Szablya-Frischauf Ferenc szerk.: Magyar Iparművészet 41. évfolyam 1938
Az ötvösművészet érdekében
Sajnos, ez a legutolsó kívánság nem mehetett teljesedésbe az akkori gazdasági válság következtében. A kereskedők, kiknek árukészletei zsúfoltak, féltek, hogy az új és korszerűbb darabok piacra kerülése megnehezíti a régebbi, raktári holmik eladását, ezért húzódoztak ezek átvételétől, így azután a kívánatos forgalom megrekedt. Mi több, az elkészített mintadarabokat is a társulat volt kénytelen saját kiállításain és vásárain eladásra bocsátani, így az a helyzet állott elő, hogy a tervezők, iparosok és kereskedők számításba vett összefogása erősen meglazult. De ez korántsem kedvetlenítette el tervező-iparművészeinket.Újabb és újabb lendülettel fogtak hozzá, hogy most már maguk — illetve társulataik segítségével — keresték a megoldást. S az eredmény nem is maradt el. Már egy évvel később az Iparművészeti Társulat és a Magyar Iparművészek Országos Egyesülete a nemesfémipari érdekeltségek bevonásával pályázatot írt ki különféle ötvöstárgyak elkészítésére. Az elmúlt év tavaszán hozzáláttak ötvösművészeink a párizsi kiállításra szánt anyag kiviteléhez. S az így létrejött — túlnyomórészt nagyon sikerült — darabok csak fokozták odakint sikereinket. Ha tehát összefoglaló képet akarunk adni a mozgalom elmúlt, eredményeiről, azt a következő adatokkal jellemezhetjük. Összesen 81 darab ezüsttárgy készült 18 tervező rajzai nyomán. A kivitelezett tárgyak közt épúgy voltak ékszerek, mint használati edények, dohányzókészletek, dísztárgyak. De magasrendű egyházművészeti felszerelések is szép számmal: kelyhek, szenteltvíztartó, szentségtartó stb. Ezenkívül serlegek és egyéb jutalomtárgyak is. A nyolcvanegy darab tárgyhoz kerekszámban 25.000 gramm színezüstöt használtak fel, mai becslés szerint 2300 pengő értékben. Az ily módon elkészült tárgyak önköltségi árát kerekszámban nyolcezerháromszáz pengőre értékelhetjük. Számításba kell itt azonban venni, hogy az eddig készült tárgyak úgynevezett „eredeti mintadarabok", csupa piéce unique, melyeknek előállítási költsége így sokkal drágább, mint hogyha egyidejűleg 3—5 példányban készülhetnének. Már ily alacsony szériák mellett is versenyezni tudnának árban a kereskedelmi forgalomban levő nemesfémtárgyakkal. Ez szolgálhat iránymutatóul a jövőre vonatkozólag. A társulati akció helyes úton indult el s e törekvések továbbfejlődéséhez most már az iparnak és a kereskedelemnek erőteljesebb érdekeltség-vállalása volna szükséges. Amikor ezeket az eredményeket itt összegezzük, korántsem holmi leszámolás céljából tesszük ezt. Ellenkezőleg: új és fokozottabb tevékenységre akarjuk serkenteni az érdekelteket. Hiszen a kezdeményezésnek máris megvannak az erkölcsi hatásai. Az ötvösművészek e munkái sikerrel szerepeltek kiállításokon, külföldön, folyóiratokban s napilapokban, fokozott propagandát jelentettek tervezőiknek és öregbítették a magyar ötvösművészet történelmi jóhírét. Sőt még az is megállapítható, hogy a kikerült szép formák — az egyes fővárosi kirakatok tanúsága szerint — az akció keretén kívül is termékenyítőleg hatottak a gyakorlati életben. Hadd soroljuk itt most fel azok neveit, akiknek buzgó munkássága az eddig elért eredményeket lehetővé tette. ötvös-iparművészek: Borda János, Hodina Mihály, Iván István, Kiss Ferenc, Kitlinger Kálmán, Major István, Némethné Schnetzer Zsuzsi, T. Novák Györgyi, Okrutzky Erzsébet, Szabó Ferenc. Tervezők: Dömötör László, Homokay József, Lakatos Arthúr, Márton Imre, B. Schneider Sári, Szőnyi József, Spitzer Irén, Zádor Endre. Mesterek: Bakofen Mór, Henger Antal, Kövesi József, Ladányi Miksa, Láng József, Polgár Kálmán, Schmidt Gyula, Taub Jenő, Termes László. Legyenek ezek a sorok is ösztönzői további munkásságuknak. MAJOR ISTVÁN Fery Antal szignetje. 4