A magyar irodalom története 6. (Budapest, 1978)

A MAGYAR IRODALOM A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1919-1945) - MŰFAJOK ÉS MŰFAJI TÖREKVÉSEK - Líra - 25. Szocialista költők - Keszthelyi Zoltán

hatatlan erőiről vall. A némileg iránytalan robbanékonyságot a rendező osz­tálytudat később szabályosabb formákba kényszeríti, a gondolati elem ki­terjedése egyre inkább átsugározza a költői szándékot. Földeák eszmeileg teljesen távol áll már első korszakában is a Munka-kör költőinek elvont, sápadt humanizmusától, rezignáltan fájdalmas lírájától; ő a nyersen érdes cselédparaszti és munkáséletről szól, de nem zengő dalla­mokban, hanem keményen tagolt, lüktető ritmusú, gondosan feszesre húzott versegységek végtelen gördülésében. Átérzi helyzetét, ismeri a barbár tőkés­rend arculatát, lefojtva erőit, az ,,új világ” fogadására készen áll: ,,.. .ki most alul­­­vergődik meg, de áldozat árán­­ majd diadallal szabadul!” A felszabadulás után egy ideig őt is háttérbe szorították a munkás- és prole­tárirodalommal szemben ellenszenvet érző kultúrpolitikusok, de lírája mégis a hazájában uralkodó osztállyá lett munkásság öntudatával, pártosságával telítődött. Győzelmi jelentésként ad hírt egyszerűen és tárgyias realizmussal a szocialista építés előrehaladásáról, a megváltozott munkássorsról. Józan szemlélete a proletárirodalom egy régebbi fázisának emlékeit kelti új életre; a tények tisztelete, az álmodozó romantikától mentes objektivitás megterem­tette a vershez illő nyelvet is, a higgadt, dísztelen, de pontos fogalmazásra alkalmas munkásbeszéd nemes változatát. Az ötvenes években a párt eszméihez töretlenül hű munkásköltő aggodal­mas vívódását halljuk ki verseiből. Az ellenforradalom leverése óta is egyre gazdagszik Földeák lírája, egyre színesebbé és többhúrúvá válik költészete. Igényes gondolati elmélyültséggel világítja át a mindennapok problematiká­ját, kommunista hit munkál markáns kontúra költészetében. Keszthelyi Zoltán 1909-ben született Keszthelyen, munkáscsaládból. Középiskoláit magánúton végzi, szövőtanulónak megy s részt vesz a munkásmozgalomban. Később tisztviselő lesz, majd újságíró, 1933-tól a Népszava munkatársa, itt jelennek meg rendszeresen versei is. Szerepel a Nyugatban, a Válasz és Szép Szó is közli írásait, valamint a szocialista antológiák. A felszabadulás után egy ideig a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár munkatársa, 1947—48-ban a Kortárs című lapnál, majd két évig a Népművelési Központban dolgozik. Háromszoros József Attila-díjas, Keszthelyi Zoltán verseinek állandó ünnepi feszültségével, költészetének zeneiségével tűnik ki kortársai közül. Hangulatok és színek orgiáit nyújtja már első kötetében (1936), noha itt a képek kissé testetlen lebegését még szürrealista fátyolozottság kelti. Később egyszerűsödik világának belső rendje, mondanivalója közvetlenebb közeibe száll és kiderül, hogy a szegények és el­nyomottak szava szól általa; a fasizmus és az úri rend törli le a fényt és a latin derűt sugárzásban ázó dunántúli tájairól. A természet és az emberi közösség szabad elemében oly otthonosan mozgó költőt a keserűség, a bánat fojtogatja, a rabság tudata terít rá szomorúságot. Az alkotásra és szabadságra termett ember fuldoklását a megsűrűsödött rettenetben Radnótin kívül talán Keszt­helyi fejezte ki legérzékletesebben. Jövőt és felszabadulást váró reménye oly mohó, mint a zápor után áhítozó szomjas mezők; az esőhöz és szélhez írt

Next