Magyar Iparművészet, 2023 (30. évfolyam, 1-6. szám)

2023-10-01 / 4. szám

Kiállítások - Műhelyek A szakma mestere ma is megküzd az agyaggal NÉMETH JÁNOS KOSSUTH-DÍJAS KERAMIKUS KÉSEI ALKOTÓÉVEI Ki tudja, mitől függ az alkotóerő, amely az évek múltával fokozatosan csökken? Bár számos nagy mester idős kora ellenére is szinte töretlen energiával volt képes pályáján alkotni. Nos, köztük van Németh János Kossuth­­díjas, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett keramikus is. Zalaegerszegi magányában — mert ez is így alakult, hogy hiányoznak a hozzá szorosan kötődő tanítványok, s egyre nehezebb a súlyos kerámia műtárgyak emelgetése — alkotókedve nem csökkent, bár belátta már, hogy erejével beosztással kell élnie. Nagy köztéri munkákat már nem vállal. De azért, ha megkeresik, és szimpatikus az elgondolás, kisebb mű esetében nem mond nemet. Újabban plakettek készítése mellett örömét leli eddig kallódó, nem eléggé ismert és becsült grafikáinak összegyűjtésében és bekeretezésében, és fontolgatja ezeket egy külön kiállításon bemutatni. Az angyalian naiv, vázlatszerű rajzoknak bizonyára sikerük lenne, de az ősz már eléggé foglalt: hagyta magát rábeszélni egy lengyelországi, krosnói és krakkói kiállításra. (A porból lettél... című tárlat a krosnói Kézműves Múzeum gondozásában a Piwnica PodCieniami galériában nyílt meg 2023. augusztus 18-án — a szerk.) Ám a pihenésre, a visszafogottságra más is okot adhat. Az utolsó öt évben sikerült három nagy méretű alkotását szülővárosában, Zalaegerszegen felállítani. Az egyik a Göcseji úti temető ravatalozójának kerámia Az agyag életre álmodója - NÉMETH János kerámiái című állandó kiállítás (részlet) Whose Dream Brought Clay to Life - Ceramics of János NÉMETH, permanent exhibition (exhib. photo) Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg Fotó: Zóka Gyula 4­0 A SZAKMA MESTERE MA IS MEGKÜZD AZ AGYAGGAL I MAGYAR IPARMŰVÉSZET 2023/4

Next