Magyar Ifjúság, 1988. május-augusztus (32. évfolyam, 19-35. szám)
1988-06-24 / 26. szám
Mivel az ütőerő egyenes arányban áll a testsúllyal, arra a kérdésre, hogy ki a „legnagyobbat ütő” ökölvívó, a válasz nagyon egyszerűnek látszik: nyilvánvalóan egy nehézsúlyú, feltehetően a világbajnok. Napjainkban alátámasztja ezt a választást az a tény is, hogy Mike Tyson személyében a valaha élt egyik legnagyobb ütőerejű, félelmetes kiütési sorozattal büszkélkedhető versenyző ül a nehézsúlyú trónon. Akkor viszont hogy lehet, hogy a Boxing ’88 amerikai magazin nem őt jelölte meg napjaink legnagyobb ütőerejű versenyzőjeként? A válasz nem is túl bonyolult. Egyszerűen különbséget kell tenni a „nyers” ütőerő — majdnem bruttó ütőerőt írtam, de ennek a szónak manapság nagyon rossz mellékíze van ... — és a hatásos, effektív ütőerő között. Gyakran hallani a kérdést, hogy ennek meg annak az ökölvívónak hány kilós ütése volt, illetve van. Nos — bár az ötvenes években éppen nálunk folytak ilyen irányú kísérletek — soha, sehol nem tartották nyilván a lemérhető ütőerőt (könyvtárnyi szakkönyvemben, szakfolyóiratomban, életrajzregényemben, rekord-könyvemben, ahol a nevesebb ökölvívókról minden érdekességet megtudhatunk, ilyen jellegű adat sehol sem szerepel), egyszerűen azért, mert an- •nak kevés köze van az ökölvívó mérkőzésen megnyilvánuló ütőerejéhez: más dolog egy mérőszerkezetre ütni, amely nem védekezik és — főleg! — nem üt vissza, és megint más megütni egy gondolkodó, védekező, saját ütéseibe belecsalogató, ellenütésekkel fenyegető ellenfelet! A mérkőzésen ténylegesen megnyilvánuló „hatásos” ütőerő csak a két ellenfél viszonylatában jelentkezik, tehát nem azonosítható az egyik versenyző valamilyen módon „megmért” ütőerejével. Cus D’Amato — több világbajnok edzője, Tysont is ő indította el pályafutásán — egyszer kijelentette, hogy az ökölvívó-teljesítmény 80 százalékban pszichikus és csak 20 százalékban fizikai tényezőkön alapul. Azt hiszem, éppen az ütőerő vonatkozásában igazolódik ez a legjobban: hányszor látni igazi „muszklimiskákat”, akik soha nem győznek kiütéssel, ugyanakkor vékony, szinte véznának tűnő ökölvívók örvendenek közrettegésnek félelmetes ütőerejük miatt! Hazai viszonylatban Badari Tibor (volt) a legjobb példa. A profiknál a nehézsúly ad jó bizonyítékot, éppen a gyakori nagy súlykülönbségek miatt: Joe Louisnak voltak olyan ellenfelei, akik mellett valósággal eltörpült — Buddy Baer, Abe Simon! —, akik egy „lökd meg a kecskét” vetélkedőn biztosan felülmúlták volna, a meccseket viszont ő nyerte, kiütéssel... Ahhoz ugyanis, hogy valakit „hatásosan” el tudjunk találni, először is lehetőleg szembe kell „mozgatni”. Ezt különféle cselekkel, manőverekkel érhetjük el. Ezután — ugyancsak hasonló módon — rést kell nyitnunk a fedezékén, szabaddá kell tennünk valamelyik érzékeny pontját — esetleg éppen úgy, hogy mi színlelünk védekezési hibát, és ezzel ütésre ösztökéljük. És ha felvillant a célpont, azonnal ütnünk kell. Itt fontos szerepet játszik a reakció- és cselekvési gyorsaság, valamint a tempóérzék. Emellett: mernünk kell „beletenni magunkat”, testsúlyunkat a felénk mozgó, ütéssel fenyegető — sőt, esetleg ütő — ellenféllel szembe irányuló ütésünkbe (kockázatvállalás!). És csak itt következnek az ütőerő fizikális összetevői: a jól koordinált, helyesen és gyorsan végrehajtott mozgássorozat, amelyben a közreműködő izmok mennyisége és minősége fontos szerepet játszik. Ezek figyelembevétele után már megérthetjük, hogy miért előzhette meg a „Boxing ’88” ütőerőlistáján a középsúlyú világbajnok Thomas Hearns a nehézsúlyú Tysont, míg ugyanis utóbbi valóban inkább a „nyers” erejére támaszkodik — a hátráló ellenfél ütései elől elbujkálva lopakodik előre és villámgyors „csapott” horgokat üt; aztán, ha az megrendült, hatalmas erejű horgokból és felütésekből álló sorozatokkal lefiniseli —, Hearns viszont mestere annak, hogy ellenfeleit „belemozgassa” iszonyatos jobbkezes ellenütéseibe, így megsokszorozza saját ütőerejét! A 29 éves versenyző 47 eddigi mérkőzéséből 38 kiütéses győzelmet aratott, és csak két alkalommal — Sugar Ray Leonard és Marvelous Marvin Hagler ellen — maradt alul. Ő az egyetlen ökölvívó, akinek sikerült egymás után négy különböző súlycsoportban is bajnokságot nyernie (sorrendben: váltó-, nagyváltó-, félnehéz-, majd középsúlyban). A második helyre szoruló 21 éves Tyson mind a 34 mérkőzését megnyerte, győzelmei közül csak 4 volt pontozásos... Utóirat: És ki mást ütöttek volna ki a cikk leadása után néhány nappal, mint a legerősebbet, Thomas Hearnst. Világbajnoki döntőn Iron Barklay volt a tettes, aki ezzel megrendítette cikkünket is, ha talán ki nem is ütötte. Füzesy Zoltán A cérnavékony Badari Tibor (az emelvény tetején) gyakran ütötteki ellenfeleit ■■■■■■■■ Reagan amerikai elnök gratulál Thomas Hearnsnek ■■■ Mike Tyson (jobboldalt) - félelmetes kiütéssorozata ellenére csak a második legerősebb Hearns a Boksz Világtanács világbajnoki övével