Magyar Ipar, 1913. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-06 / 27. szám

tos, de a hektáronkénti átlagter­mésnek kellene többnek lennie, hogy így bizonyos területek föl­szabaduljanak és más élelmisze­rek, belterjesebb gazdálkodást igénylők, termesztésére legyenek fölhasználhatók. Zöldség, hüvelye­sek, gyümölcs, szőlő volnának a fölszabaduló területeken termesz­­tendők, a­mi nemcsak eme élelmi­szerek belföldi szükségletét tenné olcsóbban kielégíthetővé, hanem új export­területeket biztosítana a számunkra és sokkal jobban növelné a földmivelés jövedelmeit, mint a túlzásba hajtott vámvéde­lem. Az é­szaknyugati kis orszá­gok példája tanít erre. Nem tagadható, hogy gróf Serényi Béla a minap visszavo­nult földmivelésügyi miniszter evvel a perspektívával dolgozott és számos kezdeményező lépést tett, hogy ily irányba vezesse a fejlődést. Megfelelő eredményeket elérni még nem volt ideje. Ez a feladat utódjára vár. Komáromi Sándor: Gellért Mór ünneplése. Még mindig nem ült el a hul­lámverése annak a hatalmas áram­lásnak, a­melyet a magyar ipa­rosok és kereskedők bécsi láto­gatása idézett fel innen és túl a Lajtán. Egyszerű udvariassági aktusnak készült a kirándulás és lett belőle nagyjelentőségű gazda­ságpolitikai esemény, a­melynek jelentőségét a sok örvendező, meleg kommentáron felül még nyomatékos támadások is emelték. Ennek az eseménynek vissz­hangja volt az a meleghangulatú és fényes sikerű lakoma is, a­melyet a bécsi út résztvevői ren­deztek a múlt csütörtökön Gelléri Mór tiszteletére. Tudvalevő ugyan­is, hogy a kirándulásnak főren­dezője magyar részről Gelléri Mór volt és ma már, mikor lapunk szerkesztője egy hét óta külföldön időzik, megírhatjuk mi is, hogy a kirándulás korszakos sikerének egyik legfőbb tényezője az a lel­kes és páratlanul tökéletes elő­készítő munka volt, a­melyet Gelléri Mór igazgató hónapokon át egymaga végzett példátlan sze­retettel, határt nem ismerő buz­­gósággal és tapintattal. És el­végezvén munkáját, a kitűnő ren­dező háttérbe vonult, szinte el­bújt a nyilvános szereplés, sőt még a nyilvános észrevevés elől is. A bécsi ünnepnapok szereplői között nem volt látható, mint egyszerű numerus a százhetven közül, mint csendes szemlélő gyönyörködött munkája sikerében. A ragyogást átengedte másoknak — szintén hivatottaknak — ma­gának semmit sem reklamált a jól végzett munka édes öntudatán kívül. Ám ha a munka mindenben sike­rült is, egy dolog mégsem sike­rülhetett: a gondos rendezőnek, a lelkes úttörőnek lehetetlen volt egészen elmenekülnie az észreve­vés, az elismertetés elől. Az egész mű annyira kizárólagosan Gelléri Mór munkája volt, hogy nem volt lehetséges elkerülnie a hálás elis­merést, nem volt lehetséges egé­szen kitérnie ennek a hálás elis­merésnek némi külső megnyilvá­nulása elől. Gelléri Mór ez egyetlen balsi­kerének volt fényesen sikerült dokumentuma a múlt csütörtöki ünnepi szimpózion, a­mely a margitszigeti alsó vendéglőben folyt le, díszes külsőségek mellett, bensőséges hangulatban. A lakomán részt vettek ipari és kereskedelmi életünk jelesei, a Bécsbe rándult társaság budapesti tagjai csaknem teljes számban és sokan a vidékről is. Az első felköszöntőt Thék Endre mondotta: Ha hazánk bérczeiről — úgy­mond — az összes virágokat el­hoznánk, az sem lenne elég Gelléri Mór ünneplésére, a­ki igen mélyre­ható munkásságot végzett. Mert ma itt nem azt ünnepeljük, hogy Gelléri a bécsi kirándulást ren­dezte, hanem, mert azt is jól ren­dezte, mint mindent, a­mit az ő hosszú közgazdasági tevékenysége alatt végzett. Gellért egészségére s arra üríti poharát, hogy lássa ő az ország közgazdaságát olyan fejlettnek, a­milyennek minden magyar ember kívánja. Alpár Ignácz lelke mélyéből mond köszönetet Gellérinek azok­nak nevében, a­kiket ő Bécsbe kalauzolt. A komoly ember, a munkás ember, ha szeret, annak szeretete nem lehet olyan, mint azé, a­ki abból él. Mi, mikor itt összegyűlünk, csak azért tesszük, hogy a mi szeretetünknek ragasz­kodásunknak kifejezést adjunk. Ezt akarja ő külön a Steindl­­erék néven is, e pár meleg szó kíséretében kifejezni. Az Isten soká éltesse Gellérit. Zsolnay Miklós a kiállítási köz­pont és a mai est rendező bizott­sága nevében élteti Gellérit. Gratz Gusztáv országgyűlési kép­viselő: Gelléri megértette, hogy a monarchia két állama közt a viszonyt nem lehet matematikai alapon megoldani, hanem csakis a szív útján. Olyan valaki tudja csak ezt megcsinálni, a­ki az eszével gondolkozik és a szívé­vel érez. Ilyennek ismerjük Gellérit, a­kit az Isten éltessen. Gelléri Mór meghatva mondott köszönetet az üdvözlésekért, sze­rényen elhárítva magától minden érdemet. A szavait követő viharos éljenzés lecsillapulta után Peisner Ignácz, mint az újságírásnak a büszkeségét, élteti Gelléri Mórt, Lindmayer György a mészáros ipartestület elnöke Gellériben a ki­váló vezetőembert élteti. Beszélt még Kunz Ferencz, az Omke al­el­nöke, majd dr. Soltész Adolf az üdvözlő táviratokat olvasta fel. * A lakoma alkalmából számosan fejezték ki üdvözletüket levélben és telegrammban is. Néhányat itt közlünk az üdvözlő írásokból. A mai ünnepély alkalmából legszívélyesebben üdvözlöm Önt, tisztelt barátom. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott, különösen mert élőszóval szerettem volna kifejezést adni annak, hogy Nagy­ságodnak mily nagy érdemei vannak az osztrák és magyar gazdasági tényezők nagy jelentő­ségű közeledésének létrehozatalá­ban. Meg vagyok győződve, hogy ezen barátságos érintkezés hatása

Next