Magyar Ipar, 1935 február (56. évfolyam, 1-2. szám)
1935-02-15 / 1. szám
MAGYAR IPAR dor igazgatót, Beck Ö. Fülöpöt, az ünnepeltnek átadott plakett alkotóját. Ott voltak még: Alföldy László, Braun Vimos, dr. Balló Rudolf, dr. Beck Salamon, Borbás Lajos, Dembitz Gyula, Fekete Ignác, Gömöri Elek, Holzer Sándor, Hirmann Ferenc, Jutassy Ödön, Krempel József, Katona Béla, Lőwy Salamon, Magyar Lajos, Pilczer György,Seenger Béla, Sugár Endre, Schober József, Székely Imre, Szántó Albert, Vértes Gyula, az Országos Iparegyesület igazgatósági tagjai, továbbá Aschner Dávid, Becker Ágoston, Bárdos-Féltoronyi Oszkár ipartestületi elnök, Bernauer Géza, Bodor Aladár, Ghesmay József, Gerő Károly, Hoffmann Ferenc, Haidekker Sándor, Halász Béla, Hauser Artur, dr. Hegyeli Zoltán, dr. Holitscher Pál, dr. Horovitz György, Herczeg Ernő, Irsay Ervin, Jakobovics Dániel, Kelemen Móric, Kreuzer Géza, Kern Béla, Kőgler Gusztáv, dr. Konkoly Elemér, Kern Ernő, Lang Ottó, Lunzer Pál, Mihályfy Dezső, Mosch Béla, Merse Pál, Mann Miksa, Oetl-Pálfy Dénes, Paschka Lajos, Perczi Egon, dr. Reknaun Ernő, dr. Ranschburg Nándor, Róna Árpád, Seenger Ervin, Sperling Jenő, Schweiger Ödön, Székely Ottó, Valatin Béla, Vadas Ferenc, Werkner Lajos, Werkner Artur. A résztvevőket az Országos Iparegyesület nevében Görgey István országgy. képviselő és Hauswirth Ödön alelnökök, Dálnoki-Kováts Jenő kormányfőtanácsos, igazgató, dr. Naményi Ernő h. igazgató, dr. Balthazar Béla főtitkár és a Gyárosok és Gyárigazgatók Klubja nevében Neuhold Kornél alelnök, dr. Linksz Jenő kormányfőtanácsos, Kakulyay Károly, Szenes Ignác, Neszmély Lajos fogadták. A vacsora végén Görgey István országgy. képviselő, az Országos Iparegyesület alelnöke, a következő beszédben köszöntötte az ünnepeltet: Az emberi élet hosszú, küzdelmes, göröngyös útját szakaszokra osztják azok az események, melyek jelentőségükben kiemelkednek a mindennapi élet szürke hétköznapjai közül és amelyek — mint az országút szélén elhelyezett mérföldkövek — emlékeztetik a földi halandót eddig eltöltött életének minden fontosabb mozzanatára. Az országúti vándor is megpihen az ilyen mérföldkőnél, hogy visszatekintve a már megtett útra, további erőt merítsen útjának folytatására. Ilyen határkőnél a múltak emlékei a rendesnél elevenebben rajzolódnak lelki szemeink elé és felidézve azokat, számot vetünk lelkiismeretünkkel is, vájjon megtettünk-e mindent, amit az élet hivatása számunkra kijelölt és amit tehetségünkkel, szorgalmunkkal és rátermettségünkkel azon a helyen, hová a sors rendeltetése állított, el lehetett érnünk. Tolnai Kornél ünneplésére gyűltünk ma itt egybe, hogy igaz nagyrabecsülésünknek, őszinte tiszteletünknek és meleg szeretetünknek ebben a formában is kifejezést adjunk. 70 esztendő bizonyára hosszú idő az ember életében, de nem hosszú annak, aki ezt a nagy időt a szakadatlan munka elfoglaltságával töltötte meg tartalommal, mert dolgozó embernél repülnek a napok, az órák perceknek tűnnek fel. A jól elvégzett munka nemes érzése pedig további munkakedvvel tölti el az ember lelkét és elfelejteti vele az élet sok keserű és annyi csalódással teli, szomorú epizódjait. Tolmig Kornél Bátyánk! Ha a mai kiemelkedő mérföldkőnél megpihensz és visszatekintesz munkás életednek eddigi szakaszaira, magad is büszke önérzettel állapíthatod meg, hogy az emberi társadalomnak értékes, kiemelkedő, mindenki által tisztelt és nagyrabecsült tagja vagy ! Egész ember, aki példaképül szolgálhat mindenkinek! Közel 50 esztendeje annak, hogy mérnöki diplomádat megszerezted és azóta bármilyen pozícióba kerültél, Te csak egy jelszót követtél: „Önzetlenül és becsületesen dolgozni!“ Tudásodat állandóan fokoztad: tanultál, hogy dolgozhass és külföldön szerzett tapasztalataidat Magyar Hazádnak javára gyümölcsöztethesd. Azok közé a boldog magyarok közé tartozol, akik Szent István koronáját még teljes fényében látták ragyogni, s annak tündökléséhez a tudás és jellem gránitlépcsőin magasba emelkedve, tudásoddal, munkásságoddal és a többiek felett meszsze sugárzó csillogású egyéniségeddel magad is hozzájárultál. És hogy Tolnay Kornél szaktudása mit jelentett a köznek, azt legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy noha már 1908-ban megvált az állam szolgálatából és egy előkelő magánvállalat igazgatását vállalta el, amikor a magyar égbolt horizontján már gyülekeznikezdtek a viharfelhők, 1914 tavaszán Harkányi János báró akkori kereskedelemügyi miniszter visszahívta Tolnay Kornélt az államvasutak élére államtitkári rangban, elnöki minőségben. Mintha már megérezte volna, hogy pár hónapon belül ki fog törni az a nagy világégés, melynek keserű konzekvenciáit a magyar nemzetnek kellett leginkább elszenvednie. Miként a rómaiak Cincinatust az eke szarvától, úgy hívta vissza Harkányi János Tolnay Kornélt a MÁV élére abban az időben, amikor a háborús depresszió előszele már végigsepert egész Európán, mert tudta, hogy az elkövetkezendő nehéz időkben erre a fontos helyre egész embert kell állítani. És hogy a magyar államvasutak a háború nehéznégy esztendeje alatt arra az egészen rendkívüli teljesítményre — amire még valamennyien élénken emlékezünk — képesek voltak, amely lehetővé tette nekünk a reánk kényszerített háborúnak négy éven át tartó folytatását, az elsősorban Tolnay Kornélnak volt az érdeme, aki olyanpéldával járt elől a kötelességteljesítésiben, amely az összes többi alkalmazottakat is az emberi teljesítőképesség legmagasabb fokának elérésére serkentette. Az összeomlás után, amikor szentségtörő kezeik összetörték Magyarország 1000 éves tündöklő koronáját, melyet annyi magyar szenvedés és küzdelem glóriája és töviskoszorúja font körül. Tolnay Kornél végleg megvált a MÁV díszes elnöki állásától. Lelki nagyságát és önzetlen hazaszeretetét azonban az jellemzi legjobban, hogy nem sodródottbele a tehetetlen kétségbeesés nirvánájába, nem húzódott vissza a fárasztó munkában eltöltött évtizedek pihenésre jogosító privilégiumának sánca mögé, nem csatlakozott azoknak a seregéhez sem, akiknek az élete azóta csak terméketlen kritika és meddő sóhajtozás az elmúlt szép idők után. Nem vállalta végül a „laudantur temporis acti“ kényelmes, de gyümölcstelen szerepét sem, hanem átérezve azt, hogy a csonka országnak a mai időkben még inkább van szüksége kiváló fiainak munkásságára, mint a régi nagy Magyarországnak volt, felismerve ezen szomorú korszak parancsoló követelését, a kötelességteljesítésben továbbra is első akart maradni és kivette részét a munkából mindenütt, ahol nagy szaktudására, tapasztalataira, életbölcsességtől leszűrt, higgadt judiciumára szükség volt. A gazdasági életnek az utolsó években talán még sohasem tapasztalt háborgó hullámai között mindig meglátta és meg tudta találni azt a helyes utat és irányt, mely a sok Scilla és Gharibdis közt kivezet. Tolnay Kornélról mint emberről, azt hiszem, szükségtelen bővebben beszélnem, hiszen mindannyian jól ismerjük őt. Azok közé a kiváltságos, ritka emberek közé tartozik, akinek nincsenek ellenségei, csak barátai és tisztelői. Az ő igaz talizmánja, nagy szíve, amelyből a szeretet fluiduma oly ellenállhatatlan magnetikus erővel sugárzik ki, hogy az mindenkit magához vonz, aki oly szerencsés lehetett Tolnay Kornélt közelebbről megismerhetni. Kedves Kornél Bátyánk ! Engedd meg, hogy az Országos Iparegyesület, valamint a Gyárosok és GyérigazgatókKlubjának a nevében, mint amely két testületnek évek óta szeretett elnöke vagy, ragaszkodásunk, nagyrabecsülésünk, tiszteletünk és szeretetünk látható jeléül átnyújtsam ezt az emléket, arra kérve az Egek Urát, hogy Tolnay Kornél bátyánkat friss erőben és egészségben még sok éven át tartsa meg nekünk és a Hazának! Neuhold Kornél, a GYTK alelnöke a következő beszédet mondotta: Görgey képviselő úr, igen tisztelt barátom ünnepi felköszöntője után megilletődve állok a Tolnay-serleggel kezemben és egy pillanatig tűnődöim magamban, hogy vájjon fel tudok-e emelkedni annak a férfiúnak magaslatára, akit ma itt ünnepelünk. Megnyugtat az a tudat, hogy a hatalmas tölgyre is felnézünk, alulról gyönyörködünk viharállótörzsében, minden évben megújuló, virágzó lombozatában. Közöttünknőt ekkorára ez az óriás tölgy, minden tervgazdálkodás nélkül, itt kapta és kapja az éltető napsugarat, minden kliring és kompenzáció nélkül