Magyar Ifjúság, 1986. január-április (30. évfolyam, 1-17. szám)
1986-01-31 / 5. szám
* — Egyelőre nincsenek iható eredmények. Kiakultak a, új szervezet létei, és az új vezetők elkezdték a konkrét társalásokat azokkal, akik ERBE-től át akarnak mni hozzánk, itt akarnak aradni Pakson. — Mennyien hajlandók rá? — Ebben a pillanatban ívesebben, mint szeretünk. Világosabban fogarazva rossz az átjövök ■ánya. Azthiszem, ennek ez kis mértékben az aza, hogy az ERBE vezetői jobb taktikai elemet alalmaznak. Nem nyűgödén bele abba, hogy a AV át akarja venni a tljes beruházást, az RBE olyan váratlan jánlattal lépett fel,hogy PAV irányításával „bérmunkát” vállalna Pakson. Ezekben a napokban ez a elsően át nem gondoltavaslatuk azt a benyomást kelti az ERBE munkatársaiban, mintha toábbra is az ERBE-nél maradhatnának — élvez■e a vállalat pesti illetőégből eredő előnyeit —, de továbbra is Pakson dolgozhatnának — igénybe véve azokat az előnyöket, amelyeket az atom■rőmű építése nyújt. — Akkor miben bíznak? — Ez a helyzet nem maradhat fent sokáig. Biztos vagyok benne, hogy legtöbb szakember átjön hozzánk. Jól fizetünk, és 1999-ig vonzó munkát tudunk nyújtani a legfelkészültebb gárdának is. — Nos tehát, lesz-e élesztés november 1-én? Ha jól tudom, ez volna a hideg erőművi próba, a harmadik blokk első nagy erőpróbája. — Mi ilyet sohasem vállaltunk. A PÁV mindig azt mondta, hogy ez az irreálisan szoros dátum lehetetlen ígéret. Mindig is kifogásoltuk, ahogy az ERBE átmeneti, látszatsikerek érdekében vállalta ezt a határidőt. Számunkra ez hazardőrségnek tűnt. Mi azt vállaltuk, hogy 1986. január 1-ig átvesszük az ERBE teljes beruházási tevékenységét, kialakítjuk és működőképessé tesszük az új struktúrát, és felpörgetjük a teljes beruházási tevékenységet, olyannyira, hogy 1986 szeptemberre befejezzük a harmadik blokk beruházását. — Úgy hallom, az ERBE ezekben a késő nyári, kora őszi hónapokban teljesen leállt, holott mindaddig, míg önök mindent át nem vesznek, nekik kellene végezni a gépészeti és egyéb munkákat. — Ez nagyjából megfelel a valóságnak. Jóllehet már korábban átvettük a villamos- és irányítástechnikai szakterület koordinálását — még ha a szakemberek egyelőre ingadoznak is, hogy jöjjenek vagy se —, de a gépészet átvételére nem kaptunk mandátumot. Ennek ellenére, látva az ERBE tétlenségét, meghatalmazás nélkül is magunkhoz ragadtuk a gépészet irányítását is. Átmeneti időket élünk, de a munka nem állt le. Biztos vagyok benne, hogy még az idén (1985 — A Szerk.) fel tudjuk mutatni az első sikert: elvégezzük az úgynevezett cirkulációs mosatást, és ezzel sikerült ledolgoznunk két hónap csúszást. — Ahogy önt hallgatom, egyre inkább az a benyomásom, hogy itt nem két vállalat versenypiaci rivalizálásáról van szó, hanem ennél sokkal súlyosabb felelősségi körökről. Lesz-e Pakson harmadik blokk akkorra, amikorra az országnak elengedhetetlen szüksége van rá? — Rengeteget vitáztunk az elmúlt hónapokban. Kínos, mondhatnám, drámai percet is megértünk, a sok huzavona után fekete-fehéren le kellett írni a valóságot, nem is akárkinek, hanem a kormány asztalára kellett letenni a beismerést, hogy 1985 végén mégsem lesz kész a harmadik blokk. — Sajnos ez nem az első ilyen beismerés Paks történetében. Miben látja a két vállalat közötti ellentmondások, sőt érdekellentétek mozgatórugóit? — Megannyi oka van ennek, és ezek elsősorban nem szubjektív jellegűek, nem vezetési felelőtlenséggel, nem presztízsharccal vagy sértődöttséggel függnek össze. Az ERBE, mint beruházó vállalat, elsősorban a határidők mindenáron történő betartásához próbált ragaszkodni akkor is, ha ez kapkodással járt. Mi viszont, mint üzemeltető vállalat, abban voltunk és vagyunk érdekeltek, hogy az erőmű hibátlanul működjön, s ezért foggal-körömmel ragaszkodunk a minőséghez, akkor is, ha emiatt a beruházó késlekedésre kényszerül. — Hát ez meglehetősen nyilvánvaló ellentét. Milyen egyéb okai voltak az érdekeltérésnek ? — Az ERBE elsősorban a hagyományos erőművek építésében szerzett tapasztalatokat, beruházási módszerei ehhez igazodnak. Az atomerőmű azonban más. Az ERBE-ben nem alakult ki az automatizmus, ahogyan biztonságosan, magas szinten lehet reaktorokat építeni. — Mit ért ezalatt? — Léptékváltás kellett. Olyan irányítóapparátusra van szükség, amely mindig a helyszínen van, itt Pakson él, lélegzik. Az ERBE intézkedési jogkörökkel rendelkező vezetősége Pesten lakik, zömmel ott dolgozik. Talán sértő, ha azt mondom: a körútról nem lehet ezt az erőművet építeni, a legnagyobb jó szándék mellett sem. Ez is objektív tény. Itt péntektőlhétfőig is zajlik az élet. Azt az ötven szerelő vállalatot, amely az ERBE megbízásából részt vett a beruházásban, szintén nem lehet a fővárosból irányítani. A különböző kivitelező vállalatok kihasználták a laza irányítást, az operatív intézkedések és a szigorú számonkérésekhiányát. Az ERBE előbb-utóbb képtelenné vált arra, hogy megállítsa, még inkább, hogy korrigálja a kivitelezők csúszásait, így a paksi beruházáson eltűntek a fővállalkozói rendszerből származó előnyök. Simon Péter szenvedélytelenül, de nagyon határozottan beszélt. Egyre nyomasztóbban érzem, hogy jó volna meghallgatni a másik oldalt, az ERBE véleményét is, nemcsak magukról, hanem a paksiakról is. Két oldala van-e a paksi éremnek is? Hogyan minősítenék ők az atomerőmű, mint üzemeltető vállalat kínos precizitással megfogalmazott kifogásait? Elhiszik-e minden esetben, hogy ez nem a rivális akadékoskodása, hanem a minőség követelménye? De egyelőre maradjunk a paksiaknál — az ERBE-sek elmondhatták panaszaikat riportunk első részében, akkor júliusban. — Nekem legjobban az fájt — mondja Bajsz József, a PAV üzemviteli osztályvezetője —, amikor az ERBE-sek a nyilvánvalóan hibás, hanyag munkát is megpróbálták megmagyarázni. Amikor a rossz teljesítményt sziszifuszi erőfeszítésnek próbálták feltüntetni. Az atomerőműben ugyanolyan fegyelem érvényesül, mint a katonaságnál. Miért nem látjuk ennek nyomait az eddigi beruházási folyamatokban? Az ERBE-fejekbe nem ugyanaz az igazság van beleverve, mint a miénkbe. Mi minden pillanatban érzékeljük, hogy mennyire nem mindegy, hogy az 1986-os terv elkészítésekor az Országos Tervhivatal, a kormány milyen energiatermeléssel számolhat. Pakson az első két blokk azért működik hibátlanul, mert elvégeztünk minden lehetséges próbát, ellenőrzést, kiálltak minden tesztet, mielőtt megengedték az átadást. Azért kínos az újabb késés. , — Ez igaz. De nem lesz baj a minőséggel. 