Magyar Ifjúság, 1985. május-augusztus (29. évfolyam, 18-35. szám)
1985-07-12 / 28. szám
négy elítéltet kísér. Richter ügyet sem vet az elöl haladó rabokra, szinte ráveti magát a művezetőre. Pillanatok alatt négyszer szúrja meg: Szabó megijed, védekezni is elfelejt. Mire „kísérete” észleli a történteket, addigra a támadó már messze jár. Mindenesetre két elítélt az elsősegélyt nyújtó helyre támogatja a művezetőt, ennél többet nem tehetnek érte. Richter már ,nem látható. A gépteremben lapul egy teherautó mögött. Onnan figyeli a szerszámokat rendezgető Varga József főtörzsőrmestert. Szinte szuggerálja, várja, hogy a gyanútlan fegyőr a közelébe érjen. Varga nem számíthat segítségre. Üldözői nyomát vesztették Richternek, a gépteremben dolgozó elítéltek pedig cigarettaszünetet tartanak a szomszédos helyiségben. Az artistavilág „Hopplá!” buzdítása most a támadást jelzi. Richter előlép rejtekéből, kiált és szúr. A kés hegye először a bal oldali hasfalat éri, aztán a bal kart. A megtámadott a kezében levő kalapáccsal hadonászik és közben segítségért kiált. Richter otthagyja, a szerelőműhely felé fut. Varga saját lábán jut el a fatelepi irodába, a mentők onnan szállítják el. Beosztottjai csak tányérsapkáját találják meg a tehergépkocsi előtt. Nem lelik viszont a késelőt. Richter a porelszívó gépház és az anyagtároló szín között vár újabb áldozatra. Előtte az úton Lakatos Tibor és Veriga Pál elítéltek kocsit húznak, őket kíséri Konkoly István 25 éves anyagellátó. Elhagyják a porkamrát, amikor Richter mögéjük settenkedik. Bal kezével átkarolja Konkolyt, a jobbal többször megsebzi. Konkoly nyaka és mellkasa vérzik. A kocsit húzó elítéltek sokáig bénultan állnak. Elsőnek Lakatos Tibor kapcsol, a támadó nyomába ered, de nem éri utol. Üldözés közben másokkal is találkozik, nekik újságolja, mi történt a főnökével. A körülötte szűkülő gyűrűvel nem törődve, Richter vizet kér Kirsch János elítélttől, régi ismerősétől. Korábban Sándorházán együtt ültek, a Csillagban, illetve a bútorgyárban már találkoztak. Kirsch feltűnően magas, majd kétméteres, rabtársai Centinek hívják. Emberölés és más bűncselekmények miatt 18 évre ítélték, szabadulása 1997-ben esedékes. A tárgyaláson feltűnést kelt stílusával. A rabokon látható zavartságnak, elfogódottságnak nyoma sincs nála. Fesztelenül, lényeg ,retörően beszél, mondatait szépen szerkeszti, a szóismétléseket gondosan kerüli. Október 19-én a műhelyirodában számviteli munkát végez. Richter a nyitott ablakon át köszönti: Szia, Centi! Kirsch visszaköszön, sőt kezet adnak egymásnak. Ricsi csak a három ujját nyújtja, és nem válaszol az írnok „Mi újság?” kérdésére. Centi őszintén kíváncsi, hiszen Richter nem a megszokott mozgási körzetében tartózkodik. Feleletet nem kapva, Kirsch visszaülne a helyére, amikor Richter megszólal: — Légy szíves, adjál egy pohár vizet! Udvariasan kéri, nem türelmetlenül. Az írnok megtölt egy poharat, az ablakon át adja ki. Richter belekortyol, és már nyújtja is vissza. Akkor mondja halkan, szinte suttogva: — Megszúrtam három smasszert, felakasztanak. Látván társa csodálkozását, felemeli véres kését. Kirsch már hisz neki. Gyorsan becsukja az ablakot, még hallja a mormogást: „Megmondtam, hogy kinyírom őket!”, és máris siet a történtekről beszámolni az iroda vezetőjének. Richter nem várhat, mert Veriga Pál és Lakatos Tibor a