Magyar Ipar, 1911. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1911-07-02 / 27. szám
nek irányításában. És nem legkisebb érdeme Szterényinek, hogy a maga méltó utódjává nevelte az iparoktatási főigazgatóságba Vig Albertet, aki egyik vezérlő, jó szelleme lett ennek a mi szeretettel dédelgetett ügyünknek. Így ma az alsófokú ipariskolák magasabb lépcsőfokaiul szolgálnak 5 kézműves-iskola, 520 ipari továbbképző tanfolyam, 21 ipari szakiskola, 4 felsőipariskola, 3 technológiai iparmúzeum, összesen 21.779 tanulóval, 2.779.640 korona évi költséggel. Ez iparoktatási intézetek épületeibe és felszerelésébe fektetett tőke pedig az 1910. évi kimutatás szerint 9.867.548 koronát képvisel. Ha még megemlítem, hogy az alsófokú iparoktatás legfontosabb segédeszközei közül Thék Endre lelkes és áldozatkész kezdésére és útmutatásai szerint az inasotthonok intézményei is kezdenek kibontakozni és országszerte terjedni, az ipari szakoktatás fejlődésének oly perspektívája nyílik meg előttünk, melynek arányait 25 esztendővel ezelőtt sejteni se mertük és melyre velünk együtt az egész ország méltán büszke lehet, mert ennél gyümölcsözőbb befektetése nem volt és talán sokáig nem is lesz ennek az országnak. Amint hogy kevés oly szerves intézményünk van, melyért a művelt külföld annyira irigyel bennünket, mint a magyar iparoktatásé. Hogy ennek a haladásnak a mértéke meglátszik iparunk fejlődésén is, ez kétségtelen. Az iparviszonyok nálunk ugyan még ma sem ideálisak, sok a panasz, sok még a kívánni való. De ez más lapra tartozik. Az az egy kétségtelen, hogy az ipari pályán ma nálunk sokkal nagyobb az intelligencia, intenzívebb a munkaerő s fokozottabbak az eredmények és lépten-nyomon meglátszik, hogy ma már évente 130.000-re megy azon noviciusok száma, akik mint a magyar ipar jövendő pionírjai rendszeres oktatásban részesülnek. Ipariskoláink nagyarányú fejlődését ez a néhány hézagos vázlat csak futólagos megvilágításba akarta helyezni. A részletezés és a méltatás a hivatott történetírónak van fönntartva. Az ipariskolák e fejlődésében nagy része van az állam, a főváros, a községek nagyarányú áldozatkészségének. Hála legyen nekik érte. A főérdem azonban azoké a névtelen hősöké, akik önfeláldozással dolgoztak, hogy az ige testté váljon ; akik a nevelő, az oktató, az irányító szerepet vitték 25 éven át majdnem a száraz kenyérért, különösebb erkölcsi és csekély anyagi jutalom ellenében. Szeretnék koszorút fonni a vezetők, a közreműködők, a fővárosi és vidéki neves és névtelen hősök, az úttörők, a vezérek és a közkatonák neveinek hosszú sorozatából és érdemeinek gazdag fonalaiból, de a mai nap csak az eredmények konstatálásának napja. Az ezerfejű gárdáról ma és ezúttal csak azt kell elismernünk, hogy megtette hazafias kötelességét. Ha áll az a híres mondás, hogy a nagy háborút az iskolamesterek nyerték meg, mert ők nevelték az intelligens anyagot a katonaság számára, kétszeresen áll az, hogy ma, mikor nem a katonák, hanem a gazdasági erők összemérése, a termelés tisztes és reális versenye dönti el a nagy harczokat, ez erők közkatonáinak, az iparos nemzedék nevelése közül a legtöbb érdeme az iparosiskolák tanítóinak és tanárainak van. Áldassék érte az ő nevük, siker koronázza továbbra is nemes törekvésüket. És utolsó vonalban szabad talán azt is konstatálni, hogy az ipariskolai tanítók gárdájának munkája meg volt könnyítve akkor, mikor közel két évtizeden át oly lelkes és czéltudatos vezetője és irányítója volt, mint a mai jubileum központja, ünnepeltje: Mártonffy Márton. Ha az ő gárdájáról azt mondottam , megtette kötelességét, ő róla bátran elmondhatom . Többet tett, mint ami a kötelessége volt. Gelléri Mór: A telefonjegyzék kérdése. Amikor az iparos- és kereskedővilág egy hirdetővállalatnak körleveléből értesült arról, hogy a kereskedelemügyi miniszter egy foglalkozás szerint készült telefonczimtárt ad ki, vegyes érzelmek támadtak azoknak lelkében, akik már jó ideje hiábavaló buzgólkodást fejtettek ki a telefonszimtár reformja érdekében. Az Országos Iparegyesület már évekkel ezelőtt sürgette a szakma szerinti névsor kiadását. A felterjesztéseinkben foglalt javaslatokat és a hirdetési vállalkozók részéről tett különféle ajánlatokat mindig mellőzték azzal a megokolással, hogy nincs rá fedezet. Erről az oldaláról tehát örömet jelentett a szakczimtár kiadásának híre. Másik oldaláról azonban meglepődéssel fogadták a szakczimtár dolgát. Kiderült, hogy csak külön fizetség ellenében veszik fel az előfizetőket a névsorba és hogy a névsort hirdetésekkel tarkítják. Az országos érdekképviseleteknek és az üzleti világnak alig volt alkalma annak a szerződésnek a megismerésére, amelyet a postakincstár a vállalkozóval kötött és az a néhány pont is, amelynek a vállalkozó hirdetési prospektusában való közlését nem lehetett elkerülni, nyilvánvalóvá tette, hogy ebben az esetben mindenkinek az érdekével számoltak, csak a telefonelőfizetők elsőrangú érdekeivel nem. A szerződéssel szemben felhozott észrevételeket a minisztérium jóakarattal fogadta és abban a keretben, amelyet neki a szerződés tartalma engedett, figyelembe is vette, így például megtiltotta, hogy a szövegben hirdetéseket