A magyar irodalom története 4. (Budapest, 1978)

A NEMZETI-POLGÁROSULT IRODALOM DIFFERENCIÁLÓDÁSÁNAK MÁSODIK SZAKASZA: AZ UTOLSÓ SZÁZADNEGYED - AZ ELBESZÉLŐ PRÓZA KORSZERŰSÍTÉSE - 74. Lovik Károly - A gentleman álarcában

egyszerre a hippológia kellős közepén voltam: megtanultam mindazt, ami lótenyésztésre, versenysportra vonatkozik. Nálunk az emberek azért járnak ki lóversenyre, hogy mulassanak, izguljanak, s főként, hogy nyerjenek. Én nem akartam sem mulatni, sem izgulni, sem nyerni. Én termékennyé akartam tenni az ingoványt, meg akartam belőle élni, szorgalom és tudás révén. Meg akartam érteni a sebesség titkát, meg akartam magamnak magyarázni a ló testi és lelki életét. Álmatlan éjjeleket töltöttem e kérdések feszegetésével” (i.h.). Húsz esztendős korában Bérczy Károly Vadász- és versenylapjához szegő­dik munkatársul; később a lapot megvásárolja, egy személyben kiadótulajdo­nos és szerkesztő. Vadászati és lótenyésztési szakcikkei hamarosan nemzet­közi feltűnést keltenek, nevét együtt emlegetik Bruce Lowe-val, a neves angol szakíróval. A Tornyay-istálló szakmai vezetője lesz; hamarosan a gyakor­latban is komoly sikereket ér el: Kapus nevű lovával 1904-ben elnyeri a Szent István-díjat. Hivatása révén dzsentri és arisztokrata körökkel barátkozik; halálakor is szóba hozzák: „Tisza Istvánnal órák hosszat el tudott vitatkozni egy-egy angol szó etimológiai jelentésén” (Színi Gyula: Lövik Károly, Nyug 1915.1. 516.). „Úr volt” ő is, állapítják meg, nem veszik észre, hogy nemcsak az irodalom terén, az úri körökkel szemben is megőrizte szellemi szuverenitá­sát, önéletrajzi nyilatkozatában büszkén jelentette ki, hogy a gyakorlati életben nem író volt elsősorban, hanem lótenyésztő. „Ez utóbbinak köszönhetem — írja — hogy az irodalom terén szabadon mozoghattam, mert nem kellett a napi kenyérért küzdenem” (Nyug 1915.1.517—518.). Sokan a fölényes, az irodalmat csak „műkedvelésből” űző gentlemant hallják e szavakban, pedig a munkájára, szakértelmére, szellemi függetlenségére kényes polgár szólal meg bennük. A mágnás­ körökben forgolódó fiatalember ez időben már a Demokrácia nevű szabadkőműves páholy tagja. 1900-ban,a páholy fennállásának tizen­egyedik évfordulóján ő mondja az egyik ünnepi beszédet. „Örülök és büszke vagyok rá — hangoztatja —, hogy szabadkőműves lehetek.” Sürgeti, hogy a szabadkőműves mozgalom keressen szorosabb kapcsolatokat a gyakorlati élettel; hogy „a jó, a nemes és a szép”, eszméi hathatósabban terjedjenek. „Szemünkre vetik — folytatja —, hogy a magyar szabadkőművesség sokat beszél, sokat gondolkodik, sok nemes irányt jelöl ki, de feladatát nem végzi be: a papiros világból sohasem nő ki az élet aranyfája. A kifogások nem egé­szen jogosulatlanok. Ezek között a falak között annyi sok és nemes eszmét hallottam megpendíteni — ha eszméinket valóra váltanánk, sorsunk ma bizonnyal kedvezőbb volna, mint amilyen” (A demokrácia páholy alakításá­nak 11. évfordulója, 1900. 21.). A szabadkőművesség gondolatvilágából sarjadt ki első regénye is, a Doktor Pogány (1902). Rokonszenvező együttérzéssel rajzolja hősnőjét, dr. Pogány Ilka kisasszonyt, aki feminista eszméket vall, s ahelyett, hogy életunt grófok és szangvinikus lelkészek udvarlását fogadná, tudományos ambíciók fűtik. Lövik azonban hiába áll értelmével hőse mellett, szkepszisét nem tudja tit­kolni: úgy látja, hogy mindazt, amit mondani akar, „Rousseau, Marx és Lassalle már megírták”, hogy az élet harcában különben sem állhatja meg egy nő a helyét.

Next