Magyar Iparművészet, 1999 (6. új folyam, 1-4. szám)

1999 / 3. szám

ben az Országos Jubileumi Iparművészeti Kiállí­táson, a Műcsarnokban igen nagy számmal vettek részt a ruhatervezők. A divattervek, ruhák, ki­egészítők azóta is állandó résztvevői az iparmű­vészeti kiállításoknak és a Szombathelyi Savaria Múzeumban 24 megrendezett textilbiennáléknak. Komoly sikereket értek el a tervezők modelljei külföldön is. Díjakat nyertek, jelentőssé vált az export a KGST-országokba, de nőtt Nyugat- Európa felé is, bár abba az irányba inkább az úgynevezett bérmunka volt a jellemző, amikor a konfekciógyárak hozott anyagból és műszaki technológiával gyártották a ruhákat. A kiállításokon megcsodált gyönyörű model­lek hiányoztak az üzletekből, ahol változatlanul divatjamúlt, nagy példányszámban készült, rossz minőségű konfekció kellette magát. A helyzet a nyolcvanas évek közepén kezdett lassan változni, amikor az addigi belvárosi 3-4 magánbolt mellett sorra nyíltak a divatos ruhá­kat áruló magánbutikok. Ezek egyforma, művé­szietlen, csúnyán kivitelezett, rossz anyagból ké­szült, de mindig a legutolsó divatot követő árut kínáltak. A mind erősebb konkurencia arra kény­szerítette az állami ipart is, hogy a bérmunka tanulságait felhasználva kisszériás, divatos ter­mékeket gyártson. Megjelentek a piacon nagy­nevű, ismert nyugati cégek is, amelyek közül például Pierre Cardin Magyarországon, magyar tervezővel - Tankó Judittal - hazai alapanyagból gyártatta termékeit. Budapest kezdett ismét di­vatközpont lenni, legalábbis kelet-európai érte­lemben. A „szocialista” turisták nem utolsósor­ban bevásárolni jöttek Budapestre. A kilencvenes évek elejére, az erősödő nyu­gati import, és a megszűnő keleti export hatásá­ra az egész textil-, és divatipar válságba jutott. A divatipar válsága az iparművészek egziszten­ciális biztonságát megrendítette, mégis, mind­ennek ellenére úgy tűnik, magához tér, sőt, most kezd igazán kibontakozni az önálló, magyar di­vattervezés, beletagozódva a nemzetközi divat­életbe. Az Iparművészeti Főiskola évente több kiemel­kedő tehetséget bocsát útjára. A textiltanszék jó kapcsolatokat tart fent a külföldi testvérfőis­kolákkal. A hallgatók közül többen tölthettek egy-egy szemesztert német, angol svéd, francia iskoláknál. A sikeres, idősebb generáció néhány tagja Modern Etnika néven 1991-től megrende­zett csoportos hazai és külföldi kiállításán a ma­gyar nép- és történeti viselet formáit felhasz­nálva egy sajátos magyar stílust, iskolát kívánt létrehozni. A Wimmer Line Stúdió szervezésben francia haute-couture cégek mutatják be leg­frissebb kollekcióikat az Operaház Fashion Show keretében. Évről évre különböző divatpályázatok mozgósítják a tervezőket, új szalonok aratnak sikert modelljeikkel (Anda Emília, Katii Zoób, Monarchia, Artz Modell, Orlando, Náfrádi Már­ta stb.). Ugyanakkor a modellek kivitelezése, a pályázatokon való részvétel, esetleg egy divat­­bemutató, nem is beszélve egy nívós szalon be­rendezéséről, sok pénzbe kerül. Pénzt szerezni, jó reklámot csinálni és magas színvonalú öltö­zékeket tervezni egyszerre kell a fiatal alkotók­nak. Nem biztos, hogy mindig a legtehetsége­sebb alkotók tudják a feltételeket megteremteni, s a legnagyobb sikert elérni. Szükség lenne azok­ra is, akik üzletet látnak a divatban ahhoz, hogy a fiatalok kreativitása érvényesülhessen. Párizs ma is a világ divatának irányítója, de egyrészt magába szívja a különböző nemzetiségű művészeket, másrészt olyan mértékű a divat­ipar iránti igény, hogy több centrum létezik, és továbbiakat igényel. A feladat tehát az, hogy a magyar tervezők szoros kapcsolatot tartsanak fenn Párizzsal, ismerjék a többi központ - Lon­don, Milánó, Frankfurt, München, Tokió, Bécs stb. munkásságát, s mellettük olyan új, kelet-eu­rópai centrumot hozzanak létre, amely közvetít Kelet és Nyugat között s így alakul ki önálló jellege. F. Dózsa Katalin művészettörténész A cikk első részét előző számunkban közöltük. Az illusztrációk közül az Ez a Divatban, a hetvenes években megjelent képek utánközlésétől eltekintettünk, mivel az újság akkori nyomda­­technikai színvonala miatt a reprodukciókat csak nagyon gyenge minőségben tudtuk volna közölni. Jegyzetek 16Magyar Divatipar, 1928. 7. 5. 17 Előbb Szunyoghné, majd Zsindelyné, ezért csak leánynevén említem. Életéről, tevékenységéről vő. Dizseri Eszter: Zsindelyné Tüdős Klára. Budapest, 1994. 18 Muskátli, 1937. 8. 105. 19 Magyar Iparművészet, 1937-1938. 6. 178. 20 Femina, Paris, 1935. 10. 211949-től Ruhaipari Tervező Vállalat, jelenleg Magyar Divat Intézet néven működik, ugyanazon a telephelyen, a Vili. József krt. 29.-ben 22 A felsorolás nagyon hiányos, de jelen cikk csak vázolja a divattervezés történetét. 23 Nők Lapja, 10. évf. 1958. 24. számban mutatja be őket. 241978-ban az első Szombathelyi Textilbiennále ruha részét gyakorlatilag a Magyar Divat Intézet anyagából rendezték. Mészáros Éva: Ruhamodell / Éva Mészáros: Costume 1998 1999/3 □□ 1 1 . oldal ÉRTÉKMENTÉS

Next