Magyar Ipar, 1897. július-december (18. évfolyam, 14-39. szám)
1897-07-04 / 14. szám
XVII. t.-cz., illetve a fennálló ipartörvény módosításának kezdeményezését ez idő szerint sem szükségesnek, sem czélszerűnek nem tartom, mert a törvény életbelépte óta szerzett tapasztalatok szerint némely tekintetben felmerült és megoldásra váró kérdések a törvény által nyújtott elvi alapon is kielégítő módon oldhatók meg. Nemtartanám czélszerűnek az ipartörvény módosításának kezdeményezését különösen azért, mert a kisipar közgazdaságilag nehéz helyzetét nem a törvényes intézkedések hiányossága, hanem az általános ipari viszonyok, nevezetesen a nagyipar lendülete és versenye idézte elő s az ipartörvény folytonos módosítása a kisipar versenyképességét egyáltalában nem fokozná s egyáltalában nem válnék javára a viszonyok megszilárdulásának, amelynek érdekében épen az ipari szervezet és közigazgatás állandósága és rendessége kívánatos. «Az ipartörvénynek, habár csak részleges módositása alkalmával bizonyára újból fölmerülnének mindazon elvi és érdek-ellentétek, melyek már az 1872. ipartörvénynek 1884-ben történt revíziója alkalmával fölmerültek s melyek csak nehezen voltak kiegyenlíthetők s elvonnák az iparos-osztályt a közgazdasági téren kifejthető üdvös tevékenységtől, számos sürgős és életbevágó gyakorlati kezdeményezéstől és teendőktől, melyektől épen jelen viszonyaink közt bizonyára több gyakorlati haszon várható, mint az érdekellentétek kutatásától és kiélesítésétől.» «Részemről gyakorlati alapokon keresem a kisipar helyzetének javítását s legyen elég e tekintetben hivatkoznom a közszállítások ügyének rendezésére, az ipari szakoktatás országos és rendszeres szervezésére, a raktárszövetkezetek létesítésének támogatására stb., melyek mind közre fognak munkálni az iparosok helyzetének megjavítására.» így vezette be a boldogult vasminiszter hivatkozott terjedelmes leiratát, mely ez általános elvek hangoztatása után áttér az egyes paragrafusokra vonatkozó petitumok tüzetes méltatására. S ezen jégi, november hó 8-ról keltezett megokolásra hívja most fel báró Dániel Ernő kereskedelmi minisz- ter az ipartestületek központi bizottságának figyelmét, midőn arról értesíti, hogy a képesítés czéljából megkívánt két évi szakbavágó gyakorlatnak három évre való kiterjesztésére (4. §.), a 6. §-nak hatályon kívül helyezésére, a kötelező tanoncsvizsgálatok életbeléptetésére, az ipartestületek megalakításának kötelezővé tételére, az ipartestületek hatáskörének kiterjesztésére vonatkozó javaslatokat nem tartja elfogadhatónak. Mindazonáltal nem zárkózik el bizonyos törvénymódosítások indokolt voltának elismerése elől és ami a képesítés igazolására vonatkozó törvényes határozmányok teljesebb összhangzásba hozatalát illeti, hajlandó a törvény 7., 8. és 47. §§-ait részleges revízió alá venni, úgyszintén tanulmány tárgyává tenni az ipartestületek iparágak szerint való megalakításának, a tanoncziskolák szervezetének, az iparhatósági megbízottak intézményének s végül az ipartörvény 50. §-ának a bizottság által is javaslatba hozott módosítását. A IV. orsz. ipartestületi gyűlés központi bizottságának 1896. deczember 8-tól kelt felterjesztése ismételten utal arra, hogy a benne foglalt formulázott kívánalmak minimumát képezik a hazai kézműves iparosság által hangoztatott sérelmeknek és oly mérsékelt megszorító rendszabályokat szorgalmaznak, amelyek nagyon is mögötte maradnak az osztrák vagy német törvényhozásokban e téren rövid időközökben napirendre kerülő reformjavaslatoknak. Köztudomású, hogy az 1868. évi északnémetországi, később német birodalmi hatálylyal felruházott ipartörvény eddig legalább is egy tucat revízión ment már keresztül, valamint az 1883. évi új osztrák ipartörvényt, mely felvette a képesítés elvét, egészen a legutolsó időig szintén több ízben módosították és kiegészítették, épen a leglényegesebb fejezeteiben. Csak nálunk volt még mindig az a sajátságos idegenkedés, mely a közgazdaság és szocziálpolitika terén rég csődöt mondott «liberalizmus» kopott zászlaját szerette lobogtatni ott, ahol százezernyi kisember kenyérkeresetét érintő egyszerű praktikus törvényhozási ingerencziáról volt szó. Vajjon mikép reagálna a mi gazdaközönségünk vagy a képviselőház nagy többsége, ha a hazai viszonyokhoz mért agrárpolitika valamely alárendeltebb részletkérdésében is a sürgetett gyors kormányakciót bizonyos szabadelvűségi doktrínák késleltetnék, vagy épen meghiúsítanák ? Nem kételkedünk abban, hogy Dániel báró kereskedelmi miniszter a törvényrevízió elhatárolását illetőleg jelen leiratában nem mondta ki az utolsó szót és alaposan fontolóra fogja venni, vájjon nem érdemes-e — előzetes kiselejtezés nélkül — mégis csak komoly figyelmet külön-külön és együttvéve mindaz, amit kétszázhuszonnyolcz ipartestület kérelmez, hogy t. i. az 1884. évi XVII. t.-cz. akként módosíttassék, hogy a törvény 14. §-ában foglalt ipari képesítés elvének hatályosabbá tétele czéljából a segédi szakba vágó munkával való foglalkozás két év helyett legalább három évi gyakorlás által határoztassék meg , hogy a törvény 6., 7., 8. és 47. §§-ai hatályon kívül helyeztessenek és mindazon törvényszakaszok módosíttassanak, amelyek ezekkel összefüggésben vannak és a képessítés elvének érvényesülését akaddályozzák, hogy az iparos-tanonczok a tanviszony lejártakor szakvizsga letételére legyenek kötelezhetők, továbbá, hogy törekvő segédek az ipartestület kebelében alakítandó bizottság előtt szintén szakvizsgát tehessenek, hogy ez alapon képességük megfelelő nyilvános oklevél által igazoltassák, hogy az ipartestületek országszerte városonként, községenként és ott, ahol arra a kellő számú