Curiai Értesítő - Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 1-149. szám)

1877-01-03 / 1. szám

» SZERKESZTŐSÉG ♦•s kiadó hivatal : Pest, Erzsébet tér 14. sz.. W emelet. hova a lap szellemi részét illető közletményeken kívül, a/, előfize­tési s hirdetési dijak, nemkülön­ben a beiktatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak is­mert kezektől fogadtatnak el 3D.________________ Második évfolyam: 1877. 1.­87. Szerda, január 3. GURXÁS G8TESXT0. JOGSZAKI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAPÉ 1A 'á [A pM h7 B ^ A „CURIAI ÉRTESÍTŐ“ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre . . 15 frt — Fél évre ... 7 ,v 50 Negyed évre . . 4 „ — Hirdetések: Egy hatodhasábos petitaor egy­szeri hirdetésért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden belgtatásnál. A bélyegdíj külön minden belgtatás után 30 kr. osztr. ért­­ ■■ ....—..I V - - -• ■■ - --- -- - ----------------------------—— Előfizetési felhívás. Lapunk — címéhez képest — mindent közöl, ami a felső törvényszékeknél történik. A lehető legnagyobb gyorsasággal hozza a bejelen­téseket a referensek neveivel együtt; hozza a mikénti elintézéseket; hozza az elvi jelentő­ségű határozatok legkorrectebb kivonatait döntvényeket napról napra. Ezeken kívül gon­doskodva van arról, hogy vidéki előfizetőink bármily természetű kérdezősködéseikre a leghi­telesebb, legkimerítőbb választ nyerjenek, posta fordultával. A tömeges pártolás lehetővé tette, hogy az említetteken kívül más irányban is kielégítsük az igényeket, a napi kérdések tüzetes megvitatása, érdekes tárcák; tarka hírrovat, törvényszéki csarnok, országgyűlési dolgok, causticus ap­róságok fogják lapunk tartalmát képezni a ren­des rovatokon kívül. A közigazgatást illetőleg, elvárva a szak­férfiak közreműködését, igyekezni fogunk megküz­deni kötelességünkkel. Amúgy is terhes viszonyok közt élő szak­­közönségünk részére a „Budapesti Közlöny“ — a hivatalos lap — tartását teljesen feles­legessé teszszük. A leglelkiismeretesebben közlendjsik nap nap után mindazon kinevezéseket, kitüntetése­ket, névváltoztatásokat, ingatlanokat s ingó­kat illető minden árverési, foglalási hirdeté­seket, csődhirdetményeket, idézéseket, körö­zéseket s pályázatokat, s ezeken kívül teljes­ség okáért közlendjük kivonatban ama miniszteri rendeleteket is, melyek időnkint a hivatalos közlönyben­­ jelennek. Azt hiszszük, hogy a fáradságos munka által aránylag nagy meg­takarítást okozunk előfizető közönségünknek, mely lapunkban egy előfizetési árért két la­pot kap Ajánlva lapunkat föltép a szakközönség figyelmébe, kérjük az előfizetések mielőbbi be­küldését, hogy teljes példányokkal szolgálhas­sunk s hogy kiadóhivatalunkban a munkator­lódás akadályokat ve­szüljön. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. . . A szerk. Beköszöntő. Boldog új évet kívánunk olvasóinknak! Kí­vánjuk, hogy visszapillantva a múltra, szomo­rúság ne fojtsa el hazafias keblüket! Mi is előre tekintve, fátyolt vetettünk a múltra, mert kü­lönben — őszintén megvallva — alig volna kedvünk haladásra, alig reményünk a jobb jövő iránt. Mert már rövid pályafutásunk alatt ta­pasztalnunk kellett, hogy nálunk némák az em­berek, nem mernek szólni, süketek a fülek — nem akarnak hallani. A haza létérdekével leg­szorosabb kapcsolatban álló dolgokban nincs a­ki felemelje szavát. Közönbösséget tapasztalunk minden oly felszólalás iránt, mely a mostoha