Magyar Ifjúság, 1988. január-április (32. évfolyam, 1-18. szám)
1988-04-08 / 15. szám
Itt ma mindenki nevet kap, akár akarja, akár nem. Ráadásul egy néven osztozik a kollégium. Ezután „bajcsys” lesz itt minden középiskolás, aki a háromszáz ágyas épületben hajtja álomra fejét. Csak azt nem gondolta senki, hogy háromszor is ki lehetett volna járni a gimnáziumot azalatt, míg eldöntötték, hogy fölvehető-e a mártír Bajcsy-Zsilinszky Endre neve Mátészalkán. Persze ha arra gondolok, hogy néhány esztendeje még azért is megrótták Dávid Ferencet, a kollégium igazgatóját, mert a város szülöttét, Képes Géza költőt hazahívta, a kollégium irodalmi estjén szép lánykoszorúba ültette, s nem átallott író—olvasó találkozót tartani, akkor a döntés akár merészen gyorsnak is tekinthető. Hiába, változnak az idők, mire a kockaépület megszürkült — más lett a politikai széljárás — termett hagyomány is. A mai ünnepség hangulatát még a hideg sem tudja megzavarni. * * * Fehér pillangók, kékgalléros diákblúzok lebbennek a késő téli, kora tavaszi zimankóban. Hiába van péntek délután, nem utazott haza senki, viháncolva, kuncogva rohannak a lányok keresztül a kollégium udvarán, két sportpálya között a tornaterembe. Ott lesz az ünnepség, s ma még csak biztatás a karnyújtásnyira épülő mátészalkai színházterem, annak avatására még várni kell. Színpad azért itt is akad, terem elnökség is nyomban, s a hivatalnokok között rögtön az ismerős arcokat keresem. Igen, Képes Géza, a gyerekek Géza bácsija itt van. Valahogy a gimis lányok között mindig megfiatalodik, s ha innen megy a levél, Dávid Ferenc aláírásával, akkor feledve a kort s a kórt, utazik az idős poéta. Itt van az alapítók, a népi kollégiumok szervezői közül Somogyi Árpád szobrászművész, Dobos Zoltán és Nagy László. A Bajcsy-Zsilinszky társaságot Morvay László képviseli, s a diákok széksoraiban ott ülnek a megye valamennyi kollégiumának diákküldöttei ... Tudom, az idősebbek közül bárki — talán még a személyes találkozás ürügyén is — beszélhetne Bajcsy-Zsilinszky Endréről. A tarpai tanácselnök, aki nemzetiszínű zászlót hozott az intézménynek, a szűkebb, a politikai pátriát képviseli. De most a gyerekeké a szó, ők tolmácsolják Bajcsy-Zsilinszky sorait, gondolatait, az önmagával is újból és újból megmérkőző ember morális fejlődésének állomásait. Gyanakodva figyelek, nem tagadom. Szimatolom a hamisságot, az unt ünnepek frázisait, az unatkozó, egymást piszkáló diákokat keresem, halkan észrevétlenül föl-le járkálva a széksorok között. Nem lelek ilyet. A Himnuszt az elején, s a Szózatot az ünnepi pillanatok végén mindenki együtt énekli, a kajla kamasz hangok — fiúk is laknak a boliban — egymásba kapaszkodnak, együtt szólnak, ügyeletes a kapunál. — Ne félj, ma nem lesz mákos galuska, sem szőrös hús puskagolyóval. Ma igen jó kaja lesz! Ünnep van. Látod, hiába van péntek, alig mentek haza néhányan, pedig most már mehetnének, vége a „banzájnak ...” Már rohan is a többiekért, s néhány pillanat múlva kézen fogva vonszolja őket. — Nézd meg, itt vannak a „tavalyiak”! Komaság Margó, Király Jutka a kolirádiót csinálták, még most is ismeri őket mindenki. A sárapataki tanítóképzőbe járnak... Már sodródunk is az étterem felé, ahol együtt eszik a tanár a diákkal, vendég a vendéggel, mert itt soha nem volt divat a különszoba. Általában a lányok vállalják a felszolgálást, s a mai alkalomra igencsak kicsípték magukat. No, a kajára sem lehet panasz, többféle húsból lehet válogatni, akad üdítő is, s a meginduló gyomornedvek amesélőkedvet is megmozgatják. Kiss Ani és Gazda Zsuzsa egymás szavába vágva ,meséli a „marhaságokat.” — Azt te nem tudod elképzelni, hogy egy belgyógyászat-dolgozat előtt miket szoktunk csinálni. Az egészségügyi szakközepeseknek pedig rengeteget kell magolni, ilyenkor aztán megindul az ember agya. Bodó Tünde a fejére húzta száradó bugyiját, áriázni kezdett, mire a fél folyosó átalakult zenekarrá, végül már mindenki táncolt, persze csak addig, míg meg nem jött Sinkáné tanárnő. Az ő szokása az, hogy a hatágyas szobába bemegy, megszámolja a lányokat, aztán megkérdezi, hogy hányan vannak, s ha ez egyezik, akkor fölteszi a keresztkérdést: Nem hiányzik senki? Nem csoda, hogy fuldoklunk a nevetéstől, mikor ki megy... — Tanulás a folyosón — vág közbe Nyéki Emese, aki bevallottan az újságíró pályával kacérkodik, árgus szemekkel figyeli macskakaparásom. — ... tanulás a folyosón, televíziónézés nincs, csak a sorozatok esetére vívható ki némi engedmény. A TV-híradó már nem kötelező, régebben az volt, de nagyon prüszköltünk ellene, hát elhagyták ... (Szegény Aczél Endre, nincs könnyű dolga a napi hírekkel.) — Kevés az egy, párra jutó pad a parkban, ezt írd meg! — szólnak az asztal túlsó végéről. Nevetés csattan, már a fiúk is figyelnek a szóra, s mi tagadás, csak nekik van esélyük, mert a „külsős” srácok csak nézhetik a — Vacsorázz velünk! — hív Szabó Mariann, aki ebben a lehetetlen ünnepi forgatagban az • * * , Koronás KERESZTEK) I Morvay László Dávid Ferenc, az igazgató