Magyar Ipar, 1935 február (56. évfolyam, 1-2. szám)

1935-02-15 / 1. szám

MAGYAR IPAR dor igazgatót, Beck Ö. Fülöpöt, az ünnepeltnek átadott plakett alkotóját. Ott voltak még: Alföldy László, Braun Vimos, dr. Balló Rudolf, dr. Beck Salamon, Borbás Lajos, Dem­bitz Gyula, Fekete Ignác, Gömöri Elek, Holzer Sándor, Hirmann Ferenc, Ju­tassy Ödön, Krempel József, Katona Béla, Lőwy Salamon, Magyar Lajos, Pilczer György,­­Seenger Béla, Sugár Endre, Schober József, Székely Imre, Szántó Albert, Vértes Gyula, az Országos Iparegyesület igazgatósági tagjai, továbbá Aschner Dávid, Becker Ágoston, Bárdos-Féltoronyi Oszkár ipartestületi elnök, Bernauer Géza, Bodor Aladár, Ghesmay József, Gerő Károly, Hoffmann Ferenc, Haidekker Sándor, Halász Béla, Hauser Artur, dr. Hegyeli Zoltán, dr. Holitscher Pál, dr. Horovitz György, Herczeg Ernő, I­rsay Er­vin, Jakobovics Dániel, Kelemen Móric, Kreuzer Géza, Kern Béla, Kőgler Gusztáv, dr. Konkoly Elemér, Kern Ernő, Lang Ottó, Lunzer Pál, Mihályfy Dezső, Mosch Béla, Merse Pál, Mann Miksa, Oetl-Pálfy Dénes, Paschka Lajos, Perczi Egon, dr. Reknaun Ernő, dr. Ranschburg Nándor, Róna Árpád, Seenger Ervin, Sperling Jenő, Schweiger Ödön, Székely Ottó, V­alatin Béla, Vadas Ferenc, Werkner Lajos, Werkner Artur. A résztvevőket az Országos Iparegyesület nevében Görgey István országgy. képviselő és Hauswirth Ödön alelnökök, Dál­­noki-Kováts Jenő kormányfőtanácsos, igazgató, dr. Naményi Ernő h. igazgató, dr. Balthazar Béla fő­titkár és a Gyárosok és Gyárigazgatók Klubja nevében Neuhold Kornél alelnök, dr. Linksz Jenő kormányfőtanácsos, Kakulyay Károly, Szenes Ignác, Neszmély Lajos fogadták. A vacsora végén Görgey István országgy. képviselő, az Or­szágos Iparegyesület alelnöke, a következő beszédben köszön­tötte az ünnepeltet: Az emberi élet hosszú, küzdelmes, göröngyös útját szaka­szokra osztják azok az események, melyek jelentőségükben ki­emelkednek a mindennapi élet szürke hétköznapjai közül és amelyek — mint az országút szélén elhelyezett mérföldkövek — emlékeztetik a földi halandót eddig eltöltött életének min­den fontosabb mozzanatára. Az országúti vándor is megpihen az ilyen mérföldkőnél, hogy visszatekintve a már megtett útra, további erőt merítsen útjának folytatására. Ilyen határkőnél a múltak emlékei a rendesnél eleveneb­ben rajzolódnak lelki szemeink elé és felidézve azokat, számot vetünk lelkiismeretünkkel is, vájjon megtettünk-e mindent, amit az élet hivatása számunkra kijelölt és amit tehetségünk­kel, szorgalmunkkal és rátermettségünkkel azon a helyen, hová a sors rendeltetése állított, el lehetett érnünk. Tolnai Kornél ünneplésére gyűltünk ma itt egybe, hogy igaz nagyrabecsülésünknek, őszinte tiszteletünknek és meleg szeretetünk­nek ebben a formában is kifejezést adjunk. 70 esz­tendő bizonyára hosszú idő az ember életében, de nem hosszú annak, aki ezt a nagy időt a szakadatlan munka elfoglaltságá­val töltötte meg tartalommal, mert dolgozó embernél repül­nek a napok, az órák perceknek tűnnek fel. A jól elvégzett munka nemes érzése pedig további munkakedvvel tölti el az ember lelkét és elfelejteti vele az élet sok keserű és annyi csalódással teli, szomorú epizódjait. Tolmig Kornél Bátyánk! Ha a mai kiemelkedő mérföld­kőnél megpihensz és visszatekintesz munkás életednek eddigi szakaszaira, magad is büszke önérzettel állapíthatod meg, hogy az emberi társadalomnak értékes, kiemelkedő, mindenki által tisztelt és nagyrabecsült tagja vagy ! Egész ember, aki példa­képül szolgálhat mindenkinek! Közel 50 esztendeje annak, hogy mérnöki diplomádat megszerezted és azóta bármilyen pozícióba kerültél, Te csak egy jelszót követtél: „Önzetlenül és becsületesen dolgozni!