1985 első hat hónapjában mindenesetre az egyébként reális tervhez képest 2—2,5 hónapos csúszás alakult ki. * * * Az 1985-ös „júliusi válság” okairól és körülményeiről faggatózva sok szakemberben — közülük elsősorban természetesen az ERBE-sekben — az váltotta ki a legnagyobb értetlenséget, ahogy ők fogalmaztak, sokkhatást, hogy miért éppen most, a harmadik blokk építésének közepén kellett belebonyolódni a szervezeti átalakításba. Miért nem hagyták, hogy az ERBE bebizonyítsa: képes tartani a menetrendet, a határidőt. Miért vették el kiváló beruházó szakemberek hitét, önbecsülését? Képes lesz-e egyáltalán a kizárólag üzemeltetésben jártas paksi szakembergárda a beruházási hadműveletre? A beruházások kockázatáról tucatnyi könyv jelent meg Magyarországon. A tanmesék, az orvosi esetnek számító hírhedt beruházási kudarcok egyikemásika közismert. Ezek sorában csendesen, észrevétlenül, el-el hallgatva húzódott meg a paksi eset. A közvélemény csak pletykákból hallott csúszásokról, jelentős költségnövekedésekről, beruházási szervezetlenségről. Váratlanul magasra kellett törnie a vállalati ellentéteknek, meghökkentően világossá kellett válni a csúszásból eredő károknak ahhoz, hogy intézkedés, mégpedig szigorú, szokatlanul határozott döntés szülessen. A PÁV — és legelsőként ez szól mellettük — óriási felelősséget vállalt. Az üzemeltetés sterilnek tűnő pontjai, az ott szerzett tapasztalatok biztonsága után csúszós pályára lépett, beruházásokba kezdett. Tette ezt azért, mert a PÁV idegeit is őrölte a késlekedés, az ellentéthalmaz. Ahogy az egyik vezető fogalmazott, talán bátor szenvedélyességgel, de mégis kifejezően: a guta ütötte meg őket, ha egyegy pillantást vetettek a szervezetlen beruházásokra. A paksiak energiát termelnek, minden érzékszálukkal erre figyelnek. És mert végképp veszélybenlátták a jövőt, kiverekedtek — bizonyos értelemben presztízsharccá vált küzdelemben, az ellenfél érdekein átgázolva elérték —, hogy egy kézben összpontosuljon a paksi lét két mozzanata: a beruházás és az üzemeltetés. A paksiak elfogulatlanul azt mondják: az ERBE-re nem úgy tekintenek, mint „tehetetlen emberek mértani helyére”, hanem úgy látják, hogy az ERBE objektív okok miatt került egyre kilátástalanabb irányítási helyzetbe. — Az ERBE „közkatonáinak” sem volt jó az állandó késlekedés. Éreztük, láttuk rajtuk, hogy ők is szenvednek a szervezetlenségtől, hogy szégyellik az eredménytelenséget, hogy szívesen büszkélkednének azzal, hogy ők építették a harmadik és a negyedik blokkot is. Ennek semmi akadálya nálunk maradhatnak. — Mi újság a negyedik blokk tájékán? — Az indulás tervezett időpontjához képest még nagyobb a lemaradás, mint a harmadik blokk esetében. Emiatt is egyre több keserűséget éreztünk, és látva a beruházási tétovázást, a negyedik blokk sorsa iránt érzett aggodalmunk az egyik fő oka volt annak, hogy átvettük az egész beruházást. A magyar energiaellátás szempontjából elsőrangú kérdés, hogy be tudják-e önök hozni a negyedik blokk építésében tapasztalt bántó csúszást? — Egyelőre nem tudjuk a választ. A lemaradást persze teljes értékűen nem tudjuk kiegyenlíteni így, ilyen értelemben a csúszás behozhatatlan. Most, hogy átvettük a beruházást, alaposan és újra fel kell mérni a helyzetet. Mindent megteszünk. Gubcsi Lajos XII m mm Simon Péter Bajsz József 15