Magyar Ifjúság, 1986. január-április (30. évfolyam, 1-17. szám)

1986-01-10 / 2. szám

TÚL MESSZIRE MENT ! ROCK IND ROLL SRIC! Leszámolás a „mocskos ! Jaj mneked, rock and roll! Ráadásul éppen a legke­ményebb, legvadabb ban­dák fölött szól a lélekha­rang. S mert már nemcsak néhány tisztes életkorú, szervezetekbe tömörülő amerikai hölgy és a hoz­zájuk csatlakozó politiku­sok egyre népesebb tábo­ra húzza a lélekharangot, hanem a tömegkommuni­káció tájékoztatása nyo­mán felháborodó közvéle­mény is. A küzdelmet idén ősszel a National Parents-Teacher Association indította el az­zal a jelszóval, hogy elég volt a szexből, a horrorból, az okkultizmusból, a sá­­tánkultusziból, a perverzió­kat megjelenítő színpadi show-ból, a véres jelene­tekre épülő videókból, a színfalak mögötti egyre szemérmetlenebb „édes életből”. Susan Baker és Tipper Gore vezetésével tekintélyes politikusok asszonyai emelték fel elő­ször szavukat, s amikor a rádió-televízió műsoraiban az első nyilvános viták le­zajlottak (az ellentáborba Frank Zappa, a Twisted Sister, Judas Priest, Mot­ley Grüe, W. A. S. P. és más kemény vagy szóki­mondó figurák tartoznak), s az ügy szélesebb közön­ségvisszhangot kapott, egyes honatyák is jónak látták, ha fellépnek a köz­erkölcsök védelmében. Az ügy ma már ott tart, hogy szenátusi bizottság is fog­lalkozott a be- és feljelen­tésekkel, s hamarosan olyan politikai döntés vár­ható az ügyben, amely a rocküzlet legkülönbözőbb ágaira (lemez, koncert, vi­deo, kazetta) komoly befo­lyással lehet. De hát miről is van szó? Az egyik vád­lott amerikai együttes, a Mötley Crüe egyik esete rávilágít, miért aggódnak és követelnek azonnal in­tézkedéseket nemcsak a „rockellenes ókonzervatí­vok”, de a várható fejle­ményekért felelősséget ér­ző, a rockműfajt kedvelők is ebben az ügyben. Furcsa kívánságműsor A reklámozásnak, a pro­­móciónak ma már a pop­­világban is bevált fogásai vannak. A szextől a poli­tikáig minden terület sza­bad, s az előadók élnek is a lehetőséggel. Az ameri­kai rockpiacon újabban felfutó , és nagyon ke­lendő Mötley Crüe azon­ban e téren is újított. Egy amerikai rádióállomás se­gítségével felszólították a rajongókat, írják meg, mit csinálnának azért, hogy találkozhassanak a zene­kar tagjaival. Az ered­mény magukat a zenésze­ket is meglepte. San Antonio, a texasi nagyváros KISS-PM rá­dióállomása különösen a heavy metal rajongók kö­rében népszerű. A nap 24 órájában megállás nélkül mennydörög a stúdióból a rockzene, s különösen a Mötley Crüe felvételeit fa­vorizálják a disc jockey-k és a hallgatók egyaránt. No, nem magáért az együttes zenéjéért, mert a Mötley Crüe zenéjére nem igen figyelnek oda a kritikusok. Annál több szóbeszéd tárgya viszont a decibelek fülrepesztő mennyisége, s az együttes — amelyet különben ne­hézfém vagy a fekete-fém stílushoz sorolnak — sá­tánizmussal, ördögűzéssel is kapcsolatba­­hozott kü­lönleges szex-image. Zené­ről tehát a KISS-PM kí­vánságműsorában nem igen eshetett szó, annál többet vártak a szerkesz­tők a szex-image-dzsel kapcsolatos kívánságoktól, s nem is csalódtak. A fő­díj, hogy a győztes(ek) a zenekar tagjaival szemé­lyesen is találkozhatnak, alaposan megmozgatta a rádióhallgató tinik fantá­ziáját. Elsősorban a lányo­két, hisz a burkoltan sze­xuális töltésű kérdés első­sorban nekik szólt. A be­érkezett válaszokat az­után felolvasták, de olyan hihetetlenül hangzottak, hogy Bob Greene, az Es­quire magazin riportere utánajárt a dolognak. S az ő meglepetése sem volt ki­sebb. Egy 18 éves lány pél­dául a következőket írta: „Hogy mit tennék a Möt­ley Crüe-ért? Bőrszíjakkal megkötözném a zenésze­ket, meztelenül, szétter­pesztett kezekkel és lá­bakkal. Aztán mindany­­nyiuk mellszőrzetét lebo­rotválnám ... Aztán olaj­jal addig dörgölném őket, amíg fel nem forrósodna a bőrük, aztán jégre fek­tetném őket...” Ennyit a válasz nyomdafestéket is tűrő részéből. A riporter természetesen ezek után felkereste a levélírót is, aki a következőket