A magyar irodalom története 6. (Budapest, 1978)
A MAGYAR IRODALOM A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1919-1945) - KITEKINTÉS - 35. Magyar irodalom Csehszlovákiában - Forbáth Imre
séggel, s valóban nem volt tipikus kisebbségi költő, de egyetemes művészi szempontból több volt ennél: a két világháború közti lázadó, elégedetlen európai horizontú értelmiség költője. Kötetben aránylag kevés verse jelent meg; szigorú szakértelemmel válogatta meg újságokban megjelent költeményeit. Három jelentősebb kötete: Fekete zászló (Kassa, 1922), Szebb a sziréna (Pozsony, 1935), Vagy-vagy (Moszkva, 1944). Mint műfordító kiadta a Szlovák költők lírai antológiáját, fordított a cseh és a szovjet költészetből, nagyszámú kritikát és publicisztikai cikket is közölt. A második világháború előtt fokozatosan antifasisztává vált, 1939-ben a Szovjetunióba emigrált, csatlakozott a moszkvai magyar emigráns írókhoz, s részt vett a honvédő háborúban is. Forbáth Imre és Vozári Dezső mellett Sáfáry László és Berkó Sándor lírája érdemel figyelmet. A haladó irányú csehszlovákiai magyar irodalom nem egy képviselője az akkori kárpát-ukrajnai (ruszinszkói) területről származott. Az ottani lírikusok közül országos viszonylatban is kitűnt Sáfáry László (szül. Munkácson 1912-ben, megh.1945-ben), a kárpátukrajnai szociális kérdések és a verhovinai táj lírikusa. Életében két versesfüzete jelent meg: Lendület (1931), Verhovina (1935). Első verseit a magyarországi Simon Andoréhoz szokták hasonlítani, akit kedvelt a szlovákiai ifjúság, és számos költeményét közölte a losonci A Mi Lapunk. Második kötetében azonban Sáfáry már túljut Simon Andor követésén, s egyik legkiforrottabb, legígéretesebb szocialista költővé válik. Néhány költeményében — hasonlóan, mint Ivan Olbracht epikájában — a kárpátukrajnai lázadók, forradalmárok sorsát énekli meg (Rejtett ösvény, Bimbó kinyílik). Diák című költeményében magát is az ifjú szocialista forradalmárok közé sorolja. Sáfáry szociális balladákat is írt az ukrán és magyar szegényparasztok, tutajosok, favágók, súlyos, gondterhes életéről; lírai költeményeiben pedig nemes humanizmusa, mély demokratizmusa és izzó, fiatalos erotika nyilatkozik meg. Egy-két versében expresszionista stíluselemekkel találkozunk. 1933-ban Kórus címmel rövid életű expresszionista folyóiratot is indított. Leíró jellegű verseit erős hegyvidéki tájélmény, a verhovinai nyomorúság valószerű leírása és tömören kifejezett költői öntudat jellemzi. Berkó Sándor (1918—1943), a szocialista líra egyik legjelentősebb ígérete, Losoncon született; özvegy édesanyja varrónő volt. Első költeményeit losonci helyi lapok közölték, a szélesebb közönség előtt pedig az erdélyi Korunk mutatta be. Csehszlovákia Kommunista Pártja magyar nyelvű napilapjával, a népfront eszme jegyében szerkesztett osztravai Magyar Nappal 1938 augusztusában került szorosabb kapcsolatba. Könyvismertetésein, politikai és kulturális cikkein, néhány versén kívül a Magyar Napban írta meg Berkó egyik legjobb tanulmányát a magyar szocialista lírának az előző évben elhunyt kiváló képviselőjéről, Komját Aladárról. Miután a fasiszta parancsuralom Csehszlovákiát feldarabolta, Berkó Pestre került, s a zsidóüldözések korában mint a Népszava külső munkatársa csak nehezen tudott írásaiból megélni. „Magamról egyelőre csak annyit: a Dunába ugrás gondolatáig már eljutottam, de amint e sorok mutatják — még nem tettem meg. Vagyis jól élek, 1939 májusában, amikor az írásból próbálok kenyeret szerezni” — írja barátjának, Sándor Lászlónak. Az egyre sötétebbé váló kilátások gyakran kedvét veszik a munkától, a versírástól is, de 1939-