nyomára akad. Lakatos az iroda ablakánál már-már utoléri, amikor Richter felmutatja kését?: — Ne gyere közelebb, mert téged is leszúrlak! Lakatos gyilkosságért bűnhődik, talán átfut a fején, milyen olcsó az emberélet. Hátrál, amikor a lábainál észrevesz egy majd kétméteres, vasból készült malterkeverőt. Felveszi, ám a párbaj elmarad. Richter az összecsapás helyett a visszavonulást választja. Lakatos követi a gépterembe, útközben csatlakozik hozzá két fegyőr is. A közben szinte mentőállomássá változó bútorgyárban elrendelik a riadót. A műhely- és részlegvezetők sorakozót fújnak, a gépek leállnak, a semmit sem tudó elítéltek és termelésirányítók csak találgatják a kényszerű munkaszünet okát. A gépteremben is gyülekeznek az emberek. Nagy Ferenc művezető a sorokat rendezné, amikor Richter felbukkan. Sietségében nincs semmi feltűnő, a korábban érkezők is igyekeztek minél gyorsabban végrehajtani a parancsot. A többiekkel ellentétben azonban ő nem áll be a sorba, hanem szinte nekiszalad aművezetőnek. Nagy Ferenc két keze a munkaköpenyben, még ellökni sem tudja a belébotlót. Kérdésére, hogy mi történt, nem kap választ. Csak az ütközést érzékeli, a szúrásokat nem. Pedig Richter kése kétszer is eltalálja: először a gyomorszáj, másodszor a mellkas vonalában. Hiába érkezik és hadonászik malterkeverőjével, hiába figyelmeztet a veszélyre Lakatos Tibor, a vér már elönti Nagy Ferenc munkaköpenyét. A40 éves férfi hashártyagyulladás következtében 1984. október 25- én meghal. A gépteremben Richter elveszíti menekülési esélyeit. A dohányzóhelyiségben üldözői már a sarkát tapossák. Gyilkosok kiáltanak gyilkost, félő, ha a fegyenctársak kezébe kerül — meglincselik. Az ámokfutás lassan véget ér. Az utolsó ajtó egy vécébe vezet, onnan nincs kiút. A fülkét körülvevők hadonásznak, Richter is mutatja a kését, mozdulata félreérthetetlen. A „se jobbra, se balra” patthelyzetnek Tapodi Endre zászlós vet véget. Az üldözőket nyugalomra inti, egyedül indul a vécéajtóhoz. Richter is lép, a kését még mindig a kezében tartja. — Magának megadom magam — mondja. Néhány elítélt nyúlna utána, de Richter hisztérikusan rájuk kiált: — Menjetek hátrébb, mert mindenkit kinyírok! A büntetésüket töltők a tárgyaláson szívesen hangoztatják, mennyire sajnálják az elhunyt vagy megsebesített művezetőket, hiszen jó emberek voltak. A kívülálló már-már hajlik arra, hogy a közösség megvetését érezze Richter iránt. Nevelőtisztek, fegyőrök, elítéltek viszonyára gondolva még a rokonszenv is megfordul a fejében mindaddig, amíg nem látja a börtönépület masszív kőfalait, vasrácsos ablakait, amíg nem értesül a szigorú belső fegyelemről. A közeg, a körülmények nem segíthetik az érzelmeken alapuló emberi kapcsolatok kialakítását. Az elítéltek itt csakis saját magukkal törődhetnek. Az oly sokszor emlegetett betyárbecsületet a cellákból kisöprűzte az érdek. A foglyok különböző kedvezményeket próbálnak „jó fiúként” szerezni — ha kell, a többiek rovására is. Az elítéltek a tárgyaláson munka- vagy zárkatársukként emlegetik a másikat, mintha a barátság szót nem ismernék. Két-három ember összetartozása a beszélgetésben, az otthonról kapott csomag megosztásában már kimerül. A bűnözők műveltségi szintje alacsony, szellemi képességei alapján alig-alig válhat valaki közülük vezérré. Csak erővel pedig a nagy konkurencia miatt nem lehet