Magyar Ifjúság, 1986. január-április (30. évfolyam, 1-17. szám)

1986-01-31 / 5. szám

* — Egyelőre nincsenek iható eredmények. Ki­­akultak a­, új szervezet létei, és az új vezetők elkezdték a konkrét tár­­salásokat azokkal, akik ERBE-től át akarnak mni hozzánk, itt akarnak aradni Pakson. — Mennyien hajlandók rá? — Ebben a pillanatban ívesebben, mint szeret­ünk. Világosabban fogar­­azva rossz az átjövök ■ánya. Azt­­hiszem, ennek ez kis mértékben az az­­a, hogy az ERBE vezetői jobb taktikai elemet al­­almaznak. Nem nyűgöd­én bele abba, hogy a AV át akarja venni a tljes beruházást, az RBE olyan váratlan jánlattal lépett fel,­­hogy PAV irányításával „bér­munkát” vállalna Pakson. Ezekben a napokban ez a elsően át nem gondolt­avaslatuk azt a benyo­­mást kelti az ERBE mun­­katársaiban, mintha to­­ábbra is az ERBE-nél maradhatnának — élvez­­■e a vállalat pesti illető­égből eredő előnyeit —, de továbbra is Pakson dolgozhatnának — igény­be véve azokat az előnyö­­ket, amelyeket az atom­­■rőmű építése nyújt. — Akkor miben bíznak? — Ez a helyzet nem maradhat fent sokáig. Biz­tos vagyok benne, hogy l­egtöbb szakember átjön hozzánk. Jól fizetünk, és 1999-ig vonzó munkát tu­dunk nyújtani a legfelké­szültebb gárdának is. — Nos tehát, lesz-e élesztés november 1-én? Ha jól tudom, ez volna a hideg erőművi próba, a harmadik blokk első nagy erőpróbája. — Mi ilyet sohasem vál­laltunk. A PÁV mindig azt mondta, hogy ez az irreálisan szoros dátum le­hetetlen ígéret. Mindig is kifogásoltuk, ahogy az ERBE átmeneti, látszatsi­kerek érdekében vállalta ezt a határidőt. Számunk­ra ez hazardőrségnek tűnt. Mi azt vállaltuk, hogy 1986. január 1-ig átvesszük az ERBE teljes beruházási tevékenységét, kialakítjuk és működőképessé tesszük az új struktúrát, és felpör­getjük a teljes beruházási tevékenységet, olyannyira, hogy 1986 szeptemberre befejezzük a harmadik blokk beruházását. — Úgy hallom, az ERBE ezekben a késő nyári, ko­ra őszi hónapokban telje­sen leállt, holott mindad­dig, míg önök mindent át nem vesznek, nekik kelle­ne végezni a gépészeti és egyéb munkákat. — Ez nagyjából megfe­lel a valóságnak. Jóllehet már korábban átvettük a villamos- és irányítástech­nikai szakterület koordi­nálását — még ha a szak­emberek egyelőre ingadoz­nak is, hogy jöjjenek vagy se —, de a gépészet átvé­telére nem kaptunk man­dátumot. Ennek ellenére, látva az ERBE tétlenségét, meghatalmazás nélkül is magunkhoz ragadtuk a gépészet irányítását is. Átmeneti időket élünk, de a munka nem állt le. Biz­tos vagyok benne, hogy még az idén (1985 — A Szerk.) fel tudjuk mutat­ni az első sikert: elvégez­zük az úgynevezett cirku­lációs mosatást, és ezzel sikerült ledolgoznunk két hónap csúszást. — Ahogy önt hallga­tom, egyre inkább az a benyomásom, hogy itt nem két vállalat verseny­­piaci rivalizálásáról van szó, hanem ennél sokkal súlyosabb felelősségi kö­rökről. Lesz-e Pakson harmadik blokk akkorra, amikorra az országnak el­engedhetetlen szüksége van rá? — Rengeteget vitáztunk az elmúlt hónapokban. Kínos, mondhatnám, drá­mai percet is megértünk, a sok huzavona után fe­kete-fehéren le kellett ír­ni a valóságot, nem is akárkinek, hanem a kor­mány asztalára kellett le­tenni a beismerést, hogy 1985 végén mégsem lesz kész a harmadik blokk. — Sajnos ez nem az el­ső ilyen beismerés Paks történetében. Miben látja a két vállalat