Magyar Ifjúság, 1988. január-április (32. évfolyam, 1-18. szám)

1988-01-01 / 1. szám

SZAKOS cifrázott: „Figyelem! Folyó hó tizenkettedikén, csütörtökön, ki­lenc óra tizenöt perckor idősza­kos komplex baleset- és mun­kavédelmi oktatás lesz. Az elő­adást tartja és a kérdésekre vá­laszol : Gál Iván baleset- és munkavédelmi önálló főosztály­­vezető. A megjelenés kötelező!” Az utóbbi mondatot kétszer aláhúzta. Az mégsem lehet, hogy ön­álló főosztályvezető létére táb­lákkal bíbelődjön, ezért a táb­lák felszerelésével Fenyvesit bízta meg: — A legforgalmasabb helyek­re szerelje. — Olyan helyek­re, hogy az is lássa, aki nem akarja — utasította beosztottját. Hebe a Fenyvesi gyerekbe, vi­tathatatlan, szorult valami po­litechnikai érzék. Hamar vég­zett: — Jöjjön főnök, nézze, mit csináltam! Elindulnak. Elöl Fenyvesi, Gál kétlépésnyi távolságból követi. Már a harmadik táblánál jár­nak, amikor Gál elsápad: — Nincsenek ezek túl maga­san? — Nincsenek főnök! Épp szemmagasságban vannak. — Igen — bizonytalanodik el Gál. Az egyetlen gyenge pontjá­hoz értek. ..Lehetnék épp húsz centivel magasabb, akkor sem lennék égimeszelő” — állapítot­ta meg egy önvizsgálat alkal­mával magáról Gál, amikor meg akarta büntetni magát, elhatá­rozva, addig nem nyugszik, amíg számos jó tulajdonsága mellett legalább egy szépséghi­bát fel nem fedez. Azóta maga­sított talpú cipőkben jár. Pec­kes kiállású, mint egy kiskakas, de aki felnéz rá, nem magas­sága okából teszi. — Azt mondja, szemmagas­ság? Ezt okosan gondolta — di­cséri beosz­tottját. Mert jó főnök, tudja, mikor kell dicsérni. In­dulnak tovább. Fél órája sétál­nak már, Gál ujjong, ezzel a tábla dologgal megint jól kita­lálta ... Igaz, Fenyvesi is jól gondolkozott. A fene se nézne ki belőle ennyi kombinációs készséget. Már épp végeznek az épülettel, amikor Gálban gyanú ébred, szörnyű gyanú: — A tizenkettedik tábla hol van? Hová tette? — Megvan az is. Jöjjön csak főnök! — könyökön fogja Gált, és vezeti a férfi WC felé. Meg­torpan az ajtóban Gál, el sem tudja képzelni, miért akarja a férfi klotyóba tuszkolni. — Csak nem ide? — De bizony! Azt mondta fő­nök, tegyem a legforgalmasabb helyekre. Van itt forgalom. — Na, de mégis... És hová? Helyileg hová? — A piszoár fölé. Képben van főnök? Megfigyeltem, amíg az ember a dolgát végzi, s a falat bámulja. Amíg bámészkodik, épp elolvashatja a feliratot. Na­ponta akár többször is. Egymásra mosolyognak. Ezt aztán jól kifukidálták. Gyakor­latilag a Fenyvesi gyereké az ötlet, de Gál instrukciói alap­ján. És az a piszoár benne volt a levegőben. Büszke Gál, alig tudja tür­tőztetni magát. Úgy döntenek, lesben állnak, kipuhatolják, hogy szeparál a tábla a piszoár fölött. A mosdó mellett ácso­­rognak, mintha épp a kezüket szárítanák. Közben lesik, mi is a helyzet. Az, aki kisdolgozik, olvas vagy nem olvas. — Hatból hat olvas. Nahát, Fenyvesi. Ez döbbenetes! De elég a leskelődésből, menjünk a dolgunkra! Meglátja fiam, en­nek a dolognak híre megy. Híre kell hogy menjen. Kár, hogy a női szakaszba nem maradt táb­la. Nem baj, majd jövőre. Hogy a táblakérdés ilyen szé­pen elrendeződött, Gál már csak azon meditál, milyen öltönyben tartsa a képzést. A negyvenes évek óta finnyás az öltözetére. Az ostrom alatt kitört egy a­b­lakuk. Üvegre gondolni sem mertek, fa már rég nem volt otthon, mind eltüzelték. A pa­pír