Magyar Ipar, 1916. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1916-01-02 / 1. szám

/ A XXXVII. kötet. Budapest, 1916. január 2. 1. szám. MAGYAR „IPARÜGYEK", — AZ ORSZÁGOS IPAREGYESÜLET HETILAPJA. Megjelenik vasárnap. — Az Iparegyesület tagjainak tagsági dijukért jár. Az előfizetési dij egész évre 12 K., félévre 6 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő-utcza 4. T elefon: 26—75. — Felelős szerkesztő: Dr. Soltész Adolf. Háború után. Pénzügyi gondok. Irta: Deutsch Antal, az Országos Iparegyesület igazgató- sági tagja. Az évforduló alkalmából szükségét érezzük annak, hogy összefoglaljuk a kívánságainkat és abban a reményben, hogy a népek békéje elmaradhatatlan, formulázzuk azt az óhajtásunkat, a mely a jövőre nézve ellenállhatatlan hatalommal szállja meg lel­künket. Találkozunk ebben az óhajtásban mind­azokkal, a kiknek nemcsak szivük van az embe­riesség kívánalmainak megérzésére, hanem s^ját államuk és saját nemzetük szükségleteinek fel­ismerésére szolgáló tiszta értelmüket sem veszí­tették el. Ha kívánságokról beszélünk, a melyek minden oldalról előtérbe tolulnak, akkor hozzá kell tennünk, hogy nem szabad magunkat illú­ziókban ringatnunk. Hiszen nem is vagyunk képe­sek illúziókra. Mert a háború, az ő irtózatos vér­áldozataival, pusztításaival, embertelenségével, ki­éheztető kísérleteivel, a szerződések szemérmetlen széttépésével, kiragadott bennünket valamennyi illúziónkból és az emberi kultúráról, czivilizáczió- ról és humanitásról való álmaink mind meginog­tak. Hiszen elvesztettük azoknak az eszméknek erejében való hitünket, a melyek a legnemesebb szellemek agyában megszületve, lassanként a köl­csönös gyülölség megszűnésére és a különböző nemzet kölcsönös testvériségének felismerésére vezettek. Nincsenek többé illúziók az államoknak egymáshoz való viszonyára nézve, mert, ámbár még messze vagyunk a háború végétől, mégis készülődé­seket tapasztalunk már egy mégfélelmetesebb küzde­lemre a gazdasági téren, a mely a most szövet­ségben levő entente-hatalmak szándéka szerint abban az időben is folytatódnék, a mikor a fegy­verek már megpihennek. Legkevésbé szabad azonban az illúzióknak átadni magunkat a háború után közvetlen várható fejlődés tekintetében. A ki azt hiszi, hogy a háború úján nyomban nagy gazdasági fellendülés fog következni, hogy egy csapásra eltörölhetjük az óriási erőfeszítések következményeit, az súlyos tévedés áldozata. Nem gíabad elfelednünk, hogy ez a háború az államok és a népek részéről a lehető legnagyobb'erőfeszítéseket követelte, hogy a népek közönséges mértékkel meg sem mérhető terheket vállaltak magukra, hogy a meghozott és meghozandó áldozatok olyan kimerültséget fog­nak maguk után vonni, a melynek helyén nem lehet egyhamar egy új, erőteljes fölzsendülést várni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ha minden erőnk latbavetésével látunk mun­kához, egyidejűleg új rend fog támadni az állami pénzügyek és valamennyi gazdasági berendezkedés terén, főleg azonban a közgazdasági politikában. A mihez képest a legnehezebb feladat lesz az állami szükségleteket és a termelő társadalmi osz­tályok követelményeit összhangzásba hozni. Az állam már eddig is milliárdokra menő adóssággal terhelte meg magát; tudomásunk van a négy milli­árdos hadikölcsönről, a függőadósságokról és a kül­földi kölcsönökről, a melyeknek összege az egy milliárdot meghaladja. Előrelátható, hogy a háború folytatása, ha csupán csak hat hónapig tart is még, to­vábbi két milliárdot fog igényelni. Úgy, hogy az egész adósságtehernek hét milliárdra való növekedésével, ha pedig háború után a kártéritésekre, az egész közlekedési hálózat rekonstrukcziójára, új vasutak építésére, új bevételi források megnyitására, a rokkantak és árvák ellátására szükséges összege­ket számításba vesszük, újabb két milliárd sza­porulatra kell számítanunk, úgy, hogy az állam­

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék