Magyar Ipar, 1923 (44. évfolyam, 1-8. szám)
1923-01-15 / 1. szám
4 WEISS MANFRÉD. Súlyos veszteség érte a magyar ipart. Betölthetetlenül támadt azoknak sorában, akik Magyarország ipari fejlődésének úttörői voltak. Elvesztettük báró Weiss Manfrédot, aki az elsőknek is a legelső sorában állott. Hatalmas, nálunk szinte páratlan, nagyméretű egyéniség volt, akinek négy évtizednél hosszabb időn át folytatott impozáns munkája egy darab magyar ipartörténet. Egyesült benne a kivételesen nagy elme invenciója a lélek csodálatos erejével, az öntudatos akarás kimeríthetetlen energiájával és termékeny, gazdag egyénisége soha nem szünetelő munkával akkora területét járta be az alkotásnak, amelyen nála kisebb, de szintén jelentékeny emberek féltucatjával osztozkodhattak volna úgy, hogy mindegyik számára elegendő marad. A csepeli világhírű gyártelep, amelyet egy pusztaságon varázsolt elő Weiss Manfréd hatalmas munkája, területben és időben egyaránt messze kiható példája annak, hogy egy rendkívüli ember számára mérhetetlen lehetőségek vannak. Szerény kis konzervgyárból, amely az emberi táplálkozást szolgálta, eleinte csak a békés lakosság szükségletére gondolva, a háborús élelmezésnek, majd a háborús emberpusztításnak anyagát és szerszámait termelő hatalmas iparváros fejlődött. És ez a roppant vállalat, amely szinte Európaszerte legyőzhetetlen tökéletességgel, egyre nagyobb stílusban, egyre teljesebb sikerrel felelt meg a világháború fokozódó követelményeinek, a háború után bámulatos gyorsasággal, céltudatossággal és teljességgel tudott átalakulni békeüzemmé, amely a pusztítás fegyverei helyett az életnek, a termelésnek anyagát és szerszámait állítja elő. Mindez Weiss Manfréd agyában fogamzott meg, az ő legegyénibb kezdeményezésének, szervezésének és irányításának az eredménye. A magyar közgazdasági élet vezérkarában kevés van hozzá fogható és a külföld ipari nagyságai között is kevesen vannak, akik vele mérkőzhetnek, talán egy sincs, aki nála külömb volna. Az ő elvesztése mindnyájunk gyásza, pótolhatatlan vesztesége nemcsak a magyar iparnak, hanem egész letiport hazánknak, az új, nagyobb, szebb és boldogabb Magyarországért küzdő, egész dolgozó magyarságnak. Ravatalát mélységes szomorúsággal vette körül a magyar társadalom és emléke a magyar Pantheonban a nagyok, a klasszikusok, az örökké élők között fog helyet foglalni. SVess Manfréd embernek is kiváló volt. Gondjából, munkájából, áldozatkészségéből juttott minden közcélnak, érdeklődése és tevékenysége megoszlott a legkülönbözőbb közérdekű intézmények között. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke és egyik vezető szelleme volt. Jóindulatú, nemes érdeklődésének nem egy tanujelét vette az Országos Iparegyesület is, amelynek igaz barátai közé tartozott. Legutoljára egyesületünk jubiláns díszközgyűlésén jelent meg közöttünk és ezt megelőzőleg hathatósan elősegítette az egyesület jubileumának fényességét, teljességét. Az Országos Iparegyesület elnöksége és igazgatósága méltó módon adott kifejezést a nagy halott elvesztésén való fájdalmának, kegyeletének és az egyesület évkönyveiben díszes hely fog jutni báró Uess Manfréd ragyogó nevének. mimmiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiimiiiiimiiiiimiiiiiiimiiimiiiiitiiiimimiiiiiiiimiiiiiii A jubiláns ezüst- és bronzérmek. Az Országos Iparegyesület jubiláris közgyűlése alkalmával a következő önálló iparosok kapták az egyesületi ezüst- és bronzérmeket. Önálló iparosok. Ezüst éremmel kitüntettük: Radó Gyula kárpitosmestert, Kávay Gyula asztalosmestert, Mócsay Gyula asztalosmestert, Hajts Jakab asztalosmestert, Hosszú István asztalosmestert, Bakos Mór aranyművesmestert, Gráf József sütőmestert, Spolarits György sütőmestert, Holndonner Ignác sütőmestert, Deutsch Mór sütőmestert, Horváth György szabómestert, Pápay Lajos szabómestert, Rétay Imre szabómestert, Gerő Dávid szabómestert, Wiegand Mihály szabómestert, Mencsik Antal bronzöntőt, Weingruber Ignác kávést, Kovács József kávést, Strausz Miksa kávést, Schwarcz Zsigmond órásmestert, Rusznák Károly műszerészt, Felk Ödön elektrotechnikust, Dehmal Károly zongorakészítőt, Laumann Róbert hegedűkészítőt, Carl Lajos bádogosmestert, Móczár Mátyás cipészmestert, Sperai János cipészmestert, Blaskó János cipészmestert, Weininger Testvérek agyagkályhakészítőket (Bonyhád), Treiber József géplakatosmestert (Battonya), Tibay Lajos szabómestert (Battonya), id. Hegedűs János kőművesmestert (Battonya), Kiss Dezső szabómestert (Balassagyarmat), Szőnyi István vasöntőmestert (Dévaványa), Varjassy Imre kovácsmestert (Debrecen), Vojtha Géza asztalosmestert (Debrecen), Prehács József szíjgyártómestert (Debrecen), Schöpf Károly hentesmestert (Győr), id. Kokron József kötőszövőt (Hódmezővásárhely), Koncz Pál kőművesmestert (Hódmezővásárhely), Oskovits József kalaposmestert (Hódmezővásárhely), Hódosi Imre csizmadiamestert (Hódmezővásárhely), Pribauer Ede sütőmestert (Hőgyész), Gaál Sándor szücsmestert (Kisújszállás), Kudsik Mátyás műasztalosmestert (Kisújszállás), Sándor Ferenc és Társa műlakatosmestereket (Körmend), Lélek István cukrászt (Makó), Kun Mihály cipészmestert (Orosháza), Sárosy Gyula szabómestert (Orosháza), Gubicza Géza asztalosmestert (Orosháza), Kluge Ferenc kékfestőt (Pápa), Lukács György kőművesmestert (Pestújhely), Majoros János kovácsmestert (Soroksár), Bohos Elek asztalosmestert (Siófok), Horváth János cipészmestert (Siófok), Parai Pál hentesmestert (Szeged), Bugyi Mihály lakatosmestert (Szeged), Menning Mihály cipészmestert (Szeged), Guth Vilmos műesztergályosmestert (Szombathely), Bauer István cipészmestert (Szombathely), Koltay Ferenc lakatosmestert (Szombathely), Gehring L. Ferenc bádogos- MAGYAR IPAR 1923. január 15