vékony, befalazni mégsem akarták az ablakot. Jobb híján az apja szövetet szögelt a ke­retbe. Sehogy nem mutatott az a szövet, lemeszelték alaposan. Hangulata lett a szobának. Talán örökké marad a szövet az ablak helyén, ha Gál nem növi ki a nadrágját. Új ruhám gon­dolni sem lehetett, épp­ nem olyan idők jártak. Gondolták, az üveg olcsóbb, kiveszik a szöve­tet a keretből, Gál mama abból varr nadrágot. Mosták, mosták az anyagot, de a mész nem akaródzott rendesen kijönni. A nadrág az első hetekben mindig kidörzsölte Gál combjait. Ami­kor kint volt a húsa, akkor ha­tározta el, ha semmire, de nad­rágra mindig futni fogja. A dohánybarnában tartom, dönt Gál. Igaz, tavaly is abban tartotta. Van annál újabb is, szebb is, az Esterházy-kockás. De mi van, ha a kockák eltere­lik a figyelmet a lényegről? A figyelemkoncentráció miatt húzatja össze a függönyöket Gál az ebédlőben, ment megfi­gyelte, ha nincsenek összehúzva, a hallgatók az udvarra kukucs­kálnak. Igaz, a neontól örökké begyullad Gál szeme, de áldoza­tok nélkül nincs siker. Ez akár a mottója is lehetne. Figyeli Gál az embereket. Kö­zömbös arccal gyülekeznek, de őt ugyan meg nem tévesztik. Nagyon is tele vannak indula­tokkal. Alig várják a mielőbbi kezdést. — Szóljon, aki nincs itt! Megint bejön ez a mondat. Mindig ezzel kezdi. Ezen moso­lyognak az emberek. A jókedv az fontos. Megvan a figyelem, megvan a kontaktus. Gát csillo­gó szemeket akar látni. Azért van a tanfolyam de­cemberben. Most, hogy ilyen szépen meg­mosolyogtatta a hallgatókat, rá lehet térni a komoly dolgokra is. — Legutóbbi találkozásunk óta esemény nem történt. Azért hogy nem volt baleset, ne gon­dolják, hogy az ellenség keze al­szik. Vigyázat, az sosem alszik! Szépen beszél Gál. Eredmé­nyekről szól, a gondokat sem hallgatja el. A tájékoztatás kor­rektsége szent kötelesség. Az, hogy az elmúlt fél évben nem volt baleset, az elsősorban Gál érdeme. Jelentették, hogy Nagy Francisika nevű műszaki rajzoló a munkából hazamenet a boká­ját törte. Éppen nyolcadszor járt nála Gál, amikor a ke­resztkérdések súlya alatt meg­tört, beismerte, nem egyenesen haza­ment, hanem betért a Kincsesboltba, ott csúszott meg, ott gurult le a lépcsőn a lábát törve. A baleset tehát nem üze­ni!­­Meg lehetett jelenteni a fe­letteseknek. Kellemes hangja van Gálnak. El lehet hallgatni akár két óráig is.— Van kérdés? — fejezi be az oktatást fél tizenkettő körül. Lassan ebédidő, ki kell a ter­met szellőztetni. — Miért munkavédelmi okta­tás, és miért nem munkásvé­delmi? Ezzel kezdik. Évek óta ezzel. — Ne az elnevezéseken lova­goljunk! A lényeg a lényeg! Ezt feleli Gál. Tavaly is ezt felelte. Azelőtt is. Szedegeti a holmiját, indulna, úgy kérdi: — Hát még valami? Sosem szokott kérdés lenni. Gál már indulna kifele, de most kéz emelkedik a magasba, majd a karbantartók főnöke: — Mi lesz a táblákkal? Töpreng Gál. A fenébe ás, most jól megfogták. Erre meg mit is kellene felelnie! Ráncol­ja a homlokát, vakargatja a fe­­jebolbját. Csak nem akar a jó válasz az eszébe jutni. — Hát... újra hasznosítani kell. Példának okáért kapják meg az óvodásaink. Úgy hal­lottam, babaházat akarnak épí­teni. Az ám, babaház! Jó válasz ez. Az igazgató kis híján megtap­solja. Gál megint fején találta a szöget. Lehet, ebből megint kitüntetés lesz. Mindenesetre a neve bekerül a noteszbe. Guba Zoltán W­­M v i % 35

Next