Magyar Ipar, 1948. január-június (2. évfolyam, 1-11. szám)
1948-01-10 / 1. szám
MAGYAR IPAR AZ IPARÜGYI MINISZTÉRIUM LAPJA II. ÉVFOLYAM 1948. JANUÁR 10. 1. SZÁM A szociális iparpolitika magyar forrásai körülbelül egy teljes évszázadig tartott, amíg a magyar nép jobbjai feleszméltek abból az ájulásból, amelyet az ország számára a másfélszázados török megszállás jelentett. Csak az évszázad végén, tehát a XVIII. század második felében jelentkeztek a szellemi felocsúdás tagadhatatlan jelei, ekkor jelentek meg a színen azok, akiknek a neveit már jól ismerjük: a testőrírók és Kazinczyék, majd Martinovits apát és társai és a gondolat emberei politikában, irodalomban, művészetben és a műveltség más területein, így a gazdaságtudományban is, mint például Berzeviczy Gergely. Persze ezt a kiesett évszázadot a Habsburgok alaposan kihasználták és mire ez a bizonyos feleszmélés megtörtént, már csak annak puszta tudomásulvételét jelentette, hogy magyar nép van ugyan s talán magyar nemzet is valahol nem eléggé tudatosan a lelkek fenekén, de magyar állam gyakorlatilag nincs és hiányoznak mindazok a kellékek is, amelyekből ilyen szerkezet összeállítható. Hiányzott mindenekelőtt a gazdasági alap. És — ne feledjük, a modern kapitalizmus kezdeti korát éljük, már érnek az időben a gondolatok, amelyeket Marx foglal nemsokára tudományos egységbe — a legkiműveltebb emberfők érzik már nálunk is, hogy gazdasági vonalon kell elkezdeni . . . Felesleges volna részleteiben ismertetni a meddő küzdelmet, amely Mária Terézia és II. József gazdaságpolitikája ellen folyt. Magyarországot Bécs úgy kezelte, mint valamely tengerentúli gyarmatot, amelynek kincseit kiaknázta, amelynek iparosodását azonban meggátolta, illetve legfeljebb csak olyan mértékben engedte meg, hogy az ipar csupán a helyi vegetatív szükségleteket elégítse ki. Az első komoly szó, amely elhangzott ez ellen az állapot ellen, az 1790-ben összeült országgyűlés hangja volt. Itt merült fel először az iparfejlesztés problémája és meg is alakult az úgynevezett kereskedelmi választmány, amely kidolgozta az iparfejlesztés alapelveit. Nincs itt helyünk, hogy felsoroljuk azokat a mélyenszántó és még ma is modern szelleműnek ható gondolatokat, amelyek ebben a műben bentfoglaltattak és amelyeket azután törvényjavaslat formájában is megszövegeztek. Hogy ez a korszakos javaslat a gyakorlatba nem ment át, ez az osztrák kamarilla mesterkedésein kívül, a »történelem viharainak« is köszönhető, amelyek ekkor a napóleoni háborúk képében, majd az ezt követő metternichi reakció formájában jelentkeztek. Ám már-már a reformkorban élünk, a gondolatok érnek és terjednek, tisztul az eszmék zűr-, zavara és feszültséggel telítődik a légkör. Amikor 1848-ról beszélünk, sohasem egyetlen évre gondolunk, hanem korszakra, amelyben ez a nagy esztendő megérett és egy nagyszerű pillanatra, amelyben mindaz, amit ez a korszak érlelt, kirobbant. Ezek, az évek, a reformkor évei már szorosan 1848-hoz tartoznak és főként oda a 40-es évek, amikor Kossuth kibontotta a Védegylet lobogóját. A 48-as forradalom és szabadságharc, és az iparosodásért megindított mozgalom egy tőből fakadt: harcot jelentett a Habsburg - uralom ellen és harcot a magyar nemtörődömség és a magyar »úri mentalitás« ellen. Kossuth és társai vissza akarták végre fordítani a szekér rúdját, amelyet még Kollonich érsek fordított Bécs felé, kiadván a jelszót: »Előbb szegénnyé, azután németté teszem az országot.« ők ismét gazdaggá akarták tenni, hogy magyar lehessen. Ám ezt a küzdelmet a nemes urak ellen is meg kellett vívni, akik mindenekelőtt nem adóztak és akik — Orczy báró szavaival élve — »a csalfa kereskedést« magyarhoz nem illő »erkölcsvetemedés«-nek tartották és akik értetlenségük mellett kiváltságféltésből is ellenálltak az iparosodás szellemének. Az 1848-at megelőző évek voltak azok az idők, amikor a magyar történelemben először jelentkezett politikai törekvésként az iparosodás eszméje és nincsen túlzás benne, ha 1848-at a modern magyar ipar kezdetének nevezzük. Amikor tehát a nemzet nagy évfordulót ünnepel, ebben az ünneplésben teljes szívvel kell részt vennie a magyar iparnak, amely születésének centenáriumát tiszteli a mai dátumban. Az 1840-es évek Magyarországán, amely területben csaknem fele volt a Monarchiának, csupán 875 úgynevezett gyári üzem dolgozott, alig egytizede a Monarchia gyárainak. És milyen volt egy ilyen magyar »gyár« az osztrák és cseh nagyüzemekhez képest! Kossuth írta az Iparegyesület híres emlékiratában, amelyet az országgyűléshez intézett: Gyáriparunk »csak a levél első rebbenéseiben, csak a bölcsőringásaiban nyilvánkozik.« És valóban, a Védegylet pezsgést vitt az elernyedt magyar életbe és az 1846. évben kiadott jegyzék 100 olyan gyárvállalatot sorol fel, amelyek a Védegylet óta keletkeztek vagy bővültek. Hogy a mozgalom és vele együtt a vasútépítés, hídépítés, útépítés, pénzintézetalapítás és minden egyéb korszakos gazdasági tevékenység, amely Kossuth és társainak nevéhez fűződött, újra beleveszett a történelem sodrába,ez már a magyar tragédiához tartozik. Ezúttal azonban a mag már megmunkált talajba hullott, a magyar nemzetgazdasági gondolat feltartóztathatatlanul tudatosult. Nagyszerű emberek voltak ezek a 48-as férfiak és a reformkor alakjai mind. És nem elég, ha értékelésükre csupán a jól ismert védegyleti, gyáralapítási és egyéb hangos mozgalmak emlékét elevenítjük fel, mert ha beható figyelemre méltatjuk azt, ami kedvezményezés ekkor az ipar vonalán történt, áhítattal kell megállnunk mindenekelőtt az 1840. évi országgyűlés XVII. cikkelye előtt, amely a gyárak jogviszonyaival foglalkozott. Ez a törvény halálos csapást jelentett a céhrendszerre, minthogy kimondta — legalább is a gyáriparra korlátozva — az iparszabadságot. Még talán ennél is nagyobb vívmánya azonban a törvénynek az Futó Mihály: A magyar gyáripar története 187. o.