Magyar Ifjúság, 1986. szeptember-december (30. évfolyam, 36-52. szám)
1986-09-05 / 36. szám
Még egyszer a rákról - kongresszus után Befejeződött a 14. nemzetközi rákkongresszus. A budapesti eseményen több mint nyolcezer külföldi és hazai szakember vett részt. E betegség esetében fölöttébb jogos a kérdés: a tudomány szempontjából eredményes volt-e a tanácskozás? Lépett-e előbbre a rákkutatás és -gyógyítás? E kérdésekkel kerestük föl Lapis Károly professzort, a SOTE I. számú Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetének az igazgatóját, aki a kongresszuson az elnöki tisztet töltötte be. — Professzor úr, köztudomású: a rendezés joga a magyar onkológia nemzetközi elismerését jelenti. Az erkölcsi hasznon túl, milyen tudományos és anyagi sikert hozott nekünk ez a kongresszus? — Ha nem Budapesten van a tanácskozás, akkor jó esetben 5—6 magyar orvos képviselheti az országot. Most viszont 5—600 magyar orvos lehetett jelen, s érintkezhetett a világ vezető szakembereivel. A szakmai nyereségünk azt hiszem egyértelmű. Szívesen beszámolnék anyagi sikerekről is, de az esemény elsősorban a szállodaiparnak, az Ibusznak és a Hungexpónak volt jó üzlet. — Hozzászokhattunk, hogy manapság ritka az olyan nemzetközi tanácskozás, amelynek ne volna politikai felhangja is. Kétségtelenül fontos mozzanata volt a kongresszusnak a szovjet és amerikai kutatók megállapodása, miszerint fölújítják tudományos kapcsolataikat a rákkutatás és -gyógyítás területén. Ez nem csak politikailag fontos, hanem a tudomány szempontjából is, hiszen a két nagyhatalom, személyi és eszközfeltételeit tekintve az onkológia területén is nagyhatalom. Megjegyzem, az amerikaiakkal hat éve nekünk is van egy hasonló tartalmú megállapodásunk, amelyet kölcsönösen igyekszünk jól kihasználni. Még egy fontos momentum: a rákkongresszusok történetében a budapestin volt jelen eddig a legtöbb kelet-európai kutatóorvos. II siker kérdései . A mennyiségi „mutatók” tehát impozánsak. Viszont számomra úgy tűnt, hogy ez a kongreszszus sem volt igazán mérföldkő, nem hozta meg az átütő sikert és ... — Engem már irritál az újságíróknak az a kérdése, amely az átütő sikert, a szenzációt hiányolja! Azzal tisztában kell lenni, hogy a rák az egy gyűjtőfogalom, több száz, sajátosságaiban lényegesen különböző rosszindulatú daganatot foglal magában. Így tehát nem várható el olyan siker, mint amilyent — mondjuk — egy mindenféle rákbetegséget gyógyító gyógyszer fölfedezése jelentene. — Annyit akartam csupán kérdezni, hogy ez a tény nem nyomasztja-e a kutatókat, illetve magát a kutatást? — A kutató, amikor erre a pályára lép, tisztában van azzal, hogy sikerekre ritkán számíthat. De azok a kis lépések, amelyekkel közelebb kerülünk a lényeghez, azok rendkívül örömteli megismerések, s bizonyos mértékben kompenzálják a látványos és átütő sikerek hiányát. Én azt gondolom, annak ellenére, hogy nagy szenzáció tényleg nem született itt, mégis jelentős előrelépésekről kaphattunk hírt. Például bő évtizeddel ezelőtt kezdték alkalmazni a daganatkutatás területén a molekuláris biológia és genetika módszereit. Az új módszerek eredményeként ismerhettük föl az úgynevezett onkogének szerepét a daganatképződésben. Nézze, én a rákos daganatok áttételével foglalkozom. Számomra szenzációs bejelentés volt, hogy egyik amerikai kollégám — akivel néhány éve alkalmam volt dolgozni — talált egy onkogént (rákkeltő DNS-, vagy RNS-vírusok, a szerk.) amely csak rosszindulatú daganatot okoz, de nem vezet áttételhez, s egy másikat, amely a legvadabb áttételeket okozza. Ez számomra szenzáció. — A kongresszuson az onkogének mellett a legtöbbször a megelőzés került szóba. Úgy gondolom, az onkogéneknek a jövőben lesz szerepük, viszont a megelőzés a jelenhez szól. — E kérdés fontossága nem igazán tudatosult a társadalomban. Holott tény: a rosszindulatú daganatos megbetegedések jelentős hányada elkerülhető. Elhangzott a kongresszuson: a daganatos betegségek harmada elkerülhető megfelelő életmóddal. Elcsépeltnek hangzik, hogy az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb rákbetegség, a tüdőrák kialakulásában jelentős szerepe van a mértéktelen dohányzásnak. Az a tény, hogy nálunk az elmúlt évtizedekben a tüdőrákos elhalálozások száma igen jelentősen megnőtt, intő jel kell hogy legyen. — Itt az a baj, hogy a tüdőrákot nem csak dohányosok kapják meg. S a dohányos tüdőrákosok száma nemigen tér el a nemdohányosokétól. — Ha egy azonos koröszszetételű dohányos csoportot vizsgálunk, s a résztvevők