Magyar Ifjúság, 1986. január-április (30. évfolyam, 1-17. szám)
1986-01-10 / 2. szám
TÚL MESSZIRE MENT ! ROCK IND ROLL SRIC! Leszámolás a „mocskos ! Jaj mneked, rock and roll! Ráadásul éppen a legkeményebb, legvadabb bandák fölött szól a lélekharang. S mert már nemcsak néhány tisztes életkorú, szervezetekbe tömörülő amerikai hölgy és a hozzájuk csatlakozó politikusok egyre népesebb tábora húzza a lélekharangot, hanem a tömegkommunikáció tájékoztatása nyomán felháborodó közvélemény is. A küzdelmet idén ősszel a National Parents-Teacher Association indította el azzal a jelszóval, hogy elég volt a szexből, a horrorból, az okkultizmusból, a sátánkultusziból, a perverziókat megjelenítő színpadi show-ból, a véres jelenetekre épülő videókból, a színfalak mögötti egyre szemérmetlenebb „édes életből”. Susan Baker és Tipper Gore vezetésével tekintélyes politikusok asszonyai emelték fel először szavukat, s amikor a rádió-televízió műsoraiban az első nyilvános viták lezajlottak (az ellentáborba Frank Zappa, a Twisted Sister, Judas Priest, Motley Grüe, W. A. S. P. és más kemény vagy szókimondó figurák tartoznak), s az ügy szélesebb közönségvisszhangot kapott, egyes honatyák is jónak látták, ha fellépnek a közerkölcsök védelmében. Az ügy ma már ott tart, hogy szenátusi bizottság is foglalkozott a be- és feljelentésekkel, s hamarosan olyan politikai döntés várható az ügyben, amely a rocküzlet legkülönbözőbb ágaira (lemez, koncert, video, kazetta) komoly befolyással lehet. De hát miről is van szó? Az egyik vádlott amerikai együttes, a Mötley Crüe egyik esete rávilágít, miért aggódnak és követelnek azonnal intézkedéseket nemcsak a „rockellenes ókonzervatívok”, de a várható fejleményekért felelősséget érző, a rockműfajt kedvelők is ebben az ügyben. Furcsa kívánságműsor A reklámozásnak, a promóciónak ma már a popvilágban is bevált fogásai vannak. A szextől a politikáig minden terület szabad, s az előadók élnek is a lehetőséggel. Az amerikai rockpiacon újabban felfutó , és nagyon kelendő Mötley Crüe azonban e téren is újított. Egy amerikai rádióállomás segítségével felszólították a rajongókat, írják meg, mit csinálnának azért, hogy találkozhassanak a zenekar tagjaival. Az eredmény magukat a zenészeket is meglepte. San Antonio, a texasi nagyváros KISS-PM rádióállomása különösen a heavy metal rajongók körében népszerű. A nap 24 órájában megállás nélkül mennydörög a stúdióból a rockzene, s különösen a Mötley Crüe felvételeit favorizálják a disc jockey-k és a hallgatók egyaránt. No, nem magáért az együttes zenéjéért, mert a Mötley Crüe zenéjére nem igen figyelnek oda a kritikusok. Annál több szóbeszéd tárgya viszont a decibelek fülrepesztő mennyisége, s az együttes — amelyet különben nehézfém vagy a fekete-fém stílushoz sorolnak — sátánizmussal, ördögűzéssel is kapcsolatbahozott különleges szex-image. Zenéről tehát a KISS-PM kívánságműsorában nem igen eshetett szó, annál többet vártak a szerkesztők a szex-image-dzsel kapcsolatos kívánságoktól, s nem is csalódtak. A fődíj, hogy a győztes(ek) a zenekar tagjaival személyesen is találkozhatnak, alaposan megmozgatta a rádióhallgató tinik fantáziáját. Elsősorban a lányokét, hisz a burkoltan szexuális töltésű kérdés elsősorban nekik szólt. A beérkezett válaszokat azután felolvasták, de olyan hihetetlenül hangzottak, hogy Bob Greene, az Esquire magazin riportere utánajárt a dolognak. S az ő meglepetése sem volt kisebb. Egy 18 éves lány például a következőket írta: „Hogy mit tennék a Mötley Crüe-ért? Bőrszíjakkal megkötözném a zenészeket, meztelenül, szétterpesztett kezekkel és lábakkal. Aztán mindanynyiuk mellszőrzetét leborotválnám ... Aztán olajjal addig dörgölném őket, amíg fel nem forrósodna a bőrük, aztán jégre fektetném őket...” Ennyit a válasz nyomdafestéket is tűrő részéből. A riporter természetesen ezek után felkereste a levélírót is, aki a következőket