kitűnni. A börtönben nemcsak Richter, más is vigyáz a kondíciójára: szinte minden zárkában akad napi száz-kétszáz fekvőtámaszt megcsináló. Feltételezhető, hogy van, aki őszintén felháborodik a rendkívüli eseményen. Sajnálhatják a megsebzett művezetőket, félthetik oly nehezen megszerzett kedvezményeiket. Néhányan úgy érzik, eljött az ő idejük. Ismét verekedhetnek, vért folyathatnak. Érzi a vészt Tapodi is. — Nyugalom! — ordítja. Richter elé lép, nyújtja a tenyerét. A fegyenc sóhajt, kését a zászlós markába csúsztatja. A fegyőr vállra tett kézzel irányítja lépteit. Elmennek a megkövülten bámuló fegyencek mellett. Az előbb még ütésre emelt deszkák, szerszámok a kövezetre kerülnek. A zászlós a Csillagot a bútorgyárral összekötő alagút lejáratához kíséri foglyát. Megjegyzi szavait: „Ezután legalább nem macerálnak, lesz indok, hogy felakasszanak”, aztán átadja Richtert az őrszolgálat két tagjának. Az események gyorsaságát a bilinccsel érkező Szekeres Imre története érzékelteti. „Egy elítélt leszúrt egy művezetőt — kapja a parancsot —, siessen a helyszínre.” A bútorgyárban először a fatelepre küldik, mondván, arra szaladt a késes rab, utána a Cserzy utcai kapuhoz irányítják, majd vissza az alagút bejáratához. Úgy bilincseli meg Richtert, hogy nem tudja, hány embert sebesített meg. Mindenesetre elkíséri a börtön fegyelmi osztályára. Richter útközben nem kiabál, csak néha rángatja magát. Két tehetetlen keze zavarja. Az elkülönítőben erőszakkal kell levetkőztetni. A lábával rugdos, a homlokával öklel. A bilincs rajta marad, ruháit ollóval kell levágni. A zárkában később valamivel nyugodtabb, ám néhányszor fejjel rohan a falnak. Amikor kihallgatásra viszik, megpróbál elszaladni, úgy fogják le. Testének edzéséről nem mond le, fekvőtámaszokat, tornagyakorlatokat a vizsgálati zárkában is végez. Fizikai állapota csak a vasszögek lenyelése, illetve eltávolítása után romlik. Amikor a Csongrád Megyei Bíróságon dr. Szabó Loránd elnök első fokon kimondja a halálos ítéletet, Richter elmosolyodik. A döntéshez nem fűz véleményt, ügyvédnője beszélt rá a fellebbezésre. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága 1985. február 7-én nyilvános budapesti fellebbezési tárgyalásán jóváhagyja a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét, elutasítva a védelem elmegyengeségre hivatkozó felmentési kérelmét. Végezetül a Csongrád Megyei Főügyészség feljegyzése : „Hivatalos személy ellen, több emberen különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntette miatt Richter Richárd ellen folyamatban volt bűnügyben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1985. február 22. napján kelt 1025/4/1985. számú határozatával Richter Richárd és védője által előterjesztett kegyelmi kérvényt elutasította és megengedte, hogy a jogerősen halálbüntetésre ítélt Richter Richárdon a halálbüntetést végrehajtsák. 1985. február 26-án reggel négy óra harminc perckor Richter Richárd elítélten a halálbüntetést a Szegedi Fegyház és Börtönben végrehajtották. A halálbüntetés végrehajtása során semmilyen rendellenesség, illetve rendkívüli esemény nem történt.” A szegedi tárgyaláson a bíróság elnöke és az ügyész komolytalannak tartotta Vértes és Járóka elítélt jóslatát. Pedig az egykori zárkatársaknak igazuk lett: Richter Richárd nem került ki élve a Csillag börtönből. Horváth Kálmán (Vége)