fele abbahagyja a dohányzást és 15 év múltán megnézzük a tüdőrákos elhalálozás statisztikáját, akkor olyan ordító különbségek mutatkoznak, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ebből azt akarom kihozni, hogy a dohányzás abbahagyása még 40 éves korban sem késő. Kevesebb kockázattal él az, aki leszoktatja magát a füstölésről. Hogyan tovább? — A kongresszus a megelőzésre tette a hangsúlyt. Ez azt jelenti, hogy rákkutatók beismerik, gyógyításra viszonylag kevés az esély, s most visszadobják nekünk a labdát: előzzük meg a rákot, ahogy tudjuk? — Olyan csodát senki ne várjon, hogy egy előrehaladott rákot, amely már szétroncsolta a környezetét s távoli szervekre is áttételeket adott, bármikor is gyógyítani lehetne, írásba adom, fölesküszöm rá, ilyen gyógymód sosem lesz! Bemutattunk külföldi kollégáinknak egy videofelvételt, egy vastagbélrákban meghalt ember boncolását mutatja. Ez a fölvétel maga előtt is nyilvánvalóan bizonyítaná: adott stádiumban fölösleges lett volna bármilyen beavatkozás. Más. Ha a méhnyakrákot az első stádiumban fölfedezzük, akkor 95 százalékos gyógyulást ígérhetünk. A harmadik stádiumban viszont szűkülnek a kilátások: 40 százalék az esélye annak, hogy a beteg még öt évig tünetmentesen él. Szembetűnő a különbség! Tehát nem a probléma áttestálásáról van szó, hanem egyértelműen racionális megoldásról. Minél hamarabb ismerjük föl a bajt, annál biztosabb a gyógymód, annál nagyobb az esély a gyógyulásra. — A méhnyakrák esetében a megelőzést, a szűrést nálunk lényegében megoldottuk, erre büszke az egészségügyünk. — A föltételek adottak. A fontos, hogy ezzel a lehetőséggel éljen a lakosság. Megemlítem, mi kórboncolásokat is végzünk, és bizony nap mint nap elrettentő eseteket látunk. Hogyan értelmezzem azt az esetet, amikor egy ötven év körüli, főiskolát végzett, budapesti nő úgy élt a méhnyakrákjával, hogy vérzett, hogy bűzlött a széteső szövetektől és mindaddig nem került, nem ment orvos elé, míg egy, az életét veszélyeztető komoly vérzés föl nem lépett nála? Hát amíg itt tartunk egészségügyi kultúrában, addig az orvostól miért várunk csodát? — Fontos ... — A kérdését ugyanakkor érdemes társadalmi oldalról is megvitatni. Mi a fontosabb: a gyógykezelés, vagy a megelőzés? Nyilván az utóbbi. A helyzet riasztó, nem csak a rák esetében. A 40—50 év közötti férfiak között nálunk a legnagyobb a szívérbetegségekben meghaltak száma. Racionálisan tehát a megelőzés, a munkaképes lakosság megtartását jelenti, ami ugye nehéz, mert kevés gyerek születik. Más oldalról nézve, a megelőzés nem csak azt jelenti, hogy éljünk egészségesen, s ha egészségesen élünk, akkor kevés a beteg, s így kevés pénzre van szüksége az orvostudománynak. A megelőzésbe beletartozik a szűrés is, ami viszont komoly pénzösszegbe kerül. — Az egyénnek viszont a legolcsóbb, ha sportol, nem iszik, nem dohányzik, tehát megelőzi a bajt. — És évente legalább egyszer elmegy egy alapos orvosi kivizsgálásra. Hangsúlyozom alapos, és nem formális kivizsgálásra. — Egy pillanat! Régóta szeretném, ha tetőtől talpig kivizsgálnának. Hova menjek? — A magyar egészségügy a jelenlegi felépítésében és szervezettségében ezt az igényt nem tudja kielégíteni, mert a mi egészségügyi hálózatunk elsősorban a beteg emberre irányul. Itt nagyobb átszervezésekre van szükség. S ezen a tényen az sem változtat, hogy komolyabb lépéseket várunk a lakosságtól is, életmódban éppúgy, mint gondolkodásban. Egy ilyen szűrőhálózat megteremtése véleményem szerint — halaszthatatlan. — Végül egy kérdés: van-e a vastagbél és a tüdőrák kialakulását jelző szimptóma? Korai stádiumra gondolok. — Bonyolult dolgokról van szó. Igazán biztatót nem tudok mondani. A végbélrákra utal a vér jelenléte a székletben. Ha már látszik, akkor komoly baj van. Ám a vér a korai stádiumban is jelen van. Ez egyszerűen kimutatható egy kémiai reagenssel. Az a probléma, hogy ez a szer importból származik. Gyanús lehet az is, ha váltakozva követi egymást a székrekedés és a hasmenés. A tüdőrák viszont már problémásabb. Nemigen tudunk egyértelmű betegségtünetekről. Talán a köhögés időtartama, intenzitása, vagy mondjuk a köpetben megjelenő vércsíkok utalnak arra, hogy baj van. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy ameddig ilyen jelek nincsenek, addig nincs baj. Nem egyértelmű és nem kizárólagos jelekről van szó. Úgy vélem, önvizsgálatra nem itt, hanem az egészséges életmód területén van szükség. Legalábbis, ha akarjuk, hogy jobb kilátásaink legyenek. Gulyás István 3