viszonyainkat okozta sebek gyógyítását, hegesz­tését tűzte ki nemes céljául. S ha mélyebben hatolunk be eme rendkí­vüli állapot indokainak kutatásába, azt találjuk, hogy a személyes érdek, a családi ezerágú kap­csolat, a pajtáskodás, s más kicsinyes érdekek azon tényezők, melyek e bábeli zavart előidézték. Mi azonban nem fogunk megszűnni ily körülmények dacára sem: fölszólalni egyes sebek orvoslása iránt, melyek úgy a törvénykezés, mint a közigazgatás terén naponkint észlelhetők, érezhe­tők. Mert előttünk az állampolgárok j­ó­l felfo­gott érdekei a mérvadók s habár céltévesztett­nek hiszszük is fölkiáltásainkat, alapjában elhibá­­zottaknak még­sem tarthatjuk. Bennünk él a re­mény,hogy habár fölötte elszomorító visszonyaink egyelőre kizárják ugyan annak lehetőségét, hogy igazságszolgáltatásunk ügyében javulás álljon be, de a kormányhatalomban jelenleg osztozó, sőt a helyzetet domináló egykori baloldal józa­nabb felfogásra jutva, elvégre talán figyelmet fordítana igazságszolgáltatási viszonyaink ren­dezésére. Elmondottuk a lefolyt 1876. évre történt visszapillantásunkban, hogy a jó igazságszolgál­tatás fokmérője minden állam műveltségének és polgáriasodásának, s hogy az a törvény felel meg céljának, mely sajátságos viszonyainkat soha szem elől nem téveszti. S vajon ki elég vak­merő állítani, hogy igazságszolgáltatásunk — kielégítő, megfelelő, az ország viszonyainak? Bizonyára senki. A jogát kereső fél csak hosz­­szadalmas és költséges eljárás után, sokszor évek múlva juthat eredményhez; — a közönség csak­nem reszket már az igazság templomába, a bíróság elé vinni ügyét — midőn a jelenlegi kormá­nypárt­­nak egyik legkitűnőbb embere is ki merte mon­dani a képviselőházban, hogy oly drága az igazságszolgáltatás, hogy szegény ember nem is keresheti jogát. Igazságszolgáltatás-e az, hol a bírói járatlanság, önkény és hatalmaskodás oly kirívó jeleivel találkozunk, mint hazánkban; hol a törvényhozó testületnek nem épenséggel hízelgő törvényekre hivakozhatunk: melyek ellentmondók, s elveikkel még a legfelsőbb fó­rumok sincsenek tisztában ? Vajon nem emelhe­tő-e ily viszonyok között, az állam ellen az a vád, hogy nem teljesíti kötelességét, nem képes megfelelni fönséges feladatának ? S erre az ingoványos alapra akarunk még folyton építeni; ez alapon akarjuk felemelni a magyar igazságügy reform-épületét! Mi határozottan ellenesei leszünk a célt­­tévesztett törekvésnek, s egész erélylyel küzdeni fogunk, hogy Magyarország igazságügyének korhadó fája, melyet pedig az idegen légkör korhasztott meg, visszaültettessék ama egés­­séges talajba, melyben életét, virágzását vissza­nyerheti. Küzdeni fogunk erőnkhöz­­képest nyílt sisakkal. Oly gárda egyik vezetőjévé avatott sorsunk, mely­­ meghalhat, de nem adja meg magát. Teljesítjük a missiót, melyet önerőnkből kezdettünk, s melyre ma már a magyar polgár­ság szine-virága által küldetünk. Tehát félre csüggedés, fél reménység! ’ kezdjük a munkát. Boldog újévet! Budapest, 1877. jan. 2. Annak idejében, jelesül lapunk 53-dik szá­mában megtámadtuk az esküttszék egykori buzgó védője, az osztrák igazságügyérnek az esküttszéki igazolatlan felmentések tárgyában a törvényszéki elnökökhöz intézett átiratát; — tettük pedig ezt azért, hogy saját kormányunk kedvét az idétlen példa vonzásától elvegyük. A „Neue freie Presse“ legutóbbi számában bár jó későn, szintén a mi állás­pontunkat foglalja el, s az érdekes cikkből, a