A magyar irodalom története 4. (Budapest, 1978)

A NEMZETI-POLGÁROSULT IRODALOM DIFFERENCIÁLÓDÁSÁNAK MÁSODIK SZAKASZA: AZ UTOLSÓ SZÁZADNEGYED - AZ ELBESZÉLŐ PRÓZA KORSZERŰSÍTÉSE - 67. Mikszáth Kálmán - A Noszty-fiú esete Tóth Marival

elemzett szubjektív hangoltság továbbéléséről van szó, s most is rányomja bélyegét a téma formálására. Szinte észrevétlenül állítja előtérbe a szépséges szerelem kibontakozását és vergődését, s elhanyagolja a többi jellemben adott ábrázolási lehetőségeket. Legfeltűnőbb Dőry Mária, alakjának vázlatos, nem végiggondolt rajza. Látszólag együtt játszik apjával, Szucsinka plébá­nossal s a botrányt leplező egyházi erőkkel. Koronatanú lehetett volna az egri tárgyaláson, de hallgatott. Üldözte Buttlert, feleségeként viselkedett, s szinte Buttler-házat formált az erdőteleki kastélyból. Valójában bonyolul­tabb jellemképlettel van dolgunk, de elmosódó, sejtelemszerű nyilatkozások utalnak csak a lényegre, pedig a mondandó további dúsításának lehetőségeit rejtették. Nem vesztette el teljesen erkölcsi érzékét a bukott nő. őt is nyomasz­totta a helyzet; ájulás környékezte az esküvői jelenetben, ágyára borulva zokogott, amikor felszállította hozzá Buttlert Vidonka emelőgépe, s össze­kulcsolt kezekkel kért bocsánatot a férfitől. Amikor ki kellett szállnia Egerben a kocsiból, ezt mondta apjának: „Inkább volnék én most négy lábnyira mélyen a föld alatt.” A bekövetkező események még inkább elmélyítették lelki réseit. Prédának tekintették a férfiak, tudta, hogy névleges férje csak iszonyattal tud rá gondolni, ő azonban valószínűleg szerelmes lett Buttlerba. A lelki-testi lápvilág közepette csírázhatott ki benne a megtisztulás alaktalan vágya s a boldog jövő sóvárgása, de mindez összeolvadt a kényszerű alakos­kodással. Áldozattá vált Mária is, csakhogy önnön botlásának, a látszathoz való ragaszkodásnak, az apai zsarnokságnak és saját illúziójának furcsa áldo­zatává. Kezdetben a szégyen, a félelem és a kényszerítés némította el. „Bocsás­son meg, . . . engem kényszerítettek erre, nekem nem lehet akaratom”, mondta Buttlernek az esküvő után. Később már az a remény éltette, hogy szerelemmé érik az erőszak, s talán hozzátörik az ellenálló férfi. A körül­mények nyomasztó súlya, a bűnből sarjadt boldogságvágy eleve bukásra ítélt illúziója fonódott bele Mária játszmájába, olyan konfliktus-lehetőség, amely egyszerre mélyíthető társadalmi és lélektani irányba. Végül is kiak­názatlanul maradt e belső összeütközés. Bonyolult összetevőkkel kellett volna kombinálni, Kemény Zsigmond-szerű mélységekbe hatolni, Mikszáthot azonban inkább a szerelem átlátszóan tiszta szenvedélye vonzotta. Itt sikerült érvényesítenie azt a jellemábrázolási módot, amely kerüli a túlságosan bonyo­lult lelki struktúrát, s néhány tulajdonság különböző helyzetekben való bemutatásával alkot típust. Eszmeileg talán a legsúlyosabb téma a Különös házasságé. Széles horizontok viselésére képes, s az ábrázolás ki is bontja belőle a világosság és a sötétség nagy küzdelmét. Bírálat, eszményvágy, megrendülés és a szépség sóvárgá­sának izgalma fonódik benne össze. A felindult írói lélekről vall az előadás személyessége, a realizmus azonban itt sem mentes az idilli stilizációtól. A Noszty fiú esete Tóth Marival Mikszáth utolsó, nagy társadalmi regényében (kötetben megj. 1908-ban) közelítette meg leginkább a kritikai realizmust. Olyan témát választott, amely évtizedek óta foglalkoztatta már szépprózánkat. A vidéki közép- és kisnemességnek századokon át a megye volt a szervezeti formája; a megye­744

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék