Magyar Iparművészet, 2020 (27. új folyam, 1-8. szám)
2020 / 2. szám
Simonovics Ildikónak nem volt könnyű dolga: kevés dokumentum maradt fenn, a kutatás kezdetén közgyűjteményben mindössze három Rotschild-öltözéket őriztek (a kiállításra száz darabot sikerült összegyűjteni), Rotschild Klára pedig maga is erőteljesen építette a saját mítoszát — ezekből kellett rekonstruálnia a valódi történetet. Könyvében tudományos publikációhoz képest zavarba ejtően könnyed stílusban dolgozza fel a kiterjedt kutatómunkát — a levéltári kutatás során maradt homályos pontok tisztázása érdekében a korabeli sajtótermékekre is kiterjesztve a figyelmet — és azt a harminc interjút, amit Rotschild Klára rokonaival, a még elérhető egykori munkatársakkal, barátokkal és kliensekkel készített. A kiállítás egyik helyszínét, a Kertészházat felújítása óta Geraldine-háznak nevezik, Apponyi Geraldine, a Nemzeti Múzeum egykori munkatársa után. Különös együttállás, hogy a későbbi albán királyné maga is viselt Rotschild-ruhát. A Kertészház kiállítótérnek kis méretű, nincs egészen kétszáz négyzetméter. A kurátor és a rendezés előnyt kovácsolt ebből az adottságból: különleges intimitása van a helyszínnek, a méretekből adódóan a néző gondolatban a kiállítótér helyett a szalonba léphetett, és ezt még inkább megerősítették a látogatóval egy szintben elhelyezett darabok, amelyeket nem rejtettek üveg mögé. Rafinált ötletekkel fokozták tovább ezt a szokatlan érzetet: Zólyomi Zsolt parfümőr egy nehéz, púderes, francia kölnis illattal idézi meg a kiállítótérben az egykori szalonhangulatot. Különösen szellemes az évszakoknak megfelelő gardróbváltás: tél végén az őszi-téli kollekció tavaszi-nyárira váltott, amivel Simonovics egyúttal megkétszerezte a kiállítható anyagot, akár ismételt látogatásra is inspirálva az érdeklődőket. A három teremre szabott tematikában a központi, aranyszín térbe lépve Rotschild Klára élete kerül fókuszba. Egy fotókkal gazdagított idővonal foglalja el a főfalat: itt mutatják be a szalon első, a szocialista rendszer előtti időszakát fényképeken és korabeli filmrészleteken keresztül. Sajnos ebből az időből nem találunk öltözéket a kiállításon, talán nem maradt meg semmi, talán nem fért bele a koncepcióba (és a rendelkezésre álló térbe). Láthatjuk viszont Rotschild Klára második világháború előtti karrierjének csúcsáról Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvői képét, de ugyanebben a térben lóg Kádár Jánosné visszafogott selyemburett kosztümje is. A bal oldali, fekete teremben szerepel tizenkét ruhamodell és a műhely működését bemutató interjúrészletekből felépülő film. A központi tér jobb oldalán, a fehér teremben a szalon ülőgarnitúrája kapott helyett, fölötte falra vetítve egy divatbemutató zajlik, közben kettesével álldogáló, Chanel típusú kosztümöket viselő babák. Itt fut a szalonról készült film is, archív felvételekből, fotókból és Simonovics interjúiból. A pinceszinten kerültek bemutatásra a megmaradt divatrajzok és az egyetlen megtalált modellkönyv, valamint a látogatókat és a mostani magyar tervezőket is bevonó ötlet: a Rotschild Klára szalonjában használt anyagokhoz hasonló, tapintható anyagminták Hegedűs Zsanetttől (az AIAIÉ márka tervezőjétől), és két rekonstruált és felpróbálható Rotschild-öltözék Benes Anitától (a Daalamna tervezőjétől). Clara: Rotschild Klára - Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás (részlet) I Clara. Klára Rotschild - Fashion Queen behind the Iron Curtain (exhibition photo) Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2019-2020 Fotó: Kardos Judit/Magyar Nemzeti Múzeum Clara. Rotschild Klára - Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás (részlet) I Clara, Klára Rotschild - Fashion Queen behind the Iron Curtain (exhibition photo) Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2019-2020 Fotó: Kardos Judit / Magyar Nemzeti Múzeum DIVATTÖRTÉNETI ZÁRVÁNY A SZOCIALIZMUSBÓL ! MAGYAR IPARMŰVÉSZET 2020/2 25