mond­ta: „A levelet nem mu­tattam meg a barátomnak. Biztos, hogy elgondolko­zott volna, ismer-e egyál­talán? Hogy miért írtam le ezeket? Nem tudom, csak úgy írtam, ami eszembe jutott. Fél órát, ha tartott az egész. Ezek az ötletek csak úgy eszem­be jutottak.” A riportert meglepte az is, amit a lány anyja mondott: „Igen, olvastam a levelet. Egy kicsit sok­kolt a dolog, de nem hi­szem, hogy komolyan is gondolta. Nagyon vallásos kislány. Arra is gondol­tam, hogy esetleg nem feladom, hanem eldobom a levelet, de nem lett vol­na fair dolog.” Felajánlom cserébe az anyámat Egy 15 éves lány ugyan­csak írt a műsor készítői­nek, íme: „Megvadulok a Mötley-ért. Ha találkoz­hatnék velük térden csúsznék előttük, letépném a ruháimat és felajánla­nám a testemet nekik...” A riporter kérdéseire ezt felelte: „Pontosan azt gondolom, amit a levélben leírtam. Tudom, hogy ők felnőtt emberek és én csak 15 éves vagyok, de mit számít ez. Hogy felaján­lom a testem, ez nekem megéri, hogy találkozhas­sak velük. Azt hallottam, hogy a régebbi időkben az asszonyok, nők térden csúszkáltak a férfi előtt, akit kedveltek. Úgy gon­dolom, a rockzenekarokat is megilleti valami ha­sonló. Ők istenek vagy ta­lán még többek is ... ” Egy 13 éves lány rövid, de lényegretörő levelet írt: „Addig csinálnám a Crüe­­val, amíg a testem kék­zöld nem lenne.” A ma­gyarázata: „Szeretem a bandát. Azért írtam, amit írtam, mert szeretem a fa­zonjukat. Úgy néznek ki, mint akik mohón vagynak a nők után.”­­Egy 15 éves lány sem ismer tabukat a zenészek­kel kapcsolatban: „Nagy Mötley Crüe rajongó va­gyok, s mindent megten­nék, hogy találkozzak ve­lük, Vince Neal és Nikki Li olyan helyesek. A világ legrondább, leggyűlölete­sebb, legundorítóbb embe­rével is lefeküdnék, hogy velük találkozhassak. A barátom mindig dühös, mert a rádió előtt ülök, s a dalaikra várok. Könyö­rögnöm kellett neki, hogy megírhassam a levelet. Talán én nyerek!” Egy 13 éves a szüzessé­gét ajánlotta fel a fiúknak. A riporter kérdésére azt válaszolta: „Látszik, hogy ilyesmire vágynak. Minden rockzenész tudja, hogy bármelyik lányt megkap­hatná. Ez az egyik oka, hogy miért játszanak ilyen zenekarokban.” Egy 17 éves lány is a színfalak mögötti groupie­­lét örömeiben részesítené a zenészeket — á la carte. S hogy miért éppen a szex volna az amit a fiúk leg­inkább kívánnak? A vála­szokból egyértelműen ki­derül: a zenekari image azt sugallja a lányrajon­góknak, szexszolgáltatá­sokkal lehetne leginkább közel férkőzni hozzájuk. Néhányan viszont azt gondolták, hogy a huszon­­harmincéves férfiaknak a tizenéves lányok túl fia­­­talnak bizonyulnak. Ezért akadt olyan levél is, amelynek írója másképpen gondolkodott. Egy 14 éves fiú például így írt: „Hogy a Mötley Crüe-val össze­jöhessek, felajánlom cse­rébe nekik az anyámat. Vörös haja van és barna szeme. Szereti a heavy metáit, különösen a Möt­ley Crüe-t. Anyám olyan jól néz ki, hogy a férfiak körbe zsongják.” Ahogy mondani szokás a szerkesztők és a riporter számára ez a levél volt a „csúcs”. De amikor a csa­ládot megkeresték, akkor lepődtek meg csak igazán. A fiú természetesen azért írta a levelet, s­ tette a nem mindennapi ajánlatot, mert nyerni szeretett vol­na. De­ vajon mit szólt vol­na a fiú, ha a győzelemért cserébe, követelik az any­ját? S főleg mit szólt vol­na mindehhez a mama? A fiú: „Azt mondtam volna, vigyétek. Nagyon szeretem őt, s tudom, hogy megteszi a kedvemért.” A mama: „Valóban a zenekar rajon­gója vagyok. Láttam a le­velet és beleegyeztem az elküldésébe. Billyvel na­gyon jó az anya—gyermek kapcsolatunk. Bolondulok érte és ő is értem. Amikor Billy elmondta, hogy fel­ajánlana a zenekarnak, azt mondtam neki: „Oh, Billy. Szívesen segítenék neked, hogy megnyerd a ver­senyt.” A riporter a beszélgetés után szédelegve távozott a házból. Mint mondta, tisz­ta fejjel szerette volna megírni a riportját, de va­lahogy ezúttal nem sike­rült neki. Nem értette a dolgot. Épeszű, normális- A vádlók ...

Next