Magyar Ipar, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1918-07-07 / 27. szám
423 rója ki magasabb kulcs szerint, így biztosítva lesz mindenképpen a községek megsegítése, de községi kezelésben nemcsak, hogy a remélt aranyforrást nem nyitja meg, hanem ellenkezőleg a mai szerény jövedelemről is le kell mondania. De van a javaslatnak egy másik szerencsétlen eszméje, amely a filmgyárakra vonatkozik. A film forgalombahozatalát ugyanis szintén engedélydíjakhoz akarja kötni. Úgy kell ezt értelmezni, hogy a filmgyárak kész termékei, mozidarabjai csak bizonyos lefizetendő engedélydíj után hozhatók forgalomba úgy a belföldön, mint a külföldön. Mit jelent ez? A magyar film, amikor a mozishoz kerül, már súlyos anyagi megterheléssel indul el útjára s igy drágán jut a mozgóképszínház vásznára. Ezzel szemben a meg nem adóztatottkülföldi film sokkal olcsóbb lesz s a mozis természetesen az olcsóbbat vásárolja meg.Ilyenformán a filmgyárak elvesztik darabjaik számára elhelyeződési esélyeik nagy százalékát ami visszahat magukra a gyárakra, a gyárak fejlődésére, boldogulására. A bölcs javaslat azonban számol ezzel az eshetőségre és azt mondja: megadóztatom a külföldi filmeket! Azok sem jöhetnek be olcsóbban az ország területére. Ugye milyen egyszerű ? Csakhogy a rövidlátás nem számol azzal, hogy a külföldi bölcsesség hasonló kedveskedéssel fog szolgálni. A külföld meg fogja retorzióképpen adóztatni a magyar filmeket s azok most már kettős megterheléssel jutnak majd ki a külföldi filmpiacra. Micsoda drága filmek lesznek azok! Hogy fognak e drága hazai termékek konkurrálni az idegen olcsó filmekkel, mikor másképen is nehéz a helyzetük. Hiszen épen most kezdenek csak versenybe kerülni a régi kultúrájú, hosszabb múltra visszatekintő külföldi gyárakkal, most kezd hitelük támadni. Amit a magyar tehetség, lelemény, ipari és művészi bátorság oly nagyszerűen kezdett, egyszerre megéri a kormány beavatkozása. Hát ez volna e javaslat célja? És egyáltalán ez az az iparfejlesztő programm, amelyet felelős kormányférfiak szájáról annyiszor halottunk elhangzani ? Eddig elv volt, bár szerényen gyakorolták, hogy szubvenciókat adtak a kezdet nehézségeivel küzdő új iparágaknak, most a modern iparpártolás új elvet teremtett meg: az életképesség olyan próbáját, amely a csecsemőt hideg vízbe mártja, ha életben marad, jó, ha elpusztul, amúgy sem volt életrevaló. v . Pakots József: Gazdasági háború és a magyar ipar. Ha nagy német napilapot vagy gazdasági újságot veszünk kezünkbe, majdnem minden számban találunk cikket, amely a békekötést követendő gazdasági háború mibenlétét és esélyeit tárgyalja, természetesen német szempontokból. Már-már a közvélemény az átmenetgazdaságot nem is képzelheti másnak, mint a háború gazdasági térre való terelésének. Az entente államai is természetszerűen vizsgálják azokat a módozatokat, miként fogják gazdasági előnyüket, különösen a nyersanyagbeszerzés terén, a háború után a maguk javára felhasználni. Csak a legutóbbi napokban jutott hozzánk azoknak az angol bizottságoknak jelentése, amelyek a párisi gazdasági konferencia határozatainak értelmében e gazdasági háború teendőit kidolgozták. De szembe ötlik, hogy mindkét részről, úgy német, mint angol oldalról, még nem mentek túl a közvélemény előkészítésén, illetőleg véleményezések bekérésén. És ennek oka nemcsak az intézmények érvénybeléptetésének időszerűtlenségében rejlik, hanem főként abban, hogy tudatában vannak annak, milyen kétélű fegyver a gazdasági háború még a gazdaságilag leghatalmasabb nemzetekre nézve is és hogy bármilyenek ennek a háborúnak esélyei, a felülkerekedő hatalmi csoportnak is csak Pyrrhusi győzelmet hozhat. Csak a minap mutatott rá Ballin, a Hapag vezérigazgatója, az ellentmondásra, amely abban rejlik, hogy míg egyrészt a tengerek szabadságát hangoztatják a legelengedhetetlenebb békefeltételnek, másrészt a gazdasági háború és Középeurópa elkerülhetetlenségét látják jónak átvinni a köztudatba. Dr. Bernhard Dernburg, szolgálaton kívüli államtitkár tárgyalja a „Berliner Tagblatt“egyik legutóbbi számában a gazdasági háború esélyeit. Egy korábbi írásában már rámutatott volt arra, hogy a háborút követő nyersanyag- és hajótérinségre való tekintettel Németország csak olyan békét köthet, amely ipara részére a szükséges nyersanyagot biztosítja. Minthogy pedig minden állam hasonló helyzetben lesz, a gazdasági béke csakis egy népszövetség megalakítása esetén lesz lehetséges, amely választott bíróság útján fogja a nyersanyag szétosztását eszközölni. Az angol lapok Dernburg praemisszának helyességét mind elismerik és míg egyik része az elv igazságát és szükségességét hangsúlyozza, másik része, mint a „Westminster Gazette“, arra a felsőbbségre utal, amelyet az angol gazdaságnak a nyersanyagok és a piacok tekintetében Németországgal szemben érvényesítenie kell. Németország a neki szükséges nyersanyagok biztosítása nélkül nem köthet békét és a nyersanyagokat természetesen készáruval akarja megfizetni. A gazdasági erőviszonyok szemléleténél pedig Dernburg kétségbe vonja az entente fölényét. Három gazdasági szférára osztja a földet: az első a kontinentális szféra, amely Németország