Magyar Ifjúság, 1988. január-április (32. évfolyam, 1-18. szám)
1988-01-01 / 1. szám
SZAKOS cifrázott: „Figyelem! Folyó hó tizenkettedikén, csütörtökön, kilenc óra tizenöt perckor időszakos komplex baleset- és munkavédelmi oktatás lesz. Az előadást tartja és a kérdésekre válaszol : Gál Iván baleset- és munkavédelmi önálló főosztályvezető. A megjelenés kötelező!” Az utóbbi mondatot kétszer aláhúzta. Az mégsem lehet, hogy önálló főosztályvezető létére táblákkal bíbelődjön, ezért a táblák felszerelésével Fenyvesit bízta meg: — A legforgalmasabb helyekre szerelje. — Olyan helyekre, hogy az is lássa, aki nem akarja — utasította beosztottját. Hebe a Fenyvesi gyerekbe, vitathatatlan, szorult valami politechnikai érzék. Hamar végzett: — Jöjjön főnök, nézze, mit csináltam! Elindulnak. Elöl Fenyvesi, Gál kétlépésnyi távolságból követi. Már a harmadik táblánál járnak, amikor Gál elsápad: — Nincsenek ezek túl magasan? — Nincsenek főnök! Épp szemmagasságban vannak. — Igen — bizonytalanodik el Gál. Az egyetlen gyenge pontjához értek. ..Lehetnék épp húsz centivel magasabb, akkor sem lennék égimeszelő” — állapította meg egy önvizsgálat alkalmával magáról Gál, amikor meg akarta büntetni magát, elhatározva, addig nem nyugszik, amíg számos jó tulajdonsága mellett legalább egy szépséghibát fel nem fedez. Azóta magasított talpú cipőkben jár. Peckes kiállású, mint egy kiskakas, de aki felnéz rá, nem magassága okából teszi. — Azt mondja, szemmagasság? Ezt okosan gondolta — dicséri beosztottját. Mert jó főnök, tudja, mikor kell dicsérni. Indulnak tovább. Fél órája sétálnak már, Gál ujjong, ezzel a tábla dologgal megint jól kitalálta ... Igaz, Fenyvesi is jól gondolkozott. A fene se nézne ki belőle ennyi kombinációs készséget. Már épp végeznek az épülettel, amikor Gálban gyanú ébred, szörnyű gyanú: — A tizenkettedik tábla hol van? Hová tette? — Megvan az is. Jöjjön csak főnök! — könyökön fogja Gált, és vezeti a férfi WC felé. Megtorpan az ajtóban Gál, el sem tudja képzelni, miért akarja a férfi klotyóba tuszkolni. — Csak nem ide? — De bizony! Azt mondta főnök, tegyem a legforgalmasabb helyekre. Van itt forgalom. — Na, de mégis... És hová? Helyileg hová? — A piszoár fölé. Képben van főnök? Megfigyeltem, amíg az ember a dolgát végzi, s a falat bámulja. Amíg bámészkodik, épp elolvashatja a feliratot. Naponta akár többször is. Egymásra mosolyognak. Ezt aztán jól kifukidálták. Gyakorlatilag a Fenyvesi gyereké az ötlet, de Gál instrukciói alapján. És az a piszoár benne volt a levegőben. Büszke Gál, alig tudja türtőztetni magát. Úgy döntenek, lesben állnak, kipuhatolják, hogy szeparál a tábla a piszoár fölött. A mosdó mellett ácsorognak, mintha épp a kezüket szárítanák. Közben lesik, mi is a helyzet. Az, aki kisdolgozik, olvas vagy nem olvas. — Hatból hat olvas. Nahát, Fenyvesi. Ez döbbenetes! De elég a leskelődésből, menjünk a dolgunkra! Meglátja fiam, ennek a dolognak híre megy. Híre kell hogy menjen. Kár, hogy a női szakaszba nem maradt tábla. Nem baj, majd jövőre. Hogy a táblakérdés ilyen szépen elrendeződött, Gál már csak azon meditál, milyen öltönyben tartsa a képzést. A negyvenes évek óta finnyás az öltözetére. Az ostrom alatt kitört egy ablakuk. Üvegre gondolni sem mertek, fa már rég nem volt otthon, mind eltüzelték. A papír