Magyar Ipar, 1908. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-12 / 15. szám
hivatalos közegek tárgyát. Sőt a hivatalos körökben még talán nincsen eléggé tisztába hozva az az álláspont, melyet a munkáltatók szövetségeivel szemben el kellene fogadni. Míg azelőtt, a mozgalom erős terjeszkedésének idején az első szövetségeknek a munkások által terrorisztikusnak bélyegzett alapszabályait a minisztériumokban számtalan esetben minden nehézség nélkül elismerték, addig a sorozat végén haladó munkáltató szövetségek teljesen azonos alapszabályaiban lépten-nyomon talál kifogásolni valót a minisztérium. (Lásd a kárpitosmesterek, női szabómesterek és sírkőfaragók szövetségének esetét.) Erre a bizonytalanságra, a friss és modern iparostársadalmi szervezkedés hivatalos számbavételének és irodalmi művelésének eme elhanyagolására rá kell mutatnunk akkor, amikor szemlét akarunk tartani a magyar munkáltató szövetségek mai állapota fölött. És itt fel kell jegyeznünk azt is, hogy míg a munkások központi irodája évrőlévre általános jelentésben és statisztikai eredményekben bemutatja a munkáspropaganda eredményeit, amikor külföldön mindenütt különös súlyt helyeznek úgy a munkások, mint a munkáltatók szervezkedésének rendszeres és tervszerű megfigyelésére és ennek eredményeit hivatalosan és a tudomány szempontjából is feldolgozzák, addig nálunk ezideig semmi sem történt ez irányban a munkáltatókat illetőleg. Annál nagyobb nyomatékkal kell erre rámutatnunk, mert tudvalevő a kereskedelmi kormánynak az új ipartörvény tervezetében elfoglalt az az álláspontja, amely munkáltató és munkásérdekek szervezése dolgában igen modern és radikális álláspontot vall magáénak. Rendkívül fontos volna tehát a magyar munkáltató mozgalom eddigi fejlődésének tanulmányozása és a mindenkori eredmények pontos szemmeltartása. Azzal teljesen tisztában vagyunk, hogy amint a munkásbiztosítás terén megszűnik a mai tűrhetetlen rendszertelenség és forrongás, abban a pillanatban érdeme szerint való méltatást fog kapni a magyar munkásmozgalmi statisztika is. Csak arra itézve volna kívánatos valami intézkedés, hogy a munkáltatók érdekképviseleteinek körében is legyen mód a helyzet folytonos szemmeltartására, az adatok összegyűjtésére és feldolgozására. Mert az önkéntes adatszolgáltatás — ez ennek az ismertetésnek előkészítésénél is tapasztalható volt — sok akadályokba ütközik. * A magyar munkáltató szövetségek*) története ott kezdődik, ahol a kollektív szerződések a magyar iparban is terjedni kezdenek. A munkásságnak az a törekvése, hogy általános érvényű, egy egész szakmára, vagy egy egész városra kiterjedő vívmánynyal tudjon beszámolni a tömeg előtt, maga után vonta a munkáltatók szervezkedési hajlandóságát. A rendszeresen visszatérő sztrájkok sokszor rászorították erre a munkáltatókat, igen gyakran pedig a munkásszakszervezetek is elősegítették a szövetségek megalakulását. Már csak azért is érdekében állván magának a munkásságnak egyegy munkáltató-szövetség megteremtése, hogy a hadviselés könnyebb, olcsóbb és gyorsabb legyen. Innét magyarázható az, hogy úgy a múltban, mint a jelenben nem egy példa van arra, hogy a munkásság maga a kezében levő hatalommal segíti elő a munkáltató tábor szervezését is. Vessünk már most egy-két pillantást e szervezkedés morfológiájára, irányára és terjedelmére. Ha ezeket általános vonásokban megállapítottuk, akkor szembe fogjuk állítani az eredményeket a munkásokéval. A munkáltatók szervezkedésének alakját és keretét mindig a munkásmozgalom alakja és kerete adta. Talaja főleg a főváros volt. A történeti fejlődés igazolja, hogy amint a munkásság egy-egy szakmát művelés alá vett és eredményeket tudott elérni, a sikert menten követte a munkaadók tömörülése. Tipikus példa erre a fővárosi malom- és gépgyári szakmáé, a *) Ezeket röviden szövetségeknek, a munkásokét szervezetnek fogjuk nevezni, melyekben körülbelül a legrégibb munkáltató szövetségek állanak fenn. Az azután természetes, hogy ilyenformán a malom-és gépgyári szakmabeli szervezkedés csak a fővárosra terjedt ki. A helyzet ma is az, hogy a mi szövetségeink csak helyiek és csak egy-egy szakmabeliek. Központi szervezet földrajzi és szakmaszerinti értelemben csak egy van t. i. az építőiparosoké, tisztán földrajzi, vagy szakma szerinti értelemben külön-külön (t. i. az ország összes ilyen szervezeteinek összefoglalása) pedig egyetlenegy sincs. Ami már most a szervezkedés irányát illeti, az általános fejlődés a következő volt: Eleinte tisztán a szervezkedés, mint czél adja az irányt. Erre a korszakra esik a kollektív szerződések békés ideje és az az idő, amikor helyileg még az ipartestületek kezében van a munkáltató érdekek képviselete. Mikor kiderül, hogy a munkásszervezetek nem képesek helytállani a szerződések betartásáért és a munkások terrorja terjeszkedik, a békés szövetségek lassanként átalakulnak harczi szervezetekké, amelyek bevallott czélja az ellentállás. Erre az időre esik az építőiparosok országos szervezkedése is. Majd mikor így mérkőzésre kerül a sor és a munkáltatók maradnak fölül, akkor már a távolabbi czélok számára készítik elő a talajt, kezükbe veszik a munkaközvetítést és arra törekednek, hogy visszaszerezzék azokat az engedményeket, amelyeket annak idején éppen a szervezkedés előmozdításánál kapott segély ára fejében tettek a munkásokkal szemben. Érdekes jelenség, hogy ugyanebben a fázisban igen sok helyütt megérett a hangulat arra is, hogy egy-egy szakma a munkaviszonyon kívül eső, tisztán az üzleti térre tartozó praktikus kérdéseket közelebb hozza a megoldáshoz, hogy például áregyezségeket létesítsen, hogy árkartellbe egyesítse a főbb ipari szakmák képviselőit stb. Elértünk az utolsó ponthoz. Arról kellene szólanunk, menynyire terjedt a magyar munkáltatók szervezkedése. Fáradságosan összegyűjtött adataink szerint ma