Magyar Ipar, 1899. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1899-07-02 / 27. szám

ben végzett eddigi munkásságuk­nak e b. lapok hasábjain való ismertetésére és megvitatására — legyen szabad néhány, a gyakor­lati életből merített tapasztalato­kon alapuló észrevételt megtenni. Tagadhatatlan az, hogy a kézmű­­iparosok egy részének még élénk emlékezetében van a czéhrendszer a maga előnyeivel, valamint az is, hogy a czéhek nyomába lépett ipartestületekben eddigelé a tagok nem találták fel azon előnyöket, melyeket emezekben élveztek, mely körülmény nagyban okozója annak, hogy a kézműiparosok nagy része még mindig vonakodik a testületekbe való tömörüléstől. Sőt a testületi kötelékben állók részéről is sokszor hallhattuk azon megjegyzést, hogy a «testület csak terhet hozott számbavehető előny nélkül» s visszasóhajtoznak a régi czéhrendszer után. Ez és egyéb okok bírtak 1897-ben arra, hogy a testület kebelében mint alosztályokat , szakcsoportokat szervezzünk az illető szakmabeliek kívánalmai figyelembe vételével, külön szabályzat alapján, Így jött aztán létre először a bognár, majd a kovács, asztalos, sütő és a mészáros-hentes szakcsoport. Ezekben sokat feltalálnak az illetők azon előnyökből, melyeket a czé­­hekben élveztek s igen alkalmas az egymás közötti összetartás a közös szakérdekek ápolására, magá­ban hordván csiráit a szakszövet­kezeteknek is. Ezen szakcsoportok közül ezideig a bognár és sütő szakcsoport igen jó eredménynyel működik s tagjaik körében békes­ség és elégedettség honol. Az előbbiek évenként 2— 3-szor közös anyagbevásárlást eszközölnek s mindegyik szakcsoport tagjai sza­bályozott árakért dolgoznak, illetve árusítnak el, és minthogy az egységárakat szolid alapon állapí­tották meg , a munkáltató, illetve fogyasztó közönség is meg van velük elégedve, mivel a verseny­zés most már a szebbnél-szebb és jobbnál-jobb czikkek előállítása körül történik, így e két szak­csoportnál az ipari fejlődés — hacsak váratlan eset közbe nem jön — előre látható. Nem ily kedvezők azonban a viszonyok a többi szakcsoportnál. A mészáros-hentes szakcsoport csak megvan valahogy, de műkö­désének — legalább eddig — az összetartáson kívül nincs más számbavehető eredménye. A ko­vács szakcsoport mindjárt a meg­alakulás után felbomlott s a kez­detben igen szép reményekre jo­gosító asztalos szakcsoport is közel áll a felbomláshoz. A felbomlást előidéző ok az, hogy a szakma­beliek egy része, mivel a tagság némi kötelezettséggel jár , egy­általán nem hajlandók tagsági kö­telékbe lépni, s e mellett emezek­kel szemben mindenütt mint vesze­delmes konkurrensek lépnek fel, hivatkozva arra, hogy ők nem „czuczilisták“ s e jelszóval eme­zektől sok munkálatot elhódíta­nak, miáltal a tagsági kötelékben állókat szétosztásra bírják. Hogy tehát a szakcsoportok üd­vösen és eredményesen működhes­senek s hogy az ilyenek szerve­zése legalább a nagyobb szak­máknak lehetővé tétessék: az első alapfeltétel oly szervezetről gon­doskodni, melylyel — miként a testületet alakításánál — az érde­keltség 2/3-ának hozzájárulásával alakított szakcsoportba a kisebb­ség bekényszeríthető legyen, fel­­ruháztatván az ipartestület oly jogkörrel, melylyel a rendbontók­kal szemben megtorlással élhessen. Az ily szakszervezet annyival is inkább üdvösnek mutatkozik, mi­vel benne, mint szakcsoport elnök, ellenőr vagy bizottsági tag több tettvágyó iparos, tettvágyának meg­felelő teret talál. Elismerem, hogy ez utóbbiak­ban nagy fát mozgatok s hogy hozzá sok szó fér, de úgy hiszem, Ausztria iparfejlesz­tési akcziója. Nagyarányú, erőteljes tevékeny­ségről számolt be az Osztrák köz­­gazdasági társaság egyik legutóbbi ülésén dr.W. Breydia osztálytaná­csos .Iparfejlesztés Ausztriában 1898-ban» czimmel tartott­ előadása alkalmából. Ismertetését ez akczió történő fejlődésének vázolásával kezdette, a­mely szerint 1892-ben a technológiai iparmuzeumban be­rendezett kisipari terem czéljaira 10.000 frt hitel vétetett fel. Ennek a hitelnek gyors emelése tette lehetővé az ipar fejlesztésére irá­nyuló tevékenységnek folytonos növelését. Az említett bécsi állandó kiállításhoz (kisipari terem) csat­lakoznak más osztrák városokban rendezett hasonló kisipari kiállítá­sok, azonkívül a szövetkezetek segédeszközöket kaptak kölcsön vagy részletfizetésre. A haladás egyik fontos mozzanata az 1895. évben létesített mestertanfolyamok, a­melyek évről-évre újabb ipari szakokra terjedtek ki. 1896 óta Bécsen kívül is vannak hasonló szaktanfolyamok. 1897-ben kölcsö­nök útján fejleszttettek a nyers­anyag-, termelő-, műhely- és rak­társzövetkezetek, 1898-ban pedig az inasmunkakiállítások keletkez­tek. A feladatok növekedésével lépést tartott a kereskedelemügyi minisztérium által az ipar fejlesz­tésére fordított összegek magas­sága. Ezek 1893. és 1894-ben 20—20.000 írtra, 1895-ben 45.000 írtra, 1896. és 1897-ben évi 135.000 írtra és 1898-ban 175.000 írtra rúgtak, az iparfejlesztésre fordított állami hitel összege tehát 540.000 frt. Különös fontosságú körülmény, hogy a tartományi választmányok és a kereskedelmi és iparkamarák a legnagyobb ál­dozatkészséggel vettek részt az akczióban. Ezek részéről az iparfejlesztés czéljaira: kisipari kiállít­ásokra, gé­pek beszerzésére szolgáló kölcsön -'61, hogy mint vitatárgy eléggé aktuá­lis s a felvetett eszme érdemes arra, hogy vele az érdekelt körök fog­lalkozzanak. Balogh Ambrus nagykőrösi ipartestületi jegyző.

Next