“ Tudásodat állandóan fokoztad: tanultál, hogy dolgozhass és külföldön szerzett tapasztalataidat Magyar Hazádnak ja­vára gyümölcsözte­­thesd. Azok közé a boldog magyarok közé tartozol, akik Szent István koronáját még teljes fényében látták ragyogni, s annak tündökléséhez a tudás és jellem gránitlépcsőin magasba emel­kedve, tudásoddal, munkásságoddal és a többiek felett mesz­­sze sugárzó csillogású egyéniségeddel magad is hozzájárultál. És hogy Tolnay Kornél szaktudása mit jelentett a köznek, azt legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy noha már 1908-ban megvált az állam szolgálatából és egy előkelő magánvállalat igazgatását vállalta el, amikor a magyar égbolt horizontján­ ­ már gyülekezni­­kezdtek a viharfelhők, 1914 tavaszán Harkányi János báró akkori kereskedelemügyi miniszter visszahívta Tolnay Kornélt az államvasutak élére államtitkári rangban, elnöki minőségben. Mintha már megérezte volna, hogy pár hónapon belül ki fog törni az a nagy világégés, melynek ke­serű konzekvenciáit a magyar nemzetnek kellett leginkább el­szenvednie. Miként a rómaiak Cincinatust az eke szarvától, úgy hívta vissza Harkányi János Tolnay Kornélt a MÁV­ élére abban az időben, amikor a háborús depresszió előszele már végigsepert egész Európán, mert tudta, hogy az elkövet­kezendő nehéz időkben erre a fontos helyre egész embert kell állítani. És hogy a magyar államvasutak a háború nehéz­­négy esztendeje alatt arra az egészen rendkívüli teljesítményre — amire még valamennyien élénken emlékezünk — képesek vol­tak, amely lehetővé tette nekünk a reánk kény­szerí­tett hábo­rúnak négy éven át tartó folytatását, az elsősorban Tolnay Kornélnak volt az érdeme, aki olyan­­példával járt elől a kö­telességtel­jesítésiben, amely az összes többi alkalmazottakat is az emberi teljesítőképesség legmagasabb fokának elérésére serkentette. Az összeomlás után, amikor szentségtörő kezeik­ összetör­ték Magyarország 1000 éves tündöklő koronáját, melyet annyi magyar szenvedés és küzdelem glóriája és tövis­koszorúja font körül. Tolnay Kornél végleg megvált a MÁV­ díszes elnöki ál­lásától. Lelki nagyságát és önzetlen hazaszeretetét azonban az jellemzi legjobban, hogy nem sodródott­­bele a tehetetlen két­ségbeesés nirvánájába, nem húzódott vissza a fárasztó mun­kában eltöltött évtizedek pihenésre jogosító privilégiumának sánca mögé, nem csatlakozott azoknak a seregéhez sem, akik­nek az élete azóta csak terméketlen kritika és meddő sóhaj­­tozás az elmúlt szép idők után. Nem vállalta végül a „laudan­tur temporis acti“ kényelmes, de gyümölcstelen szerepét sem, ha­nem átérezve azt, hogy a csonka országnak a mai időkben még inkább van szüksége kiváló fiainak munkásságára, mint a régi nagy Magyarországnak volt, felismerve ezen szomorú korszak parancsoló követelését, a kötelességteljesítésben to­vábbra is első akart maradni és kivette részét a munkából mindenütt, ahol nagy szaktudására, tapasztalataira, életbölcses­­ségtől leszűrt, higgadt judicium­­ára szükség volt. A gazdasági életnek az utolsó években talán még sohasem tapasztalt há­borgó hullámai között mindig meglátta és meg tudta találni azt a helyes utat és irányt, mely a sok Scilla és Gha­ribdis közt kivezet. Tolnay Kornélról mint emberről, azt hiszem, szükségtelen bővebben beszélnem, hiszen mindannyian jól ismerjük őt. Azok közé a kiváltságos, ritka emberek közé tartozik, aki­nek nin­csenek ellenségei, csak barátai és tisztelői. Az ő igaz talizmánja, nagy szíve, amelyből a szeretet fluiduma oly el­lenállhatatlan magnetikus erővel sugárzik ki, hogy az min­denkit magához vonz, aki oly szerencsés lehetett Tolnay Kor­nélt közelebbről megismerhetni. Kedves Kornél Bátyánk ! Engedd meg, hogy az Országos Iparegyesület, valamint a Gyárosok és Gyérigazgatók­­Klub­jának a nevében, mint amely két testületnek évek óta szeretett elnöke vagy, ragaszkodásunk, nagyrabecsülésünk, tiszteletünk és szeretetünk látható jeléül átnyújtsam ezt az emléket, arra kérve az Egek Urát, hogy Tolnay Kornél bátyánkat friss erő­ben és egészségben még sok éven át tartsa meg nekünk és a Hazának! Neuhold Kornél, a GYTK alelnöke a következő beszédet mondotta: Görgey képviselő úr, igen tisztelt barátom ünnepi fel­köszöntője után megilletődve állok a Tolnay-serleggel kezem­ben és egy pillanatig tűnődöim magamban, hogy vájjon fel tudok-e emelkedni annak a férfiúnak magaslatára, akit ma itt ünnepelünk. Megnyugtat az a tudat, hogy a hatalmas tölgyre is fel­nézünk, alulról gyönyörködünk viharálló­­törzsében, minden évben megújuló, virágzó lombozatában. Közöttünk­­nőt ekkorára ez az óriás tölgy, minden terv­­gazdálkodás nélkül, itt kapta és kapja az éltető napsugarat, minden kliring és kompenzáció nélkül

Next