követ­kező momentumokat közöljük vázlatosan. „Önkénytelenül eszünkbe jut ez a nevezetes tény, midőn újabb időben különböző oldalról hallunk panaszokat az igazolatlan fölmentések s az eskütt­­székek hibái miatt. Ha ezeket összeállítva, a fön­­tebbihez hasonló bizottság elfogulatlan véleménye­zése alá bocsátanák, a hasonló esetek túlnyomólag nagyobb számával kétségtelenül alaptalannak talál­tatnék a szemrehányás. Sőt még ott is, hol a fölmen­tés nem felel meg a tényállásnak, fönmarad az a további kérdés: vajon ennek oka nem épen úgy, sőt nagyobbára a tárgyalásban közreműködő más té­nyezőkben keresendő-e Senki sem fogja tagadni, hogy elhibázott ítéle­tek csakugyan keletkeztek, épen úgy Ausztriában, mint Német-, Angol-, vagy Franciaországban. Azon­ban ily egyes esetekből, melyek csak egyesek hibái lehetnek, képtelenség volna a jury átlagos működés­­képességét megítélni, s épen oly hibás dolognak lát­szik, midőn átalában igazolatlan fölmentésekről be­szélnek, holott csupán a conkrét eset ismerete nyújthat lehetőséget a tett szemrehányás megálll­­­tóságának megítélésére. Ez különösen ott látszik szükségesnek, hol a fölmentést durva elnézéssel, vagy épen az esküttek szándékos kötelességszegésé­vel akarják összeköttetésbe hozni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk hogy kitől származik a szemrehányás az igazolatlan fölmentések ellen. Ha azt a vádló emeli, ez az ő szempontjából érthető. Vádjával, melyet bár bebizo­­nyítottnak vélt, nem hatolhatott keresztül, s ezért a vádlott elítélését várhatta. Az a többször hallott megjegyzés is, hogy a jogot ismerő bíró ezt, vagy azt az esetet máskép ítélte volna meg, elővigyázattal fogadandó. Mert ennek felfogás­módja természetes okokból lényegesen eltér az esküitekétől. Utóbbiak elfogulatlanabbul mélyednek az eset individualitá­sába, s inkább nat reájuk annak emberi s erkölcsi oldala, míg az előbbi legelőbb is a törvény jel­vének a bűntényre való alkalmazhatóságát veszi szemügyre koncét esetben. Ama fölmentések azonban csakugyan igazo­latlanokul jelölhetők meg, melyeknél az esküttek túl­teszik magukat a törvényen, s a bizonyítékokon, s jogosulatlan alanyi érzéstől vezéreltetve határoz­nak. S ha ily esetben, mint nem régen történt, az angol biró igy szólhatott az esküitekhez: „Birói gyakorlati pályám egész folyamán szándékosabb s nyilvánosabb esküszegésnek, mint a jury ebben az esetben elkövetett, tanúja nem voltam. Ez mind­azt túlszárnyalja, a­mit lehetőnek tarthattam. Ez­­ szigorú beszéd ugyan, de érzem, hogy kötelességem gyakorlatában itt, mint Angolország egyik bírája ülve, köteles vagyok azt alkalmazni“ — akkor a világon mindenütt van törvényes eszköz hasonló visszaéléseket a jövőben is elháríthatni. Azonban ilyenkor határozott ténynek kell szemünk előtt le­begni. Átalános célzás itt nem segíthet. Ha átalában az igazolatlanoknak jelölt fölmen­tések összegéből levonjuk azokat, melyek a fentebbi okokból a szemrehányást nem érdemlik meg, csak egyes esetek maradnak fönn a jogosult szemrehányásnak. Ezek azonban soha sem lesznek képesek a feladatát komolyan s buzgalommal fel­fogó s rendesen találóan is ítélő esküttszéki intéz­ményt jótékony működésében megrendíteni. Hiszen valamennyi működési körben merülnek föl egyes hibák s tévedések, s az esküitek lajstromába föl­veendő egyének megválasztásánál a politikai s bíró­sági hatóságok irányt adó befolyása folytonosan fon­nan tartva.

Next