mondta: „A levelet nem mutattam meg a barátomnak. Biztos, hogy elgondolkozott volna, ismer-e egyáltalán? Hogy miért írtam le ezeket? Nem tudom, csak úgy írtam, ami eszembe jutott. Fél órát, ha tartott az egész. Ezek az ötletek csak úgy eszembe jutottak.” A riportert meglepte az is, amit a lány anyja mondott: „Igen, olvastam a levelet. Egy kicsit sokkolt a dolog, de nem hiszem, hogy komolyan is gondolta. Nagyon vallásos kislány. Arra is gondoltam, hogy esetleg nem feladom, hanem eldobom a levelet, de nem lett volna fair dolog.” Felajánlom cserébe az anyámat Egy 15 éves lány ugyancsak írt a műsor készítőinek, íme: „Megvadulok a Mötley-ért. Ha találkozhatnék velük térden csúsznék előttük, letépném a ruháimat és felajánlanám a testemet nekik...” A riporter kérdéseire ezt felelte: „Pontosan azt gondolom, amit a levélben leírtam. Tudom, hogy ők felnőtt emberek és én csak 15 éves vagyok, de mit számít ez. Hogy felajánlom a testem, ez nekem megéri, hogy találkozhassak velük. Azt hallottam, hogy a régebbi időkben az asszonyok, nők térden csúszkáltak a férfi előtt, akit kedveltek. Úgy gondolom, a rockzenekarokat is megilleti valami hasonló. Ők istenek vagy talán még többek is ... ” Egy 13 éves lány rövid, de lényegretörő levelet írt: „Addig csinálnám a Crüeval, amíg a testem kékzöld nem lenne.” A magyarázata: „Szeretem a bandát. Azért írtam, amit írtam, mert szeretem a fazonjukat. Úgy néznek ki, mint akik mohón vagynak a nők után.”Egy 15 éves lány sem ismer tabukat a zenészekkel kapcsolatban: „Nagy Mötley Crüe rajongó vagyok, s mindent megtennék, hogy találkozzak velük, Vince Neal és Nikki Li olyan helyesek. A világ legrondább, leggyűlöletesebb, legundorítóbb emberével is lefeküdnék, hogy velük találkozhassak. A barátom mindig dühös, mert a rádió előtt ülök, s a dalaikra várok. Könyörögnöm kellett neki, hogy megírhassam a levelet. Talán én nyerek!” Egy 13 éves a szüzességét ajánlotta fel a fiúknak. A riporter kérdésére azt válaszolta: „Látszik, hogy ilyesmire vágynak. Minden rockzenész tudja, hogy bármelyik lányt megkaphatná. Ez az egyik oka, hogy miért játszanak ilyen zenekarokban.” Egy 17 éves lány is a színfalak mögötti groupielét örömeiben részesítené a zenészeket — á la carte. S hogy miért éppen a szex volna az amit a fiúk leginkább kívánnak? A válaszokból egyértelműen kiderül: a zenekari image azt sugallja a lányrajongóknak, szexszolgáltatásokkal lehetne leginkább közel férkőzni hozzájuk. Néhányan viszont azt gondolták, hogy a huszonharmincéves férfiaknak a tizenéves lányok túl fiatalnak bizonyulnak. Ezért akadt olyan levél is, amelynek írója másképpen gondolkodott. Egy 14 éves fiú például így írt: „Hogy a Mötley Crüe-val összejöhessek, felajánlom cserébe nekik az anyámat. Vörös haja van és barna szeme. Szereti a heavy metáit, különösen a Mötley Crüe-t. Anyám olyan jól néz ki, hogy a férfiak körbe zsongják.” Ahogy mondani szokás a szerkesztők és a riporter számára ez a levél volt a „csúcs”. De amikor a családot megkeresték, akkor lepődtek meg csak igazán. A fiú természetesen azért írta a levelet, s tette a nem mindennapi ajánlatot, mert nyerni szeretett volna. De vajon mit szólt volna a fiú, ha a győzelemért cserébe, követelik az anyját? S főleg mit szólt volna mindehhez a mama? A fiú: „Azt mondtam volna, vigyétek. Nagyon szeretem őt, s tudom, hogy megteszi a kedvemért.” A mama: „Valóban a zenekar rajongója vagyok. Láttam a levelet és beleegyeztem az elküldésébe. Billyvel nagyon jó az anya—gyermek kapcsolatunk. Bolondulok érte és ő is értem. Amikor Billy elmondta, hogy felajánlana a zenekarnak, azt mondtam neki: „Oh, Billy. Szívesen segítenék neked, hogy megnyerd a versenyt.” A riporter a beszélgetés után szédelegve távozott a házból. Mint mondta, tiszta fejjel szerette volna megírni a riportját, de valahogy ezúttal nem sikerült neki. Nem értette a dolgot. Épeszű, normális- A vádlók ...