Magyar Ifjúság, 1988. május-augusztus (32. évfolyam, 19-35. szám)

1988-06-24 / 26. szám

Mivel az ütőerő egyenes arányban áll a testsúllyal, arra a kérdésre, hogy ki a „legnagyobbat ütő” ökölví­vó, a válasz nagyon egy­szerűnek látszik: nyilván­valóan egy nehézsúlyú, fel­tehetően a világbajnok. Napjainkban alátámasztja ezt a választást az a tény is, hogy Mike Tyson sze­mélyében a valaha élt egyik legnagyobb ütőerejű, félelmetes kiütési sorozat­tal büszkélkedhető ver­senyző ül a nehézsúlyú trónon. Akkor viszont hogy le­het, hogy a Boxing ’88 ame­rikai magazin nem őt je­lölte meg napjaink legna­gyobb ütőerejű versenyző­­jeként? A válasz nem is túl bo­nyolult. Egyszerűen kü­lönbséget kell tenni a „nyers” ütőerő — majd­nem bruttó ütőerőt írtam, de ennek a szónak manap­ság nagyon rossz mellék­íze van ... — és a hatásos, effektiv ütőerő között. Gyakran hallani a kérdést, hogy ennek meg annak az ökölvívónak hány kilós ütése volt, illetve van. Nos — bár az ötvenes években éppen nálunk folytak ilyen irányú kísérletek — soha, sehol nem tartották nyil­ván a lemérhető ütőerőt (könyvtárnyi szakköny­vemben, szakfolyóiratom­ban, életrajzregényemben, rekord-könyvemben, ahol a nevesebb ökölvívókról minden érdekességet meg­tudhatunk, ilyen jellegű adat sehol sem szerepel), egyszerűen azért, mert an- • nak kevés köze van az ökölvívó mérkőzésen meg­nyilvánuló ütőerejéhez: más dolog egy mérőszer­kezetre ütni, amely nem védekezik és — főleg! — nem üt vissza, és megint más megütni egy gondol­kodó, védekező, saját üté­seibe belecsalogató, ellen­ütésekkel fenyegető ellen­felet! A mérkőzésen tény­legesen megnyilvánuló „hatásos” ütőerő csak a két ellenfél viszonylatában jelentkezik, tehát nem azo­nosítható az egyik ver­senyző valamilyen módon „megmért” ütőerejével. Cus D’Amato — több vi­lágbajnok edzője, Tysont is ő indította el pályafutásán — egyszer kijelentette, hogy az ökölvívó-teljesít­mény 80 százalékban pszi­chikus és csak 20 százalék­ban fizikai tényezőkön alapul. Azt hiszem, éppen az ütőerő vonatkozásában igazolódik ez a legjobban: hányszor látni igazi „muszklimiskákat”, akik soha nem győznek kiütés­sel, ugyanakkor vékony, szinte véznának tűnő ököl­vívók örvendenek közret­tegésnek félelmetes ütő­erejük miatt! Hazai vi­szonylatban Badari Tibor (volt) a legjobb példa. A profiknál a nehézsúly ad jó bizonyítékot, éppen a gyakori nagy súlykülönb­ségek miatt: Joe Louisnak voltak olyan ellenfelei, akik mellett valósággal el­törpült — Buddy Baer, Abe Simon! —, akik egy „lökd meg a kecskét” ve­télkedőn biztosan felül­múlták volna; a meccseket viszont ő nyerte, kiütés­sel... Ahhoz ugyanis, hogy va­lakit „hatásosan” el tud­junk találni, először is le­hetőleg szembe kell „moz­gatni”. Ezt különféle cse­lekkel, manőverekkel ér­hetjük el. Ezután — ugyan­csak hasonló módon — rést kell nyitnunk a fede­zékén, szabaddá kell ten­nünk valamelyik érzékeny pontját — esetleg éppen úgy, hogy mi színlelünk védekezési hibát, és ezzel ütésre ösztökéljük. És ha felvillant a célpont, azon­nal ütnünk kell. Itt fontos szerepet játszik a reakció- és cselekvési gyorsaság, valamint a tempóérzék. Emellett: mernünk kell „beletenni magunkat”, testsúlyunkat a felénk mozgó, ütéssel fenyegető — sőt, esetleg ütő — el­lenféllel szembe irányuló ütésünkbe (kockázatválla­lás!). És csak itt következ­nek az ütőerő fizikális összetevői: a jól koordinált, helyesen és gyorsan végre­hajtott mozgássorozat, amelyben a közreműködő izmok mennyisége és mi­nősége fontos szerepet ját­szik. Ezek figyelembevétele után már megérthetjük, hogy miért előzhette meg a „Boxing ’88” ütőerő­listáján a középsúlyú vi­lágbajnok Thomas Hearns a nehézsúlyú Tysont: míg ugyanis utóbbi valóban in­kább a „nyers” erejére tá­maszkodik — a hátráló el­lenién ütései elől elbujkálva lopakodik előre és villám­gyors „csapott” horgokat üt; aztán, ha az megren­dült, hatalmas erejű hor­gokból és felütésekből álló sorozatokkal lefiniseli —, Hearns viszont mestere an­nak, hogy ellenfeleit „be­lemozgassa” iszonyatos jobbkezes ellenütéseibe, így megsokszorozza saját ütő­­erejét! A 29 éves verseny­ző 47 eddigi mérkőzéséből 38 kiütéses győzelmet ara­tott, és csak két alkalom­mal — Sugar Ray Leonard és Marvelous Marvin Hag­­ler ellen — maradt alul. ö az egyetlen ökölví­vó, akinek sikerült egy­más után négy különböző súlycsoportban is bajnok­ságot nyernie (sorrendben: váltó-, nagyváltó-, félne­héz-, majd középsúlyban). A második helyre szoruló 21 éves Tyson mind a 34 mérkőzését megnyerte, győ­zelmei közül csak 4 volt pontozásos... Utóirat: És ki mást ütöt­tek volna ki a cikk leadá­sa után néhány nappal, mint a legerősebbet, Tho­mas Hearnst. Világbajnoki döntőn Iron Barklay volt a tettes, aki ezzel megrendí­tette cikkünket is, ha ta­lán ki nem is ütötte. Füzesy Zoltán A cérnavékony Badari Tibor (az emelvény ' tetején) qyakran ütötte Iki ellenfeleit ■■■■■■■■ Mike Tyson (jobboldalt) - félelmetes kiütéssorozata ellenére csak a második legerősebb Hearns a Boksz Világtanács világbajnoki övével 46 Reagan amerikai elnök gratulál Thomas Hearnsnek ■■■

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék