Magyar Ipar, 1947 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1947-06-15 / 1. szám

A MAGYAR IPAR­ ben kétségkívül az ipar szenvedte el a legszörnyűbb háborús károkat. 1944 december 22-én — a Magyar­­országon dúló háború tetőfokán — alakult meg a deb­receni kormány és ebben az időben valóságos ipari életről szó sem lehetett. A nácik és nyilas cinkosaik kifosztották, felgyújtották ipari üzemeink színe-javát és amit hátrahagytak, annak javarészével a repülő­bombák és az ágyúgolyók végeztek. Amit egymást­­követő nemzedékek építettek a magyar iparban, lán­gokban állt és romokban hevert. * Takács Ferenc, a magyar munkásmozgalom régi, bátor előharcosa lett a demokrácia első iparügyi mi­nisztere. A debreceni pénzügyi palota kétemeletes épületében kapott otthont az összkormány s két szoba jutott a második emeleten az iparügyi minisztérium­nak. Az egyik szobában Takács miniszter ült, az elő­szobában Kovács Gábor miniszteri titkár tartózkodott, a másik szobában pedig a minisztérium »összes osz­tályai és alkalmazottai« dolgoztak. Az összes alkalma­zottakat egy gépírókisasszony jelentette, továbbá Gál László miniszteri titkár, ma miniszteri osztályfőnök és az Anyaghivatal elnökhelyettese. Nagy segítséget jelentett a miniatűr minisztérium részére a debre­ceni Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, dr. Har­sányi Imre, mint »külmunkatárs«. * A rendezett viszonyok szemszögéből tekintve, a debreceni kormány iparügyi minisztériuma az adott körülmények között alig folytathatott miniszteriális te­vékenységet, inkább egy fontos iparfelügyelőségnek felelt meg. Nem volt vasút­-, autó-, postaösszeköttetés, az ország területének nagyobb részén harcok dúltak s az összeköttetés még a felszabadult részekkel sem állt helyre. Ilyen körülmények között alkotta meg Debre­cenben az iparügyi minisztérium az első nagy fontos­ságú rendeletét, az üzemi bizottsági rendeletet, amely igazi forradalmi lépés volt a magyar ipar történelmé­ben. A rendelet, amely egészében jól bevált, ipari ter­melésünknek egyik legerősebb tartópillére lett. * A debreceni iparügyi minisztérium kényszerű el­szigeteltségében valósággal légüres térben dolgozott. Mindenáron meg kellett hát teremteni az összekötte­tést elsősorban Budapesttel, amely az ország iparának túlnyomó részét jelenti, de kapcsolatot kellett találni az ország már felszabadított területeinek iparával is. Hálával kell visszagondolni az orosz katonai parancs­nokság segítőkészségére, amely az egész vonalon meg­nyilvánult az iparügyi minisztérium munkája iránt. Többek között ennek köszönhető az is, hogy Gál László miniszteri titkár, Takács Ferenc miniszter nyílt pa­rancsával egy orosz katonai autón 1945 január 26-án megjelent Budapesten, mint a debreceni kormány első hivatalos megbízottja. Gál László első benyomásairól a következőket mondja: — A­ város végén kellett megállnunk az utat el­záró torlaszok miatt. Élénk ágyúpárbaj folyt a pesti és a budai oldal között: aknák robbantak, gránátok dörrenése hasított a levegőbe, sűrű füstgomolyok emelkedtek az ég felé, üszkös romok között vánszo­rogtunk s minden lépés életveszéllyel járt. Emberi tetemek, oszló lóhullák, kötésig érő szemét borították az utcákat s a lakosság megmaradt része éhezve és fázva még a pincékben kuporgott. Csikorgó tél volt s ha besötétedett, szerte rőt tüzek világították az eget. A pesti részen mindössze hét gyár kéménye füstölgött, egy nagyobb és hat kisebb üzemé. Szivettépő, kietlen látvány volt s ahogy megnéztem e dantei képet, be­­lémhasított: tíz évig nem lesz feltámadás. — És másnap reggel hozzákezdtem a munkához. Büszke leszek rá, amig élek, hogy a demokratikus kormány szervei közül először az iparügyi miniszté­rium kezdte meg működését Budapesten, a­ többi mi­nisztérium csak áprilisban jöt Utánunk Debrecenből. Ez volt az a mag, amely körül az új kormány, az új közigazgatás Budapesten kikristályosodott. — Első utam Budapest akkori orosz katonai pa­rancsnokához, Csernisov tábornokhoz vezetett, aki­t rendkívül előzékenyen fogadott s bár a fegyverszü­neti feltételek szerint polgári közigazgatás a fronttól csak nagyobb távolságig működhetett, lehetővé tette, hogy a debreceni kormány iparügyi minisztériuma azonnal megkezdhesse a fővárosban munkáját. Nagy­­segítségemre voltak Csorba János polgármester, to­vábbá Bechtler Péter alpolgármester és a Szakszerve­zeti Tanács vezetője, Kossa István főtitkár. — A minisztérium fennhatósága alatt álló hiva­talok közül csupán egy akadt, amelyben felüthettem sátorfámat: a József utcai Állami Munkaközvetítő. A főváros egyetlen napilapjában­, a Szabadságban hir­­de­ést adtam közre, jelentkezzenek az iparügyi minisz­térium tisztviselői. Az első hívásra mintegy három­száz kolléga jelentkezett. Ezek elbújtak a kiürítési pa­rancs elől, nem voltak hajlandók Nyugatra távozni és lángoló lelkesedéssel ajánlották fel szolgálataikat. Máig sem tudom, hogyan szereztek hírt az újsághirde­tésről Budán rekedt tisztviselőink s­ miként voltak képesek átszökni golyózáporban, apró lélekvesztőkön a Dunán? De eljöttek, egy szál ruhában, kékrefagyva, kenyér nélkül s ablaktalan, fűtetlen helyiségekben, amely körül még mindig robbantak a nácik lövedékei, példamutató bátorsággal és buzgalommal hozzáláttak a munkához. Tevékenységünk javarésze a kezdeti idő­ben abból állott, hogy az üzemek dolgozóit a katonai városparancsnok igazolványaival láttuk el, melyek birtokában a munkások szabadon mozoghattak, meg­kezdhették üzemeik újjáépítését és megindíthatták az ipari termelést. Többezer példányban szereztem a vá­rosparancsnokságtól úgynevezett védelmi táblákat is, melyeknek orosz szövege szerint az illető üzem a vá­ros katonai parancsnokságának védelme alatt áll és sem a helyiségeket, sem a készleteket nem vehetik igénybe alakulatok, vagy személyek. — Minisztériumunk tisztviselőit kezdetben még fi­zetni sem tudtuk, csak segélyeket adtunk azokból az összegekből, amelyeket számvevőségünk különböző hi­vatalokból összegyűjtöüt. Örültünk, ha naponta egy leveshez jutottunk s tisztviselőink valóban heroikus lelkesedéssel szolgálták a közös ügyet. — A tüzérségi harc egyre erősödött a környékün­kön, új otthon után kellett nézni. Először a Nagyatádi- Szabó­ utcai Állami Ércbányászat romos helyiségeiben húzódtunk meg, majd hozzáláttunk az akadémia utcai Szabadalmi Bíróság épületének rendbehozatalához, ahol magunk végeztük a hivatali teendőkön felül a rom­eltakarító napszámos-munkát is. Tevékenységi körünk egyre nőtt, feladataink szaporodtak, tisztviselőink lét­száma emelkedett s hivatalaink javarészét májusban költöztettük át a Pénzintézeti Központ szabadságtéri palotájába. * 1945 június elsején Bán Antal személyében új mi­nisztert kapott az iparügyi minisztérium. Ez időtől kezdve az ipar egész vonalán hatalmas fejlődés indult el. A lerombolt üzemek újjáépültek, sőt merőben új gyárak is keletkeztek, a munkásság üzemi alkotmányt és kollektív szerződést kapott, az ipari export meg­indult, a kirakatok megteltek áruval. Hogy mennyit dolgozott és mit végzett Bán Antal és minisztériuma rövid két év alatt, ezernyi nehézség közepette, arról ennek az újságnak a többi oldalain számolunk be. E kis cikkben csak szerény emléket akartunk állítani az új iparügyi minisztériumnak, amelynek munkája­ így kezdődött... Farkas Lajos 1947 június 15-

Next