Györgyi Kálmán szerk: Magyar Iparművészet 22. évfolyam 1919
1-2. szám - Tennivalók az iparművészet terén
TENNIVALÓK AZ IPARMŰVÉSZET TERÉN A legújabb idők mélyreható politikai átalakulása nagy változásokat indított meg nemcsak a kormányzat minden terén, hanem a tudomány, irodalom és a művészeti termelés sokféle ágaiban is. Ezért a művészet fejlesztésére hivatott hatósági és társadalmi intézményeknek — nehogy a talajt veszítsék lábuk alól — alkalmazkodniok kell a most kibontakozó új feladatokhoz és az új igényekhez. Alapos revízió alá kell venniök működésök programmjait, a célokat, amelyekért s az eszközöket, amelyekkel dolgoztak, ha hivatásukat a megújhodó Magyarországban is hasznosan és eredményesen betölteni akarják. Áll ez természetesen az iparművészetre s az iparművészettel foglalkozó intézményekre és egyesülésekre is. Ezért időszerűnek láttuk, hogy körkérdéssel forduljunk iparművészetünk különböző szakmájában foglalatoskodó tagtársainkhoz, kérve véleményeket a legidőszerűbb, legsürgősebb tennivalók felől. Kérdésünkre igen értékes megfigyeléseket, megszívlelni való praktikus javaslatokat tartalmazó válaszokat kaptunk, amelyeket itt terjesztünk olvasóink elé abban a reményben, hogy az okos és célszerű kívánságok megvalósulása érdekében a hazai iparművészet minden munkása és minden igaz barátja nemes ügyszeretettel és lelkesedéssel közreműködni fog. Bányai Viktor Véleményem szerint minden azon fordul meg, sikerül-e a munka lehetőségét kellően megszervezni. Erre a célra legmegfelelőbbnek azt tartanám, ha az építészi és műszaki kamarák mintájára sürgősen felállítanánk az iparművészek kamaráját, amely nemcsak kulturális, de gazdasági tekintetben is erőt és hatalmat képvisel. Arra való tekintettel, hogy a világháború pusztításai miatt rengeteg tönkretett otthont kell a közeljövőben vagy helyrehozni, vagy teljesen újraépíteni és berendezni, amely munka a jelenlegi és hosszú ideig megmaradó óriási előállítási árak mellett szinte"tehetetlennek látszik, az Iparművészek Kamarája volna hivatva arra, hogy csakis egyszerű, de ízléses tervű bútorok és használati cikkek készítése mellett foglaljon állást s ennek megvalósítását a kormány hathatós támogatásával vigye keresztül. A jövőben a lakásberendezések ügyét is a házépítés szabályozott szokásai szerint kellene intéznünk. Ahogy itt külön tervező építész és építőmester szerepel, a lakásberendezések terén is ugyanez az elv érvényesülhetne. A Kamarának oda kellene hatnia, hogy bútorokat csakis iparművészek tervei után készíthessenek az iparosok, amivel egyrészt nemcsak a tervezők becsületes megélhetése biztosíttatnék, de egyszerre átnemesednék egész bútoriparunk is, amelynek szükségét valamennyien szívből érezzük. E módon művész, iparos, közönség is jól járna és számadását valamennyi megtalálná. Emellett óriási kulturális haszon is mutatkoznék : az, hogy a magyar iparművészet átélné a fenyegető válságot s néhány év alatt valóságosan az életbe kapcsolódva virágzóvá, egészségessé, izmossá válna. Barta Artúr A feltett kérdésekre a következőket felelem: A megnehezült viszonyok között — éppen nálunk — az iparművésznek komoly, sokirányú tudással kell rendelkeznie, hogy feladatának megfelelhessen s hogy önmagának ez alapon tisztes megélhetést biztosíthasson. Ennek elérésére kell hogy anyagismeretét az új pótanyagokéval bővítse, amelyek szerepe a világháború hirtelen befejeztével egyelőre nem szűnt meg. Ezek az új pótanyagok természetüknél fogva a technikában gyökerező más és más művészi megoldást igényelnek, mert enélkül rendeltetésüknek vagy sehogy, vagy alig felelhetnek meg. Ilyeneküt ítélem többek közt például a papíranyagot és a linóleumot is. Erős a hitem, hogy a beköszöntő béke rengeteg új technikai eljárást hoz magával. A várható fejlődésben az anyag megmunkálásának annyi új lehetősége nyílik, hogy a jövő iparművészének élete szükségképpen nem lesz egyéb, mint megfeszített tanulás és kísérletezés. A tudásnak az eddiginél csak sokkalta nagyobb tömegével állhatja meg győzelmesen a helyét. Az iparművészet eddig a kevesek és kiváltságosak, a gazdagok igényeit szolgálta és elégítette ki s figyelmen kívül hagyta a szegény, de intelligens középosztály és a fél- Magyar Iparművészet.