Magyar Ifjúság, 1987. szeptember-december (31. évfolyam, 36-51. szám)
1987-09-04 / 36. szám
panoráma Fundamentalisták— ^■és szunniták síiták A minap ért véget Tuniszban az Arab Liga külügyminisztereinek rendkívüli ülése, amely elsősorban az iraki—iráni háború kérdésével, illetve a fegyveres konfliktus lezárásának lehetőségével foglalkozott. Noha az ülésen nem alakult és nem is alakulhatott ki egyetértés Irán elítélése ügyében (Szíria és Líbia ugyanis Teheránt támogatja), nem kerülhetett sor a diplomáciai kapcsolatok megszakítására Irán és az arab országok között. Szaúd-Arábia és Tunézia képviselője szerette volna, ha pálcát törnek Irán felett, amiért „támogatja az arab világban kialakult terrorizmust”. Ez a vád nem először hangzik el Irán ellen, s eszerint Irán kezét kellene keresni az arab világ csaknem valamennyi országában mind erőteljesebben fellépő iszlám fundamentalisták akciói mögött. Ez a vád legalább olyan abszurd, mint a hidegháború korszakának az a meséje, amely szovjet ügynököknek tulajdonított minden jelentősebb sztrájkot a tőkés országokban, és minden fegyveres harcot a harmadik világban. Igaz ugyan, hogy az iszlám fundamentalizmusnak nagy lendületet adott az iráni forradalom, de ugyanakkor az is igaz, hogy a modern iszlám fundamentalizmus eszméi jóval az iráni forradalom előtt fogalmazódtak meg, s ráadásul nem a síita Iránban, hanem a szunnita Egyiptomban. Mi a fundamentalizmus lényege? Az, hogy az arab (és iszlám) világ csak úgy újulhat meg, ha visszatér az alapokhoz (az alap latinul fundamentum, innen a fundamentalizmus kifejezés), vagyis az iszlám hőskorához, amikor a vallási és világi szféra egyetlen, elválaszthatatlan egészet alkotott, s Allah küldötte irányította a közösséget. Csak egy ilyen, teokratikus rendszer mentheti meg az arab (és iszlám) világot a hanyatlástól és tespedéstől, mert ez a rendszer, Allah országa a földön, magasabb rendű a harácsoló kapitalizmusnál és a „lélektelen” marxizmusnál. Ezt a teóriát még 1928- ban Hasszan al-Banna, az izmailiai pedagógus dolgozta ki, s ő alapította meg a Muzulmán Testvérek nevű szervezetet, amelynek ma legális és illegális tagozatai vannak a mintegy 1 milliárd lelket számláló mohamedán világban. Hasszán al-Banna a rendőrséggel vívott tűzpárbajban vesztette életét, hívei számos merényletet követtek el az angolokkal együttműködő egyiptomi politikusok ellen. Kezdetben támogatták a monarchiát megdöntő fiatal katonatiszteket, majd szembefordultak velük, s miután 1954-ben merényletet kíséreltek meg Nasszer ellen, a mozgalmat betiltották, és több vezetőjét kivégezték. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy Khomeini, az iráni forradalom vezetője az egyiptomi Muzulmán Testvérek ideológusaitól kölcsönözve alakította ki a maga elméletét, s a szunnita eredetű teóriát sajátos síita elemekkel ötvözve. A síiták különben az iszlám világban mintegy 10 százalékos kisebbséget alkonak, s Irán az egyetlen ország, ahol ők jelentik az abszolút többséget (az arab világban a 15 milliós Irakban 8 millió, míg a 415 ezer lakosú kis Bahreinben 230 ezer a síiták száma). Khomeini Banna elméletét a többi között a mártíromság elemével gazdagította: aki a hitért áldozza életét, az az iszlám mártírjaként azonnal a hetedik paradicsomba kerül, és a mártíromság még a győzelemnél is értékesebb. Napjaink arab világában kétségkívül hat az Irán által fémjelzett síita fundamentalizmus, amely az egyes országokban a síita kisebbségekre támaszkodik. Legalább annyira hat azonban a szunnita fundamentalizmus is, amelyet természetesen nem Teheránból ösztönöznek, s amely az adott ország társadalmi erjedésének, a tömegek elégedetlenségének kifejezője, s az esetek nagy részében az adott rendszer nyugatbarát irányzatának fegyveres akciókban is kifejezésre jutó bírálata. Érdekes ellentmondást tükröz: amennyire pozitív — egyes esetekben — a fundamentalizmus imperialistaellenes állásfoglalása, annyira negatív — mindenkori — szembenállása a korszerű világi állam eszméjével, az állam és az egyház különválasztásával, a nők egyenjogúsításával, az iskolai koedukációval stb. Az alábbiakban egy kis kitekintés az arab világ országaiban működő