közötti el­lentmondások, sőt érdek­­ellentétek mozgatórugóit? — Megannyi oka van ennek, és ezek elsősorban nem szubjektív jellegűek, nem vezetési felelőtlenség­gel, nem presztízsharccal vagy sértődöttséggel függ­nek össze. Az ERBE, mint beruházó vállalat, elsősor­ban a határidők minden­áron történő betartásához próbált ragaszkodni akkor is, ha ez kapkodással járt. Mi viszont, mint üzemel­tető vállalat, abban vol­tunk és vagyunk érdekel­tek, hogy az erőmű hibát­lanul működjön, s ezért foggal-körömmel ragasz­kodunk a minőséghez, ak­kor is, ha emiatt a beru­házó késlekedésre kény­szerül. — Hát ez meglehetősen nyilvánvaló ellentét. Mi­lyen egyéb okai voltak az érdekeltérésnek ? — Az ERBE elsősorban a hagyományos erőművek építésében szerzett tapasz­talatokat, beruházási mód­szerei ehhez igazodnak. Az atomerőmű azonban más. Az ERBE-ben nem alakult ki az automatizmus, aho­gyan biztonságosan, ma­gas szinten lehet reakto­rokat építeni. — Mit ért ezalatt? — Léptékváltás kellett. Olyan irányítóapparátusra van szükség, amely min­dig a helyszínen van, itt Pakson él, lélegzik. Az ERBE intézkedési jogkö­rökkel rendelkező vezető­sége Pesten lakik, zömmel ott dolgozik. Talán sértő, ha azt mondom: a körút­ról nem lehet ezt az erő­művet építeni, a legna­gyobb jó szándék mellett sem. Ez is objektív tény. Itt péntektől­­hétfőig is zajlik az élet. Azt az öt­ven szerelő vállalatot, amely az ERBE megbízá­sából részt vett a beruhá­zásban, szintén nem lehet a fővárosból irányítani. A különböző kivitelező válla­latok kihasználták a laza irányítást, az operatív in­tézkedések és a szigorú számonkérések­­hiányát. Az ERBE előbb-utóbb kép­telenné vált arra, hogy megállítsa, még inkább, hogy korrigálja a kivitele­zők csúszásait, így a paksi beruházáson eltűntek a fővállalkozói rendszerből származó előnyök. Simon Péter szenvedély­­telenül, de nagyon hatá­rozottan beszélt. Egyre nyomasztóbban érzem, hogy jó volna meghallgat­ni a másik oldalt, az ERBE véleményét is, nemcsak magukról, hanem a pak­siakról is. Két oldala van-e a paksi éremnek is? Ho­gyan minősítenék ők az atomerőmű, mint üzemel­tető vállalat kínos precizi­tással megfogalmazott ki­fogásait? Elhiszik-e min­den esetben, hogy ez nem a rivális akadékoskodása, hanem a minőség követel­ménye? De egyelőre ma­radjunk a paksiaknál — az ERBE-sek elmondhat­ták panaszaikat riportunk első részében, akkor jú­liusban. — Nekem legjobban az fájt — mondja Bajsz Jó­zsef, a PAV üzemviteli osz­tályvezetője —, amikor az ERBE-sek a nyilvánvalóan hibás, hanyag munkát is megpróbálták megmagya­rázni. Amikor a rossz telje­sítményt sziszifuszi erőfe­szítésnek próbálták feltün­tetni. Az atomerőműben ugyanolyan fegyelem ér­vényesül, mint a katona­ságnál. Miért nem látjuk ennek­ nyomait az eddigi beruházási folyamatok­ban? Az ERBE-fejekbe nem ugyanaz az igazság van beleverve, mint a miénkbe. Mi minden pil­lanatban érzékeljük, hogy mennyire nem mindegy, hogy az 1986-os terv elké­szítésekor az Országos Tervhivatal, a kormány milyen energiatermeléssel számolhat. Pakson az első két blokk azért működik hibátlanul, mert elvégez­tünk minden lehetséges próbát, ellenőrzést, kiáll­tak minden tesztet, mi­előtt megengedték az át­adást.­­ Azért kínos az újabb késés. , — Ez igaz. De nem lesz baj a minőséggel. 