vékony, befalazni mégsem akarták az ablakot. Jobb híján az apja szövetet szögelt a keretbe. Sehogy nem mutatott az a szövet, lemeszelték alaposan. Hangulata lett a szobának. Talán örökké marad a szövet az ablak helyén, ha Gál nem növi ki a nadrágját. Új ruhám gondolni sem lehetett, épp nem olyan idők jártak. Gondolták, az üveg olcsóbb, kiveszik a szövetet a keretből, Gál mama abból varr nadrágot. Mosták, mosták az anyagot, de a mész nem akaródzott rendesen kijönni. A nadrág az első hetekben mindig kidörzsölte Gál combjait. Amikor kint volt a húsa, akkor határozta el, ha semmire, de nadrágra mindig futni fogja. A dohánybarnában tartom, dönt Gál. Igaz, tavaly is abban tartotta. Van annál újabb is, szebb is, az Esterházy-kockás. De mi van, ha a kockák elterelik a figyelmet a lényegről? A figyelemkoncentráció miatt húzatja össze a függönyöket Gál az ebédlőben, ment megfigyelte, ha nincsenek összehúzva, a hallgatók az udvarra kukucskálnak. Igaz, a neontól örökké begyullad Gál szeme, de áldozatok nélkül nincs siker. Ez akár a mottója is lehetne. Figyeli Gál az embereket. Közömbös arccal gyülekeznek, de őt ugyan meg nem tévesztik. Nagyon is tele vannak indulatokkal. Alig várják a mielőbbi kezdést. — Szóljon, aki nincs itt! Megint bejön ez a mondat. Mindig ezzel kezdi. Ezen mosolyognak az emberek. A jókedv az fontos. Megvan a figyelem, megvan a kontaktus. Gát csillogó szemeket akar látni. Azért van a tanfolyam decemberben. Most, hogy ilyen szépen megmosolyogtatta a hallgatókat, rá lehet térni a komoly dolgokra is. — Legutóbbi találkozásunk óta esemény nem történt. Azért hogy nem volt baleset, ne gondolják, hogy az ellenség keze alszik. Vigyázat, az sosem alszik! Szépen beszél Gál. Eredményekről szól, a gondokat sem hallgatja el. A tájékoztatás korrektsége szent kötelesség. Az, hogy az elmúlt fél évben nem volt baleset, az elsősorban Gál érdeme. Jelentették, hogy Nagy Francisika nevű műszaki rajzoló a munkából hazamenet a bokáját törte. Éppen nyolcadszor járt nála Gál, amikor a keresztkérdések súlya alatt megtört, beismerte, nem egyenesen hazament, hanem betért a Kincsesboltba, ott csúszott meg, ott gurult le a lépcsőn a lábát törve. A baleset tehát nem üzeni!Meg lehetett jelenteni a feletteseknek. Kellemes hangja van Gálnak. El lehet hallgatni akár két óráig is.— Van kérdés? — fejezi be az oktatást fél tizenkettő körül. Lassan ebédidő, ki kell a termet szellőztetni. — Miért munkavédelmi oktatás, és miért nem munkásvédelmi? Ezzel kezdik. Évek óta ezzel. — Ne az elnevezéseken lovagoljunk! A lényeg a lényeg! Ezt feleli Gál. Tavaly is ezt felelte. Azelőtt is. Szedegeti a holmiját, indulna, úgy kérdi: — Hát még valami? Sosem szokott kérdés lenni. Gál már indulna kifele, de most kéz emelkedik a magasba, majd a karbantartók főnöke: — Mi lesz a táblákkal? Töpreng Gál. A fenébe ás, most jól megfogták. Erre meg mit is kellene felelnie! Ráncolja a homlokát, vakargatja a fejebolbját. Csak nem akar a jó válasz az eszébe jutni. — Hát... újra hasznosítani kell. Példának okáért kapják meg az óvodásaink. Úgy hallottam, babaházat akarnak építeni. Az ám, babaház! Jó válasz ez. Az igazgató kis híján megtapsolja. Gál megint fején találta a szöget. Lehet, ebből megint kitüntetés lesz. Mindenesetre a neve bekerül a noteszbe. Guba Zoltán WM v i % 35