A magyar irodalom története 1945-1975, 4. (Budapest, 1982)

Béládi Miklós - Pomogáts Béla - Rónay László: A NYUGATI MAGYAR IRODALOM (Vázlat) - Írói csoportok és "nemzedékek" - Bevezetés

védték, továbbá az akkori fiatalok, a 20-25 évesen kikerült diákok, egyetemi hallgatók, akik külföldön kezdték el az írói pályát. A generáció fogalmát pontosabb szó híján használjuk, s ezúttal a szo­kásosnál is lazább képződményt jelölünk vele, hiszen ha a nyugati iroda­lom említett két generációját egybevetnénk a magyarországi irodalom nemzedéki csoportjaival, kiderülne, hogy kettő helyett valójában négy vagy éppenséggel öt generációról kellene beszélnünk. A nyugati irodalom életében — akárcsak a politikai emigráció históriájában — a legfontosabb dátum 1956, ami ezután következik, az már „a kijózanult emigráció” történetéhez tartozik. Igaz azonban másfelől az is, hogy nem elhanyagol­ható jelentőségű tény, ki mikor hagyta el az országot, és mely időpontban kapcsolódott be a kinti irodalom életébe. Nagy Kázmér határozott voná­sokkal különbözteti meg a „negyvennégyesek”, a „negyvenhetesek” és „ötvenhatosok” csoportját; hasonló különbségek, több-kevesebb elté­réssel, az irodalom időrendi rétegződésében is kimutathatók lennének. Csupán néhány nevet említve, 1944—1945-ben távozott az országból Al­földi Géza, Eszterhás István, Flórián Tibor, Horváth Béla, Kerecsendi Kis Márton, Kutasi Kovács Lajos, Nyírő József, Wass Albert. Ennek a cso­portnak a tevékenysége egyáltalán nem, vagy alig érintkezett azok munká­jával, akik - mint Borbándi Gyula, Kovács Imre, Márai Sándor, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Zilahy Lajos — 1947—1949-ben emigráltak. S ugyanígy teljesen külön pályán haladt tovább az „ötvenhatosok” csoport­jából a volt párttagok — Aczél Tamás, Enczi Endre, Háy Gyula, Méray Tibor, Molnár Miklós — és a hatvanas években induló fiatalok — Bakucz József, Horváth Elemér, Nagy Pál, Papp Tibor, Sulyok Vince, Thinsz Géza is mások — írói útja. Ha meg életkor, írói indulás, tehetség, eszme- és stílusvilág szerint tagolva próbálnánk áttekinteni anyagunkat, még össze­­kuszáltabb képet nyernénk. A külső körülmények alakulása és rengeteg véletlen játszott közre abban, hogy miként alakult ennek az irodalomnak a sorsa, s bár fellelhetünk benne a közös eszmék alapján összeálló csopor­tokat, legalább ily élesen rajzolódnak ki előttünk az ellentétes irányok, az alkalmi társulások és a magányos pályák körvonalai is. A nyugati irodalom még viszonylagos értelemben sem volt soha egységes. Kisjókai Erzsébet, a becsvágyó szervező 1958-ban összeállított egy Irodalmi Almanachot (Brüsszel), azzal a céllal, hogy az emigráció különféle törekvéseit s az öregeket és fiatalokat összefogja; a kötetben Cs. Szabó László, Csukássy Lóránt, Kisjókai Erzsébet, Lökkös Antal, Megyery Ella, Rezek Román, Sulyok Vince, Szitnyai Zoltán, Tollas Tibor, Tóth Lász­ló, Vajay Szabolcs írásai jelentek meg. A kísérlet azonban, hogy különböző pártállású és ízlésű írók egy fedél alatt szerepeljenek, folytatás nélkül maradt. A két nemzedék szerinti tagolást csak megszorítással használhatjuk, ehhez a felosztáshoz mindig hozzá kell gondolnunk, hogy az elnevezés igencsak elütő törekvéseket, különböző csoportokat és óriási színvonalbeli eltérés

Next