1985 el­ső hat hónapjában minden­esetre az egyébként reális tervhez képest 2—2,5 hóna­pos csúszás alakult ki. * * * Az 1985-ös „júliusi vál­ság” okairól és körülmé­nyeiről faggatózva sok szakemberben — közülük elsősorban természetesen az ERBE-sekben — az váltot­ta ki a legnagyobb értet­lenséget, ahogy ők­ fogal­maztak, sokkhatást, hogy miért éppen most, a har­madik blokk építésének közepén kellett belebo­nyolódni a szervezeti át­alakításba. Miért nem hagyták, hogy az ERBE bebizonyítsa: képes tarta­ni a menetrendet, a határ­időt. Miért vették el ki­váló beruházó szakembe­rek hitét, önbecsülését? Képes lesz-e egyáltalán a kizárólag üzemeltetésben jártas paksi szakember­­gárda a beruházási had­műveletre? A beruházások kockáza­táról tucatnyi könyv jelent meg Magyarországon. A tanmesék, az orvosi eset­nek számító hírhedt beru­házási kudarcok egyike­­másika közismert. Ezek sorában csendesen, észre­vétlenül, el-el­ hallgatva hú­zódott meg a paksi eset. A közvélemény csak pletykákból hallott csú­szásokról, jelentős költ­ségnövekedésekről, beru­házási szervezetlenségről. Váratlanul magasra kellett törnie a vállalati ellenté­teknek, meghökkentően világossá kellett válni a csúszásból eredő károknak ahhoz, hogy intézkedés, mégpedig szigorú, szokat­lanul határozott döntés szülessen. A PÁV — és legelsőként ez szól mellet­tük — óriási felelősséget vállalt. Az üzemeltetés sterilnek tűnő pontjai, az ott szerzett tapasztalatok biztonsága után csúszós pályára lépett, beruházá­sokba kezdett. Tette ezt azért, mert a PÁV idegeit is őrölte a késlekedés, az ellentéthal­maz. Ahogy az egyik veze­tő fogalmazott, talán bátor szenvedélyességgel, de mégis kifejezően: a guta ütötte meg őket, ha egy­­egy pillantást vetettek a szervezetlen beruházások­ra. A paksiak energiát ter­melnek, minden érzékszá­­lukkal erre figyelnek. És mert végképp veszélyben­­látták a jövőt, kivereked­­tek — bizonyos értelemben presztízsharccá vált küz­delemben, az ellenfél ér­dekein átgázolva elérték —, hogy egy kézben össz­pontosuljon a paksi lét két mozzanata: a beruházás és az üzemeltetés. A paksiak elfogulatlanul azt mond­ják: az ERBE-re nem úgy tekintenek, mint „tehetet­len emberek mértani he­lyére”, hanem úgy látják, hogy az ERBE objektív okok miatt került egyre kilátástalanabb irányítási helyzetbe. — Az ERBE „közkato­náinak” sem volt jó az ál­landó késlekedés. Érez­tük, láttuk rajtuk, hogy ők is szenvednek a szervezet­lenségtől, hogy szégyellik az eredménytelenséget, hogy szívesen büszkélked­nének azzal, hogy ők épí­tették a harmadik és a negyedik blokkot is. En­nek semmi akadálya­ ná­lunk maradhatnak. — Mi újság a negyedik blokk tájékán? — Az indulás tervezett időpontjához képest még nagyobb a lemaradás, mint a harmadik blokk esetében. Emiatt is egyre több keserűséget éreztünk, és látva a beruházási té­továzást, a negyedik blokk sorsa iránt érzett aggodal­munk az egyik fő oka volt annak, hogy átvettük az egész beruházást.­­ A magyar energiael­látás szempontjából első­rangú kérdés, hogy be tudják-e önök hozni a ne­gyedik blokk építésében tapasztalt bántó csúszást? — Egyelőre nem tudjuk a választ. A lemaradást persze teljes értékűen nem tudjuk kiegyenlíteni így, ilyen értelemben a csúszás behozhatatlan. Most, hogy átvettük a be­ruházást, alaposan és újra fel kell mérni a helyzetet. Mindent megteszünk. Gubcsi Lajos X­I­I m mm Simon Péter Bajsz József 15

Next