fundamentalista erőkre: Marokkó — Casablancában a minap akasztották fel a Muzulmán Testvérek három fiatal tagját, akik a királyt az Egyesült Államok bábjának nevezték és fegyveres akciót hajtottak végre. Algéria — Nemrégiben száz fundamentalistát tartóztattak le összeesküvés vádjával. Az algériai fundamentalistákat, akik szerint az állam a háttérbe szorítja az iszlámot és „kommunizmust” akar teremteni a mezőgazdaságban, az emigrációban élő Ben Bella, az egykori köztársasági elnök irányítja. Tunézia — A múlt hónapban közel háromszáz fundamentalistát, a harcos iszlám Tendencia Mozgalom aktivistáit tartóztatták le az országban. Az volt a vád ellenük, hogy fegyvereket kértek és kaptak Irántól, s terrorista osztagaik benzinkutakat robbantottak fel, valamint Monastir és Sousse városokban pokolgépet helyeztek el négy turistaszállóban. Egyiptom — Anasszeri időszak tilalma után Szadat ismét legalizálta a Muzulmán Testvérek működését, hogy rohamosztagként vesse be a baloldali egyetemisták ellen. A fundamentalisták azonban szembefordultak Szadattal, amikor az 1979-ben különbékét kötött Izraellel, s 1981-ben meggyilkolták. Azóta kettészakadt a mozgalom: a legális Muzulmán Testvérek hovatovább a második politikai erő az országban, növekszik befolyásuk a hadseregben, a közigazgatásban és az egyetemeken, az illegálisok mindmáig kitartanak a terrorista merényletek mellett. Szudán — Nimeri, az azóta megdöntött elnök tevékenysége utolsó szakaszában a Muzulmán Testvérekre támaszkodva akarta az egész országban (a nem-mohamedán négerek lakta Dél-Szudánban is) érvényesíteni a sáriját, az iszlám törvénykezést. Nem utolsósorban ez okozta bukását. A mai Szudánban jelentős erőt képvisel a Muzulmán Testvérek, elsősorban a fővárosban, ahol rendszeresek a véres öszszecsapások a keresztények és fundamentalisták között. Szíria — Sajátos ellentmondás: Damaszkusz az iraki—iráni háborúban Iránt támogatja, de ugyanakkor könyörtelenül lép fel a szíriai fundamentalistákkal szemben, akik 1982-ben véres felkelést robbantottak ki az „istentelen szovjetbarát rendszer” ellen. Libanon — A csöpp országban jelenleg a síiták jelentik a legnagyobb felekezetet, a lakosság mintegy harmadát. Tény, hogy a libanoni síiták — korábban a legelnyomottabb közösség — szervezését és irányítását az Iránból érkezett fundamentalista prédikátorok vállalták magukra, még az iráni forradalom győzelme előtt. Irán ma jelentős támogatást nyújt azoknak a fundamentalista erőknek — Iszlám Amal, Hezbollahi, vagyis Allah pártja —, amelyek célul tűzték ki az iszlám köztársaság megteremtését Libanonban. Irak — a lakosság több mint fele síita, s itt vannak a síiták szent városai, Kerbala és Nedzsef. Khomeini, mielőtt Franciaországba távozott volna, hosszú éveket töltött iraki száműzetésben. Ennek ellenére voltak a teheráni rendszer kísérletei, hogy az iraki síitákat szembeállítsák kormányukkal. Az áldatlan iraki—iráni háborúban az iraki síiták arab hazafiaknak, nem pedig „a szunnita kizsákmányolás áldozatainak” tekintik magukat. Szaúd-Arábia — Az 1979 évi felkelést, amelynek" résztvevői elfoglalták a mekkai nagymecsetet, és napokig tartó véres harcot vívtak a hadsereggel és a rendőrséggel, nem az irániak szították, hanem a helyi szunnita fundamentalisták megmozdulása volt a királyi családdal szemben, amelyet az iszlám eredeti elveinek elárulásával vádoltak. Haszában, az olajtermelő tartományban jelentős síita kisebbség él, s ennek megmozdulásaihoz Teheránnak is volt némi köze. Kuvait — A lakosság mintegy harmada síita, az országban működő kisebb fundamentalista csoportok számos merényletet követtek el, legutóbb benzinkutak és bevásárlóközpontok ellen. Bahrein — a lakosság mintegy 60 százaléka síita, a fundamentalisták, akik 1981-ben puccskísérlettel próbálkoztak, követelik a szigorú szesztilalmat és az iskolai koedukáció megszüntetését. Egyesült Arab Emirátusok — a hét kis sejkség lakosainak többsége szunnita, a dolgozók 90 százaléka külföldi, de a helyi uralkodók igen bölcsen nem az arab országokból, hanem a nem-mohamedán ázsiai államoktól toborozzák a vendégmunkásokat. Makai György Iván: lefátyolozott asszonyok, női forradalmi gárdisták - fegyverben .