Magyar Ipar, 1906. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-07-29 / 30. szám

lezettségeit. Egyszersmind tiltako­zott az újabb díjemelés ellen. Bálint Menyhért ugyanebben az értelemben beszélt, míg Pócza Péter azt hangoztatta, hogy a szabósegédek nem fognak hozzá­járulni és a mesterek eljárását egy általános sztrájkkal fogják viszo­nozni. A lárma oly nagy volt, hogy a tanácskozás megakadt. A­mikor a kedélyek lecsilla­podtak, Adler Lipót az ipartes­tületi vezetőséget a vád ellen megvédeni igyekezett. Most követ­kezett Ferenczy Gyulának, a két­ betegpénztár egyik hivatalnokának és ipartestületi tagnak a felszó­lalása, a­ki személyeskedő mó­don eltért a tárgytól, mire Kará­csonyi elnök többször figyelmez­tette, hogy maradjon meg a napirendnél. Az elnök a közgyűlés feloszlatásával fenyegetődzött, de az mind nem használt. Végre is meg­vonta a szót Ferenczytől. Erre nagy zaj és botrány keletkezett, a­mely csak akkor szűnt meg, mikor Ferenczy néhány hívével eltávozott a teremből. Steiner József és Fodor Gusztáv felszólalása után a gyűlés, körülbelül 1000 szabó­mester 8 ellenzékivel szemben, Ullmann, illetőleg Neuländer Ig­­nácz javaslatát, külön ipartestü­leti betegsegélyző pénztár felállí­tására nézve elfogadta. Ezt a közgyűlési határozatot memoran­dumba foglalva küldöttségileg fogják átadni a kereskedelmi miniszternek. Segélypénztárak. Visszásságok az ellenőrzés gyakorlása körül. Sokszor vitattuk, hogy a beteg­segélyző pénztári törvénynek az a rendelkezése, mely a betegsegélyző pénztárakat az iparhatóságok fel­ügyelete és ellenőrzése alá he­lyezi, gyakorlati alkalmazásában a törvény legszerencsétlenebb részé­nek bizonyult. Az iparhatóságoknak túlnyomó része nem rendelkezik a rendsze­res ellenőrzés gyakorlásához szük­séges idővel, ennélfogva vagy egyáltalán nem gyakorolja az ellenőrzést, vagy pedig oly felületesen és sablonszerűen végzi ebbeli törvényes kötelességét, hogy azt beható és rendszeres ellenőr­zésnek nem is lehet nevezni. Azok az iparhatósági közegek, kik az ellenőrzést a hatóság ne­vében és megbízásából tényleg teljesítik, legfeljebb a pénztári be­vételek és kiadások számbavéte­lére, a számvitel helyességének megállapítására szorítkoznak, a legjobb esetben tehát időről-időre rovancsolnak, de sohasem terjesz­kednek ki az ügyvitelre, melynek megvizsgálásához az időn kívül a hozzáértés is hiányzik. A kereskedelmi minisztérium azt a törvényes jogát, hogy egyes pénztárakat saját közegeivel vizs­gáltasson meg, rendszerint csak oly esetben szokta gyakorolni, a­mi­kor tudomására jut, hogy vala­melyik pénztárnál valami baj ütött ki, a­mikor tehát a már bekövet­kezett baj nagyságát és körülmé­nyeit kell szakszerűleg megálla­­píttatnia. Szakszerűség és rendszeresség szempontjából tehát a betegse­gélyző pénztárak iparhatósági ellenőrzése a lehető leggyengébb lábon áll s ennek a kedvezőtlen hatása igen sok pénztárnak a pri­mitiv ügyvezetésén meg is látszik. Az iparhatóságok felügyelete alatt álló, tehát ellenőrzés szempontjá­ból az iparhatóságoknak aláren­delt betegsegélyző pénztárak sok­szoros ügyeikben és bajaikban kénytelenek az iparhatóságok tá­mogatását és közreműködését igénybe venni (kihágási ügyek le­­tárgyalása, hátralékok behajtása stb.). Természetes tehát, hogy a lelkiismeretesen vezetett betegse­gélyző pénztárak az iparhatósá­goknak igen sok dolgot adnak. S ezt a legkevesebb iparhatóság sze­reti. Ebből a viszonyból tehát sok helyütt az iparhatóság részéről animozitás fejlődik ki a beteg­segélyző pénztár ellen s ezt ellen­őrzési hatalmánál fogva szokta a pénztárral leginkább éreztetni. Ha ehhez a hatósági animozitáshoz csatlakozik az az ellenséges indu­lat, mely a pénztári intézmény ellen még ma is sok helyütt (kü­lönféle formákban és különféle okból) megnyilatkozik, akkor olyan vexatórius jellegű, rosszindulatúnak is mondható hajsza keletkezik, mely a legjobb pénztárt is meg­ingatni képes. Eklatáns példa erre a kapos­vári eset. 1901-ben névtelen fel­jelentés érkezett a kereskedelmi minisztériumhoz a kaposvári ke­rületi betegsegélyző pénztár ellen. Ennek a névtelen feljelentésnek következtében a miniszter D. J. miniszteri számellenőrrel több hé­tig tartott alapos vizsgálatot vé­geztetett a feljelentett pénztárnál. A vizsgálat megállapította a fel­jelentés alaptalanságát és azt, hogy a pénztár pénz- és ügybe­­kezelése minden tekintetben sza­bályos és kifogástalan. Alig nyert befejezést ez a vizs­gálat, újabb névtelen feljelentés érkezett, most már Somogy vár­megye főispánjához a kaposvári kerületi pénztár ellen. Ennek a feljelentésnek következtében — habár a főispán köztudomás sze­rint nem is iparhatóság, tehát semmiféle felügyeleti jogot nem gyakorolhat a betegsegélyző pénz­tár fölött­­— 1902-ben újabb szé­leskörű vizsgálatot ejtett meg az iparhatóság a kaposvári kerületi pénztárnál. Ez a vizsgálat is ki­derítette a feljelentés alaptalan­ságát. De nehogy egy év is elmúlhas­son vexatórius jellegű vizsgálat nélkül, 1903-ban Somogy vár­megye alispánja indított meg széleskörű vizsgálatot a kaposvári kerületi pénztár ellen, bevonván a vizsgálatba a pénztár összes bi­zalmi férfiait is. Ez a vizsgálat oly beható volt, hogy csak 1904. júliusban nyerhetet befejezést. Az 1905. évre már több vizs­gálat esik : a minisztériumhoz inté­zett feljelentés következtében W. L. A. miniszteri számvizsgáló és R. L. pénzügyigazgatósági szám­­vizsgáló hetekig tartó vizsgálatot folytattak a kaposvári kerületi pénztárnál. Ennek eredménye az lett, hogy a miniszter 71222­905. sz. leiratában arról értesítette a pénztárt, hogy vagyonkezelését a kiküldött számvevőségi közegek rendben találták. Ennek a vizsgálatnak az ered­ményét be sem várva, egy el­mozdított pénztári írnok egyene­sen a királyi ügyészségnél tett feljelentést, a pénztár vezető tiszt­viselőjét sikkasztással és okirat­­hamisítással vádolva. A kir. ügyész és a vizsgálóbíró két takarékpénztári főkönyvelővel, mint

Next