A magyar irodalom története 4. (Budapest, 1978)
A NEMZETI-POLGÁROSULT IRODALOM DIFFERENCIÁLÓDÁSÁNAK MÁSODIK SZAKASZA: AZ UTOLSÓ SZÁZADNEGYED - AZ ELBESZÉLŐ PRÓZA KORSZERŰSÍTÉSE - 76. A lélektani regény
Világos utáni korszak kritikusai a valóság hű ábrázolására azáltal is törekedtek, hogy hőseik cselekedeteit gondosan motiválták; a motiváció az epikai ábrázolás elengedhetetlen feltétele volt az ő szemükben. A népies-nemzeti korszak elsősorban a motiváció hiányát vagy gyengeségét vetette a romantika szemére. A magyar regény fejlődése az utolsó századnegyedben szükségszerűvé tette a lélektaniság igényének érvényre juttatását. A példák ugyan az orosz és a francia regényből adódtak, de nyomatékosan hatott Kemény Zsigmond pszichológizmusa is. Kemény lélektaniságának hatása Tolnai Lajostól Török Gyuláig, sőt, Móricz Zsigmondig a magyar regényírók egész során kimutatható. Mégis, az utolsó századnegyed magyar regényének lélektani igényei elsősorban az orosz és a francia példákból nyertek ihletést..Gozsdu kapcsolódása az orosz regény lélektaniságához, Justh Zsigmond lélektaniságának taine-i, zalai, pozitivista módszere, Ambrus Zoltán lélektani tudatossága, melyhez Paul Bourget is ösztönzést adott neki, s még Herczeg Ferenc jobb műveinek lélektani igényessége is arról tanúskodik, hogy az utolsó századnegyed magyar regényirodalma elsősorban a világirodalmi példák nyomán alakította ki a maga analitikus módszerét. Mindennek eredménye azonban legtöbbnyire mégsem az egyszerű utánzás, hanem szerves áthasonítás volt: a hazai valóság megragadásának új lehetőségeként fogta fel Gozsdu és Ambrus is a lélektani módszert, mely ily módon nem silányult holmi divattá, hanem a magyar epika realizmusának kifejlődését segítette elő. A lélektani regény ábrázolási módszerének meghonosodása a magyar irodalomban az utolsó századnegyedben nagy mértékben készítette elő a 20. századi magyar regény virágzását. Móricz Zsigmond jellemrajzainak lélektani hitelessége, Kaffka Margit és Török Gyula tudatos lélektanisága részben annak az áthasonításnak is következménye, melyet azutolsó századnegyed magyar regénye a korábbi hazai példák (Kemény Zsigmond) és az orosz, valamint a francia regény eredményei nyomán sikeresen hozott létre. A pozitivizmusnak korántsem volt oly nagy szerepe a magyar regény lélektaniságában, mint aminőt például a kortársi lengyel regényben is láthatunk. Egyedül Justh Zsigmondot tekinthetjük Taine és Zola módszerének következetes, néha merev, magyar követőjeként. Regényirodalmunkban a lelki élet kóros jelenségeinek olyan kultuszával sem találkozunk, mint aminőre az orosz regény mutat néha példát. Az utolsó századnegyed magyar regényirodalmának lélektani törekvéseiben a korszerű ábrázolási eszközök elsajátítása, áthonosítása azért játszik szerepet, mivel a valóság ábrázolásának egyik lehetőségét fedezik fel benne a magyar regényírók. Mikszáth is él a lélektani analízis lehetőségeivel és azokat szervesen illeszti bele a maga romantikával átszőtt, realista művészetébe. Egészében azonban a lélektaniság érvényesülése, a pszichológiai analízis meghonosodása a magyar regényben a romantika maradványainak felszámolását is jelenti, s ily módon annak az eszményítési irányzatnak lezárultát is, mely az ötvenes, hatvanas évek fordulóján a magyar realizmus kialakulásának útjába annyi akadályt gördített.