Magyar Ipar, 1914. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1914-07-05 / 27. szám
XXXV. kötet. Budapest, 1914. július 5. 27. szám. MAGYAR IPAR „IPARÜGYEK“. — AZ ORSZÁGOS IPAREGYESÜLET HETI KÖZLÖNYE Megjelenik vasárnap. — Az Orsz. Iparegyesület tagjainak tasági díjairt jár. Az előfizetési dij egész évre 12 K., félévre 6 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI., Gróf Zichy Jeszt.utcaartl., m. egyesület házában. — Felelős szerkesztő: Gelléri Mór. -------------------------------------------------------------/ * - --------------------------------------------------- FERENCZ Gyászlobogók festik komorrá az utcza képét széles Magyarországon és szerte az egész nagy Habsburg-birodalomban. Gyászpompa dübörgő hangjai közben száll fekete sírjába, aki bíborban született, két birodalom trónjának nagy reménységre hivatott várományosa, hűséges hitvesével együtt. Egy minden emberi mértéket meghaladóan vad gonosztett borította gyászba a kettős monarchia népeit. Vér és borzalom, döbbenetes katasztrófa térítette el megszabottnak hitt útjából hazánk történetét és vele a világhistóriát is. Estei Ferencz Ferdinánd főherczeget véres katasztrófa emelte a trón közvetlen közelébe és véres katasztrófa dobta le onnan a szomorú enyészetbe. A nemzetek gyászában a magyarságé a legnagyobb. A magyarság volt mindenkor legerősebb, leghívebb támasza a habsburgi nasztia trónjának és hűsége, ereje szólal meg immost gyászának impozáns nagyságában is. Bár azt mondják józan, fontolgató politikusok, hogy a magyar nemzet csak egy rejtélylyel lett szegényebb, mert a tragikus végű fenség szfinksz volt a számunkra , ám most, hogy a szfinksz sohasem nyitja többé szólásra ajakát, hirtelen borús sejtés ébred a magyar lélekben, hogy hátha a rejtély mögött egy szebb, boldogabb jövendő lappangott és az örökre elnémult fenséges szfinksszel ennek a szebb, boldogabb jövendőnek a reménye is sírba szállott. A fejedelmi véres árnyék körül máris sötét végzet árnyait látjuk emelkedni. Szorongó szívvel lessük, nem volt-e a szarajevói bomba dörrenése, a gyilkos browning csattanása drámai nyitánya borzalmas világháborúnak, nemzetek tragédiájának. Nyomor és szenvedés, döbbenet és kétségbeesés rémségei integetnek felénk arasznyi prospektívából. Senki sem tudja, miféle újabb, még nagyobb borzalmat zúdít ránk a holnap, vagy tán már a legközelebbi óra. Most, amikor már azt hittük, hogy a balkáni véres felfordulást sikerült végre a Balkánra lokalizálni, s ha nem is rögtönösen, de egyszer mégis csak elkövetkezik az örökös rettegés sorvasztóan izgalmas periódusa után a nyugodalmas munka korszaka: egyszerre csak rémséges valóságra ébreszt bennünket a gyilkos merénylők bombája, browningja. Az igazi rettenetességek még csak most következnek. A munkás kezek meredten ejtik el a szerszámot, a dolgozó agyvelőket, érző lelkeket dermedt iszonyat szállja meg. Gyász, irtózat, részvét és a rifagunk sorsán való csüggedt aggodalom viaskodik bennünk. Mélységes gyászszal és kétségbeesett szorongással lelkünkben tekintünk a fenséges pár ravatala felé és mélységes gyászszal, igaz emberi és alattvalói részvéttel tekintünk arra a nemes, koronás főre, a kinek hosszú élete a keserves megpróbáltatások lánczolata volt, s a kinek számára még késő aggságában is maradt egy utolsó, égető szeme ama rettentő lánczolatnak. Vajha csakugyan ez lenne az utolsó. Vajha ősz királyunk uralkodásának hátralevő ideje megkímélve maradna újabb szerencsétlenségektől. Szegény népek sorsát boldog Isten bírja. A mi szegény, sokat hányatott, temérdek bajtól zaklatott népünknek újabb végzettragédiát kellett átélnie. A vigíliák sötét óráiban bánatos lélekkel nézünk a múltba, amelyben oly kevés az öröm, töprengő kétségbeeséssel a jövőbe, amelyben oly kevés a remény.