Magyar Ipar, 1899. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1899-07-02 / 27. szám
ben végzett eddigi munkásságuknak e b. lapok hasábjain való ismertetésére és megvitatására — legyen szabad néhány, a gyakorlati életből merített tapasztalatokon alapuló észrevételt megtenni. Tagadhatatlan az, hogy a kézműiparosok egy részének még élénk emlékezetében van a czéhrendszer a maga előnyeivel, valamint az is, hogy a czéhek nyomába lépett ipartestületekben eddigelé a tagok nem találták fel azon előnyöket, melyeket emezekben élveztek, mely körülmény nagyban okozója annak, hogy a kézműiparosok nagy része még mindig vonakodik a testületekbe való tömörüléstől. Sőt a testületi kötelékben állók részéről is sokszor hallhattuk azon megjegyzést, hogy a «testület csak terhet hozott számbavehető előny nélkül» s visszasóhajtoznak a régi czéhrendszer után. Ez és egyéb okok bírtak 1897-ben arra, hogy a testület kebelében mint alosztályokat , szakcsoportokat szervezzünk az illető szakmabeliek kívánalmai figyelembe vételével, külön szabályzat alapján, Így jött aztán létre először a bognár, majd a kovács, asztalos, sütő és a mészáros-hentes szakcsoport. Ezekben sokat feltalálnak az illetők azon előnyökből, melyeket a czéhekben élveztek s igen alkalmas az egymás közötti összetartás a közös szakérdekek ápolására, magában hordván csiráit a szakszövetkezeteknek is. Ezen szakcsoportok közül ezideig a bognár és sütő szakcsoport igen jó eredménynyel működik s tagjaik körében békesség és elégedettség honol. Az előbbiek évenként 2— 3-szor közös anyagbevásárlást eszközölnek s mindegyik szakcsoport tagjai szabályozott árakért dolgoznak, illetve árusítnak el, és minthogy az egységárakat szolid alapon állapították meg , a munkáltató, illetve fogyasztó közönség is meg van velük elégedve, mivel a versenyzés most már a szebbnél-szebb és jobbnál-jobb czikkek előállítása körül történik, így e két szakcsoportnál az ipari fejlődés — hacsak váratlan eset közbe nem jön — előre látható. Nem ily kedvezők azonban a viszonyok a többi szakcsoportnál. A mészáros-hentes szakcsoport csak megvan valahogy, de működésének — legalább eddig — az összetartáson kívül nincs más számbavehető eredménye. A kovács szakcsoport mindjárt a megalakulás után felbomlott s a kezdetben igen szép reményekre jogosító asztalos szakcsoport is közel áll a felbomláshoz. A felbomlást előidéző ok az, hogy a szakmabeliek egy része, mivel a tagság némi kötelezettséggel jár , egyáltalán nem hajlandók tagsági kötelékbe lépni, s e mellett emezekkel szemben mindenütt mint veszedelmes konkurrensek lépnek fel, hivatkozva arra, hogy ők nem „czuczilisták“ s e jelszóval emezektől sok munkálatot elhódítanak, miáltal a tagsági kötelékben állókat szétosztásra bírják. Hogy tehát a szakcsoportok üdvösen és eredményesen működhessenek s hogy az ilyenek szervezése legalább a nagyobb szakmáknak lehetővé tétessék: az első alapfeltétel oly szervezetről gondoskodni, melylyel — miként a testületet alakításánál — az érdekeltség 2/3-ának hozzájárulásával alakított szakcsoportba a kisebbség bekényszeríthető legyen, felruháztatván az ipartestület oly jogkörrel, melylyel a rendbontókkal szemben megtorlással élhessen. Az ily szakszervezet annyival is inkább üdvösnek mutatkozik, mivel benne, mint szakcsoport elnök, ellenőr vagy bizottsági tag több tettvágyó iparos, tettvágyának megfelelő teret talál. Elismerem, hogy ez utóbbiakban nagy fát mozgatok s hogy hozzá sok szó fér, de úgy hiszem, Ausztria iparfejlesztési akcziója. Nagyarányú, erőteljes tevékenységről számolt be az Osztrák közgazdasági társaság egyik legutóbbi ülésén dr.W. Breydia osztálytanácsos .Iparfejlesztés Ausztriában 1898-ban» czimmel tartott előadása alkalmából. Ismertetését ez akczió történő fejlődésének vázolásával kezdette, amely szerint 1892-ben a technológiai iparmuzeumban berendezett kisipari terem czéljaira 10.000 frt hitel vétetett fel. Ennek a hitelnek gyors emelése tette lehetővé az ipar fejlesztésére irányuló tevékenységnek folytonos növelését. Az említett bécsi állandó kiállításhoz (kisipari terem) csatlakoznak más osztrák városokban rendezett hasonló kisipari kiállítások, azonkívül a szövetkezetek segédeszközöket kaptak kölcsön vagy részletfizetésre. A haladás egyik fontos mozzanata az 1895. évben létesített mestertanfolyamok, amelyek évről-évre újabb ipari szakokra terjedtek ki. 1896 óta Bécsen kívül is vannak hasonló szaktanfolyamok. 1897-ben kölcsönök útján fejleszttettek a nyersanyag-, termelő-, műhely- és raktárszövetkezetek, 1898-ban pedig az inasmunkakiállítások keletkeztek. A feladatok növekedésével lépést tartott a kereskedelemügyi minisztérium által az ipar fejlesztésére fordított összegek magassága. Ezek 1893. és 1894-ben 20—20.000 írtra, 1895-ben 45.000 írtra, 1896. és 1897-ben évi 135.000 írtra és 1898-ban 175.000 írtra rúgtak, az iparfejlesztésre fordított állami hitel összege tehát 540.000 frt. Különös fontosságú körülmény, hogy a tartományi választmányok és a kereskedelmi és iparkamarák a legnagyobb áldozatkészséggel vettek részt az akczióban. Ezek részéről az iparfejlesztés czéljaira: kisipari kiállításokra, gépek beszerzésére szolgáló kölcsön -'61, hogy mint vitatárgy eléggé aktuális s a felvetett eszme érdemes arra, hogy vele az érdekelt körök foglalkozzanak. Balogh Ambrus nagykőrösi ipartestületi jegyző.