irigylésre méltó. Bármi volt is szerepük az ellenzéki vezető halálában, erre a fordulatra nemigen számíthattak. Kezdetben nem volt ok aggodalomra, mert úgy látszott, a kedélyeket sikerül lecsillapítani a magányos gyilkos jól ismert verziójával. Az ügyben kiadott kormánynyilatkozat szerint a nyomozás első eredményei alapján „Aquinót a manilai nemzetközi repülőtér kifutópályáján egy kommunista kapcsolatokkal rendelkező bizonyos Rolando Galman lőtte le. „Galman ez ügyben nem nyilatkozhatott, mert a biztonsági szolgálat emberei a helyszínen végeztek vele. A későbbi vizsgálat természetesen kétségbe vonta ezt a változatot, s a vádpontok közé bekerült Galman elnémítása is. Ver tábornok a napokban felszólította a bíróságot, hogy gyorsítsa meg az ellene s a többiek ellen folyó eljárást, mert az úgymond „lelki gyötrelmeket okoz számára, aggasztja és megalázza.” Aggodalma több, mint érthető. Ha előfordulhatott, hogy perbe fogják a mindenható hadsereg vezérkari főnökét, megeshet az is, hogy elmarasztaló ítéletet hoznak ellene. Az elnök pedig nem fogja megmenteni ettől egykori testőrét és sofőrjét, még ha nemrégiben megígérte is, hogy felmentése esetén visszahelyezi korábbi öszszes méltóságába. Marcos tudniillik maga is tisztában van azzal, hogy ami Aquinóval történt, az — Talleyrand szállóigévé vált mondásával élve — több, mint bűn:hiba. Mégpedig meglehetősen kényes szituációban elkövetett hiba. A Fülöp-szigetek belső helyzete ugyanis jelenleg a legkevésbé sem mondható kiegyensúlyozottnak. Gazdasága zilált, az ország katasztrofálisan eladósodott. A tavaly májusi választások során még sikerült megakadályozni egységes ellenzék létrejöttét, de számban és súlyban egyre jelentősebbek a demokratikus átalakulást sürgető erők. Súlyos gondokat okoz a maoista Új Népi Hadsereg (NAP) harcosainak, valamint a déli szigeteken küzdő iszlám szeparatistáknak a tevékenysége is. A hatalmas befolyással rendelkező katolikus egyház pedig mintha igyekezne elhatárolni magát a kormánytól — talán egy Marcos utáni időszakra készülve. (A klérus soraiból több százan csatlakoztak az Új Népi Hadsereghez.) E válságos helyzetben az Egyesült Államok vezető köreiben is fontolgatják, miképpen lehetne gyors stabilizációt elérni. Törekvésük érthető, mert a szigetek fontos szerepet játszanak az amerikai stratégiában, otthont adva két támaszpontnak is. Legkedvezőbb megoldásként bizonyos látszatintézkedések kínálkoztak. Például az Aquinogyilkosságot követő elmérgesedett helyzetben megtartott tavaly januári, az elnöki hatalom megerősítését szolgáló népszavazás. Ezeket azonban nem kísérte a kívánatos megnyugvás, mert Marcost — nem minden alap nélkül — az eredmények meghamisításával vádolták. Vannak persze az amerikai politikusok között, akik már korábban sem ragaszkodtak éppen Marcos személyéhez, és az iráni sah bukásának tapasztalatai alapján úgy vélik, hogy a zsarnok szövetségest hatalma megingásának első felére magára kell hagyni. Az utóbbi viszont gyökeres fordulat veszélyével is járhat, ezért még mindig valószínűbb, hogy marad az első változat. Ha nem Marcosszal — hát nélküle. Erre a célra a nálánál liberálisabb Aquino bizonyos körök véleménye szerint talán jobban megfelelt volna — ez is magyarázata lehet a meggyilkolása körüli felháborodásnak. Mert Aquino is bizonyította már együttműködési készségét. Egészen fiatalon kapcsolatba került Edward Lansdalelel, a CIA ezredesével, aki az ötvenes évek elején a Fülöpszigeteken az amerikai érdekek érvényesítésének fő letéteményese volt. 1954-ben, éppen hogy betöltve huszadik évét Aquino tárgyalt hazája legnagyobb, a japánellenes felszabadító mozgalomból kifejlődött partizánmozgalmának, a Hukbalahapnak a vezetőjével fegyverletételük feltételeiről. Ezzel kezdődött a hírszerző ügynökséggel való hosszú együttműködésének története. 1981-ben maga így vallott erről: „Jó néhány akcióban vettem részt a CIA oldalán ... A Fülöp-szigetek három elnökének voltam szárnysegédje. Közben irányítotttam a CIA- hoz hasonló saját szervezetünket. Közös hadműveleteket hajtottunk végre Indonéziában, Laoszban és Kambodzsában.” „Ő volt az egyik legragyogóbb, legifjabb munkatárs Lansdale emberei közt” — írják róla nyugati szakírók. Ha Marcos szándékosan vagy rajta kívülálló okok miatt nem játssza el az amerikai stabilizációs tervekben rá kiosztott szerepet, előfordulhat, hogy eddigi támogatói a hadsereget próbálják majd felhasználni eltávolítására. Ez a megoldás sem egyszerű: a kétszázezer főnyi fegyveres erő támogatására az elnök mindig számíthatott. Hacsak most zokon nem veszik, hogy Marcos első emberüket „vezéráldozatul" dobja oda a hazai és nemzetközi közvélemény lecsillapítására ... A katonaság és a rendőrség ugyanis „állam az államban” a Fülöp-szigeteken. Részei annak a szinte feudális hatalmi rendszernek, amelyet a gyakorlatilag korlátlan elnöki hatalom, a nagybirtokos-tőkés érdekcsoport és a fegyveres erők hihetetlen méretű összefonódása tart fenn. Nincsen olyan színtere az ország életének, ahol valamiképpen jelen ne lennének. Közkatonától a tábornokig mindenki minden eszközt megragad, hogy hasznot húzzon ebből. Az egyszerű közlegény fegyvert szegezve áll ki az útra, és csak azt engedi tovább, aki fizet. A generálisok csempészésre használják a szállítógépeket, amelyeket az állami légitársaság biztosít katonai célokra. A hadsereg kábítószerellenes kommandója rajtaütései során arról értesül, hogy a parasztokkal ugyancsak katonák műveltetik meg a marihuánaföldeket. Mindez azonban az eszeveszett szoldateszka — az erőszakos katonai uralom — túlkapásainak csak az ártatlanabb formája. Azok, akik akár gazdasági, akár politikai üzelmeikben akadályozni próbálják őket, többnyire úgy végzik, mint Aquino - golyóval a tarkójukban. A holttesteket általában külvárosi hulladék-lerakóhelyeken találják meg, nyakukban acéldróthúrokkal. Az utóbbival kívánják jelezni az elkövetők, hogy az áldozat katonák ellen vétett. A drót jelentése annyira átment a köztudatba, hogy amikor egy alkalommal a rendőrség szétlőtt koponyájú, de hurok nélküli tetemre bukkant, a nyomozást vezető tiszt nyomban jegyzőkönyvbe vtethette: „egyszerű” rablótámadás történt... Szerencséseknek tarthatják magukat, akik politikai vétkeikért „csak" börtönbüntetést szenvednek. Maga Aquino is nyolc évet töltött börtönben, felforgatás, összeesküvés és gyilkosság vádjával. Ezt háromévi száműzetés követte az Egyesült Államokban, innét érkezett vissza, amikor a halálos lövés érte a manilai repülőtéren. „Ha visszatérése után nem hal meg, a Marcos-rezsim már el volna intézve” — mondták akkoriban ellenzéki politikusok. „Ezért kapták a parancsot gyilkosai, hogy végezzenek vele, mielőtt hazája földjére teszi a lábát.” Halála ilyenformán jól jött az elnöknek is. A Der Spiegel munkatársa még messzebb menő következtetésre jut: „Dönthetett-e a minden képzelőerőt nélkülöző, a Marcos-család iránt végsőkig lojális Ver egymaga Aquino megöletéséről? Alig elképzelhető.” Aquino neve és alakja azóta egyet jelent a Marcos-ellenességgel. Utolsó útjára kétmilliós tömeg kísérte, születésnapját azóta is megünneplik hívei. Sírja zarándokhely lett, neve ellenzéki tüntetések jelszava. Arcképét transzparenseken, trikókra nyomva viselik. „Ninoy elérte, ami, ha ezer évig élt volna akkor sem sikerül neki” — mondta róla szenátor kollégája, San Rodrigo. „Ninoy” — Benigno Aquino beceneve, így emlegetik ma hívei szerte a Fülöp-szigeteken. Körös László Benigno Aquino 19